Lótolvajok 94 csillagozás

Per Petterson: Lótolvajok

Per Petterson regényében a természet mitikus erejű ábrázolása alapvető érzelmeink intenzív átélését szolgálja: szerelem, féltékenység, barátság, árulás. Ez az egyedülálló, jellegzetesen északi elbeszélői mód a szerző számára olyan világhírt hozott, melyben nem sok norvég író részesült előtte.

Az 1952-ben született norvég író az elismerések tömkelegét kapta hazájában, Franciaországban, Angliában és a tengerentúlon. Az egyedülálló, jellegzetesen északi elbeszélői mód olyan világhírt hozott számára, melyben nem sok norvég író részesült előtte. Ezzel a könyvvel megnyerte az egy műre kirótt legrangosabb, százezer eurós IMPAC-díjat.

Eredeti cím: Ut og stjæle hester

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Scolar, Budapest, 2009
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632441382 · Fordította: Földényi Júlia

Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

Ellen Sander · Trond Sander

Helyszínek népszerűség szerint

Norvégia · Vadnyugat · világvége


Kedvencelte 19

Most olvassa 7

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 58


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Per Petterson: Lótolvajok

Lótolvajok – első blikkre ez akár egy vadnyugati sztori címe is lehetne. (Vagy egy jófajta Móricz-novelláé.) És végül is… tényleg – ez tulajdonképpen a norvég vadnyugat: hallgatag, magányos fickók bóklásznak a gyantaszagú fenyők alatt, és maguk döntik el, hogy mikor éreznek fájdalmat. Persze ez afféle skandináv típusú letérő a műfaj országútján, például a szereplők nem bosszújuk tárgyát üldözik összeszorított foggal, a’la Charles Bronson, hanem a múlt ködébe merészkedve próbálnak megérteni valamit, ami egykor életük fordulópontjának bizonyult. Alkalmasint ez sem igényel kevesebb keménységet.

És ez a könyv egyben egy „kamaszkorom legszebb nyara”-regény is, ahol az ominózus nyár egyben a kamaszkor legfájdalmasabb nyara is. Még fájdalmasabbnak tetszik azáltal, hogy az öregkor novemberéből tekintünk vissza rá, és ez jórészt jóvátehetetlenné tesz mindent, ami akkor történt. Szűkszavú, szomorú szöveg apákról, természetről, kutyákról, ikrekről, hibákról és Dickensről. Ennyi kibontásra váró réteget talán csak ez a tolakvástól mentes nemes elegancia tud egyben tartani, amit Petterson nagyon ért.

3 hozzászólás
>!
Bélabá MP
Per Petterson: Lótolvajok

Ez aztán a nagybetűs SZÉPIRODALOM! Úúú, de jólesett most nekem. Az év egyik legjobbja, topon lesz, az biztos. Apa-fiú kapcsolat, két idősíkon. Nagyon egyszerűen, szikáran előadva a történteket. Emlékezésfolyam, amit a természeti környezet ilyen nagyszerű leírása még magasabb szintre emel. Azt a fajta tájábrázolást, amit Petterson ír, nagyon kevesek tudják. Hiába sallangmentes, szűkszavú, a rövid mondatokból erőteljesen átsüt a mondandó.
Megmondom őszintén, bennem kicsit személyes emlékeket idézett azokról a nyarakról, amit vidéken töltöttem. Igyekeztem ugyanúgy segíteni édesapámnak, ahogy Trond Sander is tette. Nem voltam ugyan Lótolvaj viszont csináltam én is néhány csínytevést.
Az egészen zseniális, egyszerű ábrázolásmód valamint a vidéki életképek miatt nagyon szívemhez közelálló regény, kedvencem lett. Természetesen 5 csillag (4,9 pont) Csak ajánlani tudom, mesteri széppróza, igazi remekmű!

1 hozzászólás
>!
Emmi_Lotta IMP
Per Petterson: Lótolvajok

Na ugye, hogy lehet sikeres egy kortárs regény anélkül, hogy hemzsegnének benne az obszcén szavak, naturális leírások? Na ugye, hogy nem kell pornográfnak lennie, sőt leszbikus vagy meleg szereplőt sem szükséges beletenni a könyvbe ahhoz, hogy erős érzelmi hatást váltson ki az olvasóból?

Per Petterson nem áll be a sorba. Nem alkalmaz hatásvadász eszközöket sem. Trond Sanderben, a zárkózott, magányra vágyó, idősödő férfiban új otthona vízparti, erdős környezetében felidéződik az a sorsfordító nyár, amelyet 51 évvel korábban, 1948-ban tizenöt éves kamaszként élt át imádott és bálványozott apjával Norvégia északkeleti részén.

A Lótolvajok egyedülálló atmoszférájú olvasmány. Az elhallgatott, éppen csak sejtetni engedett történések továbbírják a szereplők életét.

Szomorúsága mellett mégis életigenlő, csodálatos és lelkesítő olvasmány! És nem mellesleg vágyat ébreszt az olvasóban az erdők, a fák, a természet iránt.

>!
Scolar, Budapest, 2009
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632441382 · Fordította: Földényi Júlia
4 hozzászólás
>!
sztinus
Per Petterson: Lótolvajok

Valami olyasmit érzek Petterson írásaiban, mint a népmesében, amikor a lány „vitt is meg nem is” valami ajándékot.
Ír is, meg hallgat is. Amit ír, az nagyon gyönyörű, mégis a hallgatásai sokatmondóak, mélyek, fájdalmasak.
Igazán különleges az egésze.

>!
nola P
Per Petterson: Lótolvajok

Ezzel a regénnyel kapcsolatban nem az a kérdés, miről szól, hanem, hogy miről hallgat. És én még nem találkoztam íróval, aki ennél szebben, mélyebben, kifejezőbben, tökéletesebben tudott volna hallgatni. Gyönyörű volt. Még mindig érzem a nyers fa illatát.

1 hozzászólás
>!
kaporszakall
Per Petterson: Lótolvajok

Ha az ember épkézláb, a magány elviselhető. De nem mindig.

Számomra a regénynek ez a legfőbb mondanivalója. Nem minimalista próza, sem korai Hemingway, sem Carver vagy Askildsen. A terjedelmi korlátok ellenére többször is szemérmes ódákat zeng a természetről, és a mezei-erdei munkákat is részletesen bemutatja*. Minimalistának talán a szikár cselekmény, meg a kevés szereplőt mozgató kamaradarab-jelleg miatt tekinthetjük, nem a szűkszavúsága révén.

Az elbeszélő idős korában tér vissza a vidéki életformához, amelyből kamaszkorában kiszakadt. Váltakozó fejezetekben szembesülünk az itt és most és az akkor és ott történetével, s a regény végére rajzolódik ki a kettő közötti összefüggés spoiler. Az elvesztett barát, s az annak családjában lezajló tragédia már-már melodramatikus színt ad a regénynek, de a szerzőnek – visszafogottsága révén – sikerül elkerülnie a giccs szégyenbélyegét.

A főhős magányát egyébként az események csak részben magyarázzák. Életének középső – ha úgy teszik: aktív felnőtt – szakaszáról csak morzsákat kapunk, s abból az látszik: ő egyszerűen ilyen természetű. Lehetne az ifjúkori trauma számlájára írni a dolgot, de a szerző nem teszi, s szerintem az olvasóknak sem érdemes.

Terjedelme szerint inkább kisregény, mint regény**. Kiegyensúlyozott, szép történet.

* Apropó: nem tűnt még fel, milyen kevés az olyan irodalmi alkotás, ami egy munkát kellően alaposan, ugyanakkor nem unalmasan ábrázol? (természetesen nem a szovjet termelési regényekre gondolok…)
** Ilyenkor nosztalgikusan gondolok arra, milyen csinos, karcsú kis kötet lett volna ez a munka a hetvenes évek Modern Könyvtár sorozatában…

3 hozzászólás
>!
abcug I
Per Petterson: Lótolvajok

Nagyon szépen megírt és fordított, gondosan komponált, mégis észrevétlenül könnyen sikló regény. Petterson, ahogy arra (sajnos és szerencsére) az utószó is felhívja az olvasó figyelmét, tükörtörténeteket épít, két időben távoli, mégis párhuzamos világot. Mindkettő férfiközpontú, kétkezi, lassú és mély. A norvég táj legalább annyira fontos szereplő, mint az emberalakok – ilyenformán egyszerre faulkner-i és hemingway-i vétetésű szöveg: előbbi a térképen megrajzolható falu- és tanyavilág, utóbbi a szikár mondatokban van jelen. Talán ezért is éreztem úgy, hogy a norvég Cormac McCarthyt olvasom – bár persze nagyon távol van annak durva és erőszakos világától ez a békés, mégis rettentő feszültségekkel terhes, tragédiákat hordozó világ. Itt nem egymással küzdenek az emberek – csak a természettel: a világéval és a saját magukéval. Költői, lassú, szép regény.

>!
HA86
Per Petterson: Lótolvajok

„Kössük el a lovakat!”, majd pedig újra: „kössük el a lovakat!”, de az első és a második felszólítás között eltelik cirka tizenöt-húsz év, már nem ugyanaz a személy mondja, és nem is ugyanannak a személynek, ráadásul a történet szempontjából nincs is igazi jelentősége a ló-elkötésnek. Mellékes epizód ebben a hideg regényben – és ami miatt mégis címadóvá válik, az valószínűleg annak köszönhető, amit jelképez: apa és fia sorsának végzetszerű összefonódását.

Tetszett!, egyfelől a hangulata miatt (önkéntes kivonulás a civilizációból a hólepte norvég erdő mélyére, a telefon nincs bekötve, a napok csendes magányban és visszaemlékezésben telnek egy menhelyről befogadott kutya társaságában), másfelől a számtalan súlyos kérdés miatt, amelyeket a főszereplő sorsán keresztül Petterson felvet. Ezen kérdések közül számomra az egyik legérdekesebb: kivonhatjuk-e magunkat a forgalomból, és választhatjuk-e hátralévő életünkre az örök magányt, ha körülöttünk ott az Élet, ami élni akar, és minduntalan megkísérel minket is belevonni a „játékba”? Mondjuk egy váratlanul felbukkanó szomszéd, vagy történetesen a saját lányunk képében, aki – bár nem értesítettük arról, hova költöztünk – vette a fáradságot és kinyomozta, hol vagyunk…

>!
morin5
Per Petterson: Lótolvajok

Olyan, mint egy fényképhatású festmény, amin túl csillogó a víz, túl zöld az erdő, túl demonstratív a magány és túl egyértelmű a fegyver szerepe. Tömény szerkesztettség, precíz megkomponáltság, a múlt és jelen párhuzamos sínre terelése és a kapcsolatok drámai elvágólagossága jellemzi. Nekem hiányzik a véletlen, az árnyalás és zavaró a múlt – jelenkor emberének szemléletére jellemző – érzelmi mázba burkolása.
A Lótolvajok persze azért olvasmányos könyv kis norvég történelemmel (a komolyság kedvéért), kis természetábrázolással (a fotelbarát olvasó kedvéért), kis érzelmi válsággal (az eladhatóság kedvéért).

Igaz, hogy Hamsun jobban ír, de mivel őt – történelmi múltja miatt – nem illik emlegetni, határozottan kellenek az új generációs norvég szerzők.

13 hozzászólás
>!
ppeva P
Per Petterson: Lótolvajok

Régóta ott várakozott már a várólistámon, @egy_ember értékelését olvasva döntöttem úgy, hogy ezt el kell olvasnom.
Sokára került elém, de megérte kivárni. Már az első oldalak után úgy éreztem, ez egy igazán nekem való könyv, akár kedvenc is lehet. Reménykedtem, hogy menet közben nem fordul rossz irányba. Nem lett ugyan kedvenc, de nagyon szép volt. Szépen megírt, visszafogott, szomorkás könyv, az apaságról és fiúságról, a magányról és a múltba visszatekintésről, mindezt a gyönyörű norvég erdő háttere előtt.
A vége is méltó volt az egészhez – sehol egy bombasztikus titok kipattanása, egy nagy bummmmm, egy könnyes happy/sad end. Csak úgy vége lesz, hogy aztán csöndben tovább veled maradjon.


Népszerű idézetek

>!
n P

Végül is mi magunk döntjük el, mikor érzünk fájdalmat.

261. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom
24 hozzászólás
>!
egy_ember

Az emberek szeretik hallgatni, amint apránként elmeséled az élettörténetedet visszafogott, bizalmas hangon. Azt hiszik, ezáltal megismernek, de ez nem így van, éppen csak tudnak dolgokat,hiszen tényeket osztasz meg velük, és nem érzéseket. Nem ismerik a véleményedet a dolgokról, fogalmuk sincs arról, a történtek, az elhatározásaid miként alakítottak azzá, aki most vagy. Az üres részeket egyszerűen kitöltik saját érzéseikkel, véleményeikkel, feltevéseikkel. Ily módon egy új életet komponálnak, amelynek semmi köze hozzád, és ezzel biztonságban tudod magad. Senki nem érhet hozzád, ha úgy akarod. Csak udvariasan kell válaszolgatni, mosolyogni, és nem szabad hagyni, hogy úrrá legyen rajtad a paranoia, mert hiszen a hátad mögött kitárgyalnak majd, akárhogy is ügyeskedsz, ez elkerülhetetlen, te magad is így tennél a helyükben.

80-81. oldal (Scolar Kiadó, 2009)

>!
robinson MP

Úgy gondolom, az idő számomra fontos tényező. Azzá lett. Nem szeretném, hogy száguldjon vagy csigalassúsággal vánszorogjon, hanem magát az időt akarom megélni. Azt, amelyben élek, és amelyet kézzelfogható tevékenységek révén szakaszokra osztok be. Így valóságossá válik, ahelyett, hogy észrevétlenül eltűnne.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő · jelen · Trond Sander
>!
robinson P

– Az apám gyakorlatias ember volt Sokat tanultam tőle.
– Ó, az apák! Az én apám tanár volt. Oslóban. Ő tanított meg arra, hogy könyveket olvassak. Egyébként sok egyebet nem tanultam tőle.

84. oldal

>!
AnyAnonymous P

Milyen jó érzés az egész napos munka után, este fáradtan, de nem tönkremenve leroskadni, és másnap kipihenten ébredni, meginni a reggeli kávét, befűteni, és az ablakon át figyelni a vöröse reggeli fényt, amely a fák fölött kúszva közeledik az erdő felől és a tó felé tart.

179-180. oldal (Scolar, 2009)

3 hozzászólás
>!
Mortii

Őszi estéken gyakran ültem a fjordnál, hátamat a parti sziklának vetve, és a vaksötétben addig bámultam az eget, míg bele nem fájdult a szemem. A világegyetem teljes súlyával nehezedett a mellkasomra. Néha már lélegezni is alig bírtam, máskor pehelykönnyű voltam és elszakadtam a földtől, egyetlen csepp emberi vér voltam a végtelen vákuumban, mely soha nem fog visszatérni a mindennapi vérkeringésbe.

113-114. oldal

>!
Mortii

Egyébként szokva vagyok a sötétséghez. Ha féltem is valaha a sötétben, már nem tudom felidézni, milyen érzés. Számomra a sötétség már magától értetődő, mi több, biztonságot nyújtó, és mindenekelőtt áttekinthető, függetlenül attól, hogy valójában mit leplez. Ami rejtve marad, annak semmi súlya nincs. A mozgás szabadságával és függetlenségével nem vetekedhet semmiféle meghatározott magasság vagy behatárolt távolság, hiszen a sötétség mindkettőt megsemmisíti.
Csak a végtelen mozgástér marad.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sötétség
>!
robinson P

Vajon tényleg ilyenné tesz bennünket a hosszas magány? Az ember a gondolatsor egy pontján egyszer csak hangosan elkezd beszélni, a beszéd és a hallgatás közti különbség lassan elmosódik, a magunkkal folytatott örökké tartó párbeszéd hirtelen átalakulhat beszélgetéssé, amelyet azzal a pár emberrel folytatunk, akikkel dolgunk akad.

175. oldal

>!
nagyange P

Én úgy tartom, hogy magunk alakítjuk az életünket. Én magam teremtettem az életemet, ér amennyit ér, és vállalom érte a felelősséget.

75. oldal (Scolar Kiadó, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: élet · sors · Trond Sander
>!
robinson P

Mindent áthatott a frissen vágott fa illata. A levegőben terjengett az úttól a folyóig, a víz felett átkúszott a túlsó partra is. Az illat mindenhova befészkelte magát, elbódított, és elzsibbasztotta a tagjaimat.

88. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Erlend Loe: Naiv.Szuper.
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Douglas Coupland: X generáció
Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb
Bret Easton Ellis: Glamoráma
Craig Clevenger: A gumiember
Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt
Jay McInerney: Fények, nagyváros
Raymond Carver: Katedrális