The ​Dreaming Void (Void Trilogy 1.) 91% 14 csillagozás

A Nemzetközösség-saga vége után sokat gondolkodtam rajta, hogyan folytatja majd Hamilton a történetet. Vagy nem is annyira a történetet (mert korábban sem az volt a lényeg), inkább az izgatott, hogy mit kezd majd az elképesztő részletességgel felépített, lebilincselő univerzumával a távolabbi jövőben. És világépítésből ismét hibátlan: teljesen logikus, ugyanakkor mégis meglepő és izgalmas irányban építkezik tovább. A történet magja első ránézésre kicsit hasonló a Nemzetközösség-sagáéhoz: egy távoli, nagyrészt ismeretlen űrbeli objektum áll a középpontban, ami félő, hogy végveszélybe sodorja az univerzumot. Ugyanakkor a Waterwalker-álmokból összeálló betéttörténet – ami gyakorlatilag fantasy a sci-fi regényen belül – annyi frissességet visz az újrahasznosított ötletbe, hogy az embernek eszébe sem jut panaszkodni miatta.

A Starflyer Háború után ezer évvel a Nemzetközösség még közelebb jutott a valódi utópiához. Minden ember addig él, ameddig csak akar, választhat a biológiai és a virtuális létforma közül, a gaiamezőre csatlakozva átélhetik egymás érzéseit és álmait, és a központi bolygókon a pénzt is megszüntették, mint elavult kapitalista csökevényt.
Ugyanakkor az emberiség már nem olyan egységes, mint régen: a külső bolygók elutasítják a féregjárat hálózatot, amely szerintük homogenizálja a társadalmat, inkább a fénynél gyorsabb űrhajókra esküsznek. Különböző idegen birodalmakkal is sikerült kapcsolatot létesíteni, bár ezek nem nagyon keverednek, a történet még mindig alapvetően emberközpontú. Végül a gaiamező telepatikus képeségei révén felfedezték, hogy egy másik univerzumban is élnek emberek – ez az univerzum a galaxis közepén elhelyezkedő eseményhorizont mögött rejtőzik, és más fizikai törvények szerint működik. Legalábbis ha hihetünk az Élő Álom szektájának, amely zarándoklatra készül az eseményhorizont mögé, ezzel a húzásával pedig teljesen felborítja a Nemzetközösség nyugalmát.
Itt kezdődik maga a történet, amelynek a kötet – Hamiltontól megszokott módon – csak az első harmada. (Szerencsére nem a szokásos monstrum, csupán egy erős 600 oldal, ami szerintem pont elegendő.) Megismerhetjük belőle a 36. századi átlagember életét éppúgy, mint a legnagyobb transzhumán potentátok titkos terveit, illetve a galaxis közepi Ürességben élők világát. Utóbbi tulajdonképpen sokban emlékeztet egy fantasyre, bár ha összevetjük a Nemetközösség legújabb titkos fegyvereivel… Clarke törvénye, ugyebár, adja magát :)
A szereplők között egyaránt akadnak régi ismerősök – Paula Myo ismét nyomoz – és olyanok is, akik számára a Primer Háború csak őstörténelem. A szerző ezúttal is komoly kitérőket tesz azért, hogy bemutassa a kor gondolatvilágát: a kedvencem az, amikor egy ezer éve elpusztult bolygón még mindig kutatnak újraéleszthető áldozatok után, annyira elfogadhatatlan az erőszakos halál gondolata. Persze a technológiába is hasonló lelkesedéssel veti bele magát, mint a társadalmi kérdésekbe. Mindent összevetve, ez eddig Hamilton legelszálltabb könyve, de minden téren hozza a tőle elvárható formát.

Vérbeli sci-fi, némi akcióval megbolondítva és egy fantasy betéttörténettel. Mindkét világot nagyon jól alkotta meg Hamilton, teljesen el tudtam merülni bennük. Egy negatívumot tudnék felhozni: az indokoltnál több volt benne a szex és szerintem olyan módon, ami nem sokat adott hozzá a történethez. De ez az összbenyomáshoz képest jelentéktelen apróság.
Egy figyelmeztetés: vannak trilógiák, ahol az egyes részek magukban is élvezhetők, és vannak, amelyek csak együtt alkotnak egy kerek egészet. Ez az utóbbiak közé tartozik. Rögtön el is kellett kezdenem a második részt. Persze ezt egyáltalán nem bánom. :)

Egy hatalmas ugrással folytatjuk a Pandóra csillagában és a Júdás elszabadulban megkezdett történetet… 1200 évvel később. Hatalmasat változott a Nemzetközösség, megjelent a fanatikus vallásosság (az Élő Álom mozgalma), na és persze ott van az Üresség, ami mindenkit az őrületbe kerget.
Zseniálisan ötvözi a regény a sci-fi-t és a fantasy-t, és jót tett, hogy a terjedelem rövidebb lett, bár terjengősnek sokszor terjengős maradt. Kíváncsian várom a folytatást :)

Majdnem annyira élveztem, mint a Pandora csillaga sorozatot. Egyedül a second dreameres részek voltak kissé unalmasak nekem. A Voidban játszódó fejezetek furcsák voltak, de hamar megszerettem Edeardot.

Hamilton ezzel a könyvvel nálam jóvátette a Júdás végi üldözést, számomra a Kultúra sorozattal megegyezően érdekes világot teremtett, úgyhogy szívesen merülök majd el a folytatásokban.

Így lehet a fantasyt hard sci-fi-vel összekovácsolni:)