Arcok ​iskolája 0 csillagozás

Ütközési pontjaim nem a szakmával, hanem saját magammal vannak. Ezek a döntőek számomra.

(Fehér György) mottó

„Sokáig azt gondoltam, hogy nincsenek pótolhatatlan emberek, de a művészetre ez nem igaz. Vannak pótolhatatlan emberek, s Fehér Gyuri ilyen, mert valami olyasmit tudott a filmkészítésről, a filmkészítés dramaturgiájáról, a drámaiságról, és az emberi természetről, amit így senki sem tud. Kiemelném – amit tulajdonképpen ő maga is mond –, hogy nem verbális, nem »szószátyár fajta«, nem nagyon tudja verbálisan kifejezni magát, és lassú tempóban (valószínűleg az életét is lassú tempóban élte) dolgozott. Ez ellentétben áll a mostani világnak – az úgynevezett »modernitásnak« – ezzel a közhelyesen egyre gyorsuló tempójával, és ezt természetesen követi a művészet, a filmművészet is, meg a klipesedés.
Úgy gondolom, hogy Gyuri szinte nem rendez, nem tudatja, nem magyarázza el a színészeinek, hogy mit csináljanak, és mi jön ki. Talán ő maga sem akarta verbalizálni önmaga előtt. Ez tette lehetővé ezeknek a nagy pillanatoknak a megtörténését. Fehér tehát egy olyan rendező volt, aki létrehoz egy teret, amiben hagyja, hogy megtörténjen valami, amire ő gondol, és tulajdonképpen eltervezi, hogy az történjen meg, de azért rábízza – és nagyon nagy bizalom van ebben! – a szereplőre, a színészre, a térre, a fényekre. Fantasztikusak ezek a fehérek, a fehér fények, a vakítások… Vannak bizonyos képek vagy beállítások, amelyben eljut – ez is egy dramaturgiai folyamat – odáig, hogy nem lát a kamera, nem lát a néző, mert nem látunk bele abba a sötétségbe, ami az emberi természet.
Úgy képzelem el Gyurit, hogy egész életében nagyon keveset beszélt, lassan beszélt, és Shakespeare-t olvasott, lassan.”
(Balassa Péter esztéta)

szennyoldal előtti oldal