A Delta Vision Kiadónak köszönhetően idén csak megjelent a Nemzetközösség-saga első kötete, és magyarul újraolvasva szerintem az utóbbi évek magyarul megjelent legjobb sci-fi regénye. Szinte tökéletes elegye a tudományos, logikus, következetes, de mégis elszállt sci-fi fantázia szárnyalásának. (Vigyázat: a könyv magyarul két kötetre bontva jelent meg, ugyanazzal a borítóval!)
Hamilton olyan a sci-fiben, mint George R. R. Martin a fantasyben, monumentális, tucatnyi főbb karaktert mozgató világteremtő, a különbség az, hogy míg Martin évekig pepecsel egy könyvön, Hamilton két évente megír egy tégla méretű regényt, és nem egyetlen univerzumban, ráadásul szinte sosem bicsaklik meg a tolla (laptopja) és a fantáziája.
A történet kezdetén 2050-ben járunk, az első Mars-expedíció landolásának pillanatánál. Wilson Kime kapitány és társai által várt, felemelő pillanatot, az űrutazás korának újabb mérföldkövét, azonban megzavarja néhány szemtelen kaliforniai fizikus, Nigel Sheldon és Ozzie Isaacs, akik a CalTechről nem sokkal korábban egy kísérleti féreglyukat nyitottak a vörös bolygóra. Sheldon egy saját maguk által tákolt szkafanderben nézi végig a Marsra szállást, és üdvözli némi fricskával megfűszerezve Kime-éket, és egyúttal darabokra zúzza az álmaikat.
A féreglyuk-technológia felfedezése egyben az űrkorszak végét is jelenti: az emberi faj egy egészen más utat talál a terjeszkedésre: a csillagok közti hosszú utazás helyett azonnali átjárókat nyit ezek lakható bolygóira. A Nemzetközösség 2380-ra, előre megtervezett fázisokban több száz bolygót kolonizált már, a féreglyuk technológiát birtokló TŰV (Térhajlítású Űrközlekedési Vállalat) az egyik legtőkeerősebb cég (a két feltaláló, Nigel Sheldon és Ozzie Isaacs több százéves, multimilliárdos különcök), az emberi faj békésen fejlődik és terjeszkedik tovább, a megfiatalító kezelések és a biztonsági másolatként lementhető és visszaállítható tudat, valamint újraklónozható testburok több évszázados életet, már-már halhatatlanságot biztosít a polgároknak. Rendkívül szimpatikus, idealista világkép ez.
A veterán űrhajós Wilson Kime álmait ugyan évszázadokkal korábban tönkretették, azonban váratlan esélye nyílik a visszavágásra, és hogy újraélje a régi dicső napokat. Dudley Bose, a távoli Gralmond kolónia egyetemi csillagásza ugyanis egy különös jelenséget fedez fel a Földtől több, mint ezer fényévnyire, messze túl a féreglyuk-technológia jelenlegi hatósugarán. A tudós két egymáshoz közeli csillagot, a Dyson Alfát és Bétát vizsgálja, amelyek eltűntek, csakhogy kiderül, hogy ez az eltűnés egyik pillanatról a másikra történt meg, a csillagokat gigantikus burokba zárta egy rejtélyes és az emberekénél feltételezhetően jóval fejlettebb technikával rendelkező erő. A Nemzetközösség vezetésének feltételezése szerint az ott lakók elzárkóztak valami elől, és ez azt is jelenti, hogy odakint ismeretlen ellenség tartózkodhat, amely akár a Nemzetközösséget is veszélyeztetheti.
A biztonság érdekében, mivel a féreglyuk-technológiával még nem tudnak elérni odáig, ezért egy hipermodern csillaghajót építenek, amely a féreglyuk-technológia módosítása révén a saját erejéből eljuthat oda, hogy információkat szerezzen a helyzetről, és a történelmi küldetés parancsnokául Wilson Kime-t kérik fel, mint az egyetlen élő embert, akinek egyáltalán van űrhajós tapasztalata. A Második esély névre keresztelt csillaghajó elindul, hogy kiderítse, mi történt a két csillaggal, azonban nem sejthetik, hogy a feltételezett ellenséget nem kívül, hanem odabent kell keresniük. Valakinek nagyon jó oka volt, hogy elzárjon két szomszédos csillagrendszert, mert élnek ott valakik, akiket senki nem akar a burkon kívül látni. De nagyon nem.
Ez csak a regény magja, mert az 1150 oldalon számtalan párhuzamos szál fut, amelyek aztán egyre inkább összekapcsolódnak. A világ elképesztően részletgazdag, és felfedezni való apróságokkal teli: itt van például a Mennyei Angyal nevű, több kilométeres, értelemmel bíró csillaghajó, amely a Galaxis értelmes fajait tanulmányozza, vagy a Peremvilág nevű nemzetközösségi bolygón évszázadokkal korábban lezuhant ismeretlen idegen űrjármű, a Csillagutazó feltételezett és a Nemzetközösségbe beépült ügynökei, az Őrzők nevű titokzatos terroristacsoport, akik úgy sejtik, hogy a Csillagutazó manipulációi vezettek Pandóra csillagának kinyitásához, vagy a szilfen nevű idegen civilizáció, akiknek érthetetlen, misztikus téridő “ösvényei” bolygókon, csillagrendszereken át vezetnek.
Hamilton egyik legnagyobb erénye, hogy alapjaiban gondolta végig, miként is működne a féreglyukak rendszerére épülő csillagközi gazdasági szerveződés, és mit ér ez a fejlett gazdaság, ha a nulláról kell felépíteni egy űrflottát. A Nemzetközösség élő, hihető, lélegző, jövőbeli világ. A regényben emellett megférnek egymás mellet a nagy hatalmú családok közti politikai manipulációk, űrfelderítő küldetések, sőt, betekintést nyerünk a 24. századi bűnüldözés sajátosságai közé Paula Myo nyomozónő karakterén keresztül, aki az egyik legszimpatikusabb karakterévé válik a regénynek, de megtalálható benne az egyik legracionálisabb, legkíméletlenebb gondolkodású idegen faj is, a Primerek, valamint az embereket segítő, de tőlük független Érző Intelligencia, amely egy önálló tudatú MI-szerveződés.
A rengeteg párhuzamos szál között akad egy-két felesleges mellékvágány, de ezáltal megismerjük a világ gyakorlatilag minden fontosabb szereplőjét, motivációját, és a terjedelem miatt a sok szereplő egyáltalán nem zavaró.
A Pandóra csillaga sodró lendületű, monumentális modern űropera, hard-scifi látásmóddal fűszerezve (de nem hard sci-fi, minden világos és érthető benne), egyedi gondolatokkal, izgalmas jövőképpel, és rendkívül sok fordulattal, apró részlettel. Nyugodt szívvel odarakhatja mindenki a polcán a Hyperion-ciklus, Reynolds, Banks, vagy a Dűne mellé.
A fordítás is jól sikerült, azt pedig külön szeretném kiemelni, hogy az ekkora terjedelem ellenére is mindössze egy elütést vettem észre a szövegben, azaz a szöveggondozásra sem lehet panasz.
Bővebben: http://sfmag.hu/2014/12/29/peter-f-hamilton-pandora-csi…