Halálgyár 7 csillagozás

Pergel Zsolt: Halálgyár

Thriller? ​Orvosregény? Szerelmi história? Lélektani dráma? Egy biztos: a Halálgyár lélegzetelállítóan izgalmas történet, amelynek minden mozzanata mögött egy szörnyű titok rejtőzik. Levente, a pozícióját vesztett orvos bőröndnyi holmijával megérkezik a Városba. Új életet akar kezdeni, ám megalkuvásra szinte képtelen természete és orvosi esküjéhez való hűsége hamarosan itt is bajba sodorja. Kényszeresen kutatni kezdi egy rejtély nyitját, és bár hamar megérzi, hogy jobb lenne biztonságos tudatlanságban maradnia, nem hagyja abba a nyomozást. Amikor sikerrel jár, rájön, hogy itt is utolérte a korábbi bukását okozó összeesküvés, amelyet régi életével együtt maga mögött akart hagyni. Ám a sors kárpótolja, hiszen abban a különös sorsú lányban, akihez csak információk szerzése érdekében közeledett, megtalálja igazi párját. A regény lapjain a hétköznapi szereplők mellett olyan rejtelmes személyek bukkannak fel, mint a szinte mindenható Intéző vagy a több mint veszedelmes Kalapács.
A… (tovább)

>!
ABA, Budapest, 2013
158 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155332173

Enciklopédia 3


Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
zakkant
Pergel Zsolt: Halálgyár

Nem szeretnék sok személyes véleményt beletenni az értékelésbe, nem kenyerem a politizálás sem és mivel nem látom át az akkori rendszert és mivel nem is éltem akkor, így nem vonok le következtetéseket. Csak annyit tudok leírni, hogy nagyon szívszorító volt olvasni ezeket a Halálgyár sorait. Tudjátok, vannak olyanok, amikor ülsz a villamoson és tudod, hogy le kéne szállni, de nem tudsz mit csinálni csak nézel ki a fejedből és alig bírsz megmozdulni a döbbenettől, amit 2 oldallal ezelőtt olvastál. Amikor csak arra tudsz gondolni, hogy miért történtek ilyenek? Nah! Valahogy így éreztem magam a könyv vége felé én is.

Az író bár csak 160 oldalban meséli el a történetet, de ez bőven elég arra, hogy jó korképet és jellemábrázolást kapjunk a szereplőkről. Jól elkülönülnek a jó és a rossz oldal kulcsfigurái, de azért meglepetések is értek a Halálgyár című regény végén. Ha valaki magyar vonatkozású és felkavaró regényt szeretne a kezébe venni a szülésszabályozás témakörében és elég erősnek érzi magát a témához, annak sok erőt kívánok a könyvhöz. Jó, hogy valaki írt erről, mert ez a téma fontos és kell róla beszélni/írni még akkor is ha múlt.

>!
White13 
Pergel Zsolt: Halálgyár

Ez a könyv sokkoló, döbbenetes. Kitalált karaktereken keresztül mutatja be Zsolt a kicsit sem kitalált történetet, ami nem is olyan régen, a Kádár-korszakban esett meg. Mélyen megindító, és felháborító minden sora, hogy ez megtörténhetett. Kedves édesanyák, leendő anyukák, és minden nő ezen a bolygón (és oldalacskán) olvassátok el ezt a könyvet, egészen biztos vagyok benne, hogy nem tudjátok majd szó nélkül hagyni, hogy ez megtörténhetett… :(


Népszerű idézetek

>!
Timcsibaba77

A mély és fájó sebeket az idő vagy begyógyítja egyszer, vagy sem.

131. oldal

>!
Timcsibaba77

Tudta, most várnia kell…Az idő mindenre gyógyír. Legalábbis azt mondják…a kivülállók…

132. oldal

>!
zakkant

Meghalt… Egyetlen szó csupán, és mégis mindent elvesz az embertől, aki erre a sorsra jut. Persze, akkor már nem számít semmi, mert nincs „utána”. Egyszerűen kikapcsolunk, és elveszünk a semmiben, gondolataink megszűnnek. De ha nem mi kerülünk kapcsolatba az életnek ezzel a velejárójával, hanem családtagunk, barátunk, akkor még nehezebb szembenézni vele. A mély és fájó sebeket az idő vagy begyógyítja egyszer, vagy nem. Hiszen az emlékek örökre elkísérnek minket. Elég egy szó, egy illat, egy érzés, és azonnal felidéződnek, előbukkannak a múlt homályából. Tompán, halványan, de ott lesznek bennünk, és idővel kitöltik azt az űrt, melyet távozásakor az a valaki hagyott bennünk, akit szerettünk.

131-132. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék · halál · idő
>!
zakkant

Mert a halál akkor a legfájóbb, ha még csak emlékünk sincs az ismeretlenül is szeretett személyről, ha nem tudtunk elraktározni magunkban semmilyen képet róla, amely esetleg lelki mentőövet nyújthatna a fájdalom perceiben.

131. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Palmer: A megváltó halál
Abraham Verghese: Könnyek kapuja
Arthur Hailey: A végső diagnózis
Richard Gordon: Miből lesz az orvosdoktor?
Larissa Ione: Csábítás
Anna Carlot Fontana: Brinkmann professzor új élete
Janine Boissard: Nő fehérben
Francesca H. Nielk: Kísérő árny
Felszeghy Csaba: Eőke fehér könyve
Bogár Lajos: Intenzív