Az ​ismétlés 20 csillagozás

Peter Handke: Az ismétlés

Peter ​Handke (1942) a kortárs osztrák irodalom egyik legjelentősebb, nem kevés feltűnést keltett, világszerte legismertebb alakja. A neoavantgardista, „kísérletező” műfajok képviselőjeként indult szerzői írói pályáján, korai – és későbbi – műveiben a rutinos fogyasztói konvenciók, az emberi-társadalmi kapcsolatok elsivárosodása ellen „lőtt szinte védhetetlen tizenegyeseket” (hogy például a nálunk is sikeres, A kapus félelme a tizenegyesnél című jellegzetes művére utaljunk). Magánemberként és társadalmi személyiségként megélt csalódásainak, valamint a manipulált magatartásformák elleni, az érvényes emberi értékek melletti következetes művészi kiállításának, az írás művészetébe és hatékonyságába vetett hit legújabb bizonyítéka e költői prózaregénye, Az ismétlés (1986). A sajátos felépítésű regény lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. A főhős,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1986

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1990
268 oldal · ISBN: 9631416593 · Fordította: Tandori Dezső

Enciklopédia 8


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

balagesh I>!
Peter Handke: Az ismétlés

A szöveghűséget ellenőrizte Bor Ambrus – bár voltak némi fenntartásaim, ez megnyugtatott. Mert ezúttal Handkéra voltam kíváncsi, s nem Tandorira. De aztán Tandori-Handkét kaptam. Ez sok és széttartó. Tandori szökellő, játékos szertelensége, hangutánzásokban és egyéb szóképzésekben gazdag nyelvezete, értelmezőkkel, váratlan közbevetésekkel tarkított mondatszerkesztései önmagukban kihívást jelentenek.* Ám ettől egy egészen eltérő kihívást jelent Handke tétova sündörgése, ahogy körbeszédelgi tárgyát, ahogy félrehajtott fejjel szemlélgeti önmagát és helyzetét. Tempójában és módszereiben is mást követ a két nyelv, és így kétfelé rángatja az olvasót.
Handke fülszövegben említett témája pedig eleve különleges. Az azonosságtudat nemzeti(ségi) értelemben kiindulópont, háttér a személy önazonosságának megtalálásához. Ahogy az ifjú irányba áll, ahogy megtalálja életcélját, az gyakori, fontos témája rengeteg alkotásnak. Ám ebben a könyvben ez nem egy eseményen keresztül ábrázolt akciósor, hanem inkább valamilyen hiperszenzualista eszmélkedéstörténet. Az érzékelés révén megtörténő ráeszmélés. Háttérben persze kétnyelvűség, nem mellesleg a német nyelvű Ausztria háború utáni állapota, és akkor családilag a halott és örökké példakép báty árnyékából való kilépés – a megfogható életmorzsák ugyanakkor alig-alig mondanak valamit, hiszen amit a fülszöveg meditációnak hív, azt tényleg nem az eseményképzés (a cselekvés), hanem a befogadás tudatállapota jellemzi.

*Ebben a nyelvben „műviségek és tekervenciák” (161) keletkeznek; a szerző németje viszont „eredendő-létű” (113); „a lelki nyugalmat lélegzetfojtott dermedet” váltja fel (64); és gyakorta tényleg „meggrabancolna” bárkit az ember.

Biedermann_Izabella>!
Peter Handke: Az ismétlés

Nagyon furcsak könyv volt számomra. Egyrészt végtelenül lassú, és gyakorlatilag eseménytelen, mégis a semmi kis cselekmény mögött ott volt az egész régió (Ausztria, Szlovénia) csendes nyomora, a háború, az eltűnt testvér hiánya.
Handke úgy beszéli el a történetet, mintha nagyítóval vizsgálná az eseményeket: rá-ráközelít a dolgokra: a váróteremre, a szótárra, a szülői házra… aztán továbbsiklik.
Igazából nem történik semmi, leginkább olyan, mint egy szövegmeditáció, de a végére valahogy sok volt belőle. Vagy csak elmúlt a meditációs hangulatom.

Belle_Maundrell>!
Peter Handke: Az ismétlés

Fura. Voltak részek, amik tetszettek és nagyon olvasmányosak voltak, néha meg ezerfelé kalandozott a figyelmem, és azon gondolkoztam, hogy miért kell nekem ilyeneket olvasni. Meg hogy egyáltalán miről szól ez a könyv. Ha muszáj lenne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy egy fiú elmegy kirándulni Jugoszláviába, és közben gondolkozik. De valahogy a végére mégis megváltozott valami.

Toncsi>!
Peter Handke: Az ismétlés

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bizonyos részeknél nem kellett konkrétan kényszerítenem magam, hogy továbbolvassam. Egy-egy rész nagyon olvasmányos, és visz magával, máskor pedig szinte leragadtak a szemeim, annyira untam. A 3. rész pedig egészen furcsa volt, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna, annyira más volt 1-1 bekezdés stílusa.


Népszerű idézetek

balagesh I>!

képtelenség, hogy elégtétellel éljük meg önmagunkat.

211. oldal

balagesh I>!

Olyannyira félünk már az emberektől, mint fenn a hegyekben az állatok, melyek, ha bárki közelít, eltűnnek; lelkünk harmóniára vágyik, semmi másképp nem tetszhet nekünk.

150. oldal

Belle_Maundrell>!

Lehunytam a szemem. Csak most éreztem, hogy nedves. Ám ez nem önmagam vagy a hozzám tartozók siratása volt, a könnyeket a dolgok és szavaik fakasztották.

175. oldal, 2. Az üres marhacsapások

davidkrny>!

Egy sem akadt közöttük, aki úgy lett volna vele, mint én, hogy nem tudja megmondani az apja foglalkozását. Mert kinek is voltam én a fia: egy „ácsnak”, egy „ gazdálkodónak”, egy „vadpatak-rendbentartónak” – évtizedek során az apai tevékenységkörök –, vagy elegendő mégis a kitérőleges válasz, hogy apám „nyugdíjas”? Bárhogy elhallgattam is származásomat, bárhogy hazudtam felőle, hol szépítve-nemesítve, hol még alább adva, bárhogy átugrottam volna a dolgot, s ez lett volna számomra a legkedvesebb, igen, hogy nekem pedig nincs is származásom – csakhamar világosan láthattam, […] a tanító, a csendőr, a postahivatal-vezető, a takarékpénztári alkalmazott gyerekeivel érintkezve homályos éreztem: nem közülük való vagyok […]. Voltak érintkezési formáik, nekem nem.

48-49. oldal

Belle_Maundrell>!

Ami olyan világos volt, kusza lett, mert nem tudtam álmodni tovább, nem is volt semmi látnivaló már.

68. oldal, A vakablak

deaxx P>!

Az idegen nyelvek, gyerekként, egyenesen csábítgattak. A házunkban lelhető egyetlen kávésdoboz, rajta a fekete fürtű táncosnővel, évek múltán kísértésbe vitt, hogy annak szépséges nyelvét, a spanyolt megtanuljam; és a magyar nyelvtanból, még az internátus hozadékából, melyből, még az íráskép rejtelmességének felismerése előtt, vonzott már az a szag is, legalább az első leckéket kimásoltam. A szlovén nyelv ugyanakkor, melyet a faluban nap mint nap hallottam, inkább taszított. Nem annyira a szlávos hangzása tette ezt, mint a német szavak sokasága, ahogy ezt a nyelvet mindegyre át- meg átjárták; ezért hát a falubeliek tájszólását nem nyelvnek hallottam, hanem gúnyra ingerlő tolvajhalandzsának.

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idegen nyelv · magyar nyelv · spanyol nyelv · szlovén nyelv
Belle_Maundrell>!

[…] a mese levegője egyetlen pillantástól is felröppenhet a fa koronájába.

164. oldal, 2. Az üres marhacsapások

davidkrny>!

Még soha életemben nem éreztem magam semmiféle biztonságban.

196. oldal

Belle_Maundrell>!

Az álomnak vége volt, az álmoknak kellett a helyébe lépniök, a nagyoknak és a kicsiknek, a nappal és az éj álmainak.

47. oldal, 1. A vakablak

Belle_Maundrell>!

[…] a magyar nyelvtanból, még az internátus hozadékából, melyből, még az íráskép rejtelmességének felismerése előtt, vonzott már az a szag is, legalább az első leckéket kimásoltam.

156. oldal, 2. Az üres marhacsapások


Hasonló könyvek címkék alapján

Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Maria Augusta Trapp: A Trapp család
Lene Mayer-Skumanz: Ne hagyd magad, Florian!
Elfriede Jelinek: Kéj
John Steinbeck: Édentől keletre
Diana Wynne Jones: A vándorló palota
Hazel Gaynor – Heather Webb: Az utolsó karácsony Párizsban
Henryk Sienkiewicz: Sivatagon és vadonban
Kazuo Ishiguro: Napok romjai