A ​kapus félelme tizenegyesnél 39 csillagozás

Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

A ​tizenegyes ítéletvégrehajtás, az igazság pillanata. „A kapusnak körülbelül annyi esélye van, mintha szalmaszállal próbálna kinyitni egy kaput.” Josef Bloch szerelőt, egykori ismert futballkapust egy nap elbocsátják az állásából, és ő szembe találja magát az igazság e pillanatával: a világ leplezetlenül megmutatkozó értelmetlenségével.
Az igaz érzés órája szintén az igazság pillanata, az a pillanat, amikor Gregor Keuschnig párizsi osztrák sajtóreferens ráeszmél, hogy képtelen tovább élni azt az életet, amely olyan, mint egy minden rubrikájával valaminek az automatikus „leélésére” kötelező határidőnapló. Ebben a „pillanatban”, amely a kisregény cselekményében két nap Keuschnig életéből, a sajtóreferens sugallatnyi időre az igaz érzésre, az élet titkait gyermeki módra meghódító, romlatlan érzékelésre is rátalál.
A rövid levél és a hosszú búcsú első személyű főhőse – Blochnál és Keuschnignál is leplezetlenebbül az író személyes énje – egy egyesült… (tovább)

Eredeti cím: Die Angst des Tormanns beim Elfmeter

Eredeti megjelenés éve: 1970

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2020
148 oldal · ISBN: 9789634794301 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Helikon, Budapest, 2020
148 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634794226 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 1979
444 oldal · ISBN: 9630715813 · Fordította: Gáli József, Györffy Miklós, Tandori Dezső

Kedvencelte 4

Most olvassa 5

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

balagesh IP>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Lacant fogom emlegetni hamarosan. (Nem mintha…, de ez majd kiderül.) Viszont csak egy átlagos olvasó akarok (= vagyok kénytelen) maradni. Aki már az első bekezdésből megérti, hogy hiányzik az összhang a szereplő és a világ között. Történések, cselekvések tévednek el felé (az elbocsátás jele: „egyedül a pallér pillantott fel rá”) és tőle (karlendítése taxit szerez neki), azaz a szándéktulajdonítás, az elmeolvasás téves. Saját tapasztalatunk révén tudjuk, hogy végtelenül ömlik ránk a világ, és a végtelen töredékével kezdünk csak valamit. Éppen ezért azt hisszük (szoktuk meg), hogy a könyvben leírtak lényegesek, jelentősek, és összeáll belőlük valami. Bloch azonban sem szűrni, sem komponálni nem képes (vagy egyre kevésbé képes?). Nincs hierarchizálás, nincs összerendezés. Illetve ez nem igaz, hiszen abban az esetben még követhetetlenebb lenne az egész. Handke szereplője funkcionál, és sok mindent elintéz, véghez visz, és éppen ezért profi pszichológusnak kellene lenni ahhoz, hogy pontosan értékeljük az állapotát. Mindenesetre a határon van, ami azért is fontos, mert olvasóként így még értelmezhetjük őt. Egy idő után tisztán látjuk, az észleletei nagy része fölösleges, az értelmezései a konvencióktól elszakadtak (tévesek), és így reakciói sem adekvátak. Nekem a reakciói voltak a legérdekesebbek, hiszen többnyire nem célzatosak. Vagy csak nagyon elemi céljuk van (közvetlenek, mert pl. éhes, vagy válaszol ugyan, amikor neki kell megszólalnia a játékszabály szerint, de szójátékkal). Nagyon nehéz feladat ez nyelvileg. Én például próbáltam magamat így kommentálni, de azonnal összerendeztem történetté a perceimet. Handke ráadásul ezeket a mondatokat tényleg úgy tette egymás után, hogy én végig vártam az összerendeződést (néha történt is valami). Tehát a sok jelentéktelenség mindvégig jelentősnek tűnik, hiszen Bloch számára egyenrangúan az is minden. Nem is csoda az érzékleti telítődése, és éppen ezért annyira megejtő, ahogy a wurlitzerhez, a mozihoz és az újságokhoz menekül. Erősen lehatárolt keretek közé, kockázatmentes, kiszámítható terepre. Ma a mobilját nézné folyamatosan. Másrészt meg maga is gépiesen működik, szokáskövetően alszik, eszik, kirándul, de különösebb értelem nélkül. Még érzelmei is vannak, hiszen nem egyszer dühös. De ez is inkább a sok észlelet kiváltotta mechanikus gerjedés.
Lacan a pszichológia és a nyelv miatt kívánkozna ide. De ezt csak úgy gondoltam. Nem tudom, miért gondoltam. Magyarul hirtelen Farkas Zsolt gyorstalpalóját találtam link, benne hivatkozással Az ellopott levél című Poe-novellára (link), amelyben a minden eldugottat megtaláló nyomozót az el nem dugással cselezik ki. Ez a kapus problémája: a „jobbra vagy balra mozduljon-e el” alapkérdését a helyben maradással lehet más szintre emelni.
Nekem ezzel nincs időm mit kezdeni. Pedig lehetne, mert mégsem hiszem el, hogy ez ne lenne egy lezárt mű. Az értés bravúrját valakinek be kellene mutatnia.

PS: Egyébként fogadalomtöréssel indult. Azt reméltem, a Nobel után újrafordításokat vagy újabb fordításokat tudok majd olvasni, és nem tandoriánákat. Lásd: https://moly.hu/ertekelesek/2669955 Egyébként azt hiszem, A kapus… földhözragadtabb, így talán kevésbé tandorizált a végeredmény.

1 hozzászólás
Csabi P>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Handke könyvét még az eredeti megjelenésének évében, 1970-ben olvashatták a magyar olvasók a Nagyvilágban. Ez a fajta sietség egy nyugati írónál akkoriban azt jelentette, hogy a mű alkalmas a kapitalista társadalmi berendezkedés bírálatára. ”[a nyelv] önálló életet él, elválik a valóságtól, nem a dolgokról ad már képet, legfeljebb egy társadalmi rend (a nyugati) rejtett szervezettségéről, s persze az észrevétlen szervezettség uniformizáló, személyiséget degradáló visszahatásáról a társadalom gyanútlan tagjaira, a tömegekre.” – írja a Nagyvilág bevezetőjében Walkó György. De valamiért nem szeretett bele a rendszer Handkéba, mert a kisregény kötetben való megjelenésére 1979-ig várni kellett, és amúgy is Handke mindössze 6 önálló kötettel rendelkezik magyarul, a mostani, Nobel generálta kiadás előtt utoljára 1990-ben jelent meg könyve itthon. Miközben egy nagyon termékeny életműről van szó.
Lehet, hogy a kiadók nem tartották jó üzletnek kiadni Handkét, és később már dicstelen szereplései a jugoszláv polgárháborúval kapcsolatban is elidegeníthettek tőle irodalmárt és olvasót egyaránt.

Nekem ez az első olvasásom tőle, és ez nem egy szórakoztató könyv. Még a focira utaló frivol cím is megtéveszti a leendő olvasót, hogy itt valami könnyed irodalmacska következik. Egy szóval jellemezve Handke könyvét: más. Az akkor még fiatal író, aki nem sokkal korábban egy irodalmi konferencián borította képletesen az asztalt irodalmi elődeire, ebben a kisregényben is leginkább arra törekszik, hogy megmutassa, mennyire másképp csinálja ő az irodalmat. Vagy, ha úgy tetszik, mennyire rosszul csinálták elődei. Amiről ez a könyv szól, az a nyelv, a szöveg, és ebből a szempontból tényleg csak azok fognak jól szórakozni rajta, akik egy szöveget l’art pour l’art is tudnak élvezni, függetlenül a mondatok jelentésétől. Úgy tudnám érzékeltetni ezt a szöveget, hogy olyan, mintha valaki, mondjuk egy olyan ember, akit egy zárt szobában neveltek fel, nézne egy Godard filmet, és igyekezne minél pontosabban leírni, amit lát.

Mindjárt az első mondatoknál érezhető, hogy nem egy hagyományos elbeszélés fog következni: ”Amikor Josef Bloch szerelő, egykori ismert futballkapus egy délelőtt munkahelyén jelentkezett, közölték vele, hogy elbocsátották. Legalábbis azt a tényt, hogy a felvonulási épület bejáratához érve (ahol a munkások tartózkodtak éppen), egyedül a pallér pillantott fel rá tízóraijából, Bloch efféle közlésként értelmezte, s azon nyomban távozott az építkezés területéről.” Gondolom egyértelmű, hogy normális ember mindebből nem vonná le ezt a következtetést, vagyis innentől mindenki csak saját felelősségére olvasson tovább. Tulajdonképpen tisztességes eljárás ez Handke részéről. A következőkben Bloch megöl egy nőt, majd egy határ menti városkába menekül, ahol téblábol, nem történik semmi történésnek értelmezhető, hogy aztán a végén egy focipályán érjen véget – vagy ha úgy tetszik, maradjon félbe – a szöveg.
Megvan annak a diszkrét bája, amikor valaki dafke szembe megy mindennel, megkérdőjelez, új utakat jelöl ki, de amikor mindez oda vezet, hogy az illető egy tömeggyilkos mellett áll ki, akkor az ő hozzáállása is erősen megkérdőjeleződik.

Ja, és hát minden tiszteletem Tandorié, de ezt a fordítást 50 év távlatából nem ártott volna egy kicsit átfésülni.

mbazsa P>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Nekem ez most nagyon nem jött be. A cím felettébb megtévesztő, valamiért arra asszociáltam, hogy akkor ez egy olyan Esterházy-féle focis könyv lesz, mint az Utazás a tizenhatos mélyére, vagy a Semmi művészet, vagy a Termelési-regény, ami majd jól elszórakoztat. Hát tévedtem. Pedig nem vagyok egy nagy focista, és annyira ez a sport sem hoz lázba, de EP ilyen típusú könyveivel tök jól elvagyok. Bár az első mondatból sejthettem, hogy ez nem egy sztori-centrikus regény lesz. Persze ez nem baj, szeretem, ha valaki elzsonglőrködik a nyelvvel, de ez valahogy most a számomra nem működött. Még a nem várt fordulat is ütött, és néztem ki a fejemből, hogy akkor WTF, és igencsak felcsigázta az érdeklődésemet, de aztán egy idő múlva éreztem, hogy ez a szöveg bizony nem fog kifutni sehová, szét fog esni, ha nem tudok ráhangolódni, és nem húz be magával, akkor nyögvenyelős lesz. Sajnos az is lett. Pedig elolvastam végig, becsülettel. Hiába vártam a csodát, csak nem jött.

b_gyöngyi>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Még nyáron olvastam, szóval nem a Nobel miatt. Azonnal beötcsillagoztam, és bekedvenceltem. Mikor megtudtam, hogy ő az egyik Nobel-díjas, ugráltam örömömben. Szó szerint. Igazából szeretném tudni, hogy miért tettem ezt, de csak megtörtént velem, ahogy Handke is csak úgy jött, és nagyon fontossá vált nekem. (Pedig 1990 óta semmit nem fordítottak le tőle, és még én se rágtam át magam a magyarul megjelent életművön, de az biztos, hogy át fogom.)
Amúgy Jelineken keresztül jutottam el Handkéig, aki szerint neki kellett volna kapnia a Nobelt már 2004-ben is (na meg persze, ha már osztárkok, akkor Bernhardnak még régen)
Szóval szeretnék okosat írni, meg mesélni az éményeimről A kapus félelme… olvasása kapcsán, de nem tudok. Élménynek élmény, nagyon nehéz, szenvedés, könny és verejték, mert bonyolult! Nem olvasóbarát, nem kellemes. De csak bízni tudok benne, hogy a Nobel-díj miatt tömegek állnak neki Handkét olvasni. (és tömegesen jelennek meg új fordítások)

2 hozzászólás
K>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Nem volt könnyű olvasmány, sőt kifejezetten szenvedésnek éreztem, pedig rövid a könyv, és több mindennel is tudtam azonosulni (félreértések, rossz dekódolás, kényszeresség, miegyéb). Utóbbiak alapján volt egy sejtésem, amit az utószó igazolt is, miszerint Bloch valamilyen pszichózisban szenved.
A szöveg, leírások stílusa nem kötött le igazán, de utólag valóban eredetinek gondolom a sajátos érzékelés átadását Handke részéről. Az említetteken kívül talán még a beszélgetés a végén az, ami megfogott.

kisrróka>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Ha valaki megérti, hogyan kell Handkét olvasni, onnantól másképp látja a világot. Ne azt a pontot nézd, ahol a sas valószínűleg lecsap, a sast figyeld.

diners>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

A 2020-as Helikon kiadás utószava szerint Peter Handke 1966-ban robbant be az irodalomi életbe, mikor egy irodalmi találkozón a „leírás impotenciájával” vádolta elismert írótársait. Handke négy évvel később jelentkezett ezzel az elbeszéléssel, mely „nyelvi ötletgazdagságával” az irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott író felkavaró, frusztráló, ámde (vagy éppen ezért) kiemelkedő alkotása.

A kapus félelme tizenegyesnél bűnügyi elbeszélés, realista próza és nyelvi bravúr. A felszínen bűnügyi elbeszélés; aki azonban mozgalmas kaladregényre számít, csalódni fog. A gyilkosság, illetve az allegóriaként funkcionáló futballmeccs csak keretet adnak a mélyebb tartalomnak, Bloch – az egykori kapus – ábrázolásának, aki a történet bűnügyi kontextusától valamelyest független síkon mozog. „A labda helyett az ember a kapust látja ilyenkor, ahogy combjára szorítva kezét, előrefut, visszafut, balra hajlik, jobbra hajlik, a védőknek kiabál valamit. – Máskülönben a kapust csak akkor veszik észre, amikor már kapura megy a labda.”

A félelem, melyet tizenegyesnél a kapus érez, illetve a csatár, aki a kapus mozdulataiból a vetődés irányát igyekszik kitalálni, párhuzamba állítható az igazságszolgáltatás, valamint az azelől menekülő Bloch összecsapásával. „- Amikor az ember szemtől szemben áll valakivel – folytatta a vámőr –, nagyon fontos, hogy a másiknak a szemébe nézzen. Mielőtt ugyanis az illető futásnak ered, a szeme elárulja az irányt, merre szalad majd. Ugyanakkor azonban a lábát is figyelni kell. Melyik lábán van a testsúlya? Mert abba az irányba fog szaladni, amerre ez a lába mutat.”

A mű egyben realista próza, mely részletesen ábrázolja Bloch lélekrajzát, azonban nem csak mint gyilkosét: a középpontban egy társadalomtól elidegenedett, pszichózisban szenvedő ember áll. A felszínről nézve Bloch viselkedése zavaros, kommunikációs és alkalmazkodóképessége erősen korlátozott, a megszokott értelemben vett emberi kapcsolatok számára nem léteznek. A konvencionális kommunikáció és önkifejezés irritálják őt. „Olvasott; sorról sorra haladt. Aztán felpillantott és végignézett az előtte ülő utasokon. Minél messzebb ültek tőle, annál kellemesebb volt így nézegetni őket.”

A társadalomból való kizuhanás és az elkövetett gyilkosság eredményeként Bloch gondolatai egy doxazma, azaz egy sajátos tartalmi csoport köré szerveződnek. Fixa ideája, hogy a környezetében zajló történeseknek mélyebb üzenete, jelentése van. Következésképpen Bloch folyatamatosan megfigyel, dokumentál és interpretál. Erre utal az is, hogy foglalkozása szerint Bloch szerelő, az eredeti német szövegben „Monteur”, azaz „összeszerelő”, tehát valaki, aki apró részletekből konstruál valami újat. A történet nem ad magyarázatot, csupán valamelyest sejteti Bloch viselkedének hátterét. spoiler

Handke szövegalkotása nemcsak Bloch mentális állapotát képes érzekeltetni, a nyelv valójában a mű központi témája. Bloch a nyelv segítségével próbál eligazodni a világban, konstans interpretálási törekvéseinek ez a fő eszköze. „De mire célzott vajon a villámhárító ismétlődése? Mit kell kiolvasni a villámhárítóból? „Villámhárító”? Csak nem szójáték megint? Azt jelentené -e, hogy nem eshet semmi baja? Vagy azt, hogy mident el kell mondania a bérlőnőnek? S ott, azon a fatányéron, miért hal formájúak a kekszek? Mire céloznak vajon? Hogy olyan „néma legyen, mint a hal”?”

Sokat elárul Bloch állapotáról, hogy a valóságot közvetett formában könnyebben fogadja be, így falja az újságokat és moziba jár, emellett visszatérő motívum a wurlitzer is. Bloch a környezetét szavakkal leírva, bizonyos esetekben helyettesítve tudatosítja magában. Máskor a valóságot szöveg nélküli képeknek, viccnek érzékeli. „A pult mögött álló vendéglőst például fagylaltkehelynek lehetett nevezni, a pincérnőnek meg azt lehetett odamondani, hogy „Lyuk a fülcimpán.” Ugyanígy igen nagy volt a kísértés, hogy azt mondja az ember a képes újságot lapozó nőnek: „Te, retikül!”, a szomszéd asztalnál ülő férfinak meg, aki előjött végre a szomszédos helyiségből, és álltó helyében, fizetés közben kiitta a borát: „Te, nadrágpecsét!”, vagy, ahogy most az üres poharat letette az asztalra, és kiment, utánakiáltsa, hogy „Ujjlenyomat! Ajtókilincs! Kabátslicc! Esővíz-pocsolya! Biciklicsíptető! Sárhányó!” … és így tovább, míg a biciklis alak végleg el nem tűnt odakint a képből.”

spoiler

Teetee>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Csak az első kisregényt olvastam el belőle, és szerintem a többit sokáig nem is fogom. Nem igazán tetszett. Nehezen tudtam felvenni a mondatok ritmusát, bár ha néha sikerült, akkor nagyon könnyedén siklott a szöveg. Érdekes volt, ahogyan Bloch érzékelte a világot, bár lehetett volna „kapusabb” – az, hogy a poháron lefelé csúszó sörcsepp helyett azt a helyet nézte, ahová majd esni fog, nekem kicsit kevés volt. Nem tudok most erről okosat írni. Talán csak rosszkor olvastam.

2 hozzászólás
Dániel_drBéza P>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

A kapus félelme tizenegyesnél
Peter Handke
Helikon
2020
Lassan hozzá kell szoknunk, hogy az irodalmi Nobel-díj odaítélése körül botrány kerekedik. Így volt ez 2004-ben is, amikor a szintén osztrák Elfride Jelineknek ítélték a díjat. Az Osztrákok ki voltak kelve magukból a díj miatt. Méltatlannak tartották az Írónőt a díjra. Most szintén egy osztrák író részesült a díjban Peter Handke. Ezt is óriási felháborodás követte. A botrány magát a díjról döntő bizottságot is megrázta, két tag lemondott, a Svéd Akadémia előző vezetője pedig nem volt hajlandó részt venni a ceremónián. Az irodalmi Nobelen kiborultak írók, emberi jogi aktivisták, az 1990-es évek jugoszláv háborúiról tudósító újságírók, és persze a legjobban azok, akik ellen a Handke által tagadott háborús bűnöket és népirtásokat elkövették: a Balkán muszlim népei. (https://444.hu/2019/12/10/ket-bosnyak-velemeny-peter-ha…)
Peter Handke Anyja a karintiai szlovén származású Maria Handke, született Sivec (1920–1971), aki 1942-ben ismerkedett meg egy már nős férfival, a német banki alkalmazott Erich Schönemannal, aki Karintiában állomásozott német katonaként. Ő Peter Handke apja, anyja azonban még a gyermeke születése előtt feleségül ment az eredetileg berlini villamosvezetőhöz, katonához Adolf Bruno Handkéhoz († 1988). Innen a név. (Wikipédia)
Az Író Magyarországon kevéssé ismert, gazdag életművéből csak néhány jelent meg magyarul. Én magam az Író létezéséről sem tudtam mindaddig, amíg meg nem kapat a Nobel-díjat. Ez év tavaszáig kellett várni, hogy ismét meg lehessen vásárolni egy korai regényét A kapus félelme tizenegyesnél-t. A regény egy egyszerű történet egy, a társadalom peremén élő emberről, aki egyszer csak kizuhan a rendszerből. Egyik reggel bemenve a munkahelyére úgy véli, hogy elbocsátották, mivel csak a pallér pillantott fel rá a tízóraijából. Az egész regényen végigvonul ez a sajátos látásmód. A főhős, Josef Bloch a körülötte történő eseményeket folyamatosan magára vonatkoztatja, mindenből valamiféle üzenetet vél kiolvasni. Egy tipikus példa: „ Tánctanfolyam.” ? Ez a szó meg mire céloz vajon? Egy lány elhaladva mellettük, a „retiküljében” kotorászott, egy másikon pedig hosszú „szárú” csizma volt. Rövidítései ezek valaminek? Ilyen és hasonló monológokkal van tele a regény, de nem zavaró. A főhős, aki egy ötletszerű gyilkosságot is elkövet, folyamatosan csúszik szét. Úgy tesz mintha semmi sem történt volna, de tudja, hogy előbb utóbb utolérik. De nem akar a tényekkel szembenézni. Minden, amit tesz, csupán pótcselekvés, időtöltés az el nem kerülhető végig. A regény tele van különös szófordulatokkal, nyelvi leleményekkel. Handke valóban új szint hozott az irodalomba. Kár, hogy jelleme politikai „kiállásai” egész életművét hiteltelenné teszi.
Dr.Béza Dániel
Budapest, 2020-06-09

stil>!
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Számomra értelmezhetetlen és élvezhetetlen volt. Mindjárt az első oldalon ilyen mondatot találtam: „Kint az utcán magasba lendítette karját, az autó azonban, mely mellette elhaladt – bár Bloch egyáltalán nem taxinak integetett – nem taxi volt.” És végig hasonló zavaros stílusban… Szörnyű.


Népszerű idézetek

K>!

Minden zavarta, amit csak látott; megpróbált minél kevesebb dolgot tudomásul venni.

5-6. oldal (Helikon, 2020)

Nazanszkij >!

A táj, bár sík volt körös-körül, olyan közel nyomult hozzá, hogy szinte szorongatta.

52. oldal, (Helikon, 2020)

K >!

Kép szöveg nélkül! – gondolta Bloch, mivel szerette a szöveg nélküli képvicceket. Színlelés és hókuszpókusz a javából (…)

18. oldal (Helikon, 2020)

Csabi P>!

Amikor Josef Bloch szerelő, egykori ismert futballkapus egy délelőtt munkahelyén jelentkezett, közölték vele, hogy elbocsátották. Legalábbis azt a tényt, hogy a felvonulási épület bejáratához érve (ahol a munkások tartózkodtak éppen), egyedül a pallér pillantott fel rá tízóraijából, Bloch efféle közlésként értelmezte, s azon nyomban távozott az építkezés területéről.

5. oldal

Ági_D>!

Bloch fáradt lett. Minél fáradtabb volt, annál világosabban érzékelte, és annál jobban meg tudta különböztetni a dolgokat. Látta, hogy az ajtó mindig nyitva marad, valahányszor csak kimegy valaki, s azt is látta, hogy valaki mindig feláll, odalép és becsukja. Olyan fáradt volt, hogy minden egyes tárgyat külön látott, mindenekelőtt a körvonalakat, mintha a tárgyaknak csak a körvonalaik léteznének. Mindent közvetlenül látott és hallott anélkül, hogy – mint korábban – szavakra kellett volna lefordítania, vagy egyáltalán: puszta szavaknak és szójátékoknak kellett volna értelmeznie.

diners>!

Egy osztályra való iskolás gyerek haladt el mellette; a gyerekek énekeltek, Bloch pedig bedobta a levelezőlapokat. Visszhangot verve potyogtak bele az üres ládába. De hát a levélszekrény olyan kicsi volt, hogy visszhangról szó sem lehetett. Azonkívül is: Bloch nyomban továbbment.

52. oldal (Helikon, 2020)

diners>!

Bloch, csak úgy állva, rendelt egy pohár sört. A pincérnő leemelt egy széket az egyik asztalról. Bloch leemelt egy másik széket, és leült. A pincérnő bement a pult mögé. Bloch az asztalra tette a kezét. A pincérnő lehajolt, és kinyitotta az üveget. Bloch odébb tolta a hamutartót. A pincérnő egy másik asztal mellett elhaladva felvett és odavitt neki egy söralátétet. Bloch hátrább tolta a széket. A pincérnő leemelte az üvegre borított poharat, az asztalra tette a söralátétet, rátette a poharat, töltött az üvegből, odaállította az üveget az asztalra, és elment. Már megint kezdődik! Bloch nem tudta, mit csinálhatna.

39. oldal (Helikon, 2020)

FORTUNATA P>!

Olyan messze volt az eseményektől, hogy amit látott-hallott, abban ő maga már mintha elő sem fordult volna.

Ági_D>!

Újra kint volt az úton; leült egy padra a postabusz megállójánál; a padon levő tábla elárulta, hogy e létesítmény a helyi takarékpénztárnak köszönhető. A házak olyan messziről látszottak csak, hogy alig lehetett őket egymástól megkülönböztetni; s amikor megszólaltak a harangok, azokat se lehetett látni a toronyban. Repülőgép húzott el Bloch felett, olyan magasan, hogy nem is látta; egyetlenegyszer villant meg csupán. Mellette a padon megszáradt csiganyomot fedezett fel. A pad alatt a fű nedves volt, még az éjszakai harmattól egy elhajított cigarettásdoboz celofánja csillogott a nyirkos párától. Balra látott egy… Tőle jobbra volt egy… A háta mögött látott egy… Éhes lett, továbbindult. Vissza a vendéglőbe.

Ági_D>!

Blochnak az volt az érzése, mintha most nyomban fel kellene sorolnia a helyiség egész leltárát, hogy aztán azok a tárgyak, melyeknek a megnevezésénél megakadt, vagy amelyeket éppenséggel kihagyott, bizonyítékul szolgálhassanak. A levélhordó rácsapott a tenyerével a nagy táskára, mely még mindig ott lógott az oldalán. „A levélhordó a táskájára csap, és leteszi”, gondolta Bloch szóról szóra. „Most az asztalra teszi, és bemegy a csomagraktárba.” Leírta az eseményeket: mintha maga is csak ezáltal tudná elképzelni őket; a rádióriporterek beszélnek így a hallgatósághoz. Ez a módszer egy idő múlva segített.


Népszerű triviák

Csabi P>!

A kisregény először 1970-ben jelent meg magyarul, tehát még a német kiadás évében, a Nagyvilág 1970. októberi számában. A regényt Walkó György rövid tanulmánya vezeti be.
A manda linkre kattintva a Dokumentumnál letölthető az újság, igaz, nem az egész, csak szemelvényeket tartalmaz, Handke műve sincs fent teljes egészében.

[mandadb.hu]

Kapcsolódó könyvek: Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél

Hasonló könyvek címkék alapján

Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő
Elfriede Jelinek: Kis csukák
Elfriede Jelinek: Kéj
Franz Kafka: Az elkallódott fiú
Franz Kafka: A kastély
John Steinbeck: Egerek és emberek
Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
John Steinbeck: A Kék öböl
Gabriel García Márquez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
André Gide: Meztelen