Lótolvajok 180 csillagozás

Per Petterson: Lótolvajok Per Petterson: Lótolvajok

Fülszöveg Scolar, 2018
A természet mitikus erejű ábrázolása ősi emócióink intenzív átélését szolgálja Per Petterson prózájában. A világhírű norvég írót csak a mélyben kavargó indulatok és éles érzelmek érdeklik: a szerelem, a féltékenység, a barátság, az árulás.
A Lótolvajok páratlan sikerének kulcsa, hogy a regény egyesíti magában a kortárs norvég irodalom három fontos tematikai elemét: a háború (a német megszállás), a család (a család felbomlása) És a kívülálló, magányos férfi visszatérő motívumát.

„Olvassák a Lótolvajokat! A regény a legelső, tömör mondattól kezdve bűvkörébe von, ahogy fiatalságról, emlékekről és igen, lótolvajlásról beszél. Tudják, egy mesteri mesélő kezei közé kerültek.” (Newsweek)

„Petterson szikár és megfontolt elbeszélési módja döbbenetes erővel bír… Egy fiú érzékelésének teljes intenzitásával adja át a veszteség érzését, de az új felhangokra is szert tesz az idősődő férfi tűnődő tudatosságában.” (The New Yorker)

Eredeti cím: Ut og stjæle hester

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Scolar, Budapest, 2018
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449159 · Fordította: Földényi Júlia
>!
Scolar, Budapest, 2009
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632441382 · Fordította: Földényi Júlia

Enciklopédia 31

Szereplők népszerűség szerint

Ellen Sander · Trond Sander

Helyszínek népszerűség szerint

Norvégia · Vadnyugat · világvége


Kedvencelte 47

Most olvassa 11

Várólistára tette 135

Kívánságlistára tette 84

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Per Petterson: Lótolvajok

Lótolvajok – első blikkre ez akár egy vadnyugati sztori címe is lehetne. (Vagy egy jófajta Móricz-novelláé.) És végül is… tényleg – ez tulajdonképpen a norvég vadnyugat: hallgatag, magányos fickók bóklásznak a gyantaszagú fenyők alatt, és maguk döntik el, hogy mikor éreznek fájdalmat. Persze ez afféle skandináv típusú letérő a műfaj országútján, például a szereplők nem bosszújuk tárgyát üldözik összeszorított foggal, a’la Charles Bronson, hanem a múlt ködébe merészkedve próbálnak megérteni valamit, ami egykor életük fordulópontjának bizonyult. Alkalmasint ez sem igényel kevesebb keménységet.

És ez a könyv egyben egy „kamaszkorom legszebb nyara”-regény is, ahol az ominózus nyár egyben a kamaszkor legfájdalmasabb nyara is. Még fájdalmasabbnak tetszik azáltal, hogy az öregkor novemberéből tekintünk vissza rá, és ez jórészt jóvátehetetlenné tesz mindent, ami akkor történt. Szűkszavú, szomorú szöveg apákról, természetről, kutyákról, ikrekről, hibákról és Dickensről. Ennyi kibontásra váró réteget talán csak ez a tolakvástól mentes nemes elegancia tud egyben tartani, amit Petterson nagyon ért.

6 hozzászólás
>!
szadrienn P
Per Petterson: Lótolvajok

Hagyd leülepedni a fájdalmat, Trond – mondta apám. – Nincs belőle hasznod, ha bolygatod.
Így szól a csodált, bálványozott apa tizenöt éves fiához, aztán pár nappal később végleg eltűnik az életéből, hogy családját elhagyva új életet kezdjen. Trond meg is fogadja a tanácsot, a fájdalom hosszú időn keresztül szunnyad, de aztán ötven év múlva, egy véletlen találkozás hatására teljes erővel szakad fel emlékezetéből az utolsó, együtt töltött szépséges nyár.
Ez a nyár tele van szabadság szimbólumokkal: vad lovak, erős sodrású folyó, a várostól távoli, lenyűgöző vidék, kamasz csínyek és erőpróbálgatások. Az anya és a lánytestvér távollétében a férfias, nyers fizikai munka, a favágás, a norvég erdő meghódítása, a természetközeli életmód hoz örömet és jóleső fáradtságot apa és fia életébe, de az árnyak már gyülekeznek, tragikus, kivédhetetlen baleset és végzetesnek bizonyuló szerelem formájában. A tizenéves fiú látja a jeleket, bár értelmezni még nem tudja őket, csak sejti, hogy súlyos hatással lesznek majd az ő életére.
Gyönyörű az ábrázolásmódnak az a kettőssége, hogy amíg észak szülöttei a legnagyobb sorstragédiákat is rezignáltan, néhány könnycsepp elmorzsolásával veszik tudomásul, és még az idős Trond visszaemlékezéseiben is visszafogottan szűkszavú a szemérmes férfibánat, addig a természet válik azzá a közeggé, ahol szabadon átszakadhatnak a gátak, tomboló vihar, mennydörgés vagy szakadó nyári eső formájában, aminek zuhogása alá felszabadultan szaladnak a szereplők, a téli jelenetekben pedig a havazás válik veszélyessé és megállíthatatlanná.
A főhős időskori elvonulása a világtól végül mégsem vezet teljes elszigeteltséghez, az élethez, a közösséghez kapcsolja lánya szeretete és a múltjából felbukkanó szomszéd iránt feltámadt rokonszenv. A Lótolvajok a hallgatás, az elhallgatás, a titkok homályban hagyásának regénye, és végül csendesen, szinte észrevétlenül fejeződik be, halkul el.

10 hozzászólás
>!
gesztenye63 MP
Per Petterson: Lótolvajok

A Lótolvajok az első olvasásom volt a norvég szerzőtől. Kezdetben nehezen értettem, hogy a tiszta, egyszerű mondatok, a szívet melengetően puritán, skandináv természetközelség, vajon miért bújik meg szerényen a lapok között, mintha csak fura, megmagyarázhatatlan szemérmében takargatni akarná magát az olvasó elől.
Majd, miután rákerestem a szerzőre, és kissé utána olvasva kiderült számomra, hogy a sors milyen szörnyű hendikepet akasztott a nyakába, minden könnyen áttekinthetővé vált, az írásmód és a vélt mögöttes tartalom rögtön értelmet nyert, az író szándéka egyszer csak kikukucskált a résre nyitott ajtón kiszüremlő fénycsíkon.

A szerényen bujkáló szemérmesség azonnal óvatos félelemmé, tartózkodó, megmutatkozni alig-alig merészelő vágyakozássá vált. Félelem a gyermekkor veszélyesen gyönyörű, de egy életen át sóvárgott emlékeitől. Vágyakozás a kamaszkori veszteségek újbóli megélésére, melyben valahol mindig ott bujkál annak a lehetősége, hogy hátha most mégis másképp történik majd az életem; hátha most majd én nyerem a felnőtté válással vívott küzdelem döntő csatáit; ebben az életben talán nem veszítem el a visszahozhatatlan példaképet, talán nem válok örökkön csak kompenzáló, folyton elismerést kolduló, szeretet után esengő lelki nyomorékká.
A „lótolvajlás” újra és újra felvillanó pillanatai tulajdonképpen egy uroborosz-szerűen körbeérő, saját farkába harapó jelképrendszert hívnak életre, amely rendkívül intelligens szerkezetben és feltételezhetően tudatos alkotói attitűddel válaszolgat a szerző/főszereplő (és talán az olvasó) gyermeki énjének és már vénülő mesélőjének gondolataira egyaránt.

Döbbenetes volt számomra, hogy kissé megismerve az író személyes hátterét, mennyire más képet nyújtott maga a történet, milyen félelmetes és mégis csalogató mélységek nyíltak meg a lábaim előtt, melyekbe még letekinteni is szédítő.

A Lótolvajok egy valóbann értékes, ízig-vérig skandináv regény, csak ajánlani tudom, és természetesen kíváncsi lettem Petterson további alkotásaira is.

2 hozzászólás
>!
Ottilia P
Per Petterson: Lótolvajok

Per Petterson norvég író Lótolvajok című regénye nemcsak hazájában népszerű és elismert, hanem világsikert futott be. Érdeklődésemet @szadrienn értékelése keltette fel, amit ezúton köszönök, mert a könyv elolvasása maradandó élményt nyújtott.

A kelet-norvégiai erdőben, szemet gyönyörködtető természeti környezetben játszódik a cselekmény, két idősíkon, 1999 telén, egy tragédiát követően, a természetbe menekült, magányos és hallgatag főszereplő idős korában, és 1948-ban, kamaszkora legszebb és egyben tragédiákkal teljes nyarán.

Három fontos kérdést is fejteget az író; a természetbe való visszatérést, a második világháború máig ki nem beszélt történelmi traumáját és azt, hogy egyetlen pillanat, mozzanat is erőteljes hatással lehet teljes hátralévő életünkre.

Felkavaró és tépelődő vallomás ez az apa-fiú viszonyról, a családját elhagyó apa által okozott fájdalomról és annak hatásairól, a felnőtté válásról, a kamasz- és férfibarátságról, a szülő hibáinak megismétléséről, az útkeresésről, az önismeretről.

Számomra kifejezetten érdekesek és hitelesek voltak a favágó és – úsztató munkáról, a fizikai erőről és a leleményességről, a kitartásról és a fáradság, a fájdalom tudatos kezeléséről szóló részek.

Amit nem feltétlenül fontos, nem is mondja ki a szerző, hagy a sorok között olvasni, és abszolút sallagmentesen meséli el a történetet.
Profi írói teljesítmény!

1 hozzászólás
>!
Chöpp
Per Petterson: Lótolvajok

Nem igazán érdekelt a regény öncélú magyarázatának csúfolt Utószó.
Számomra az időskori emlékezés, a gyermekkori és az öregkori barátság, az apa-fiú, anya-fiú kapcsolat csodálatosan tömör, nagyon érzékletes leírása ez. Csupa érzelem és feszültség, mély drámák és visszatérő, messze az időbe nyúló, munkás hétköznapok.
Bevallom, az én személyes kedvencem az időskor elvonult magánya. Ha csak ennyi lenne az egész, én azt se bánnám. Sőt! Fennhangon többször is méltatlankodásomat fejeztem ki a múlt kimondott és kimondatlan tragédiáit olvasva. A kimondatlanok talán jobban nyomasztottak. A kimondottak lassan, idővel tompa fájássá halkulnak, de az elhallgatottak sajognak örökké. Jobb is az úgy, ha a végén megadatik, hogy ne meneküljön előlük vakon az ember, hanem – ha mást nem is, de – vegye számba őket, nevezze meg, erejét véve ezzel a múlt kísérteteinek. Aztán mehet tovább az a néhány év, ami még hátra van békességben, nyugalomban.

>!
Oriente P
Per Petterson: Lótolvajok

Szelíd, szűkszavú kitárulkozás ez a regény és pont ebben rejlik a varázsa. Nem magyaráz, nem értelmez, csak megmutat; egyszerűségében mégis olyan elegáns, ami keveseknek szokott sikerülni.
Ami meglepett, az éppen Földényi Júlia utószava: egészen zavarba hozott ez a szerintem erősen túlgondolt műelemzés, nyomát sem látom több olyan motívumnak, amit a fordító kifejezetten kiemel és központba helyez. Kezdve rögtön a Magritte festményes jelenettel, amit véletlenül épp ki is idéztem (https://moly.hu/idezetek/1074422), és ami nekem egészen mást közvetített, mint Földényinek. Semmiképpen nem a „rettegést az önéletrajz hiányától, illetve az apa életének megismétlésétől” – esküszöm, nem is értem ezt a gondolati összekapcsolást. Na ja, hát ez a szép az irodalomban! :)

Különösen tetszett egyébként az idősíkok trükkös egymásba csusszanása: többször előfordul, hogy néhány mondat erejéig nem derül ki, melyik valóságban járunk éppen, a jelenben vagy az emlékek között. Ez a kis „összezavarodás” pedig pont azt az élményt erősíti fel, hogy fiú és öreg valójában ugyanaz az ember, tapasztalásuk nem választható szét időegységnyi darabokra.

>!
Bélabá
Per Petterson: Lótolvajok

Ez aztán a nagybetűs SZÉPIRODALOM! Úúú, de jólesett most nekem. Az év egyik legjobbja, topon lesz, az biztos. Apa-fiú kapcsolat, két idősíkon. Nagyon egyszerűen, szikáran előadva a történteket. Emlékezésfolyam, amit a természeti környezet ilyen nagyszerű leírása még magasabb szintre emel. Azt a fajta tájábrázolást, amit Petterson ír, nagyon kevesek tudják. Hiába sallangmentes, szűkszavú, a rövid mondatokból erőteljesen átsüt a mondandó.
Megmondom őszintén, bennem kicsit személyes emlékeket idézett azokról a nyarakról, amit vidéken töltöttem. Igyekeztem ugyanúgy segíteni édesapámnak, ahogy Trond Sander is tette. Nem voltam ugyan Lótolvaj viszont csináltam én is néhány csínytevést.
Az egészen zseniális, egyszerű ábrázolásmód valamint a vidéki életképek miatt nagyon szívemhez közelálló regény, kedvencem lett. Természetesen 5 csillag (4,9 pont) Csak ajánlani tudom, mesteri széppróza, igazi remekmű!

1 hozzászólás
>!
Emmi_Lotta I
Per Petterson: Lótolvajok

Na ugye, hogy lehet sikeres egy kortárs regény anélkül, hogy hemzsegnének benne az obszcén szavak, naturális leírások? Na ugye, hogy nem kell pornográfnak lennie, sőt leszbikus vagy meleg szereplőt sem szükséges beletenni a könyvbe ahhoz, hogy erős érzelmi hatást váltson ki az olvasóból?

Per Petterson nem áll be a sorba. Nem alkalmaz hatásvadász eszközöket sem. Trond Sanderben, a zárkózott, magányra vágyó, idősödő férfiban új otthona vízparti, erdős környezetében felidéződik az a sorsfordító nyár, amelyet 51 évvel korábban, 1948-ban tizenöt éves kamaszként élt át imádott és bálványozott apjával Norvégia északkeleti részén.

A Lótolvajok egyedülálló atmoszférájú olvasmány. Az elhallgatott, éppen csak sejtetni engedett történések továbbírják a szereplők életét.

Szomorúsága mellett mégis életigenlő, csodálatos és lelkesítő olvasmány! És nem mellesleg vágyat ébreszt az olvasóban az erdők, a fák, a természet iránt.

>!
Scolar, Budapest, 2009
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632441382 · Fordította: Földényi Júlia
4 hozzászólás
>!
Morpheus 
Per Petterson: Lótolvajok

Többen is ajánlották ezt a könyvet, így aztán sort kerítettem rá, és elolvastam. Tényleg jó volt, a természetleírások nagyszerűek, a környezet is, ahol játszódik. Egyszerre voltam irigy és éreztem együtt a fiúval. Hiszen neki legalább tizenéves koráig volt apja, volt közös múltjuk, talán szeretet is. Aztán együttéreztem, mert elhagyták őt is, ami teljesen érthetetlen, miért kell eldobni valakinek a gyerekeit, ha a házasság nem is működik. Aztán együttéreztem az öreggel is, de ostobának is találtam, hogy ugyan próbálja visszahozni azt a természetközeliséget, amit megélt gyerekkorában, egy tragédia után, de közben ő is majdnem elköveti ugyanazt a hibát, mint az apja. Ezáltal remekül bemutatja, hogyan öntik a szülők a szart a gyerekeikre, majd azok tovább.
Ami negatívumot tudok mondani, időnként túlságosan lelassul, megakad, mint a kivágott fák a folyón, ilyenkor ugrottam néhány bekezdést, odáig, ahol újból történik valami kívül vagy belül. Épp ezért egy darabig elég is ebből az íróból.

>!
ziara
Per Petterson: Lótolvajok

Az északi szerzők szinte mindig utat találnak hozzám. Most is így volt.
Szikár stílusú, egy felesleges szó nélkül elmondott történet egy kamasz fiú felnőtté válásáról, és ennek hatásáról további, pontosabban idős kori életére.


Népszerű idézetek

>!
n P

Végül is mi magunk döntjük el, mikor érzünk fájdalmat.

261. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom
25 hozzászólás
>!
egy_ember

Az emberek szeretik hallgatni, amint apránként elmeséled az élettörténetedet visszafogott, bizalmas hangon. Azt hiszik, ezáltal megismernek, de ez nem így van, éppen csak tudnak dolgokat,hiszen tényeket osztasz meg velük, és nem érzéseket. Nem ismerik a véleményedet a dolgokról, fogalmuk sincs arról, a történtek, az elhatározásaid miként alakítottak azzá, aki most vagy. Az üres részeket egyszerűen kitöltik saját érzéseikkel, véleményeikkel, feltevéseikkel. Ily módon egy új életet komponálnak, amelynek semmi köze hozzád, és ezzel biztonságban tudod magad. Senki nem érhet hozzád, ha úgy akarod. Csak udvariasan kell válaszolgatni, mosolyogni, és nem szabad hagyni, hogy úrrá legyen rajtad a paranoia, mert hiszen a hátad mögött kitárgyalnak majd, akárhogy is ügyeskedsz, ez elkerülhetetlen, te magad is így tennél a helyükben.

80-81. oldal (Scolar Kiadó, 2009)

>!
Oriente P

(…) zokogni kezdtem, jóllehet mindig is tudtam, egyszer eljön ez a nap. Ráeszméltem, hogy semmitől sem rettegtem jobban, mint attól, hogy én vagyok az a férfi, aki önmagát nézi a tükörben Magritte festményén; én nézek bele újra és újra a saját tarkómba.

140. oldal, 9. fejezet

1 hozzászólás
>!
Oriente P

Mintha leereszkedett volna a Tejút, mely őszi estéken csillogva-villogva kanyarog az égbolton, egyetlen végtelen, fodrozódó folyamot képezve. Őszi estéken gyakran ültem a fjordnál, hátamat a parti sziklának vetve, és a vaksötétben addig bámultam az eget, míg bele nem fájdult a szemem. A világegyetem teljes súlyával nehezedett a mellkasomra. Néha már lélegezni is alig bírtam, máskor pehelykönnyű voltam és elszakadtam a földtől, egyetlen csepp emberi vér voltam a végtelen vákuumban, mely soha nem fog visszatérni a mindennapi vérkeringésbe.

143-144. oldal, 10. fejezet

>!
Angele P

Én úgy tartom, hogy magunk alakítjuk az életünket. Én magam teremtettem az életemet, ér amennyit ér, és vállalom érte a felelősséget.

75. oldal (Scolar Kiadó, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: élet · sors · Trond Sander
>!
Oriente P

Miközben mendegéltem a porhanyós fényben a két, sötét fák alkotta oszlopsor között, ütemesen himbáltam a karomat, szétterpesztettem az ujjaimat és éreztem, amint átáramlik köztük a levegő. Semmi sem különböztette meg ezt az éjszakát egy teljesen szokványos nyári éjszakától, ám az élet súlypontja áthelyeződött, mintha egy óriás nehezedett volna egyik lábáról a másikra a távolban sötétlő hegyek között. Úgy gondoltam, már nem ugyanaz az ember vagyok, aki a nap kezdetén voltam (…).

118. oldal, 8. fejezet

>!
Chöpp

Féltve őrzöm a hátralévő óráimat, már nem maradt sok. Egészen más módon kell gazdálkodnom az idővel, mint azelőtt.

13. oldal

>!
robinson P

Úgy gondolom, az idő számomra fontos tényező. Azzá lett. Nem szeretném, hogy száguldjon vagy csigalassúsággal vánszorogjon, hanem magát az időt akarom megélni. Azt, amelyben élek, és amelyet kézzelfogható tevékenységek révén szakaszokra osztok be. Így valóságossá válik, ahelyett, hogy észrevétlenül eltűnne.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő · jelen · Trond Sander
>!
robinson P

– Az apám gyakorlatias ember volt Sokat tanultam tőle.
– Ó, az apák! Az én apám tanár volt. Oslóban. Ő tanított meg arra, hogy könyveket olvassak. Egyébként sok egyebet nem tanultam tőle.

84. oldal

>!
AnyAnonymous P

Milyen jó érzés az egész napos munka után, este fáradtan, de nem tönkremenve leroskadni, és másnap kipihenten ébredni, meginni a reggeli kávét, befűteni, és az ablakon át figyelni a vöröse reggeli fényt, amely a fák fölött kúszva közeledik az erdő felől és a tó felé tart.

179-180. oldal (Scolar, 2009)

3 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Erlend Loe: Naiv.Szuper.
Samuel Bjørk: A bagoly röpte
Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona
Karl Ove Knausgård: Játék
Rosa Liksom: Az Ezredesné
Merethe Lindstrøm: Csenddé vált napok
Karin Fossum: Ne nézz vissza
Erlend Loe: Elfújta a nő
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv