Megtagadom 99 csillagozás

Per Petterson: Megtagadom

Megtagadom, hogy alkut kössek.
Megtagadom, hogy megbocsássak.
Megtagadom, hogy felejtsek.
Egy kora reggelen Oslo külvárosában két férfi véletlen találkozásának vagyunk tanúi. Tommy és Jim harmincöt éve nem látták egymást, de valaha a legjobb barátok voltak. Együtt nőttek fel egy apró kelet-norvégiai faluban – Jimet mélyen vallásos édesanyja nevelte, Tommy pedig testvéreivel együtt magara maradt szadista apjával, miután anyja megszökött a családtól. Egy napon elege lesz a folyamatos bántalmazásból, és egy baseballütővel eltöri apja lábát. Az apa ezután eltűnik, ő és testvérei pedig pár felhőtlen hét után nevelőszülőkhöz kerülnek.Tommy mára meggazdagodott, vadonatúj Mercedesszel jár, míg Jim szociális segélyen tengődik.
Per Petterson szikár, hajszálpontos prózája szilánkonként eleveníti fel a múltat, és az olvasó szinte sorról sorra jön rá, hogyan és miért alakult úgy a szereplők élete, ahogy, és mi történik a sorsdöntő találkozás után.

Eredeti cím: Jeg nekter

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Scolar, Budapest, 2016
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632445502 · Fordította: Földényi Júlia
>!
Scolar, Budapest, 2015
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632445502 · Fordította: Földényi Júlia

Enciklopédia 3


Kedvencelte 11

Most olvassa 4

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 76

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Per Petterson: Megtagadom

Rendkívül visszafogott, szikár, a végsőkig letisztult veszteségirodalom. Először a féktelen erőszak szaggat darabokra egy kisgyermekes családot, majd széthullik itt minden, a valaha az élet teljességét jelentő vérségi és baráti kapcsolatok egy szempillantás alatt válnak semmivé. A regény legnagyobb ereje számomra abban mutatkozott meg, hogy Petterson nem a gyötrelemről és a kínzó negatív érzelmekről ír, hanem a tátongó űrről, a hiányról. A legfontosabb szál végül nyitott, lezáratlan marad. A főszereplők számára talán létezhet megbocsájtás és feloldozás, a fájdalom az olvasóban sajog tovább.

7 hozzászólás
>!
Kuszma P
Per Petterson: Megtagadom

Ó, te skandináv pontosság, tisztaság és egyszerűség! Ó, te IKEA-ágyak fenyőillata! Ó, ti dán kekszek! Ó, te norvég női kézilabda!* Ez egy olyan könyv, amiből egy szót sem kell kivenni, és egy szót sem kell hozzátenni: úgy szép, ahogy van. Ezekről a témákról – családon belüli erőszak, barátság, eltávolodás – lehetne persze nagy gesztusokkal is beszélni, egy érzelmes operát kapnánk úgy talán, és persze az is jó valahol. De ez a pettersoni próza, a visszafogott hang legfeljebb egy szál gitáron kísérve, ez nagyon kedvemre való.

Már csak azért is kell ez a szikárság, mert pusztán formai eszközeiben Petterson nem aprózza el: váltakoznak az idősíkok, van három darab E/1-es elbeszélőnk, ráadásnak pedig némi E/3, hála a tömörségnek, mégis minden érthető és világos, az események szépen kivitelezett törvényszerűségek mentén követik egymást. És ez a cím: Megtagadom, csodásan szaporítja az értelmezési síkokat. Az olvasó szabadságában áll eldönteni, melyik szereplőhöz kapcsolja hozzá a címbeli állítást. Bátran hozzácsaphatjuk persze bárkihez, mert van mit megtagadniuk, a kérdés csak az, hogy ehhez az aktushoz párosítanak-e valami pozitívat, választanak-e valamit a megtagadott helyébe. Aztán amikor a szövegben végül elhangzik maga a szó (Megtagadom), az valóban úgy hangzik, mint a puskalövés.

Vannak zárt könyvek, amikben az olvasónak nem kell tudni, mi van a regényen túl. Vegyük például a Jane Eyre-t. Összejöttek, pont. Arról, hogy hogyan boldogul egy törékeny, (látszólag!) magabiztos lány egy nálánál jóval idősebb, magasabb társadalmi státuszú idült alkoholistával, arról jobb nem beszélni**. A Megtagadom azonban nem ilyen könyv: folytatódik, ha becsuktuk. Kinek-kinek a szája íze szerint.

* Izlandról momentán csak a gejzír jut eszembe.
** Azért ezt csak félig kell komolyan venni. Bár tán egészen az. Ami nem jelenti azt, hogy rossz könyv, én például nagyon szeretem.

33 hozzászólás
>!
TiaRengia IMP
Per Petterson: Megtagadom

Csodálatos, sallangmentes, tiszta, tökéletesen egymásba illeszkedő mondatok, pontosan annyit és úgy mond a könyv, hogy ne is legyen kevés és ne is magyarázza túl.

Szomorú téma, pont olyasmi, amit egy ilyen helyszíntől elvárhatunk, ahol sosincs jó idő, örökösen fúj a szél és hidegek nemcsak az éjszakák, de a nappalok is.
Két fiú barátságának majd egymástól való eltávolodásának krónikája, a szülőségre alkalmatlan szülők története. Elbeszélés a meg (nem) élt vágyakról és az újrakezdésről.

Elképesztő, mindezt milyen visszafogott eleganciával, mégis lélekig hatolóan képes ábrázolni ez az ember. Ez a könyv annyira egyben van, hogy nekem is keresnem kell a szavakat, mert a tökéletesre csiszolt anyagon nem tudok fogást találni.

Szeretnék egyszer megtanulni úgy írni, mint Petterson. Egyike az írástechnikai példaképeimnek és minden könyvével megerősítést nyer bennem ez az állítás.

8 hozzászólás
>!
sophie P
Per Petterson: Megtagadom

Úgy látszik a könyvtáros kisasszony tudja, mi való nekem. Pénteken a kezembe adott egy könyvet, én meg szépen be is faltam. Nagyon kedvemre volt.

    A Megtagadom egy embert akar bemutatni. Jimnek hívják, norvég, túl élete delén, meghatározatlan állapotból kifolyólag egy éve betegállományban. Hogy miféle ez az állapot, azt senki sem tudja, de hogy szar, az biztos.
    Hát hogy is lehet bemutatni egy embert: kinéz valahogy, lakik valahol, vannak szokásai, satöbbi. Hát persze, hogy nem ez a lényeg. Hanem a viszonyulások. És a minták, a nyomot hagyók. Vannak emberek, akik önmagukban nem is léteznek, muszáj valaki, akihez odagyökerezve értelmezni tudják önmagukat is. Miket beszélek! Hát mind ilyenek vagyunk: társas lények. Még aki tagadja, az is.
    Jimnek van Tommy. Kisgyerek koruktól, és sülve-főve együvé tartozók. De komolyan: felelősséget vállalva, védelmezve, és minden. Tommy abszolút más, mégis valahogy összekapcsolódnak. És egyszer csak történik valami, valami egészen egyszerű dolog, amivel egyikük sem bír, és az összetartozásnak vége. Látszólag. Eltelik vagy harminc év, véletlenül összetalálkoznak. Na ez sem egy könnyű szituáció.

    Nem kerek történetet kapunk, csak adalékokat, különböző emberek által, különböző szemszögből előadva. Ezek szépen összerakódnak, nagyjából kirajzolódnak a fő és mellékalakok az úton, de azt csak találgatni lehet, merrefelé tartanak éppen.

8 hozzászólás
>!
giggs85 P
Per Petterson: Megtagadom

Örömteli hír, hogy már olvasható magyarul Per Petterson legújabb regénye, a Megtagadom – az viszont kevésbé, hogy ez a kilenc eddigi művéből csak a harmadik. Ahogy több másik írónál (legutóbb épp Modiánónál), úgy most a norvéggal kapcsolatban is elmondható, mintha mindig ugyanazt a regényt írná újra és újra. Nos, Petterson esetében én ezt nem bánom, és ezzel aligha vagyok egyedül.

A mostani regénye is hasonló témákat vet fel, mint a korábbiak: a múltbeli tettek hatása a jelenre, azoknak jellem- és sorsformáló ereje, az egyéni döntések fontossága, az emberi kapcsolatok létrejötte majd elmúlása, illetve az emlékezés. Mégis, jelen alkotásáról elmondható, hogy még több idősíkon mozog, mint a korábbiak, és többfajta nézőpontot is kapunk: egyes szereplők monológjait, visszaemlékezéseit saját maguk által elmesélve, vagy éppen külső szemszögből, a jelenre és életük különböző korszakaira összpontosítva olvashatjuk.

A múlt felidézésének folyamatát egy véletlen találkozás indítja el. A két egykori barát, Jim és Tommy 35 év után találkoznak egy szeptemberi reggelen; néhány szót váltanak egymással, majd folytatják útjukat és napjukat. E véletlen találkozás azonban alkalmat ad arra, hogy végiggondolják félresiklott életüket. A fiúk gyermekkorukban elválaszthatatlan barátok volt, mindenhová együtt jártak, mindent megbeszéltek, együtt éltek át meghatározó élményeket, és mindketten azt képzelték, hogy ezen semmi sem változtathat. Életük sokban hasonlított, de volt számos különbség is. Mindketten csonka családban nőttek fel, de míg Jimet egy mélyen vallásos, gondoskodó és szerető anya nevelte viszonylagos jómódban, aki a széltől is óvta, és aki mindent megadott neki, amit csak tudott, addig Tommyt, a húgát, Sirit, valamint két ikertestvérüket egy agresszív és kiszámíthatatlan apa, aki folyton verte őket különösebb ok nélkül, mígnem egy nap Tommy ezt megelégelte, és eltörte az apja lábát egy baseballütővel. Ezután a gyerekek különböző nevelőszülőkhöz kerültek, és bár találkozhattak egymással, mégis szép lassan elsodródtak egymás mellől.

Számomra a legérdekesebb része a regénynek az, ahogy Petterson bemutatja hogyan tűnnek el az öröknek hitt emberi kapcsolatok az egyes szereplők életéből. Nem kell itt olyan nagy kataklizmákra és konfliktusokra gondolni, mint Tommy és az apja esetében, a legtöbb hozzájuk közelállót – szülőt, pártfogót, testvért, barátot egyaránt – „csak úgy” vesztik el, minden különösebb ok nélkül. Ennek bemutatása olyan pontos, egyszerű, sallangtalan, ugyanakkor megrázó és elgondolkodtató, hogy azt hiszem, ilyennel még egyetlen másik írónál sem találkoztam.

Különös hangsúlyt kapnak a két főbb szereplő egyéni döntései, hisz ezek vezettek el oda, hogy a két vidéki, csonka családból származó fiú közül a jóval hátrányosabb helyzetű Tommyból lett sikeres és gazdag ember, míg Jim csak vegetál, és ötvenen túl sem tud mit kezdeni magával. Azonban mint már írtam, mindkettejük élete félresiklott: magányosak, társtalanok, bizonyos mértékben a társadalmon kívül rekedtek, ám Petterson felcsillantja számukra a reményt; még az utolsó napon is változtathatnak az életükön, ha akarnak és mernek. A könyv alapján a norvég azt vallja (amiben én is teljesen egyetértek vele), hogy bár meghatároz minket a környezetünk, a múltunk, a korábbi tetteink, de nincs semmiféle kikerülhetetlen predesztináció, és a sorsunk, ha csak bizonyos mértékben is, de a kezünkben van.

Ahogy a szerző is megfogalmazta egy interjúban, a regénye meglehetősen „fizikai”, hősei sokat mozognak, mászkálnak, cselekszenek – sok a leírás, kevés (ám annál ütősebb) a párbeszédes rész. Ám számomra azért is „fizikai” olvasmány a Megtagadom, mert szó szerint fájdalmas volt olvasni, képes volt valódi érzelmeket kiváltani belőlem, ami – bevallom – meglepett, hiszen a két korábban olvasott regénye (a Lótolvajok és különösen az Átkozom az idő folyamát) meglehetősen hűvös, érzelemmentes volt.

Per Petterson tipikusan az az alkotó, akit szinte mindenkinek ajánlanék. A Megtagadom egy meglehetősen történetközpontú alkotás emlékezetes figurákkal (nemcsak a főbb szereplőkre gondolok, hanem van itt néhány nagyon jól megrajzolt mellékszereplő is), életutakkal, párhuzamokkal és ellentétekkel. Fontos témákról szól (család, emberi kapcsolatok, egyéni döntések), és bár szomorú sorsokat mutat be, mégis reményt ad.

9 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Per Petterson: Megtagadom

Az egész könyvet átszövi ez a megtagadás, bár maga a szó alig és csak igen későn hangzik el. Adott egy anya aki megtagadja gyermekeit, egy fiú, aki megtagadja az apját, egy barát, aki megtagadja a legjobb barátját, egy testvér, aki megtagadja a húgát és így tovább és így tovább. Nagyon szépen ábrázolja elmagányosult világunkat, ahol mindenki egyedül próbál boldogulni, hasztalanul, az emberek eltávolodnak, a kapcsolatok kihűlnek. Akikről azt hisszük örökké velünk lesznek, futó ismerősökké lesznek csupán. Kiválóan megírta Petterson, de nem tudom szeretni. Megtagadom, hogy szeressem, ahhoz túl ismerős ez a világ, túlságosan fáj.

>!
Annamarie P
Per Petterson: Megtagadom

Négy gyerek szélnek eresztett sorsa. Egy barátság megrázó valósága.

A legidősebb fiú, Tommy tizenhárom évesen megunva apja állandó ütlegelését, szó szerint kivert kutyává teszi apjukat, amikor nekiesik egy baseballütővel. Az anyjuk már korábban magára hagyta gyermekeit, így Tommy és a nagyobbik lány, Siri látja el a családot. Persze hosszútávon ez még Norvégiában sem lehetséges. A gyermekvédelem közbelép, és a gyerekeket elhelyezi itt-ott. A két kisebb gyermek, az ikerlányok együtt maradnak, de a testvérek kapcsolata végül megszakad.
Tommynak volt egy barátja, Jim. Az ő barátságuknak a könyve ez. Tommy mindent megtagadhat, de sírva hajtja fejét kezei közé, amikor rájön, hogy ezt nem tudja megtagadni. Jimet nem.
Masszív, sűrű próza volt nekem Per Petterson írása. Szinte kézbe lehetett venni, annyira együtt állt. Férfias írás, kemény és metsző. Sebek, amiket a múlt eseményei vágnak belénk, mennyire vannak hatással a jelenünkre, illetve változtathatunk a jövőnkön, vagy kényszerpályán mozgunk? Bármilyen iszonyatos teher is elhagyatottnak, bántalmazott, örökbefogadott gyereknek lenni, fordulhat a sors. Fordul is, de kérdés, hogy mit kezdünk vele? Fordul Jim sorsa is, ő mit kezd vele?
A történetnek nincs vége a 270.oldalon. A két barát harmincöt év múlva véletlenül összefut, olyanok, mint két kis pötty egy hídon. Szembenéznek egymással, szembefordulnak magukkal. Merre tovább? Csak rajtuk múlik.

Éppen egy nagyon hasonló témájú, ráadásul ugyanúgy skandináv könyv után (https://moly.hu/konyvek/elina-hirvonen-hogy-o-is-ugyanarra-emlekezzen) olvastam ezt. Óhatatlanul összehasonlítja az ember a két művet, és meg kell állapítanom, hogy bár valahol ugyanaz a tragédia éri a gyerekeket, két egész más megközelítéssel van dolgunk. A dolog magyar oldalát jól ismerem. Napi szinten átélem, hiszen a gyermekvédelemben dolgozom, egész kicsi gyermekekkel foglalkozom, de mégis mindegyik eset, mindegyik könyv valami egész mást ad hozzá ehhez a nagy tragikus egészhez.

>!
Bélabá P
Per Petterson: Megtagadom

A második Petterson könyv, amit olvastam. Tetszett, de más, mint a Lótolvajok. Ez a regény is egy múltba nézős, merengős történet, de itt élesen kirajzolódik az erőszak. Időnként hátborzongató volt olvasni, megértem a fiút… Talán lehetett volna más út, mint erőszakkal élni. Megértem a lelkiállapotát, nagyon nehéz lehet cipelni ilyen terhet a következményekkel együtt. Borzasztó, ha egy szülő őrült tette tönkretesz egy családot.
Elgondolkodtató könyv, ami helyenként arcon csap. Azt gondoltam, könnyebben a végére jutok, nem hosszú, de a fenti tények belassítottak. Nem szeretek erőszakról olvasni, nehéz az ilyet értékelni, így itt is az író alkotókészségét díjaznám. Petterson itt a drámaiságot helyezi előtérbe, a szépség, líraiság helyett. Ezt ugyan jól megoldotta, de éreztem kis hiányt a másik regényéhez képest, ezért 4,5 (4,4 pont) csillagra pontozom ezt a művet.

>!
robinson P
Per Petterson: Megtagadom

Hamarosan többet.
megható-rázó, ezt átéltemanyámmal
Megtagadom! Mint egy levegőben lógó nagy pofon, ami mégis letaglózott.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/04/megtagadom.html

8 hozzászólás
>!
pepege MP
Per Petterson: Megtagadom

Megtagadom, hogy alkut kössek.
Megtagadom, hogy megbocsássak.
Megtagadom, hogy felejtsek.

Ez a három mondat szerepel a könyv papírborításának hátoldalán. Ebben a három mondatban benne is van az egész könyv. Ehhez én már csak egyetlen szót teszek hozzá: hibátlan.


Népszerű idézetek

>!
szadrienn P

Azt hiszi, lélektelen automata vagyok? Azt hiszi, hogy mert kicsi vagyok, jelentéktelen, szegény és csúnya, se lelkem, se szívem nincsen?
Hát ha azt hiszi, nagyon téved! – folytatta Jim az idézetet.
– Pontosan!
– Micsoda könnyfakasztó olvasmány, mi? – kérdezte Jim, pedig meglepte ez a fordulat, és ugyancsak meghatódott.
– Szerintem nem.
– Hát persze – válaszolta Jim, és szívesen beszélt volna még könyvekről, Angliáról, a Jane Eyre-ről, hiszen sokat olvasott, mondhatni egyik szakterülete volt az irodalom. De nem jutott eszébe semmi.

>!
robinson P

És ekkor belém hasított a felismerés: sokszor, nagyon sokszor nem értem rá, de ő mégis ott állt rendületlenül, és várt rám.

105. oldal

>!
robinson P

– Szerinted igaz, hogy a lelkiismeret olyan, mint egy fogaskerék…?

39. oldal

>!
robinson P

Jim nem tudta, miféle hiányérzete lehetne, vajon sóvároghat-e olyasvalaki után, akit nem is ismert, soha nem is látott, és aki nem hagyott űrt maga után. Nem tudta, vajon ez az ismeretlen vákuum-e a hiányérzet. Azt azonban világosan látta, hogy Tommynak olyasvalamije van, ami neki nincs: apja.

69. oldal

>!
giggs85 P

SÖTÉT VOLT MÉG, hajnali fél öt körül járhatott. Hauketo felôl tartottam a Herregårdsveien irányába. Ljan állomás előtt balra kanyarodtam, és ráhajtottam a vasúti hídra. A lámpa épp piros volt, de egy teremtett lélek sem járt arra, így nem álltam meg. A túloldalon, a Karusellen üzlet magasságában egy emberalakot dobott a fényszóróm elé a sötétség. Botorkált, kevés választotta el attól, hogy elterüljön. Rátapostam a fékre, mire megugrott a kerék, a kocsi pedig szörnyű csikorgás közepette, rézsút állt meg, alig pár centiméterre a férfi előtt. A motor lefulladt. Biztosra vettem, hogy a lökhárítóm eltalálta őt.

A férfi azonban talpon maradt. A motorháztetőre támaszkodott, tett pár lépést hátrafelé, majd imbolyogva megállt. A tekintete mohón nyelte a lámpákból
áradó fényt. Az ablakot bámulta, de engem biztosan nem láthatott. Hosszú hajába és szakállába bele-belekapott a szél, a hóna alatt szürke zsákot szorongatott.
Egy pillanatra azt hittem, az apám az. Pedig nem is ismertem az apámat.

(első mondat)

>!
orvosi_székfű

Tulajdonképpen idegenkedtem a krimitől. Sok-sok évvel azelőtt olvastam Raymond Chandler-regényeket, de nem azért, mert annyira izgatott, hogy vajon ki ölte meg az áldozatot késsel, golyóval vagy valamilyen tompa tárggyal. Egyszerűen csak kedveltem a főhőst, Philip Marlowe magándetektívet. Nem is tudom, miért; megpendített bennem egy húrt, pedig krimi olvasásakor nem számítottam ilyesmire. Különleges alak volt: méltóságteljes, megvesztegethetetlen – régen talán hasonlítottam hozzá. Különösen a Hosszú búcsút szerettem – a regény végéhez közeledve egész zaklatott lettem, és kétségbeestem. Chandler hét Philip Marlowe-könyvet írt, és mikor kiolvastam az összeset, végeztem a műfajjal. Meg voltam győződve róla, hogy semmilyen más krimi nem érintene meg annyira, mint ezek, és akkoriban csak ezt akartam.

226-227. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Philip Marlowe · Raymond Chandler
>!
giggs85 P

– Nem bírtam aludni – Látszott is rajta, hogy ébren volt egész éjjel, míg Jonsen mélyen aludt, és fogalma sem volt róla, hogy az asszony felkel mellőle, ő pedig magára maradt az ágyban. Mint mindig, gondolta, és egyszerre feleslegesnek érezte magát a saját otthonában.

156. oldal

>!
TiaRengia IMP

Tommynál alacsonyabb volt, de nálam magasabb, nem sokkal, épp annyira, hogy a fejemet enyhén hátradöntöttem csókolózás közben. Tökéletes látványt nyújthattunk, és maga a pillanat is tökéletes volt, magától értetődő. Óvatosan beletúrt a hajamba, és két kezével finoman tartotta a fejem. Én pedig belehajtottam a fejem a tenyerébe, éppen úgy, ahogyan ő szerette volna, és ahogyan én elterveztem. A csók közben döbbentem rá, hogy enélkül nem akarok létezni. Nem csak Jim nélkül, férfi nélkül általában.

128. oldal

2 hozzászólás
>!
robinson P

Éreztem, hogy csak akkor csillapodom le, ha jól kifárasztom magam, így aztán szabad utat engedtem a sírásnak. Mi mindent meg nem tanul az ember!

18. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv
Bjørn Sortland: Az őszinteség perce
Erlend Loe: Naiv.Szuper.
Carl Frode Tiller: Bekerítés 2
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok
Nora Szentiványi: A lakás
Margit Sandemo: Nincs menekülés
Þórdís Gísladóttir: Randalín és Mundi
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Craig Clevenger: A gumiember