Az ​ismétlés 16 csillagozás

Peter Handke: Az ismétlés

Peter ​Handke (1942) a kortárs osztrák irodalom egyik legjelentősebb, nem kevés feltűnést keltett, világszerte legismertebb alakja. A neoavantgardista, „kísérletező” műfajok képviselőjeként indult szerzői írói pályáján, korai – és későbbi – műveiben a rutinos fogyasztói konvenciók, az emberi-társadalmi kapcsolatok elsivárosodása ellen „lőtt szinte védhetetlen tizenegyeseket” (hogy például a nálunk is sikeres, A kapus félelme a tizenegyesnél című jellegzetes művére utaljunk). Magánemberként és társadalmi személyiségként megélt csalódásainak, valamint a manipulált magatartásformák elleni, az érvényes emberi értékek melletti következetes művészi kiállításának, az írás művészetébe és hatékonyságába vetett hit legújabb bizonyítéka e költői prózaregénye, Az ismétlés (1986). A sajátos felépítésű regény lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. A főhős,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1986

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1990
268 oldal · ISBN: 9631416593 · Fordította: Tandori Dezső

Enciklopédia 6


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

balagesh IP>!
Peter Handke: Az ismétlés

A szöveghűséget ellenőrizte Bor Ambrus – bár voltak némi fenntartásaim, ez megnyugtatott. Mert ezúttal Handkéra voltam kíváncsi, s nem Tandorira. De aztán Tandori-Handkét kaptam. Ez sok és széttartó. Tandori szökellő, játékos szertelensége, hangutánzásokban és egyéb szóképzésekben gazdag nyelvezete, értelmezőkkel, váratlan közbevetésekkel tarkított mondatszerkesztései önmagukban kihívást jelentenek.* Ám ettől egy egészen eltérő kihívást jelent Handke tétova sündörgése, ahogy körbeszédelgi tárgyát, ahogy félrehajtott fejjel szemlélgeti önmagát és helyzetét. Tempójában és módszereiben is mást követ a két nyelv, és így kétfelé rángatja az olvasót.
Handke fülszövegben említett témája pedig eleve különleges. Az azonosságtudat nemzeti(ségi) értelemben kiindulópont, háttér a személy önazonosságának megtalálásához. Ahogy az ifjú irányba áll, ahogy megtalálja életcélját, az gyakori, fontos témája rengeteg alkotásnak. Ám ebben a könyvben ez nem egy eseményen keresztül ábrázolt akciósor, hanem inkább valamilyen hiperszenzualista eszmélkedéstörténet. Az érzékelés révén megtörténő ráeszmélés. Háttérben persze kétnyelvűség, nem mellesleg a német nyelvű Ausztria háború utáni állapota, és akkor családilag a halott és örökké példakép báty árnyékából való kilépés – a megfogható életmorzsák ugyanakkor alig-alig mondanak valamit, hiszen amit a fülszöveg meditációnak hív, azt tényleg nem az eseményképzés (a cselekvés), hanem a befogadás tudatállapota jellemzi.

*Ebben a nyelvben „műviségek és tekervenciák” (161) keletkeznek; a szerző németje viszont „eredendő-létű” (113); „a lelki nyugalmat lélegzetfojtott dermedet” váltja fel (64); és gyakorta tényleg „meggrabancolna” bárkit az ember.

Biedermann_Izabella P>!
Peter Handke: Az ismétlés

Nagyon furcsak könyv volt számomra. Egyrészt végtelenül lassú, és gyakorlatilag eseménytelen, mégis a semmi kis cselekmény mögött ott volt az egész régió (Ausztria, Szlovénia) csendes nyomora, a háború, az eltűnt testvér hiánya.
Handke úgy beszéli el a történetet, mintha nagyítóval vizsgálná az eseményeket: rá-ráközelít a dolgokra: a váróteremre, a szótárra, a szülői házra… aztán továbbsiklik.
Igazából nem történik semmi, leginkább olyan, mint egy szövegmeditáció, de a végére valahogy sok volt belőle. Vagy csak elmúlt a meditációs hangulatom.

Zetsuen>!
Peter Handke: Az ismétlés

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy olvasás helyett inkább tanuljak. Ráadásul úgy tűnik, valami isteni érzékem van ahhoz, hogy először a jobb kötelezőket válasszam ki, és a végére maradjanak ezek.
Én egy viszonylag gyors olvasónak mondom magam, de ez a 267 oldal 9 kínkeserves órámba telt, és még jó sem volt. Azt hittem, hogy Jókai (táj)leírásai fájdalmasan tekergősek, de nem. Úgy látszik, hogy Handke és én nem vagyunk kompatibilisek, ugyanis én őszintén bevallom, hogy nem értettem ennek a könyvnek a 95%-át. Felfogtam a mondatokat, de egymás után nem voltak logikusak, és a harmadik oldalon azon kaptam magam, hogy már lapoznék vissza, hogy itt mégis mi a manó történt.
Még jó, hogy van egy kihívás, ahova jó lesz.
meh

2 hozzászólás
Belle_Maundrell >!
Peter Handke: Az ismétlés

Fura. Voltak részek, amik tetszettek és nagyon olvasmányosak voltak, néha meg ezerfelé kalandozott a figyelmem, és azon gondolkoztam, hogy miért kell nekem ilyeneket olvasni. Meg hogy egyáltalán miről szól ez a könyv. Ha muszáj lenne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy egy fiú elmegy kirándulni Jugoszláviába, és közben gondolkozik. De valahogy a végére mégis megváltozott valami.

deaxx P>!
Peter Handke: Az ismétlés

Azért nem kellett nagyon elmerülnöm az önismeretben, hogy tudjam, hogy ez nekem nem fog tetszeni. Illetve… nem olvastam el a fülszöveget, de már az első 50 oldal előtt beugrott Kassák meg a kirepülő madarai, és a felismerés, amit a fülszöveg is kiemel, ahol el van az a bizonyos kutya ásva: (neo)avantgárd.
Szóval önismeret: én + avantgárd = ne.

Nem tudtam szeretni, pedig próbáltam (hátha 100 oldal múlva, hátha 50 oldal múlva, hátha, hátha… de nem.) Túl filozofikus, hosszú eszmefuttatásokkal, amik nekem nem mondtak semmit, nem érintettek meg.

VISZONT, voltak benne JÓ témák, olyan huszadik-századosak, az otthontalanság, a ki vagyok én (vagy Én?) kérdése, a hova, kikhez tartozom, és hogy a nyelv mennyire nem alkalmas arra, hogy kifejezzünk vele úgy bármit is, hogy kb. egy senki vagyok, és nem is akarok valaki lenni, ki az a valaki egyáltalán – és emellett az osztrák-szlovén nemzetiségekhez tartozás / nem tartozás / kvázitartozás, ezek nagyon érdekes témák! És mégsem tetszett a könyv. Jáj.
Igaziból azt se tudom megfogalmazni, hogy pontosan mi a bajom vele, azon kívül, hogy avantgard hogy szenvedtem az olvasással, nagyon.

>!
Magvető, Budapest, 1990
268 oldal · ISBN: 9631416593 · Fordította: Tandori Dezső
Balogh_László_2>!
Peter Handke: Az ismétlés

uhh. Hosszú-hosszú szünetekkel szabad csak olvasni. Ebben az évben az első legszarabb könyv, amit olvasnom kellett.

Toncsi>!
Peter Handke: Az ismétlés

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bizonyos részeknél nem kellett konkrétan kényszerítenem magam, hogy továbbolvassam. Egy-egy rész nagyon olvasmányos, és visz magával, máskor pedig szinte leragadtak a szemeim, annyira untam. A 3. rész pedig egészen furcsa volt, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna, annyira más volt 1-1 bekezdés stílusa.


Népszerű idézetek

balagesh IP>!

képtelenség, hogy elégtétellel éljük meg önmagunkat.

211. oldal

balagesh IP>!

Olyannyira félünk már az emberektől, mint fenn a hegyekben az állatok, melyek, ha bárki közelít, eltűnnek; lelkünk harmóniára vágyik, semmi másképp nem tetszhet nekünk.

150. oldal

Belle_Maundrell >!

Lehunytam a szemem. Csak most éreztem, hogy nedves. Ám ez nem önmagam vagy a hozzám tartozók siratása volt, a könnyeket a dolgok és szavaik fakasztották.

175. oldal, 2. Az üres marhacsapások

garçonquilit>!

Egy sem akadt közöttük, aki úgy lett volna vele, mint én, hogy nem tudja megmondani az apja foglalkozását. Mert kinek is voltam én a fia: egy „ácsnak”, egy „ gazdálkodónak”, egy „vadpatak-rendbentartónak” – évtizedek során az apai tevékenységkörök –, vagy elegendő mégis a kitérőleges válasz, hogy apám „nyugdíjas”? Bárhogy elhallgattam is származásomat, bárhogy hazudtam felőle, hol szépítve-nemesítve, hol még alább adva, bárhogy átugrottam volna a dolgot, s ez lett volna számomra a legkedvesebb, igen, hogy nekem pedig nincs is származásom – csakhamar világosan láthattam, […] a tanító, a csendőr, a postahivatal-vezető, a takarékpénztári alkalmazott gyerekeivel érintkezve homályos éreztem: nem közülük való vagyok […]. Voltak érintkezési formáik, nekem nem.

48-49. oldal

Belle_Maundrell >!

Ami olyan világos volt, kusza lett, mert nem tudtam álmodni tovább, nem is volt semmi látnivaló már.

68. oldal, A vakablak

deaxx P>!

Az idegen nyelvek, gyerekként, egyenesen csábítgattak. A házunkban lelhető egyetlen kávésdoboz, rajta a fekete fürtű táncosnővel, évek múltán kísértésbe vitt, hogy annak szépséges nyelvét, a spanyolt megtanuljam; és a magyar nyelvtanból, még az internátus hozadékából, melyből, még az íráskép rejtelmességének felismerése előtt, vonzott már az a szag is, legalább az első leckéket kimásoltam. A szlovén nyelv ugyanakkor, melyet a faluban nap mint nap hallottam, inkább taszított. Nem annyira a szlávos hangzása tette ezt, mint a német szavak sokasága, ahogy ezt a nyelvet mindegyre át- meg átjárták; ezért hát a falubeliek tájszólását nem nyelvnek hallottam, hanem gúnyra ingerlő tolvajhalandzsának.

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idegen nyelv · magyar nyelv · spanyol nyelv · szlovén nyelv
Belle_Maundrell >!

(…) a mese levegője egyetlen pillantástól is felröppenhet a fa koronájába.

164. oldal, 2. Az üres marhacsapások

garçonquilit>!

Még soha életemben nem éreztem magam semmiféle biztonságban.

196. oldal

Belle_Maundrell >!

Az álomnak vége volt, az álmoknak kellett a helyébe lépniök, a nagyoknak és a kicsiknek, a nappal és az éj álmainak.

47. oldal, 1. A vakablak

Belle_Maundrell >!

(…) a magyar nyelvtanból, még az internátus hozadékából, melyből, még az íráskép rejtelmességének felismerése előtt, vonzott már az a szag is, legalább az első leckéket kimásoltam.

156. oldal, 2. Az üres marhacsapások


Hasonló könyvek címkék alapján

Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő
Elfriede Jelinek: Kéj
Elfriede Jelinek: Kis csukák
Orhan Pamuk: Az új élet
Heinrich Harrer: Hét év Tibetben
Erlend Loe: Naiv.Szuper.
Jože Hradil: Képek arc nélkül
Dušan Šarotar: Biliárd a Dobray szállóban
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
Drago Jančar: A névtelen fa