Dorka ​könyve (Monarchia-trilógia 2.) 54 csillagozás

Péntek Orsolya: Dorka könyve

Péntek Orsolya regénytrilógiájában egy soknemzetiségű család történetét beszéli el, a Kádár-kori Magyarországra született ikerpár, Theodóra és Eszter sorsán keresztül. Míg Az Andalúz lányai (2014) a festőművész Eszter hangján szólal meg, Dorka könyvében a matematikus Dorka meséli el a budapesti gyerekkor, a kamaszfejjel átélt rendszerváltás és széteső Jugoszlávia, valamint a kétezres évek közös történeteinek elhallgatott vagy épp eddig ismeretlen oldalát. Isztriai halász ükapa, fiesolei szépanya, bécsi és szekszárdi dédapák, budai és pécsi nagyszülők emlékein át elevenedik meg Firenze, a monarchikus századelő, az építkező Bécs, a gazdag kereskedőváros, Szeged, a háborús Pécs és Budapest.

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Kalligram, Pozsony, 2017
408 oldal · ISBN: 9789634681427
>!
408 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634680307

Enciklopédia 5


Kedvencelte 5

Most olvassa 5

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Péntek Orsolya Eszter (Szterke) könyve után most megírta a testvér, Dorka (Dork) szemszögét is. Ha Eszter könyve a befelé tekintés regénye, következésképp formája a belső monológ, akkor Dorka regénye inkább a kifelé fordulásról szól – gyakran tűnik úgy, hogy maga az elbeszélő is csak statiszta, szűrő, amin átfolynak a különböző korok, helyek, történetek, ízek, illatok és fények, és őt magát csak pillanatokra tudjuk megragadni. Szemre konvencionálisabb, emészthetőbb szövegnek tűnik: sok párbeszéddel tagolt, szellősebb textúra, de ezt csak részben támasztja alá az olvasás, mert az idő és tér szerpentinjén azért kanyarog rendesen ez a történet, csak győzzük követni. Talán ez a kanyargás az, ami miatt olyan volt nekem Dorka könyve, mint egy túl szűk zakó (ami hónaljban vág kicsit), talán ezért nem tudtam kényelmesen elhelyezkedni benne, ezért éreztem, hogy mindig kizökkent valami. Ahogy én látom, Péntek előző könyve nem csak bátrabb és eredetibb kísérlet volt, de abban a texturális közegben a szerző mintha otthonosabban mozgott volna, mint ebben, ahol végtére is történetet kell/kéne elmesélni. Ezért éreztem úgy, hogy nem nagyon látom, mitől több ez a kötet, mint az ember és történelmi idő viszonyáról írott számos másik. Érzékelem ugyan, hogy Péntek egy elképesztően tehetséges, szuperszenzitív író, csak éppen ezt a tehetséget most inkább csak tudom, de kevésbé érzem, mert érzékenysége ezúttal nem érintett meg.

(Ismét egy kis anyagvizsgálat. Érdekes volt ennek a kötetnek a papírminőségét összevetni előző – szintén Kalligramos – olvasmányommal. Poós könyvében a lapminőség nemcsak tapintásra finomabb, de színe is szépiatónusú, ellenben Péntek könyvével, ami világosabb – ezt parasztosan „fehérnek” is nevezhetjük. Nos, a túl fehér lap és a sötét betűk kontrasztja jobban fárasztja a szemet, mint egy sárgásabb papír esetében. Persze eszemben sincs erre fogni fenntartásaimat a fenti könyvvel kapcsolatban – valószínűleg bármilyen színű papír esetében ugyanezek a problémáim lettek volna.)

3 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Ikerregény, Szterke meséjének párregénye, amely megpróbálja kitölteni a hézagos elbeszélés homályos pontjait, elmondani mindazt, ami a rendkívül szenzitív lány visszaemlékezéseinek gyűjteményeiből kimaradt.

Ez a kötet formai szempontból kétségkívül jobban megfelel egy hagyományosabb értelemben vett regénynek, 52 számozott fejezetet tartalmaz, amelyekben váltakozva jelennek meg a múlt és a jelen eseményei, a szívemhez mégis közelebb állt Az Andalúz lányainak élettel teli, burjánzó kuszasága. Hiányoztak Szterke színei, illatai.

A regény olvasása közben egyre inkább meggyőztem magamat arról, hogy Dork tényleg Szterke másik arca, személyiségének a társadalmi normáknak jobban megfelelő vágyott oldala.

A fegyelmezett, higgadt Dork narrátorként képes arra, amire Szterke habitusánál fogva alkalmatlan, hogy elmesélje családjuk országhatárokon és nemzeteken átkacskaringózó eseménydús történetét.

Dork karaktere szó szerint és átvitt értelemben véve is szinte láthatatlan, a hangsúly mindenképpen a családtörténeten van. A légies alkatú matematikus lány inkább csak szócsőként szolgál a fél Európán átívelő és közel kétszáz évet átfogó multikulturális családi krónikához.

Ebben a regényben tehát történetben nincs hiány. Néhol talán túlságosan is sok a helyszín, a név, az oda és-visszautalás, nagyon tömény és szerteágazó. Szövevényes, szinte átláthatatlan, de igazából nem is szükséges megértenünk minden mozzanatát ahhoz, hogy élvezettel merüljünk el az őseik kalandos, sokszor lemondásokkal és nélkülözésekkel teli életmeséiben.

A családi legendárium felelevenítés során a lányokban minduntalan felmerül a kérdés, hogy milyen fogódzkodókat kaphatnak mindezekből a saját életükhöz. Az egyértelmű számukra, hogy szüleik boldogtalan és színtelen házassága, egymást lelkileg megnyomorító élete nem követhető minta, de vajon az őseik tradíciói mennyire ültethetők át napjainkra, mik azok az értékek, amik átmenthetők?

Intelligens, lírai elemekkel átszőtt, nagyon szép képekkel írt történet, bár sokkal visszafogottabb, mint a szinte vibráló párregénye, de az írónő sajátos hangja itt is minden fejezetben tetten érhető.

Ismét élmény volt néhány napot Péntek Orsolya szerethető világában töltenem és alig várom, hogy olvassam Pécs regényét!

vargarockzsolt>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Családregény és nőregény.
Az elején ezt gondoltam:
Jó benne lakni, és az jutott az eszembe, hogy a szerző nem féltékeny-e, hogy csak úgy beköltöznek a világába. Bemennek a házába, meg se törlik a lábukat előtte, aztán még van pofájuk kritizálni is, hogy nem jó helyen van a kredenc, meg a komód; vagy éppen egy kép a falon. Általában nem szokott ilyen az eszembe jutni, ha könyvet olvasok, de ez ilyen. Nem akarok áradozni, de nekem ez a könyv eddig tetszik – a 116. oldalnál tartok, amikor ezt írom.
És ez az érzés végig megmaradt. Általában magammá olvasom a könyveket, azt találom meg bennük, ami nekem fontos, de itt ez fordítva volt: ez a könyv magává változtatott.
Még az is előfordult, hogy hajnalban nem mentem el futni, csak olvastam, és délután-este kihagytam az amerikai foci meccset, csak olvastam.
Nem a cselekmény miatt, nem azért, mint egy krimit, hogy megtudjam, ki a gyilkos?, nem. Csak jó volt benne lenni, látni a színeit, érezni az illatait, és figyelni a család történetét: Firenze mellett és az Isztrián, Bécsben, Szegeden, Szekszárdon, Pécsen és Budán.

Ez a történet – a család története – Közép-Európában játszódik, és az elmúlt kétszáz évben itt volt minden: jó, rossz. Ötvenkét fejezetben futunk rajta keresztül, minden második fejezetben utazunk a régmúltba, és ez óhatatlanul azt hozza magával, hogy egy-egy fejezet csak egy-egy kimerevített képet mutat meg a régi időkből, felvillantva a család valamelyik tagjának az életét. Ugyanakkor ezekre a képekre is mindig reagál a két főszereplő, Szterke és Dork, valamilyen módon értelmezik, magukévá teszik az élményt.
Ez a családtörténet nekem csillagos ötös volt, például az isztriai halász története számomra egyenesen felejthetetlen.

Idén Umbriában és Toscanában nyaraltam, és pár éjszakát Firenze mellett, a város fölött, egy dombon épült villában töltöttünk – onnan indultunk megnézni mindent, ami a turisták számára kötelező. Szerencsére az útitársaim hétalvók voltak, és így reggelente, hat és kilenc között szabadon bóklászhattam a környéken. Egy alacsony kőkerítés mögött volt ott egy kert, egy olajfaültetvény, oda mentem a legszívesebben. A göcsörtös törzsű fák között sétáltam, figyeltem az üregeikből előmerészkedő nyulak ugrabugrálását, és néztem Firenze felé, ahonnan a legmagasabb tornyok és kupolák látszottak egy domb mögül. Csend volt, és lehettem volna akár 1800-ban is, akkor is ugyanez az élmény lett volna – ezt éreztem ebben a könyvben. Szívesen visszamennék Firenzébe, és szívesen fogom később újra a kezembe venni ezt a könyvet.

Azt írtam, nőregény, és erre már nem tudnék csillagos ötöst adni. A szeletekre vágott történet, az ikerpár matematikus-zongorista tagjának, Dorkának az élete nem jelent meg előttem elég plasztikusan. Talán azért sem, mert ő nem olyan túláradó személyiség, mint nővére, Eszter – sokkal szemérmesebb, visszafogottabb. De az is lehet, hogy volt bennem egy zsigeri ellenérzés a kívülről elkényeztetett úrilánynak látszó hősnővel szemben. (Valójában anyagilag egyáltalán nem elkényeztetett, de ugyanakkor sokan megirigyelhetnék azokat a szellemi hagyományokat és környezetet, amelyek között felnőtt.) Gondoltam arra is, hogy önmagát mennyire megérti, keresi a gyökereit, a családja történetén keresztül a személyiségének, a mentalitásának a mozgatórúgóit, ugyanakkor a vele kapcsolatba kerülő férfiakról mennyire keveset tudhatunk. Rájuk már nem kíváncsi ennyire. Illetve talán úgy látja, hogy ezek a férfiak nem képesek magukat annyira feltárni, mint ő, és ezért olyan hétköznapi figurák. Mivel nincs külső nézőpont, nem állíthatok semmit tárgyilagosan, csak azt kéne tudomásul vennem, hogy van itt egy-két elcseszett élet. Azonosulnom kéne Dorkával, azaz Dorkkal, és elfogadni mindent olyannak, úgy jónak, amit és ahogy ő tesz és gondol. Mindennek van oka, mindenre van mentség és magyarázat, ha eléggé közel megyünk, bele az egyes szám első személyű narrációba, akkor ide jutunk – de nekem nem tetszik a végeredmény. Ezt akár egy következő könyvben meg lehetne, meg kéne oldani.

Állítólag – a fülszöveg szerint – ez egy regénytrilógia második darabja, de én ezt nem így gondolom. Szerintem ez a fő mű, és ennek az előtanulmánya Az Andalúz lányai. Először ezt a könyvet érdemes elolvasni, aztán elővenni Eszter, azaz Szterke történetét.
Arról a könyvről többek között ezt írtam:
Egy nő élete.
A rövid fejezetek élén címek. Szavak. Válogatva: Hó, Eső, Kert. Ég, Test, Tükör. Beton és Jég. Szentendre és Lisszabon. Kalács és Bor. A szavak jelentést nyernek, megtelnek színnel, ízzel, illattal és tapintható valósággal.
Buda és Pest, Pécs és az Alföld, és Jugoszlávia. Éghajlatok és mentalitások, otthonok és idegenségek.
Idő. Hosszas kiélvezett várakozások és eszeveszett pillanatok.
Emberek. A család. Részek és támaszok és hiányok. Barátnők és szeretők.
Hullámvasút. Mélyről indul, ahol sötét van, utána napsütötte tájakon sétál keresztül, hogy aztán újra a sötétbe rohanjon.
Kétharmad rész napfény, ami hol izzik és vakít, hol meg éltet és megnyit. Egyharmad rész sötétség, ami egyszerre kusza és tompa fájdalom.
Szóval az líra (néhol szabadvers-szerű próza), ez már inkább próza. Egy regénynél ez nem baj, sokkal olvashatóbbá teszi a szöveget. Ami még így sem könnyű. A szereplők kilétének megértéséhez, megjegyzéséhez sokat segít a könyv végén található családfa, én azt sokszor megnéztem. A család összefüggései, az unokatestvérek, az anyai és apai nagybácsik és nagynénik, déd- és ükapák és ükanyák láncolata egyébként teljesen érthetetlen lett volna.
Ennek kapcsán az a kérdés jutott az eszembe, hogy tényleg ennyire fontosak az ősök? Valóban az ő mentalitásaikat örököljük, hordozzuk magunkban? Nem csupán arról van szó, hogy léteznek általános emberi viselkedési minták, és a körülmények függvényében azok közül választunk magunknak – természetesen olyat, ami a saját képességeinknek és mentalitásunknak megfelel? Másképpen fogunk élni és gondolkodni, ha tudjuk, mi volt a családunk múltja? Megoldás ez a problémákra? Vagy a problémák megoldásának egy lehetséges útja? Nem tudom. spoiler

Remek könyv, nem hibátlan, de biztosan maradandó, egyéni hangú, szép, mély, elgondolkodtató. Igényes olvasóknak ajánlom.

4 hozzászólás
balagesh I>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Mindaz, amit leírok, nem azt jelenti, hogy ezt a könyvet maximálisan élveztem. Nem. Sőt kifejezetten fura érzések kavarogtak bennem. Tanácstalanság, elveszettség, zavarodottság. De ez nem volt gond. Jó volt ebbe a könyvbe belebizonytalanodni.
Mindaz, amit leírok, azt jelenti, hogy ezt a könyvet maximálisan ajánlom.
De nem konkrétan valakinek. Mert konkréten egyetlen ismerősömnek vagy semelyik felidézhető létezőnek nem adnám személyesen a kezébe. De amúgy mindenkinek el kellene olvasni.
A magyarázat? Milyen lenne más, mint bizonytalan?
Ráadásul már az első mondatokhoz is emlékezni kellene. Pontosan. De abban én nem vagyok jó.* Márpedig az Andalúzhoz képest kell beszélni.
Azt, pontosan ugyanazt most is leírhatnám. Vagyis nem tudok csatlakozni a „kevésbé jó” narratívához.
A Dorka sem sokban különbözik az Esztertől. Lényegileg. Nem tudtam szőkének, sápadtnak és soványnak tapasztalni.** És matematikusnak sem.
Talán csak egy nagyon kicsit volt józanabb. Visszafogottabb.
De annyival kevésbé is volt részletgazdag az élete. A személyes életeseményei eltörpültek a mitológia mellett.
A mitológia az első kötetben felépült, így mostanra már készen állt. Ez magabiztosságot adott az írónak. Míg az előző kötetben még a darabokat is keresgélni kellett, most már inkább csak kézbe venni, illesztgetni. Az egyes fejezetek is kompaktabbak voltak. Ebben biztosan jobb ez a kötet.
Én ünnepelni tudok csak. De megértem a távolságtartást is. A zavart.
Mert ez egy csoda.
Azaz a szabályon, a szabályainkon, a rendünkön kívüli. Attól eltérő. Más rendű.
Annyiban azonban elfogadja a mi szabályainkat, hogy a szavakat mégiscsak egymás után lehet kimondani. A téridőnek van egy kényszerítő linearitása. Még ha ebben a történetben minden egyszerre van is. És minden mindennel összefügg. Nem csapong tehát, hanem rendszerez. A mi léttapasztalatunkra transzponál.
Aztán ott van ez a generáció. Akiket a szoci végén még éppen irányba állítottak. Arra az útra, ami nagyon az elején megszakadt. Ennek a generációnak nem is útkeresés jutott, hanem csak az úttalanság érzése. Nem az előző generációk hősies kiúttalansága, hanem ez az útnélküliség. Ami lehetne szép is, de az idősebbek hősök, a fiatalabbaknak meg már egy másik sztráda jutott (menők). Ez is nagyon benne van. Jellemző a történet, a világlátás. Hogy a rezignáció vagy megkönnyebbülés ennek az elfogadásából jön.
Intim – ezt a szót most a végére találom meg. (Nem szeretek borítóról beszélni, pedig ebből a szempontból meg találó.) Ez nem a teázóban való susmorgás intimitása. Ez ennél vastagabb (majdnem vaskosabb, de nem az; soha nem az). Nehezebb intimitás ez. Van az a fuldoklás érzés, amit az előző kötetnél írtam. Most finomítok: légszomj. A hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe kínja. És a csodálkozásé, hogy ez a vallomás, benne mindennek, az egész történelemnek a színe, formája, szaga és íze (57.o.) mind az én érzékeimbe tolakszik.
Nem értem hát, hol marad a rajongás. Hogy az igazi budapesti (budai!) úrinő életét a manírosság, zakkantság és gyakorlatiatlanság határán definiáló élethelyzet miért nem vonzza az olvasókat végtelen számban. Az olvasó nőket különösen. Íme, itt vannak az igazi Úrilányok E… Európában. PO az igazi.
(Csak a fikciót veszíthetjük.)

* https://moly.hu/idezetek/874956
https://moly.hu/ertekelesek/1695254
** (Ezért a borítót is inkább az előző kötetre adnám rá. Erre meg kifejezetten nem.)

10 hozzászólás
eme>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Nem olvastam még az ikerregény párját, de most már egyre jobban érdekel Szterke könyve is. A másik nézőpont, az amely teljessé teheti a képet. Az, amelyikben (remélhetőleg) úgy van benne Dorka, ahogy Dorka könyvében Eszter. Jing és jang párosa, mindegyik magában rejtve valamit a másikból, egymás ellentéteként, egységes egészet alkotva.

Péntek családtörténetében van valami varázs, ami engem személy szerint menthetetlenül megfogott. @vargarockzsolt-hoz hasonlóan végig azt éreztem olvasás közben, hogy jó ebben a történetben lakni. Igen, nagyon belakható, otthonossá válik, amíg olvasod, ott élsz, mozogsz szereplői közt, magadénak érzed a miliőjét, belélegzed levegőjét, magadba szívod az atmoszféráját. Átéled eseményeit, érzékeled színeit, szagait, ízeit, ismerősek a generációkat kísérő barackfák és könyvhalmok, a háborúkat túlélő diófa, a megkopott fényképek, a megelevenedő sorsok…

Az idősíkokat váltogató fejezetek egyszerre rajzolják meg a régmúlt, a közelmúlt és a jelen képét Kossuthtól napjainkig. Nem kronologikusan, inkább történetfoszlányok révén, melyek fel- és eltűnnek, akár a bennük szereplő karakterek. Ük-, déd- és nagyapák, de főleg –anyák alakja és életeseményei elevenednek meg, és azok a rezdülések, melyeket ezek és az örökölt jellemvonások az unokákban, ük- és dédunokákban kiváltanak.
Dorka és Szterke számára a rózsabokor alatt, a betonlépcsőn születik meg az idő, és válik azonnal egyszerre múlttá és jelenné (a jövőről nem is beszélve), három életet is adóvá, generációkat összekötő kapoccsá, életet, sorsot meghatározó élménnyé. Néha terhesnek tűnik ez az örökség, néha létfontosságúnak.
A regényben a szemünk előtt rajzolódik ki nemcsak szinte két évszázad zűrzavaros kelet-európai történelme, hanem ennek elsősorban egy etnikai, nyelvi, kulturális szempontból rendkívül heterogén családban való tettenérése is. Péntek remekül ragadja meg ennek a sokszínűségnek a különböző vetületeit, beleértve a paradox és abszurd szituációkat, a belső ellentmondásokat és meghasonlásokat is, amelyek végső soron a két ikerlány alakjában is materializálódnak.
Dorka könyve a visszafogottabb személyiség, a rejtőzőbb, elemzőbb, racionálisabb én nézőpontjából vizsgálja a múltat és a jelent. Az elbeszélő úgy próbálja önmagát megérteni, körvonalazni és meghatározni, hogy közben inkább háttérben marad, alig tudunk meg róla valamit. Amit meg megtudunk, azt inkább abból, amire figyel, ahogy a környezetére reflektál. Identitáskereső útja közben rendkívül érdekes sorsokkal, sorsfordulatokkal és karakterekkel ismerkedünk meg, amelyek néhol a dél-amerikai mágikus realista regények ízét is idézik. Elég, ha Aurora Maria vagy Aurora Maria Rosa alakjára (és nevére) gondolunk, kalandos találkozásokra és szerelmi történetekre, a gyógyfüves ükanyára, vagy épp az álmok és megérzések iránti érzékenységre, amely a regény nőalakjainak egész sorát jellemzi.
De nem kevésbé érdekes az apák, nagyapák betű iránti érdeklődése sem, az írás, jegyzetelés szinte ösztönös gesztusa, a görög betűvetés (és ezáltal egy egész értékrend) átörökítésének igénye, ezáltal lehetőséget nyújtva a narrátornak az elbeszélés, a nyelv kérdésének körüljárására. Szterke és Droka titkos, sajátos, nyelv nélküli kommunikációja, azt hiszem, nem véletlenül, Ottlikot idézte fel bennem. Persze nem csak ez. Talán ezért is éreztem annyira belakhatónak ezt a regényt – valahol ott lüktet benne nagy kedvencem, az Iskola is. Rokon vele a festés, írás, matematika, zene iránt érdeklődő szereplői, történelmi háttere, többnézőpontúsága, a szavak pontossága iránti kétkedés, a szabadság, igazság, nemzeti és személyes identitás kérdésére való reflektálás révén. De még a halász dédapának is megvan a maga helye…
A regény végső soron a világra, az időre és önmagunkra irányítja a figyelmet, miközben lenyűgözően mesél a múltról, visszahozva a kurva beton közé a kályhaszagot és a diólevelek illatát. Meg annyi minden mást. Sok mindenről szól ez a történet. És sok mindenről hallgat. Akár három nyelven is. Meg persze a nemrég megtalált anyanyelven. A végén aztán Szterke fiatalosan nyegle megjegyzését idézi, mely szerint akkor sem lehet hazudni, ha az igazat nem tudod. Talán nem tudja, de keresi, megvizsgálta a világot belülről, majd kívülről, és tényleg, valahol megvolt hát minden benne.

spoiler

4 hozzászólás
Futtetenne I>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Részt vettem egy biblioterápiás foglalkozáson, amely a testvérkapcsolatokról szólt. Sok olyan feladat volt, ahol szerepet kapott a születési sorrend, és az ehhez kapcsolódó tulajdonságok. Én a kisebbik vagyok, mégis többször előfordult, hogy a válaszaim, választásaim alapján az egyke jött ki. Ennek egyik magyarázata lehet a nővérem és köztem lévő 9 év. Nem is igazán fontos ez, de ahogy olvastam a könyvet, életemben talán először sajnáltam igazán, hogy ilyen messze vagyunk egymástól években. Mégis van közös nyelvünk, amit csak mi értünk. Mozdulatok, arcjátékok, félmondatok, amiket nem szükséges befejezni. Tudjuk. Azt mondjuk nem értem, hogyan sikerült mégis úgy felnőni, hogy igazából néhány dolog kivételével semmi fontosat nem tudunk egymásról, a szüleinkről, nagyszüleinkről. Magunkról sem. Nemhogy a múltról, a jelenről sem tudtunk soha beszélni a családban. Nem volt szokás. De lehet, csak én maradtam kívül mindenen. Dorka könyve alapjaiban ismerős és idegen egyszerre. Hogy tudhatnék én is ennyi mindent. Még több titkot és történetet. És akkor, ha jobban fájna is az élet, legalább nem lenne annyira bizonytalan. Lenne mit magammal vinnem. Helyette mások életéről olvasok, és vigaszt vagy megértést találok egy-egy mondatban. Ebben egész sokat.
Olyan lényegtelen dolgok fájnak az embereknek. És olyan fontos dolgok nem.

Elgondolkodtató könyv, igazi olvasmányélményt nyújt. Különleges hangulata megfog és nem ereszt. Szép. Több most nem megy. Olvassátok el.

4 hozzászólás
robinson P>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Egyelőre mindent vitt nálam. Miért is hagytam ki, Az Andalúz lányai-t? Pótolnom kell. Kerek, izgalmas történet, sorsok, emberek, történelem és a nők. Anyák és apák, szerelmek, édesnagyanyám. Tényleg néha mindig az fáj, ami lényegtelenné válik az életünkben. Hangulata, képei telitalálat, csak a borító randa.
https://moly.hu/idezetek/921111

dontpanic IP>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Az értékelések alapján kétféle olvasója van ennek a könyvnek.
Az egyik bele tud kuckózni a szövegbe, otthon érzi magát benne, a másiktól távol marad a két lánytestvér világa, és csak kívülről nézi a történéseket.
Én az utóbbi csoportba tartozom (ennyit arról, hogy a szöveg a nőket engedi magához közel).
A könyv nagy részében nem tudtam valódi emberekként tekinteni a szereplőkre (hát persze, nem is azok, de olvasás közben mégsem árt, ha megvan ez az illúzió:)), csak karakterek maradtak, művészi ecsetvonások a fehér vásznon.

Küzdöttem a szöveggel, többször félbe is akartam hagyni, de mégis hajtott tovább valami, úgy éreztem, ha végigolvasom, kapni fogok valamit, amiért azt mondhatom, megérte a birkózás a könyvvel.
Azért volt benne jó is, például tetszett a márquezisége, a mágikum nélkül (bár nem elleneztem volna, ha lett volna benne az is).
Ami különösen érdekes volt, hogy körülbelül azon a környéken játszódik a könyv, ahol élek. Felnőttként költöztem ide, és valahogy sose jutott eszembe, hogy ezen a helyen fel is lehet nőni. Hogy ez a hely is lehet olyan valakinek, amilyen nekem a saját gyerekkorom helyszínei, végtelen, ősi, alapvető. És eszembe jutottak a leendő, még csak gondolatban létező gyerekeim, akik lehet, hogy pont itt fognak felnőni vagy legalább itt fogják tölteni gyerekkoruk egy részét. Nagyon remélem, hogy az a gyerekkor nem olyan lesz, mint ami ebben a könyvben szerepel. Ez is egy cél, végül is.

Hogy végül is megkaptam-e ettől a könyvtől azt a valamit, amit reméltem a végigolvasásával? Talán igen. Az elolvasás után többször emlegettem, több embernek, és szinte utólag kaptam észbe, hogy na nézd csak, mégis tett rám hatást ezt a könyv.
Azt jobban szeretem, ahogy a könyv olvasás után a részemmé vált, mint ahogy olvasni szerettem.

olvasóbarát>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

„Ha Szter mellettem volt, nem voltam egyedül, pedig én nem láttam bele az időbe, ő meg nem tudott velem jönni a számok vagy a hangok közé. Ami neki kék volt, az nekem egy, ami neki acélszürke az nekem C-moll…”

Szerettem Péntek Orsolya első könyvét, a színeit, a hangulatait és ezt a sokszínű, soknemzetiségű, soknyelvű családot, amelyben élnek az ikrek. Többnyire problémám szokott adódni a folytatásokkal, az újabb kötetekkel és nem volt ez másként most sem. Ez a második kötet már nem okozta ugyanazt a kellemes élményt. Jó dolog pedig a történéseket egy másik oldalról is megvizsgálni, de ez most egy kis csalódást okozott. Vannak még kérdéseim a családdal kapcsolatban, remélem arra majd a harmadik kötet választ ad, de már nem várom olyan kíváncsisággal. Gondot okozott, hogy nem eléggé kidolgozottak a figurák, valahogy nincs bennük elég élet, elég lendület és ez ebben a kötetben még csak fokozódott.

danaida>!
Péntek Orsolya: Dorka könyve

Kicsit félve vágtam bele az olvasásba, mivel az első kötetet eddig nem olvastam (bár tervben van). A könyvbemutatón is szóba került, hogy mennyire olvashatjuk önálló kötetként a Dorka könyvét (abszolút), és a fentebb említett tartozás ellenére is, azt hiszem működik, vagy legalábbis nekem – úgy érzem – működött. Legfeljebb volt egy-két mondat, motívum, ami utalt az Andalúz lányaira, de ezt talán túlélem. :-)
Cserébe amit kaptam, az egy hihetetlenül gazdag kelet-közép európai regény. Nagy bátorságra vall belevágni egy olyan könyvbe, ami időben és térben egyaránt nagy távolságokat ölel fel, rengeteg szereplőt mozgat, rendkívül zavaros és homályos történelmi-társadalmi mozzanatok közepette. A szerző nagy erényének tartom, hogy 1) biztosan tartja a kezében a szálakat, 2) tartja azt a célt, amit a könyvvel maga elé kitűzött és 3) egyértelműen látszik, hogy mennyi munkát tett bele, úgy, hogy távolról sem verejtékszagú. Ezért még a helyenként előforduló rossz (nyelvtanilag és/vagy stilisztikailag) mondatokat is könnyedén megbocsátottam, ami azért nem fordul elő velem túl gyakran.
Összegzésként egy szóval: ajánlom!


Népszerű idézetek

dontpanic IP>!

Olyan lényegtelen dolgok fájnak az embernek. És olyan fontos dolgok nem.

64. oldal

2 hozzászólás
balagesh I>!

Anya vagy fél éve késő este, olykor éjszaka járt haza, és ha főzött, csapkodta a lábosokat és a késeket. Nem egyszer volt nyers a krumpli a főzelékben, sótlan a hús és kemény a rizs. Egy idő óta inkább én főztem, amit tudtam, iskola után. Azt hazudtam, hogy szeretném megtanulni, hogy segítsek anyának, hogy segítsek mindannyiunknak, és ne legyen belefőzve abba a félig főtt krumpliba, hogy ők már nem szeretik egymást, és nem tudnak velünk mit kezdeni.
Néha olyan fáradt voltam. akkor megkértem Esztert, hogy írja meg az angolleckémet. Takarítottam is, hogy az apámnak néha csöndben is teremjen tisztaság, ne csak úgy, ahogy anya csinálta, mérgesen. Néha elképzeltem apát egy szelíd nővel, olyannal, amilyen én leszek majd, és hogy azt, hogy ha lett volna, aki csöndesen szereti, mi talán nem lennénk, de ő lehetne ő maga egészen.
Aztán lemostam mondjuk a tűzhelyet. Azt volt a legnehezebb. Tudtam, hogy felesleges, mint ahogy azt is, hogy apának az egyetlen esélye lett volna az életre, ha nem az anyámmal találkozik a pályaudvar lépcsőjén, ahol megismerkedtek, hanem egy másik nővel.
De nem jött másik nő. Az anyám jött.

195. oldal, 23. Oktogon

2 hozzászólás
montika P>!

Olyan lényegtelen dolgok fájnak az embereknek. És olyan fontos dolgok nem.

8. BUDA

1 hozzászólás
montika P>!

Sokszor elgondolkoztam azon, hogy érdemes-e nekik elmondanom magamról az igazat, vagy hadd higgyék továbbra is, amit látnak belőlem, hiszen minden történet annyiféleképpen létezik, ahányan elmesélik. Talán én is annyiféle vagyok, ahányan elmesélnek.

5. VIHAR

balagesh I>!

Az anyám néha hazudott. Vagy nem jól emlékezett. Vagy a dolgok sokféleképpen történtek vele és körülötte.

394. oldal, 50. Jég

Nikolett_Kapocsi P>!

– Aztán anyának már nem kellett egy idő után dolgoznia. És apa vett neki egy zongorát – mondta Róza, akinek az arcán lecsordult egyetlenegy könnycsepp. Kibírhatatlannak találtam, ahogy a ráncok közt csorog az a könny. Túlzásnak. Mégis odamentem, és mellé ültem. Olyan lényegtelen dolgok fájnak az embereknek. És olyan fontos dolgok nem.

64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könny
2 hozzászólás
fióka P>!

Eszembe jutott, hogy egy panelben azért ülnek a konyhaasztalnál vagy fekszenek az ágyon az emberek, mert nem lehet mást csinálni.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nyomor · panel, tömbház
Csabi >!

Végül nagyapa […] mondta meg neki, hogy a háborúkat nem a tévében jelentik be, és nem így, hanem alattomosan kezdődnek, a lelkekben, jóval előbb, de még ennek ellenére is túl lehet élni minden háborút.

51. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Úgy éreztem, hogy tudnék sírni a bőrömön át, annyi könny gyűlt fel bennem.

108. oldal


A sorozat következő kötete

Monarchia-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak örökében
Vámos Miklós: A csillagok világa
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz
Diana Hunt: Őrület határán
Csernovszki-Nagy Alexandra: Mimi regénye
Raana Raas: Hazatérők
Raana Raas: Ellenállók
Palotás Petra: A kastélykert álma