„Többet talán mondanom sem kell, mert leírhatatlan, ami a születés utáni hónapokban történt. ”
Hogy „fényt fogni csak alkalomadtán” lehet, pontosan tudja Pénzes Tímea, a kötet verseinek szerzője. Az alkalom, hogy ikeranyává lett, épp elegendő ok és lehetőség a fényfogásra. A szerző fényei a legkisebb részletet is bevilágítják, hangyákat és hangyaevést, bárányhimlőpöttyöt, kagylót, kagylótésztát, a szeretet "harapáskarkötő"jét, de közel hozzák a láthatatlant is, a gyász száműzését, a tudást, hogy az anya „gyerekeit félti saját galád szellemeitől”.
A kötet versei hol az anya, hol az ikergyerekek hangján, hol a három szereplő összeolvadó, szükségszerűen közös énhatárain belülről szólnak. Az egyik versben elhangzó felszólítás: „Gyere, keveredjünk össze!”, pontosan érzékelteti, mi történik, ha egy anya néhány évet szoros közelségben együtt tölt ikreivel. A kötet lírai szabadversei és mondókaszerű ritmikus szövegei olvastán az ember szabadság újra megtalált ízét érzi,… (tovább)