Ali ​és Ramazan 48 csillagozás

Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Perihan Magden (1960) az egyik legnépszerűbb írónő Törökországban és külföldön, a kortárs török irodalom egyik legkülönösebb és legtehetségesebb alakja, akinek műveit tizennyolc nyelvre fordították le. Ali és Ramazan című, megrendítő, mégis lebilincselő regénye igaz történeten alapul, és két fiú életét követi nyomon, akik ugyanabban az isztambuli árvaházban nőnek föl. Megismerkedésük pillanatától fogva különleges kapcsolat fűzi őket össze, és nemcsak egymás számára könnyítik meg az életet, de a lehetőségekhez képest az árvaházban vegetáló többi gyerek mindennapjaiba is vidámságot csempésznek. Ramazannak jó humora van, ő a bohóc, és szépsége miatt az igazgató kivételezett helyzetet élvező kedvence. Nagykorúságukat elérve azonban a fiúk egyik napról a másikra kikerülnek Isztambul utcáira, ahol egymáson kívül senki másra nem számíthatnak. Ebben a könyörtelen, elutasító világban mindketten tragikus következményekkel járó döntéseket hoznak…

>!
Európa, Budapest, 2015
196 oldal · ISBN: 9789634053125 · Fordította: Tasnádi Edit
>!
Európa, Budapest, 2015
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630797184 · Fordította: Tasnádi Edit

Kedvencelte 4

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 67


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Fontos könyv. És szemét könyv. Kiszámítottan kegyetlen, és olyan egyszerű nyelven adja elő magát, hogy a hülyének is fájjon. Őszintén szólva bizonytalan vagyok, műfaját tekintve regényt tisztelhetek-e benne, vagy inkább pamfletet, vádiratot, esetleg protest songot – olyan egyértelműen felülírja a szépírói elemeket a téma súlya, hogy az már(-már) a művészi érték rovására megy. De alighanem ez tudatos, és ez esetben (kivételesen?) talán jól is van így. Egy isztambuli nevelőotthonban kezdődik minden, ahol Ali és Ramazan, a két árva srác megismerkedik, hogy aztán együtt tapasztalják meg a török párialét minden szörnyűségét, egyre gyorsuló spirálban közelítve a dolgok a legaljához. Magden fricskája, hogy homoszexuális kapcsolatukat úgy ábrázolja, mint a boldogság egyetlen forrását, a tisztaság és szépség kivételes megnyilvánulását az élet sokszínű borzalmai között. Csak ez segít ideig-óráig kitartani az állami korrupcióval, az oktatás életképtelenségével, a rendőri brutalitással szemben, egyszóval mindazzal szemben, amit Magden rikító színekkel ábrázol, és amiért – ne legyen az olvasónak kétsége – egy álszent, kapzsi, frusztrált, impotens és inkompetens kormányzat a felelős. Az írónő alaposan kiteregeti a török szennyest, de azt hiszem, ezért akár hálásak is lehetnek neki. Mert megtudjuk ugyan, miféle dolgok (is) történnek arrafelé, de azt is megtudjuk egyben, hogy akad, akinek ez fáj, aki beszélni akar róla, és akadnak, akik olvassák. És ha más nem is, ez mindenképpen bizakodásra ad okot.

6 hozzászólás
>!
Sippancs P
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Ez a könyv jött, arcul csapott, és addig abba sem hagyta az ütlegelésemet, amíg ki nem ölte belőlem az utolsó csepp reményt.

Bárcsak a düh, a fájdalom és az üresség helyett megnyugvással és boldogsággal telve tehettem volna le a könyvet!
Bárcsak lett volna valaki, aki kinyújta a kezét Ali és Ramazan felé!

2 hozzászólás
>!
loveQhuay P
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Ez a könyv már rögtön az első oldalon tönkretett és a szívembe taposott. Percekig magamban zokogtam mire el tudtam kezdeni rendesen..

Utáltam ezt a szörnyű világot, ezt az igazságtalan igazságot.
Ugyanakkor imádtam Ali és Ramazan-t.

Kitépte a szívem és darabokra törte, aztán nem adta vissza.

Nem ajánlom mindenkinek, de aki a kezébe veszi, kincset fog magánál tartani.

9 hozzászólás
>!
Pandalány P
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Szögezzünk le valamit: ezt a könyvet csak kellő nyitottsággal szabad elolvasni, felkészülve mindenre!

Amennyire rövid, annyira tartalmas és elgondolkodtató kötet. Témáját illetően kicsit tartottam tőle (LMBT), de remek választás volt ahhoz, hogy kimozduljak a komfortzónámból ismét.
Árad a történetből a szomorúság, a fájdalom és a kilátástalanság. Két fiatal, akik végérvényesen egymásba szerettek első pillantásra és saját, múltjukban történt tragédiáik rányomta bélyegét kapcsolatukra.
Ali és Ramazan, két szerelmes szív, akik kitartottak egymást mellett jóban-rosszban, sajnos több volt számukra a rossz,mint a jó. Egy percig sem volt könnyű életük se gyerekként, se felnőve. Ramazan a nagyhangú, vonzó külsejű fiú, Ali pedig inkább az okos, csendes srác, kellőképpen kiegészítették egymást. Nem ismerem Törökország világát, működését, de ez a történet egyértelműen sötéten mutatja be az ottani világot, a keserves mindennapokat. Az emberek megbízhatatlanok, bármikor bárki előkaphat egy kést a zsebéből és neked szegezheti, a rendőrök kényük-kedvük szerint alázzák meg az embereket, az árvaház igazgatója pedig lenézi saját árváit, kicsit sem segítve őket az előbbre jutásban (sőt).
Nehéz értelmes értékelést írnom erről a könyvről, mert felkavart a történet, a szereplők kegyetlen sorsa. A megfogalmazás, a nyílt és szókimondó szöveg sokszor átment közönséges stílusba, amit nehezményezek, mert igazán érdekes és elgondolkodtató történetet kaptam, nem illett hozzá ez a kifejezési mód.
Bővebben itt: http://pandalanyolvas.blogspot.hu/2017/01/ali-es-ramazan.html

>!
Bíró_Júlia P
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Szép könyv. Meg valóban, egy szemétláda a maga módján, ahogy @Kuszma mondja. Mert ezt így fogod gyanútlanul vagy LMBT-rajongóként a kettő gyakorlatilag kizárja egymást, hogy akkor most olvasol valami szépet és szívszorítót. Aha. Hát tudod mit? Tényleg azt kapod,amiért elővetted, csak ebbe a csomagba jár a mentális gyomronrúgás (van ilyen? van!) is. Csak arról a narráció nem kérdezi, hogy kéred-e. Az jár. Az egyetlen dolog, ami automatikusan jár bárkinek is a történetben, amiből esélyed sincs kivonni magad.
Alit és Ramazant muszáj szeretni – kész, nincs mese, ez nem is regény, inkább ballada vagy pofánverés prózában, amitől két ember, aki hiába szereti egymást, ha nincs módja megvédeni a társát a világtól, szóval két ilyen ember sokszorosan nagyobbra nő saját magánál. Lesz belőle mítosz meg példázat meg közvetett, nagyon finoman keserű rendszerkritika, mert akkor akaratlanul is veszed a rendszert, amiben ezek szerint nem lehet embernek megmaradni csak bódulattal, önmentegetéssel, kisebb-nagyobb árulásokkal, de leginkább még úgy se. A szerelem és a kilátástalanság mozdíthatatlan az egész történetben, és nem csak azért, mert a szöveg előre megsúgja, hogy nincs itt sok reménykedni való. (Úgysem állod meg. Úgyis hiába.)
Törökként olvasni valószínűleg háromszor ekkorát üt (plusz a fal, ami a másikat adja) – de belegondolva, ami szép és/vagy fájdalmas és ha már itt tartunk, rendszerszinten kétségbeejtő, az tulajdonképpen egészen nemzetközi.
Olvasni kell. Aztán beszélni róla, azok helyett, akiknek megszólalni sincs ereje már.

>!
pepege MP
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Ehhez a könyvhöz úgy kezdtem neki, hogy a kényes témája ellenére, elhatároztam, nem fogok előítéleteskedni és csak úgy távolról szemlélve közelítem meg majd a történetet. Nem sikerült. És nem az előítéletmentesség, mert azt Magden kiradírozta belőlem, hanem a távolságtartás. Megkedveltem a fiúkat, Alit főként és nem hiszem, hogy ezt a történetet bárki is közömbösséggel tudná fogadni. Árva gyerekek olyan sorsa elevenedik meg a regényben, amelyekről azt gondolnánk, hogy a 21. században már biztosan nem is létezik. Pedig igen. Ebben az isztambuli otthonban szinte ehetetlen az étel, a kosz vastagon belep mindent és az igazgató molesztálja a gyerekeket.
Ilyen környezetbe csöppen be a hirtelen megárvult, arab származású Ali, akit Ramazan rögtön megkedvel. Persze ugyanúgy ugratja, mint a korábbi újoncokat. Különböző gúnyneveket aggat rá: Néger, Barlangibocs, Hegyibehemót, Erdeigyerek, de Ali ezt nem veszi sértésnek, inkább örül, hogy Ramazan „törődik” vele – aki afféle udvari bohóc, vidám, jóképű gyerek, aki színt visz az árvák életébe.
Ám az idő nem áll meg, mindketten felnőnek, s az árvaház falai már nem védik meg őket a világ kegyetlenségeitől.

Dühös vagyok. Mert Magdan meglibbentett az orrom előtt egy olyan történetet, ami eléggé mélyen érintett, de főként azért, mert tette ezt olyan csapnivaló stílusban, amit nem tudok neki megbocsátani. Ebből a regényből a széppróza minden eleme ki lett gyomlálva, ez inkább lektűr, azok között is olyan egyszerű, mint egy forgatókönyv, vagy mint amikor előbb készül egy film és aztán írnak belőle egy könyvet. Pedig igazán szép történet és nagyot szólhatott volna, de így nálam csak középszerű lett.
Sajnálom. Kár érte…

4 hozzászólás
>!
ƨɔɴом
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Ez a konyv a szo szoros ertelmeben faj, ugyanakkor gyonyoru tortenetet rejt.
Sajnalom, hogy a stilus az elvezhetoseg rovasara ment, es hogy emiatt sokszorosan nem erintett meg fele annyira sem, mint egy jobb irasmoddal tette volna azt.
Ali es Ramazan kapcsolata a sotetsegben es kilatastalansagban vert rugyet es bimbodzott ki, spoiler Az ilyen tortenetek kapcsan jovok mindig ra, hogy a vilag egy sotet es mocskos hely, foleg ez a vilag… de kellenek ezek a fenyes kis pontok az emberek eleteben. Mindenkinek szuksege van egy Alira, vagy egy Ramazanra, hogy ha talan csak ideig-oraig is, de a fenyben jarhasson.

2 hozzászólás
>!
Teetee
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Gyönyörű, szomorú és kegyetlen.
Vannak könyvek, amiket olvasva azon gondolkozol, hogy de jó a szöveg, meg milyen jó írói fogás ez, meg milyen érdekesek a szempontváltások. És vannak könyvek, amikor semmi ilyesmi nem jut eszedbe, egyszerűen csak drukkolsz. Hogy ne már, ne már, ne már, az nem lehet, hogy ezeknek a fiúknak a története így ér véget.
Persze dehogynem lehet, hisz tudod már az elején. Nem spoiler, azzal kezdődik a könyv, mikor ért véget Ali és Ramazan története. Mikor, és mivel. Halállal. És mégis szorítasz értük, és mégis reménykedsz, aztán mégis százszor szétesel olvasás közben, mert annyira, de annyira nem ezt érdemelték.
Két árvagyerek. Ali és Ramazan. Ramazan és Ali. Igaz történeten alapul a regény.
Egy isztambuli árvaházban találkoznak. Ramazan akkor tulajdonképpen már prostituált. Ali pedig a legtisztább lény, akivel valaha is találkozott.
Gyönyörű történet, gyönyörű szerelem, tiszta, őszinte, húsbavágó, szívbemarkoló.
A szöveg valahogy olyan meseszerű, nem tudom, talán azért, mert az alany gyakorta a mondatok végén van (Nem sejtette még ezt akkor Ramazan, nem gondolta még ezt akkor Ali), talán ettől kap az egész valami különleges ritmust. A legocsmányabb mocsokban játszódik a történet, és mégis fénylik, mint egy tündérmese.
Csak közben tudod, hogy nem lesz jó vége, nem, nemhogy nem jó, egyenesen kétségbeejtő vége lesz.
Ha az élet igazságosabb lenne… Csak hát az élet nem így működik. Alinak és Ramazannak nem volt szerencséje. Vagy talán mégis. Ha rövid ideig is, de ott voltak egymásnak. És most nekünk.

>!
TiaRengia I
Perihan Mağden: Ali és Ramazan

Keveset kalandozok a török irodalom világában, pedig igen jó szerzőik vannak nekik is. Az eredetileg újságíróként működő Perihan Mağden stílusa nekem nagyon bejött, sallangmentesen, egyszersmint mélyrehatóan ábrázolja azokat a lelki rezdüléseket, melyek az árvaházban felnőtt, esetünkben még homoszexuális vonásokkal is megáldott szereplőink átélhettek. Kegyetlen a könyv, pedig nem akar az lenni. Csak leírja, ami a világban ilyen helyeken megtörténik. Azt a szomorú tényt, miszerint a nevelőintézetek lakóinak elenyésző hányada lesz olyan, aki tisztességes megélhetést szerez és nem kallódik el, és ez sajnos gyakorlatilag bármelyik országra igaz lehet. A tragikus vég pedig csaknem elkerülhetetlen.

A könyv olvasásának idején szembejött velem egy Facebook-poszt, mely a rendőrség által körözött, eltűnt fiatalkorúakról adott listát. Mind-mind gyermekotthonból elszökött, már arcra is megtépázott, kiüresedett tekintetű fiatalok, akik korántsem hiszem, hogy valaha hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. Pedig önmagában az, hogy valaki árva, még nem kéne, hogy ilyesmire predesztinálja őt. Természetesen kivételek akadnak és én nagyon tisztelem azokat a gondozókat, nevelőszülőket, akik segítenek javítani ezen a statisztikán. Ahogy ezen elmerengtem, eszembe jutottak azok a megrögzött életvédők is, akik arra akarják kényszeríteni a megesett, lelkileg sérült, önmagát is eltartani képtelen lányokat, hogy szüljék meg a babájukat, akik „jó” esetben nem spoiler bántalmazó családban, hanem gyermekotthonokban nőnek fel. Velük is elolvastatnám a könyvet, és megkérném őket, különös figyelemmel legyenek Ali szüleinek figurájára (egyébként a könyv megtörtént esetet dolgoz fel).

A két címszereplő gyerekkoráról szóló rész közben akaratlanul is egyik legkedvesebb rendezőm, Pedro Almodóvar egyik számomra legkedvesebb filmje, a Rossz nevelés ugrott be (igaz, ott a gyerekek nem árvák, csak bentlakásos kolostorban tanulnak). Aki látta, sejti, mire gondolok.


Népszerű idézetek

>!
Pandalány P

Nehéz a nőkkel. Teljesen összezavarják az ember fejét.

>!
Pandalány P

– Ki hiányozna, ha nem te? Kim van nekem rajtad kívül? Volt bárki valaha is?

>!
Fairymysz

Azzal válik eggyé az ember, akit szeret. Másokkal, ha kell, csak közösül.

62. oldal

>!
Fairymysz

Alival se jó, de nélküle se.
Ali – akárha nyíl fúródott volna a szíve közepébe. Fáj, ha megmozdul, ha lélegzetet vesz, ha jár. Fáj az élet Ramazannak.
„Kiszakítanálak magamból, akkor a vérzésbe halnék bele, Ali. Nem bírom nélküled. A szívem közepén találtál el. És én is a te szíved közepét.”

107. oldal

>!
Fairymysz

– A férfiak nem sírnak, fiam! – Hányszor mondta ő is… Micsoda ócska mondás pedig!

158. oldal

>!
Dariaa

Törd össze egy mankókkal közlekedő rokkant botjait, aztán nézd gonoszul, hogy fel tud -e állni, meg tud -e valamiben kapaszkodni, tud -e így járni, vonszolódik -e, elesik -e? Az igazgató ezt teszi a feleségével.

46. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Irving: Árvák hercege
Charlotte Brontë: A lowoodi árva
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Jim Shepard: Áron könyve
Marie-Aude Murail: Oh, boy!
Benza Béla (szerk.): És az állam gondoskodik…
Grembi MadiHun: Holdomiglan
Laurel Corona: A négy évszak
Szécsi Magda: Szia, Frici!
Arthur Madsen: Shamala bosszúja