Irány ​Szibéria 22 csillagozás

Per Petterson: Irány Szibéria

A regény elbeszélője az „Átkozom az idő folyamát”-ból is ismert Arvid Jansen anyja. Ő emlékszik vissza kb. hatvanévesen a gyerekkorára és az ifjúságára, és főként három évvel idősebb bátyjára.

A történet nagyrészt egy dániai, észak-jütlandi városban játszódik a 30-as és 40-es években, a kislány hatéves korától huszonéves koráig. A gyerekek édesanyja nagyon vallásos, zsoltárokat szerez és énekel, apjuk asztalosként küzd az életben maradásért. A két testvért szorosan egymáshoz köti, hogy a családtól kevés szeretetet kapnak. A lány rajong a bátyjáért, igyekszik mindenben részt venni, amiben ő is. Sokat ábrándoznak a jövőről. Jesper Marokkóba vágyik, a melegbe, a lány pedig Szibériába, a transzszibériai vasúttal…

Eredeti cím: Til Sibir

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Scolar, Budapest, 2018
238 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449531 · Fordította: Patat Bence

Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Per Petterson: Irány Szibéria

Hiába, ez a Petterson megbízható pacák. Ha a világirodalom egy gépjárműpark, akkor ő benne a Volvo: csendes, elegáns, és mérget vehetünk rá, hogy működik a légzsák. Tudom, valami norvég tárgyú metafora jobb lett volna, de mit csináljak, az összes norvég dolog, ami eszembe jutott, svéd. Nyugodtan, színleg eseménytelenül göndörödik keze alatt a főszöveg, de figyelni kell, mert aztán egyetlen mondatban (sőt, néha a mondat hűlt helyében) olyan feszültség sűrűsödik össze, hogy le kell tenni a könyvet, hisz mélázni muszáj. Ez – jelentsük ki – amúgy egy háborús regény, legalábbis jó része a német megszállás alatti Dániában játszódik, amely Dánia először még köszöni, jól van a fritzek alatt, de aztán nyögni kénytelen, és nem jódolgában ám. Ugyanakkor mégsem a háború a lényeg, hanem a család, a testvéri szeretet halk komplexitása, mindez úgy, olyan tisztán, mint (és itt most próbálkozzunk meg egy norvégosabb – bár elcsépelt – hasonlattal) a forrás, amit gleccserjég táplál.

Ui.: külön buksisimogatás a hitelesen interpretált nőnemű énelbeszélőért.

21 hozzászólás
>!
giggs85 P
Per Petterson: Irány Szibéria

Ha van olyan szerző, akinek gyakorlatilag minden egyes műve azonos színvonalon íródott – és ráadásul ezen a színvonalon a világelitet értem –, és akiben nem igazán lehet csalódni, az Per Petterson. Legújabb hazai megjelenése, az Irány Szibéria egy hajszállal sem marad el a három korábbitól, hisz ezúttal is egy rendkívül jól felépített, sallangmentes és fojtogató darabot olvashatunk a sokszoros díjnyertes norvég szerző tollából.

Az író élettörténetét tekintve nem csoda, hogy ezúttal is ilyen élességgel képes ábrázolni a visszavonhatatlant, hisz ez a korai kötet még csak pár évvel a Petterson életét kettétörő komptragédia után (melyben szülei, testvére és egy unokatestvére is életét vesztette) született meg. A cím, az Irány Szibéria, az elbeszélőnk gyermekkori vágyára utal, aki egy kis dán településen arról álmodozott, hogy egy szép napon, felnőttként bizony végigutazik a transzszibériai vasúton, és felfedezi az orosz tajgát, hogy ez az élménye az élete fénypontja legyen. Ám gyerekként még természetesen nem tudott azzal mit kezdeni, hogy a Szibéria szó kapcsán sokaknak a szovjet kényszermunkatáborok jutnak az eszébe, mint ahogy azzal sem, hogy az élete érdemben pár év múlva úgy is véget érhet, hogy közben nem hal meg.

Elbeszélőnk igazi sodródó figura, aki bár többször kinyilvánítja, hogy megvan a maga külön, szabad akarata, de többnyire mégis azt teszi, amit a rajongva szeretett bátyja kíván. A mű központi témájában a kettejük némileg furcsa, ám hihetetlenül mély kapcsolata áll, amelyet néhány (zömében) hétköznapi jelenetben olyan élességgel képes bemutatni a norvég, mint csak nagyon kevesen a kortárs irodalomban.

Jesper mindig tudja, mit akar, mindig megtalálja a helyét és folyamatosan feszegeti a határait – a befagyott tengeren való korcsolyázástól kezdve a megszálló nácikkal szembeni ellenállásig a világháborúban –, míg a nála két évvel fiatalabb húga csak az imádott bátyja mellett tudja értelmezni saját életét.

Ahogy a korábbiakban, úgy itt is egy elhallgatásokkal, elfojtásokkal és hiányokkal teli regénnyel állunk szemben, és ahogy eddig, úgy a lényeg most is a sorok között bújik meg. Véleményem szerint a szerző még talán sosem ábrázolta ilyen erőteljesen a szeretett személy elvesztése utáni élet ürességét és értelmetlenségét – hihetetlen pontossággal képes megjeleníteni a történet végére egymáshoz alig kapcsolódó és széteső lírai leírások láncával.

Petterson könyvét valószínűleg nem lehet majd nem szeretni, legyen szó a plasztikus karakterábrázolásról, a többnyire semmi különöset nem tartalmazó, ám mégis az olvasóba égő epizódokról, a mindent belengő gyászról és melankóliáról vagy épp a végtelenül letisztult és gyönyörű nyelvezetről (olvasás előtt eléggé meglepődtem, hogy nem a szokott „magyar hang”, Földényi Júlia a fordító, ám Patat Bence kifogástalan munkát végzett). Végül, hadd legyen egy kérésem a kiadó felé: ne kelljen mindig három évet várni az új Petterson-kötetre, hiszen a norvég szerzőnek ott a helye minden irodalomszerető polcán. Köszönöm!

3 hozzászólás
>!
ziara P
Per Petterson: Irány Szibéria

Ez az első olvasáson Pettersontól, de nem az utolsó. A Lótolvajok már a polcomon várakozik… Emlékfoszlányok, amik mégis egésszé állnak össze. Egy sodródó, hideg családi környezetben felnőtt nő elbeszélése. A bátyja, Jesper a mindene, a szép dolgok vele függenek össze, felnéz rá, követi őt, amíg tudja. Mindez a második világháború előtti, alatti és utáni Dániában, illetve Skandináviában.
Hihetetlen, hogy egy férfi író, ennyire hitelesen ír egy nő szemével!

>!
Bélabá P
Per Petterson: Irány Szibéria

Petterson legújabb magyarul megjelent regénye is emlékfolyam. Egy lány szemszögéből látjuk a háború felé tartó kis dán várost, a bátyja is fontos szerepet kap a történetben. Idővel elérik a harcok Dániát, minden felbolydul, az embereknek meg kell húzni magukat vagy pedig menekülni kell. A főhős lány ugyan dédelget egy álmot miszerint elmenne Szibériába végül ez csak terv marad, ugyanakkor a Jesper (a bátyja) menekülni kényszerül a zavaros időkben. Időnként túl nagy időugrásokat tett az író, ami egy kicsit zavart, emiatt töredékesnek éreztem a könyv utolsó harmadát. Például nem értettem hősünk terhességét sem, csak úgy különösebb érzelemek nélkül, felelőtlenül lett terhes… A vége is csak sejtetés, lebeg minden és nincs kereken lezárva. Valahogy ezek miatt nem tetszett annyira, mint a Lótolvajok, azt kerekebbnek éreztem. 4,5 csillag (4,4 pont).

>!
sztinus P
Per Petterson: Irány Szibéria

Természetesen nem csalódtam Petterson bácsi írásában ezennel sem, sőt, igen jót tett azzal, hogy női szereplőkènt mesèlt. A stílus magával ragadó, nincsenek összetett mondatok, sarkos, hideg a hangulat. A kávè kevès, de sok a bicaj, és a ki nem mondott szó.
Újraolvasós, bár nem tudom, hogy a titkokat ki tudom-e belőle olvasni valaha.

>!
marcipáncica
Per Petterson: Irány Szibéria

Az Irány Szibéria, bár itthon a legfrissebb Petterson regény, eredeti megjelenését tekintve az eddigi legkorábbi műve, ami hozzánk eljutott. Az eddig magyarul megjelent három regényét az elmúlt félév során olvastam el, így talán még kicsit túl élénken kapcsolódnak bennem össze az élmények, de úgy érzem ez a korai műve is hozza már azt a szintet, amit a Lótolvajok vagy az Átkozom az idő folyamát. A valóság hideg, közömbös ábrázolása, és a csapongástól, giccstől mentes, kimért és éles próza találkozása egy újabb felejthetetlen élménnyé állt össze. (Azzá a sokáig fejben motoszkálós fajtává, amit én nagyon szeretek.)

A történet a 60 éves narrátornő gyermek- és fiatalkori megemlékezéseiből épül föl, amiket beárnyékol a soha nem múló fájdalom és a megbékélés hiánya. A regény három fő korszakra tagolódik, a lány gyermekkora, a német megszállás alatt álló dán falu hónapjai, és később a már fiatal felnőtt nő Dániától elszakadt útkeresésére. A nő számára azonban sokkal fontosabb a történteket kétfelé választani, arra az időszakra, amit imádott testvére Jesper társaságában töltött, és az ezt követő magányos, bizonytalanságban töltött lassan múló évek idejére.

Az emlékek kronologikus sorrendben, mégis valahogy álomszerűen követik egymást, nagyon élénk, részletes emlékképek tűnnek elő az évtizedeket átívelő homályos, ködös folyamból, és sokszor összefonódnak a múlt különböző szintjei a jelen érzéseivel és gondolataival. A főhősnő a felidézett képekkel az évtizedek óta benne gyűlő fájdalmat és elhagyatottságot próbálja feldolgozni, ez a gyötrődés határozta meg egész életét. Története ridegséggel, magánnyal teli, a családi gondok és a háború átélésének nehézségei között egyetlen biztos pontot számára a Jesper iránt érzett határtalan szeretet.

Ez a testvéri szeretet, ami mindennek az értelmét és mozgatórugóját jelenti, rendkívül őszinte, nyers formában jelenik meg, és Petterson ezt és a vele járó gyötrelmet úgy képes ábrázolni, hogy minden szava mélyen az olvasó lelkébe talál. A kissé hideg, tárgyilagos elbeszélésből egy nagyon hiteles történet áll össze, a kihagyott, átugrott évek ellenére nem hagy maga után hiányérzetet. Az eddig olvasott Petterson regények közül talán ebben éreztem legjelentősebbnek a történetet, annak ellenére, hogy itt sem ez volt az igazi mondanivaló. Az egyensúly a tényszerű visszaemlékezések és a főhősnő elejtett félmondataiból kibontakozó súlyos érzelmek között egy nagyon hatásos, gyönyörű regényt alkotnak.

>!
pável P
Per Petterson: Irány Szibéria

Ha a 20. század első harmadában valaki boldog ifjúkorában Sztogoff Mihály vagy Fjodor Mihajlovics katorgájáról olvasott, kivált, ha Európa boldogtalanabbik keleti felében tette ezt, alig eszmélt fel, máris a fenti könyvek helyszínén találhatta magát – mintha csak túlteljesített volna egy Tanulmányozzuk Szibériát!- kihívást.
Annak örültem, hogy írónk teremtményei nem jutnak el a nyugati társutas kollegák, pl. Romain Rolland, André Gide vagy G. B. Shaw kedélyes útibeszámolójáig, miszerint a haldokló Ukrajnában vagy a Gulágon minden rendben (https://tinyurl.com/yd634z9c), szerencsére nem vesz efféle fordulatot a regény: hősnőnk csupán álmodozik a transzzsírokról transzszibériai vasútról. Közben kisiklik a családja élete, kallódás- és túlélés-regény ez talán.
Önmagában attól, hogy skandináv, sőt kedvenc norvégjaimmal van dolgom, vagy a modern történelem gyújtópontja, a második világháború a regény afféle súlypontja: már nem hatódom meg egy ideje, sőt már a jegesmackóspotting is kevés volna hozzá. Nem értem amúgy, a fivérnek mit jelentett Marokkó, miképp azt se, miért oly meghatározó hősnőnk számára egy gyermekkori olvasmány (sőt képeskönyv) Szibériáról, bár Freud biztosan dekódolná a kilométer hosszú vasúti szörnyeteget. De nem siklanék át erre a vakvágányra, maradok inkább tanácstalan, sosem feledve a regény pár remek jelenetét, spoiler a telefonközpontban, vagy spoiler a helyi fiókkönyvtárban, a spoiler

>!
Gudmundur P
Per Petterson: Irány Szibéria

Jutalom-olvasás Petterson minden regénye. Ez annyira megnyugtató, jó dolog, egy biztos pont az én olvasói világomban: megjelenik egy új Petterson-könyv, megveszem, és ha akarok valami jót olvasni, akkor tudom, hogy mit kell levenni a polcról. Vannak ismétlődő motívumok a műveiben – a családi kapcsolatok körül bonyolódó és a múltbeli emlékek felidézéséből mozaikszerűen összeálló történet –, de ezek a szerző által nyilvánvalóan kedvelt és az írásait jellegzetessé tévő stílusjegyek egyáltalán nem teszik egyformává vagy kevésbé élvezhetővé a regényeit. Számomra Petterson művei arányos, tökéletes építmények, amelyek látszólag könnyedséggel és erőfeszítés nélkül azok, mert az alkotójuk tisztában van azzal, hogy miből mennyi kell és elég, mit és hogyan kell megmutatni, mi az, ami elhallgatható, mert felesleges és ízléstelen beszélni róla, és hol lehet lezárni egy történetet. Ez a harmónia és egyensúly azonban a regénybeli események oldaláról nézve rengeteg feszültségen, ellentmondásokon, erőteljes, de elfojtott érzelmeken nyugszik, és talán ettől olyan izgalmas az egész. Szeretem Petterson szikár, kemény, de mélyen érzelmes hőseit, az atmoszféra-teremtő képességét, ahogyan a zord skandináv táj nem tolakodó leírásaival is segít nekünk belehelyezkedni az eseményekbe, és azt, hogy milyen drámai erővel tudja ábrázolni egy látszólag egyszerű, hétköznapi élet sorsfordító pillanatait. A Per Pettersonnal még csak most ismerkedő olvasóknak a négy magyarra lefordított könyvéből a Lótolvajok mellett ezt a regényt merném ajánlani bevezetés gyanánt.

>!
Mortii
Per Petterson: Irány Szibéria

Per Pettersonnal eddig elfogult voltam. Norvég fan vagyok, ráadásul a Lótolvajok olyat adott, hogy a fal adta a másikat. Sajnos az utána megjelenő kötetei már nem érték el nálam azt a hatást. Az Irány Szibéria is be állt sajnos az utóbbi sorba.
Nem volt rossz könyv, sőt elég fordulatos, és kellemes, bús hangulatú könyv, de valahogy nem érte el a lécet amit Petterson az első olvasási élményemmel elért nálam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Trisse Gejl: Pátriárka
Karl Ove Knausgård: Játék
Carl Frode Tiller: Bekerítés 2
Brynjulf Jung Tjønn: A világ legszebb mosolya
Anne Karin Elstad: Mert a napok gonoszok
Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv
Nora Szentiványi: A lakás
Bjørn Sortland: Az őszinteség perce
Paul Harding – Carolyn Bain – Katharina Lobeck – Fran Parnell – John Spelman – Andrew Stone: Skandinávia
Þórdís Gísladóttir: Randalín és Mundi