Hóesés ​Rómában 4 csillagozás

Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Isten hozott, olvasó!
Ezzel a kötettel – megint először – beléphetsz Péntek Orsolya regényvilágának határolt végtelenjébe. Az Andalúz lányaival (2014) elkezdett és a Dorka könyvével (2017) folytatódó trilógia zárókövének is nevezhetném, de az eltűnt idő csak Közép-Európa negyedik dimenziója, egyetlen horvát, olasz, német, magyar vezetékneveket hajtó, ágas-bogas családfa befejezhetetlenül privát történelmeként éled újra és újra a szerző bölcsen érzéki, fekete epével (melaine chole) átitatott prózájában. „Semmi, ami él, nem lehet valakié” – így szól a regény kulcsmondata. De minden élő erre törekszik a haláláig, sejteti a szerző kimondatlanul. Ahány név, annyi regény. A régi mellékszereplők főhőssé lesznek, az elbeszélés szelleme a könyv lenyűgözően pimasz zárlatában – csak semmi lapozás! – minden kötöttségtől megszabadulva várja újjászületését.
Ahoy, olvasó! A jó regény ritka, mint a hóesés Rómában – éppen ideje, hogy elveszítsd magad benne. (Németh Gábor)

>!
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634681670
>!
Kalligram, Pozsony, 2020
400 oldal · ISBN: 9789634681717

Most olvassa 2

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Mosdatta, dajkálta a várost a kora tavaszi fény, szikrázott és ragyogott a folyó zöldje, langyosan nyúltak el a napfoltok a belváros utcáin, az épphogy csak zöld szöszös fák levélkéi közt élesen, mint megannyi kés szúrt át a nap.

Vajon Rómában vagy Budapesten járunk éppen? Szinte mindegy is, hiszen Péntek Orsolya mindkét várost szeretetteljes, minden érzékszervünket végigborzongató, finom ecsetvonásokkal megrajzolt képekbe burkolja be, hogy általuk bemutathasson két nagyon különböző női sorsot.
Róma Júlia városa, az elvágyódásé, az emigrációé, a hatvanas évek magyar valóságával megbékélni nem tudásé.
Budapest Borkáé, aki az anyaságot, a nehéz házasságot és a Kádár-kor által kínált női sorsot választja, de mivel a szerző minden könyve ikerregény, a két női főszereplőt, a két unokatestvért éppúgy elválaszthatatlan kötelék fűzi egybe, mint a ténylegesen ikerként megszülető következő lánygenerációt.
Sokféle szűnni nem akaró hiányérzet gátolja az asszonyi kiteljesedést ebben a Monarchia aranykorára sokszor hivatkozó, soknemzetiségű családban.
A háborús rettegés által megnyomorított, kötődésre képtelen anyák, egy 56-ban távozó, soha vissza nem térő apa, a továbbtanulást, művészi kiteljesedést ellehetetlenítő politikai rendszer.
A családtörténet színes, apró mozaikdarabkákból, emlékfoszlányokból épül fel, néhány gesztus, egyetlen mozdulat is kulcsszerepet kaphat az emberi kapcsolatok kusza szövevényének értelmezésében. Örömmel mártóztam meg a rengeteg érzékszervi benyomásban, fényekben, színekben, tapintásban, a sok pillanatképszerűen elkapott, színes élettöredékben.
Hiányérzetet inkább csak az hagyott bennem, hogy nem nagyon éreztem a cselekmény fő irányát, a célt, a fókuszt, ami összetartó erőként működhetett volna egy négyszáz oldalas regényben, inkább csak sodródtam a gyönyörű mondatok tengerében, ahogy ezekre a női sorsokra is a parttalan, reménytelen sodródás a jellemző, anélkül, hogy a szereplők életük alakítását valaha is bátran a kezükbe vennék, összhangban az egyéni szabadságot erősen korlátozó történelmi korszakkal.
Hóesés Rómában, élet a panelrengetegben Budapesten, külső és belső gátak szorításában, fájón, de a női összetartozás erejébe kapaszkodva.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Mosdatta, dajkálta a várost a kora tavaszi fény, szikrázott és ragyogott a folyó zöldje, langyosan nyúltak el a napfoltok a belváros utcáin, az épphogy csak zöld szöszös fák levélkéi közt élesen, mint megannyi kés szúrt át a nap.

szadrienn P>!

Fél, hogy minden jó lesz, fél, mert akkor szeretni fog – gondolta, amíg beleszórta az illatos füvet a vízbe, aztán levette a lángot. A teát is a férfi hozta, azt mondta, indiai, és segít elaludni. Fanyar és édes gőz szállt szét, nekicsapódott a konyhaablaknak, amelyen át feketén csillogott a kert a kora tavaszi estében, hallani lehetett, amint susog a szél a fák között.

szadrienn P>!

– Nem jó ez az éjjel. Nézze meg a Holdat, kisasszony! Nem jó – rázta a fejét a sofőr, és ő felnézett az égre, amelyen halványsárga kerek korong volt a Hold, egy tányér madártej fekete abroszon.

szadrienn P>!

Vattacsöndbe, hósötétbe süllyedt minden az ikreken kívül; amikor magára emelte a kis testeket, olyan volt, mintha egy lenne vele mindkettő még mindig. Csak az októberi szél susogása az ablak előtt a nyárfában, a szarkák cserregése, a verebek csivogása, a rigók füttye, aztán a lassan-lassan megszólaló cinke panaszos hangja törte át a burkot, amit maguk köré szőtt. Csak a madarak.

szadrienn P>!

Olykor félig megírt egy levelet Júliának, aztán otthagyta. Mit írjon? Hogy Eszter alig eszik, mégis tiszta izom, Dorkának meg átlátszanak a csontjai és az erei az egész testén, akárhogy eteti? Hogy az apja imádja az unokáit? Hogy az anyja legalább őket szereti? Hogy elfogyott a krém? Hogy Lesnek küldött fényképet? Egyedül vagyok, Júlia – írta le hirtelen, aztán a markába gyűrte a papírt, és behajította a cérnadarabok és levágott anyagcsíkok mellé.

gesztenye63 MP>!

Most inkább aludt. Az elején még, amikor az ikrek egyévesek lehettek, néha, hajnalban, csukott szemmel, talán, hogy ne vegyen részt abban, amiben részt vesz, Ladislaus ráfeküdt. Egyszer magához húzta, belevájta a körmeit a hátába, és átfogta a combjával a derekát. A férfi úgy tett, mintha nem venné észre, és amikor lefordult róla, visszaaludt egy pár percre, ahogy szokott. De mégiscsak elcsepegtek valahogy a napok óránként és a hetek naponként és a hónapok hetenként és az évek – lassan öt év – havonként. Sokszor azt hitte, vége lesz mindjárt. Hogy ki lesz mondva, hogy nem megy, aztán elcsepegett a kimondás is, belecsepegett a veszekedésekbe, a veszekedések belecsepegtek a napokba, a napok a hetekbe, és eltűntek közben a mondatok.

4 hozzászólás
gesztenye63 MP>!

Ahogy a lépcsőket vette, és elcsodálkozott az öreg ház cirádás vaskorlátján, meg a faborítású liftszekrényen, amelyen ferdén felragasztva állt egy vörös keretes felirat, eszébe jutott, hogy ahol mindig muszáj hazudni, ott jobb nem beszélni.
– A fénykép nem tud hazudni. Akkor sem, ha akar.

gesztenye63 MP>!

Nem volt ereje rászólni. Nem volt ereje megmondani neki, hogy protekció nélkül ugyanúgy nem fog bejutni a képzőművészeti főiskolára, mint ahogy ők sem jutottak sehová Júliával, az antikvárius iskola meg a fotós szakmunkásképző is csoda volt, de legalább nem lehetetlen. A rendszer változott meg, nem az ország.


Hasonló könyvek címkék alapján

R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 1.
Sue Dylen: Enzo és Tilda
Baráth Viktória: Egy év Rómában
Jókai Mór: Egy az Isten
Anne L. Green: Elvarratlan szálak
Szerb Antal: Utas és holdvilág
M. G. Brown: Szerelempróba
Révay József: Aranygyűrű
Márai Sándor: Rómában történt valami
Szobotka Tibor: Igitur