Kényszer ​& képzetek 1 csillagozás

Harminc ​év verstermésének a javát, 1964 és 1994 közt írott, régi és újabb verseit gyűjtötte kötetébe Péntek Imre. A költő, aki induláskor az ellentételezések specialistája volt, aki a jelszavakat, lózungokat, brosúra – bölcsességeket állította szembe a háziasszony, a nyugdíjas kisember, a melós, az értelmiségi proletár, a prefogyasztói világállapotba üres pénztárcával érkező honpolgár tapasztalataival, életérzésével, szó – és fordulatkincsével, az évtizedek során végig hű maradt az alapképletében József Attila egyik versmodelljére, a félig – meddig mesternek számító Ladányi odamondogatós verseire, a groteszket lírai köznyelvvé alakító kortársaira építkező versalakzatához, poétikájához (Bosszús induló; November 7-diki plakátok; Hivatal; Emlékmű; A büfében; Édesség – antireklám; Hiányleltár; Strázsák; mókás vers stb.) Egy – egy formai (pl. tipográfiai) újítást ugyan bevezetett, a korábban szinte következetesen került avantgárd megoldásokat (miután látványosan divatjukat vesztették)… (tovább)

Harminc ​év verstermésének a javát, 1964 és 1994 közt írott, régi és újabb verseit gyűjtötte kötetébe Péntek Imre. A költő, aki induláskor az ellentételezések specialistája volt, aki a jelszavakat, lózungokat, brosúra – bölcsességeket állította szembe a háziasszony, a nyugdíjas kisember, a melós, az értelmiségi proletár, a prefogyasztói világállapotba üres pénztárcával érkező honpolgár tapasztalataival, életérzésével, szó – és fordulatkincsével, az évtizedek során végig hű maradt az alapképletében József Attila egyik versmodelljére, a félig – meddig mesternek számító Ladányi odamondogatós verseire, a groteszket lírai köznyelvvé alakító kortársaira építkező versalakzatához, poétikájához (Bosszús induló; November 7-diki plakátok; Hivatal; Emlékmű; A büfében; Édesség – antireklám; Hiányleltár; Strázsák; mókás vers stb.) Egy – egy formai (pl. tipográfiai) újítást ugyan bevezetett, a korábban szinte következetesen került avantgárd megoldásokat (miután látványosan divatjukat vesztették) magához hasonította, lényegében azonban megmaradt a régi Péntek Imrének, afféle kócos garabonciásnak, nyersbeszédű vagánynak, örök elégedetlenkedőnek, odamondogatónak, a polgárpukkasztást kedvvel végzőnek. Kétségkívül van saját hangja, versei mögött jól kirajzolható, önmagához következetes lírai hős (pontosabban anti – hős) áll, versbeli beszédmódja pedig elkerül minden újfajta posztmodern divatot, törekvést. Kétségkívül nagyon, szinte agresszíven korszerűtlennek tűnik ez a költészet, ám bizonnyal – vannak és lesznek kedvelői, értő olvasói, beszerzése ezért is ajánlott.