A ​magyar fotó 1840–1989 4 csillagozás

Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840–1989

Robert ​Capa, André Kertész, Brassai, Munkácsi Márton: fotós világsztárok, akik Magyarországon születtek és a XX. század elején lettek híresek. A magyar fotózás lenyűgözően gazdag múltja azonban jóval korábban kezdődött: már 1841-ben műterem nyílt Pesten. Vajon hányan tudják, hogy magyar volt a világ egyik első hadifényképésze, és hogy a színes kép készítéséig már a XIX. században eljutott egy erdélyi fotográfus is?
A magyar fotó című kötet a kezdetektől, az első dagerrotípia elkészültétől a neoavantgárd korszakon át egészen 1989-ig mutatja be a magyar fotográfia történetének legfontosabb életműveit. Azokét is, akik bámulatos tehetségükkel és káprázatos teljesítményükkel a nagyvilág más tájain (az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban vagy máshol) lettek méltán sikeresek, mint André Kertész, Robert Capa, Moholy-Nagy László, Kepes György, Lucien Hervé, Brassai, Munkácsi Márton, Besnyő Éva vagy Ergy Landau, és azokét is, akik itthon szereztek maguknak hírnevet,… (tovább)

>!
Látóhatár, Budapest, 2018
344 oldal · ISBN: 9786155444081

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

akire>!
Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840–1989

Élvezetes megírt, bámulatos képanyagú, de elrontott koncepciójú (vagy talán csak félrecsúszott című) könyv. A nagyok (Brassai, Capa stb.) életrajzai hibátlanok, akik rájuk kíváncsiak, azoknak bátran ajánlom elolvasásra ezt a könyvet – nekem a Nyáry Krisztián féle jóértelemben vett szórakoztató ismeretterjesztés jutott róla eszembe. Péntek Orsolya emlékezetes regényei után ebben a műfajban is remekel. Viszont inkább ne ebben a könyvben keressük az átfogó magyar fotótörténetet – mivel az írónő mondhatni vendégként tévedt erre, így (vélhetően) felülkerekedik rajta szakmabeli tanácsadójának szubjektív iránymutatása. Sok fotós munkássága fájóan hiányzik…

6 hozzászólás
pável>!
Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840–1989

Csodálatos, fantasztikus, lenyűgöző, megható, briliáns. Minden egyes szereplőjéről külön album(sorozat)ot kellene kiadni – erre kéne pénzt adni, nem leendő atomsilókra, a jövő beton kunhalmaira spoiler –, a fotó nemzetközi nyelv és mi kiemelkedőek voltunk benne, magyarok (és magyar zsidók, magyar cigányok, magyar svábok, stb.)
Csak beleolvasgattam (ámultam az eddig számomra ismeretlen csodás fotókon), és megtaláltam a zsenialitás receptjének egyik hozzávalóját, ez Lucien Hervé, eredeti nevén Elkán László (Hódmezővásárhely, 1910 – Párizs, 2007) életrajzában szerepel (jól mondja a kötet, tényleg mintha Rejtő írta volna), aki ötödikes korában megbukott magaviseletből.
Mi más kell még a jó fotósnak, mint izgő-mozgó kíváncsiság, örökös sündörgés, mindenbe beledugott orr: jó szimat – és a „jó szem” mellett: jó adag szemtelenség?


Népszerű idézetek

akire>!

Amikor kitört a háború, Brassai elindult délre – sokat elárul róla, hogy a vonaton Goethet olvasott, miközben a németek megkezdték Európa lerohanását, és amikor egyik útitársa kidobta az ablakon a könyvet, értetlenkedett –, de aztán úgy döntött, visszatér Párizsba

205. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bartis Attila: A vége
E. Csorba Csilla: Ady – A portrévá lett arc
Závada Pál: Természetes fény
Szerb Antal: A harmadik torony
Robert Capa: Kissé elmosódva
Illés Márton (szerk.): 100 legszegényebb
Kovács Ida (szerk.): Idesereglik, ami tovatűnt
Szilágyi Lenke: Fényképmoly
Az év természetfotói – Magyarország 2004
Janikovszky Éva: Cvikkedli