Az ​Andalúz lányai 36 csillagozás

Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Az Andalúz lányai egy ikerpár története. A főszereplő lányok a nyolcvanas évek Magyarországán szocializálódnak, ahol a késő Kádár-kor külső valóságával élesen szemben áll az olasz-horvát-osztrák-magyar gyökerű polgárcsalád kultúrája, és a nappali szobákban nemcsak a múlt, de néha egy-egy dédanya szelleme is kísért. A család története az egymással titkos jelnyelven beszélő ikrek egyik tagja, a festőművész Szterke életén keresztül bontakozik ki húga, a matematikus Dork élete látszólag jóval eseménytelenebb. A lányok a harmicas éveik közepére szerzik meg a sorsuk feletti irányítást.

>!
Pesti Kalligram, Budapest, 2014
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155454462

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

antikvárium


Kedvencelte 6

Várólistára tette 62

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Egy nő élete.
A rövid fejezetek élén címek. Szavak. Válogatva: Hó, Eső, Kert. Ég, Test, Tükör. Beton és Jég. Szentendre és Lisszabon. Kalács és Bor. A szavak jelentést nyernek, megtelnek színnel, ízzel, illattal és tapintható valósággal.
Buda és Pest, Pécs és az Alföld, és Jugoszlávia. Éghajlatok és mentalitások, otthonok és idegenségek.
Idő. Hosszas kiélvezett várakozások és eszeveszett pillanatok.
Emberek. A család. Részek és támaszok és hiányok. Barátnők és szeretők.
Hullámvasút. Mélyről indul, ahol sötét van, utána napsütötte tájakon sétál keresztül, hogy aztán újra a sötétbe rohanjon.
Kétharmad rész napfény, ami hol izzik és vakit, hol meg éltet és megnyit. Egyharmad rész sötétség, ami egyszerre kusza és tompa fájdalom.

Egységesnek látszani akaró tárgy, regény, egy nő élete, ami apró szemcsékből áll össze.
Egységes stílus, ami alkalmas jó és rossz megmutatására – végig néztem, nem voltam benne, legfeljebb saját elfeledett és elfojtott emlékeimben utaztam párhuzamosan – az olvasótól függ, hogy mennyire engedi közel magához.
Jobban eltávolodva tőle: az egyedi, különleges, napfényes emlékek miatt volt értelme elolvasni, mert a sötét, boldogtalan részek kicsit közhelyesek. A vége pedig nincs megírva.

Talán. Egy tervezett trilógia első része, talán lehet ezt folytatni, talán kitart a stílus ereje, lendülete, talán a folytatásnak lesz regényszerűbb struktúrája, ami feltölti és összerántja a most kissé üresnek és széthullónak látszó utolsó harmadot.
Első regénynek remek, remekművek után öröm lesz visszatérni hozzá, addig is egyes részeket novellaként olvasva a mai magyar szépirodalom első vonalába tartozik.

12 hozzászólás
>!
Kuszma P
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Ez a könyv úgy szép, hogy idegen. És hogy nem fér bele a kategóriákba. Péntek Orsolya egy (szerintem) egyszerűségében frappáns trükkel cselezi ki a problémát, hogy az irodalmi szövegekben a magyar nevek valamiért gyakran hülyén festenek: egyszerűen lelop belőlük egy betűt (így lesz Eszterből Szterke). Ezzel a megoldással egyben el is különíti főszereplőjét az egyéb Eszterek tömegétől – mert ez a könyv, az E/3 ellenére kizárólag Szterkéről beszél és Szterkét beszélteti. Azt hiszem, az olvasás nehézségei sem pusztán a könyv helyenként elképesztő költői áramlásából fakadnak, hanem abból, hogy ebben a szövegben mindenki csak vendég lehet. Vendégek a szereplők – a kérdés csak az, hogy mennyi ideig maradnak. És hogy szívesen látottak-e: kifürdik a meleg vizet és nem hajtják le az ülőkét maguk után, vagy a gyümölcsök illatát hozzák el a mondatokba. Azt hiszem, vendégek a családtagok is, és nekem jobbára vendégnek tűnt Dork, az ikertestvér is ( spoiler ). És magától értetődő: vendég vagyok én is, az olvasó, nem találok itt otthont. Ennek az atmoszférának a megteremtése ennek a könyvnek a különleges bravúrja, mert valami nagyon bátrat és eredetit és fájdalmasat mond el az emberi kapcsolatokról. A könyv lendületét az adja, ahogy Szterke megpróbál kitörni ebből az idegenségből: új kapcsolatokban akarja megélni magát, és egyre elszántabban próbálja megteremteni a lakályosság illúzióját. És úgy fest, egyre kevesebb sikerrel, egyre kétségbeesettebben.

El tudtam volna képzelni más végkifejletet is, de így is jó volt. A második kötet nyilván sok kérdésre választ ad majd, akár úgy, hogy egy párhuzamos szöveget kapunk majd Dorkkal a fókuszban, akár úgy, hogy tovább kísérjük Szterkét az úton. Mindenesetre az utóbbi években (Csobánka Zsuzsa és Szvoren Edina mellett) Péntek Orsolya tűnik annak a szerzőnek, aki nem az egyéb műfajokkal történő fúzióval kívánja felfrissíteni a posztmodern regényt, hanem a posztmodernen belül keresi a megoldást. És ez nagyon érdekes.

23 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Beleszerettem ebbe a kötetbe, mert olyan lírai, mint egy vers, látszik, hogy a szerző verseket is ír, nagyon szép mondatai vannak. Szaggatott, rövid fejezetekkel szabdalt, tömény szöveg, egymásra rakódó képek, az évszakváltások remek érzékeltetése. Jó kis feladvány összerakosgatni az elszórt tudnivalókat az ő igazán nemzetközi családjukról (olasz-horvát-osztrák-magyar) a gyökerekről, a lányok jellemző vonásairól, titkos ikernyelvükről, (minél pontosabb kifejezéseket keresnek arra, amire nincsenek szavak) jeleikről, szerelmeikről, hivatásukról. Különösen tetszett a nyelv, (a nagyon jellemző, különösen kidolgozott hasonlatok) amit a fiatal írónő használ, a hangulat, (illatok, színek, képek, rajzok) amelyet megteremt. Volt, amit nem értettem, inkább csak éreztem, vannak részek, amelyek meglehetősen elnagyoltak, befejezetlenek, de egy első kötet esetében még bocsánatos. Kíváncsi lettem a verseire és várom a történet folytatását (a fülszöveg trilógiát ígér), pedig én nem is szeretem a sorozatban írt műveket, de kíváncsivá tett, hogy hogyan alakulnak ezek a szabálytalan életek.

7 hozzászólás
>!
fióka P
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Mind keresem a jelzőket: dús, tömény, olyan, mint egy barokk festmény, áradó, de az áradó már nem jó, noha a fájdalom is lehet áradó, de arra azért mégsem használnám. És ez a könyv fájdalmas, tulajdonképpen érthetetlen. Érthetetlen az egymást követő abuzív kapcsolatok miatt, az olvasó (én) szeretne magyarázatot, mert magyarázat mindig kell, úgy jobban el lehet fogadni dolgokat. De magyarázat tulajdonképpen nincs. Az nem magyarázat, hogy az ember a megérzései mentén választ, az enyhe mágikus realista(?) szál számomra itt megbukik. Sérültek azok a megérzések, tele van sérüléssel az egész könyv s mégis szép. Na nem mindenhol. De az emlékek gyönyörűek. Ezért.

>!
balagesh IP
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Az elsőkönyvesség bizonytalanságából, hogy az első alkalom talán az utolsó is, nagyon sűrű anyagot hozott össze a szerző. A minél több kerüljön bele kondenzátum ráragad az ember arcára, s mint a sci-fis űrutazásnál, az elixír belélegzésénél az első reakció a fulladás. S csak aztán jön a másfajta közegélmény felfedezése. Erre a másfajtaságra nem jellemző a rendezettség, vagy éppen valami hierarchizáltság. Az omnipotenciát ilyen szinten sugárzó elbeszélővel rég találkoztam. Bár a történet evidensen lineárissá rendezhető, mégis minden mondatában egyszerre van jelen az egész történet. (Ez nem csak szokványos nyelvi fordulat a részemről!) Így aztán a vonatkoztatási pontokból egyszerre túl sok van, de lassan kiismeri magát az olvasó a káoszban. Legalábbis az epikus vonalon. A tartalmi, érzelmi zűrzavarban, bevallom, én már kevésbé. És nem találtam a fülszövegben ígért feloldást, az irányítás visszaszerzését sem. Sőt… Így aztán talán túl nagy felületet biztosít a feminizmusellenes nézeteknek is: a nő érzelmi kiszolgáltatottsága, önállótlansága állandósul. Látszatra. A női elbeszélő miatt. Mert ennek a regénytérnek minden szereplőjére igaz, hogy a nagyszülők által még értett és helyesen művelt párkapcsolat manapság érthetetlen és megnyomorító feladvány mindenkinek.

6 hozzászólás
>!
Csabi P
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

…ahogy anya ordított, az művészi alakítás volt, műsor, amelyben minden gesztus erős és minden második szó túlzás.
Most igazságtalan leszek.
Minek tekintsem ezt a fenti idézetet? Freudi elszólásnak, vagy művészi hitvallásnak?
Péntek Orsolya nagy mondatmágus, nem csak leírni akarja ezt a történetet, hanem minden mondatát megalkotja, minden mondata irodalom, olyan, mint a munkásökölvasököl, oda üt, ahova köll. Olvastam én az utóbbi félévben magyar írótól olyant, ahol ez nagyon nem sikerült, falsul sültek el a mondatok, Pénteknek sikerül, a legtöbbször. De néha nem. Csak azt érzem, hogy ez itt most sok, egy kerek gondolathoz még hozzácsapva egy sallang. A mérték, azt kellett volna jobban eltalálni, hogy emberibb legyen egy kicsit az egész szöveg, ne kelljen már minden mondat előtt leborulni. Nem bírja már a derekam.
Ellentétben a párbeszédek, amik csak félmondatok, olyanok, ahogy emberek nem beszélgetnek, na jó, tudom, vannak, akik félszavakból is, no de mindenki? Egy félmondatnyi párbeszéd (sőt, néha csak gondolat, párbeszédként szedve, ez engem zavart, hogy mindig csak utólag tudom meg, ez nem lett kimondva, csak gondolva), aztán utána egy bekezdésnyi történet, költői képek tobzódása, meg a színek. Meg cikkanások.
Szóval felhúzva a mondatokból ez a csodaszép spanyolfal (pont andalúz), csak valahogy egyáltalán nem érdekelt az egész. Mert a spanyolfal mögött van ez a lány, a Szterke, akinek van egy élettörténete, ami leginkább abból áll, hogy a nem megfelelő pasit választja rendre, és ez rossz neki (vagy jó?, hát nem tudom), és nem értem, hogy ez miért érdekelne engem? Ha egy nő az életben ilyesmikkel traktálna, hát nagyon hamar törölném a FB ismerősök közül, hogy értsen belőle. Lehet, hogy az az Y kromoszóma a hibás az egészben, én mosom kezeimet.

Amúgy érdekes a párhuzam az egy időben megjelent Rakovszky könyvvel, a Szilánkokkal, amiben szintén egy kitörni akaró, művészi hajlamú nő, Emma a főszereplő, ő sem boldogul a férfiakkal, az élettel, pont egy századdal korábban. Ezek az irodalmi nők már csak ilyenek.

>!
Bélabá P
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Húha, ez nagyon nagyot szólt nálam! Első regénynek elég erős, noha tudom, hogy írt Péntek Orsolya korábban novellákat – részint ezen regény töredékeit – és verseket is. Szívesen olvasnék tőle, állat jó a stílusa, bejövős számomra! A könyvet és íróhölgyet is kedvenceltem.
Hangulatkép-regény. Szinesztézikus hangulat árad belőle. Mediterrán illatok, színek, hangok…Ez a hangulatkép fele. Kép-regény meg amiatt, mert mintha régi fotók kerülnének elő. Pár oldalas kis novellafűzérekből áll össze teljes egésszé. Magyarul jól kimunkált és kimért.
Kiderült az írónőről, hogy festőnek készült. Szerintem saját magát, az életét írta meg részben vagy egészben. Hiszen Szterke is festőnő. Mindenféle alkalmi munkából él, de leginkább egy antikváriumból. Ez is plusz hangulatot adott, ahogy a pesti- és budai- valamint pécsi utcák, terek szintén. Elképzeltem magam Pécsre, a Jakováli Hasszán dzsámi mellé, a kis mellékutcákba, a Mecsek lábához. A budapesti helyszíneket meg nem kell bemutatni nekem.
A regény első része különösen lassan csordogált. Olyan volt, mint egy lassú szekér a rohanó világunkban. Nem tudtam egyhuzamban 20-25 oldalnál többet olvasni az első százasból. Lassító-szer lett beletömve, de mégsem volt unalmas, vontatott és nem is fárasztó. Csak lassan csepegett el, ahogy az íróhölgy is jellemezte az évszakok változását vagy idő haladását. Ez a tempó is tudatosan lett megalkotva. A mondatok végig szépen cizelláltak, mestermunkák. Olyan is akadt, ami negyed oldalt töltött ki. Sokszor újra kellett olvasnom ezeket a szépségük, illatuk, zamatuk miatt. Lásd a fentebb említett szinesztéziát. Egy szó, mint száz: mesteri, művészi az egész történet! A második résztől meg begyorsult és letehetetlenné vált a könyv. Szürkének, borongósnak tűnt egyes részeknél, de ez tudatosan megalkotott szürkeség volt. Olyan mintha egy festmény vagy grafika lenne. Azokban is akad szürke, nyomasztó, de nagyon nagy hatást kiváltó alkotás. Nosztalgiát sugallt a történet, és ezt szeretem. Noha nem vagyok dohányos, úgy tudom elképzelni az olvasást a dohányos társaimnál, hogy asztalra rakott lábbal, füstöt eregetve ejtik meg, s közben ott van az asztalon egy pohár sör, bor vagy egy bögre kávé is. Mert bor-, cigi- és kávéillat is kiérződött jócskán a lapokból. Hangulatkép-regény, amit ajánlani tudok.
Nagyon jólesett ez a fajta kisugárzása a könyvnek. Pont illik a mostani nyáreleji időjáráshoz. 4,9 pontot adok rá. Kortárs kedvelőknek kötelező, másoknak is jó szívvel javallott olvasmány.

>!
Stendhal
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Szubjektív lesz!!!!

@Csabi valahol az értékelése elején ezt írja: „Péntek Orsolya nagy mondatmágus, nem csak leírni akarja ezt a történetet, hanem minden mondatát megalkotja, minden mondata irodalom, olyan, mint a munkásökölvasököl, oda üt, ahova köll.”
Mit mondjak? Hát odaütött. Nagyon.
Annyira fájt ez a regény, annyira édes-keserűen fájt, hogy nem is tudom elmondani. Óhh és nem ám a történet, az semmi. Az egy elcseszett, vagy nem elcseszett (ki, hogy éli meg) fiatal nő élete. Mint a tiéd, vagy az enyém, vagy egy, az utcán találomra kiválasztott 30-as nőé.
Mindent, ami miatt az utolsó mondatig éreztem a történetet, annyira az életem része, hogy kitörölni nem lehet. Hol is kezdjem.
Nem voltak jugoszláv rokonaim, sem szerbek, sem horvátok. Igazából ismerőseim sem. Egy Milica nénink volt, akire azt mondták szerbhorvát, aztán egyszercsak sem szerb nem volt, sem horvát, hanem magyar lett. Akkor a háború már tényleg ott volt Pécsett. http://moly.hu/idezetek/547268
Érezni lehetett a levegőben…. és hallani… annyira lehetett hallani, hogy 12 évesen még verset is írtam róla. Nem osztom meg, mert bűn rossz, de írtam.

Aztán még előbb. Pécs vagyok. és Budapest vagyok. és Tét vagyok. És a budapesti nagymamához jártunk (aki pesti volt, de igazából sashalmi. De lekvárt főzött, pitét sütött, nagy volt a kert, és csak ott volt igazi illata a nyárnak) és a tétihez (akit szintén szerettem, de nálunk ő volt a testvérem nagymamája, a pesti meg az enyém.)

Aztán mivel a talpamba van írva Pécs minden utcaköve, így hát láttam a könyvbeli Szterke pécsi útjait és közben láttam az én pécsi útjaimat, és annyira furcsa volt, hogy ahol én voltam otthon, ő volt vendég, és fordítva. Mégis ott voltam a gimnáziumban, a művészpresszóban, a galériákban, a házibulikban, a kocsmákban és klubokban. Hallottam a hangokat, ismertem az arcokat, a zenét, a szagot. A füstös kocsmákét pl., mert akkor még voltak.
Vásárlóként bejártam az antikváriumba is. Volt, hogy cukor nélkül ittam a habos kávét igaz fahéj nélkül, mert azt utálom. és néha még mindig találkozom Lilikkel és Annákkal a régi kávézóban.
Beszélgettem szavak nélkül, és igen, még ez is használtam jelnyelvet.
Láttam a fekete-fehér világot, és láttam azt is, amikor eltűnt belőle a fehér és a szürke.
Mindebben meg azt láttam, hogy mindegy, hogy melyik városban cseszi el az ember lánya a fiatal éveit, azt többé-kevésbé hasonlóan teszi.
Azt hiszem, hogy ennek az egésznek az a lényege, hogy ott voltunk. Akkor voltunk ott.

3 hozzászólás
>!
ppeva P
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Nem gyorsolvasásra való könyv. Azért egy darabig vártam, hogy történjen valami, de itt nem úgy történnek a dolgok, ahogy várnád. Ráhangolódtam, átvettem a tempót és a hangulatot. A boldogot is, a szomorút is. Egy idő után úgy éreztem magam, mintha ültem volna egy félhomályos szobában, egy otthonos fotelben, kezemben egy csészét melengetve, figyelve, ahogy egy lány arcába hulló hajjal egy rajzlap fölé hajol, és lassú mozdulatokkal rajzolgat, az ujjaival mindenféle festékeket keneget, elgondolkozva maszatolgatva a színeket. Esőszürkét, domboldalbarnát, felhőfehéret, öregterítőzöldet. Egyik színt a másikba, aztán az egészet össze, mégis külön-külön.
Ez a kép merül fel bennem, ahányszor a könyvre gondolok.
Meg azon töprengek, miért választ egy szép, fiatal, tehetséges lány magának újra és újra bántalmazó kapcsolatot…

2 hozzászólás
>!
korkata
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai

Két fiatal nő életébe pillanthattam bele. Szterke és Dork. Legtöbbször fájdalmas volt. Nagyrészt Szterke érzéseivel, gondolataival találkozhatunk. Sodródik az árral. Mintha nem merné saját maga kezébe venni a sorsát. Végig drukkoltam ki, hogy lépjen ki az addigi életéből és menjen előre.
Olvasás közben úgy éreztem, hogy akár több ilyen élettel is találkozhatunk a környezetünkben. Abortusz, bántalmazó kapcsolat, szeretői viszony.
Péntek Orsolya szövegét könnyű olvasni, mert belevisz a történetbe. Akár akarjuk, akár nem.
Várom a következő két részt.


Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

– Anyának és apának sohasem lett volna szabad összeházasodni – mondta Dork a budai kertben. A nagy diófán ültek, amelyet még a dédapa ültetett; szerették a kert rendjét és a növények történetét, amelyet egyszerre tanultak meg a növények nevével.
A dió egyszerre volt szó és fa meg dédapa és 1946, a barack egyszerre volt helyhatározó, hiszen a hátsó kertet jelentette, bár senki nem emlékezett, ki ültette, a körte és a szőlő egyszerre volt nagyapa, 1950 és ősz, és Szterke később sokszor érezte úgy: a centiről centire ismert és a törzsek göcsörtjeivel meg a mézgalecsorgásokkal együtt fejből lerajzolt a budai fák között tanult meg nem fontosnak lenni.
Budán, a hegyen hűvösebbek voltak a kérgek és a bokrok alja és vizesebb a gyümölcs, mint Pécsett, és mintha kevesebb élet is lett volna a kövek alatt, a törzseken és a téglák közt. Pécsett különös állatok másztak elő mindenhonnan, kis zöld gyíkok sziesztáztak a kerten végighúzódó kőfalon, amelyekkel egy idő után úgy megszokták egymást, hogy Szterke egész közelről, lélegzet-visszafojtva nézhette a mélyzöld, türkiz és sárga színeiket, kövér meztelencsigák húzták a nyálukat a hortenziabokor tövében, ha végre esett, és fafúró darazsak bújtak az öreg, piszkos, hámlós törzsű birs odvába, de Budán alig akadt efféle látványosság, mintha a szikla, amelyre a ház és a kert épült, nem engedné az élet ilyen tobzódó burjánzását, vagy maga is szigorú lenne, mint Buda rendje.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: meztelencsiga
2 hozzászólás
>!
Kuszma P

Legyek az első söre. Legyek a lélegzetvétele. Legyek a fű, amit besodor. Legyek a sóhaja, legyek a könny a szemében. Legyek az izzadsága, legyek neki az összes hang, legyek a tenyere melege, legyek hajszálai közt a levegő, legyek a szaga. Legyek az íze, legyek az étel, amit legjobban szeret, legyek a hangszere, legyek az anyja és a nagyanyja, a lánya és szeretője, legyek a föld alatta és az ég fölötte, legyek én, amikor élvez, legyek a halála, úgy legyek neki, hogy ha nem akarja, nem vagyok, de ha akarja, azonnal ott vagyok, szűnjek meg, ne legyek, mindennél jobban szeressem, szeressem magam nélkül, semmiért egészen, úgy, ahogy most szeretem, így szeressem örökké, zokszó nélkül, azért, mert van – gondolta –, legyen az első kávém minden éjjel után fél tejszínnel, legyen a verejtékem, legyen a bal tenyeremben az életvonal, legyen az ízem, legyen ő nagyapa, legyen apa helyett apa, legyen a fiam, legyen a föld alattam és az ég fölöttem, legyen ő, amikor elmegyek, legyen a halálom – gondolta, aztán, hogy odaadja a fiatalságát, ami maradt, odaadja a szépségét, végül odaadja a festést is, kötözze meg az Isten a két kezét, és összerakta a két kezét, aztán rázuhant a kétségbeesés.

2 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

Ahogy Szterke ült a pécsi nagyanya lábánál a hokedlin, amíg nagyanya zöldséget pucolt, Dork úgy ült a budai hegyen a konyhában, a másik nagyanya ölében, amíg szállt a cukorpor és a liszt kettőjük felett. Talán így lett Szterke sötét, mint a kasu cukor, vagy a padlizsán héja, vagy a nyeles lábosban háromszor felfuttatott, lobogó török kávé, és így lett Dork világos, mint a mázas sütemény, vagy az üveges sókristály a pogácsán, mintha a nagyanyák, akik kiválasztották őket, addig mártogatták volna őket feketébe és fehérbe, Pécsbe és Budába, amíg Szterkéből eltűnt minden világos, Dorkból meg minden sötét.

21. oldal

>!
Csabi P

… amikor az öreg fia kirúgta az antikváriumból, mégis nyugodt volt, majdnem derűs.
— Kitehet. Attól én még értek a könyvekhez, de maga nem — mondta a mokány, göndörhajú férfinak, aki úgy állt fölötte, mint egy faltörő kos, kitágult orrcimpával, remegve. Hónapok óta háborúztak, és Szterke látta, hogy az öreg lehajtja a fejét, valahányszor a fia könyvhöz nyúl. Határozottan, erősen fogta a régi köteteket, mintha szét akarná tépni valamennyit, vagy félne, hogy elveszik, és amikor Szterke halkan mondott valamit az öregnek az aukciós katalógus fölött, vagy belelapozott egy frissen vásárolt első kiadásba, a fia mindannyiszor ráreccsent.
— Nézze — mutatta neki egyszer az egybe kötött, teljesen ép Nyugat-évfolyamokat, amelyeken sokat ígérően feszült a zöld vászonhuzat, és a lapok jó állapotban voltak, alig tört a szélük. Az öreg vette, hagyatékból, délelőtt, és ahogy Szterke csomagolta ki a dobozt, ebbe-abba belelapozott. A nagy Nyugat-album volt a legalján, és ahogy állt a beeső nyári napcsíkban a könyvvel a kezében, egy pillanatra úgy tűnt, igazi a világ.
— Ebben nincs pénz — mondta az öreg fia, aki kivette a kezéből a kötetet, és Szterke hallotta, ahogy felsírnak a lapok a kezében.
— Maga ezt ott hagyná? — kérdezte végül, és látta, ahogy az öreg felnéz, nézi kettőjüket a napcsíkban, aztán lehajtja a fejét.
— Ott — mondta a fiú, és megtörölte a kezét a kötet után, Szterke meg állt, és nézte az öreget, bámulta, hogy szóljon már, végül beült a pultba.

227. oldal

Kapcsolódó szócikkek: antikvárium
>!
balagesh IP

– Hadd csinálja a dolgát – mondta végül nagyanya, és Szterke felsikított magában, mert halványan látta még a pécsi nagyapát, aki észrevétlenül csinálta a dolgát, és észrevétlenül eltűnt nagyanya mellől egy délután, mintha ott se lett volna, hogy csak a nyár maradt a kertben és Dork meg ő és a seprűt arrébb tevő dédanya és a tejpöttyök a Tompa Mihály utcán, majd eszébe jutott a budai nagyanya, ahogy a másik nagyapa csókja alá tartja a homlokát, amikor az a nagyapa elment csinálni a dolgát.

247. oldal, Ősz

2 hozzászólás
>!
balagesh IP

a férfi feleségére gondolt, aki úgy szimatolt körül az antikváriumban két hete, mintha tudna valamit, pedig poklot tartott otthon a rend helyett meg két síró gyereket, és ahogy állt a pultnak támaszkodva, vörösen és egyenesen, pengevékony, rúzsos szájjal, Szterke megnézte lopva, aztán megrázkódott.

250. oldal, Bor

12 hozzászólás
>!
Csabi P

Aznap, amikor már reggel átázott a cipője, még megvolt a születésnapi pénzéből valamennyi. Az antikvárius a szeme láttára árazta át a könyveket, az ő könyveit, és Szterke állt ott egy szó nélkül, a kezében a kiszámolt pénzzel. Éppen annyija volt, amibe a három kötet eredetileg került. Két hete minden délután elbuszozott az antikváriumig, minden délután belelapozott a könyvekbe, minden délután végigolvasott az 1909. szeptember 10-ből egy oldalt, aztán visszatette a polcra, hogy másnap délután újra megtegye; és amikor a három lépcsőfokon leszaladt, minden alkalommal a torkában dobogott a szíve, hogy megvannak-e a kötetek. Aznap, amikor odavitte őket a pulthoz, a vörhenyes hajú, kövér öreg ült a székben, akit Szterke különösen szeretett, talán mert, ha ő volt, mindig belekeveredett a doh- meg az öregpapírszagba a fahéjas forralt bor vagy a kávé illata, talán, mert mély, sima hangja volt, talán mert csak a szakálla őszült, de a haja nem. Amikor letette a könyveket, az öreg fogta a radírt, és kiradírozta az árakat.
– Kétszáz – mondta, és előre tolta a három kötetet, Szterke meg állt ott, a kiszámolt háromszáz forinttal egy szó nélkül, aztán kinyitotta a tenyerét, az öreg úgy szedegette ki a fémpénzeket a kezéből a pult felett.
– Köszönöm – mondta, és hallotta, ahogy csikorog és koccan a saját hangja, amikor a maradék pénzt a kesztyűjébe tömi. Az öreg a szemüvegén át, lefelé nézett rá.
– Óriástörpe – gondolta, aztán, ahogy észbe kapott, és felvette a könyveket, megkérdezte, hogy miért.
– Anyád miatt – mondta az öreg, és Szterkének eszébe jutott a régi bolt, ahová anya olyan sokszor elvitte őket, amíg antikvárius volt. Este, amikor átadta az öreg üdvözletét, anya mégis üres arccal ült a kasmírterítő felett a lámpa fénykörében, és ahogy újabb csíkot húzott a körmére a mélybordó lakkal, Szterke látta a régi anyát, aki az ő pultjában, amely alatt egyszer régen bújócskáztak Dorkkal, végigsimította a régi könyvek gerincét. Anyát még mindig az összes antikvárius ismerte, és ő nem szerette az új helyét, az irodát.

113. oldal

Kapcsolódó szócikkek: antikvárium
>!
Bélabá P

Nézte nagyapa íróasztalát, meg a redőny rései között a szembe ház előtt a jegenyét, és ráfagyott a saját meztelensége, mintha nagyapa itt lenne valahol, vagy ő maga lenne megint ötéves, vagy négy, és nagyapa ölében ülne a görög betűk fölött, aztán, hátra sem fordulva elképzelte, hogy hajnalig beszél, és elmeséli neki azt, hogy milyen volt amikor nagyapa felrepítette plafonig, milyen volt a papírbetlehem, és Les, amikor fiatal volt, hogy ki az a Márti, és melyik fotelban ült Marie, de mire hátrafordult, a férfi már félig aludt, csak amikor Szterke ráfonódott, akkor ölelte át úgy ahogy, és Szterke magukra húzta a takarót, mintha hideg lenne, pedig Szent Iván-éj volt, és a nyitott erkélyajtón át bedőlt a kert illata.

154. oldal

6 hozzászólás
>!
Bélabá P

– Én tulajdonképpen nem szeretem a lánybarátságokat – mondta Anna a trolin, valahol a Városliget közepén. Hátul ültek, ahol a legjobban ráz, és amikor Szterke válaszolt, az valahogy úgy hangzott:
– Éhén sehem.

159. oldal

>!
Goofry P

– Nem akarom megvalósítani magam, már megvagyok – mondta Zsiráf egy este, és Szterke átkarolta a derekát.

251. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 5.
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Szívzűrök
Elif Shafak: Becsület
Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene
J. L. Armentrout: Origin
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Jandy Nelson: Neked adom a napot
Rainbow Rowell: Fangirl
Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong
Danielle Steel: Tükörkép