Viharos ​évek (Lázas évek 2.) 16 csillagozás

Penny Vincenzi: Viharos évek

A ​Viharos évek a Lytton-dinasztiát körülvevő botrányok, afférok és előkelő társaság történetét követi a hedonisztikus húszas évektől a nácik felemelkedésén át a pusztító második világháborúig. A történések középpontjában a Lázas években megismert rendkívüli asszony, Lady Celia Lytton áll, aki olyan ragyogó és olyan kemény is, mint a gyémánt.
Szépséges ikerlányai, Adele és Venetia Lytton, születésüktől fogva mesébe illő életet élnek, és mire elérik tizennyolcadik születésnapjukat, már kezdik természetesnek érezni kivételezett helyzetüket. Velük ellentétben adoptált testvérük, Barty Miller viszont egyre inkább tudatára ébred, hogyan jutott el oda, ahol most van. De miközben ez az új generáció felnőtté érik, már a náci Németország növekvő árnya vetül Európára.
Viharfelhők gyülekeznek, és mindannyiuknak meg kell találniuk a módját, hogyan éljenek, szeressenek és maradjanak életben a háború viharos évei alatt.

„Csábítóan olvasmányos… késő éjszakáig olvastam.”
(tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Alexandra, Pécs, 2010
704 oldal · ISBN: 9789632973999 · Fordította: Palásthy Ágnes

Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

hársvirág>!
Penny Vincenzi: Viharos évek

Hasonló ez a könyv Vincenzi többi könyvéhez. Nekem mindegyik olyan „vibrálós”. Elég sokáig tart, mire képes vagy ezt a rengeteg szereplőt beazonosítani, talán pont e vibrálás miatt, mert folyton ugrálunk egyik jelenetből a másikba. Van, hogy féloldalanként újabb színhely, újabb esemény közepén találjuk magunkat.
Épp ezen okokból nem is tudtam érzelmileg azonosulni egyik szereplővel sem, végig kívülállónak éreztem magam. (Például egy pozitív szereplő meghalt, de egyáltalán nem érintett meg a halála, csak próbáltam észben tartani, hogy kihez is tartozott…)
A másik problémám, hogy egyetlen hűséges, normális házaspár sem volt benne – mindenki megcsalja a másikat, nincs egy tartalmas élet. Úgy tűnik, az írónőnek csak ilyen negatív tapasztalatai vannak, és nem óhajt eszményképeket sem adni elénk.
Ami tetszett, az a a háborús mindennapok bemutatása, és az, hogy egy pillanatig sem unatkoztam.
Ennél a könyvnél is úgy érzem, jobban hatott volna, ha hosszabban elidőzünk egy-egy emberkénél, jobban elmélyedünk a személyiségében, a körülményeiben.
Még egy nagy hiba jutott eszembe: ennek a könyvnek van előzménye is. Az írónőnek pedig eszébe sem jut, hogy valaki azt pl. nem olvasta, és egy-egy igen fontos eseménynél állunk egy homályos célozgatás mellett, hogy vajon mi is történhetett és a szerző nem veszi a fáradtságot, hogy elmondja nekünk néhány sorban.
Lesz folytatása is, de én azt kihagyom. Nem kívánom mégegyszer ezt a sok embert megjegyezni. Szeretem élvezni a könyveket, ez a nagy koncentráció pedig sokat levesz ebből az élményből.

1 hozzászólás
rita_kalydine>!
Penny Vincenzi: Viharos évek

Nekem kifejezetten tetszett :) és szerintem érdemes továbbolvasni!

kzsuzsu>!
Penny Vincenzi: Viharos évek

Egy kellemes családregény, a Lázas években megismert család életét mutatja be a két világháború közötti időszakban. A karakterek jól kidolgozottak. Érdekes volt, ahogy láttuk gyerekként majd felnőttként is a szereplőket.


Népszerű idézetek

Ninácska P>!

– Van annál sokkal fontosabb dolgom is, mint hogy ilyen ostoba vitákban vegyek részt!

15. oldal

Nicole_Kinney I>!

De valami egész más volt az, ami sokáig kísértette még – jobban, mint bármi más –, és erről beszélt Venetiának. Ez a csinos francia lányok látványa volt, akik zokogtak, sőt sokan szó szerint elájultak a fájdalomtól, amikor a német szerelmüket hadifogolyként elvitték tőlük. Ez, mondta komoran Venetiának, minden másnál jobban megérttette vele, milyen ostoba és értelmetlen dolog a háború.

601. oldal

Nicole_Kinney I>!

– Más emberek boldogságát, különösen, ha érdemtelenül érik el, nehéz elviselni, ha magad is boldogtalan vagy.

Nicole_Kinney I>!

– És… Jay apjával?
– Az főleg a szexről szólt – árulta el KM. – Na tessék, most megbotránkoztattalak.
– Egyáltalán nem – nevetett Barty –, csak… meglepődtem.
– Hát persze. A fiatalok mindig azt képzelik, hogy ők találták fel a szexet.


A sorozat következő kötete

Lázas évek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lesley Pearse: Az erdei remetenő
Rosamunde Pilcher: Otthon I-II.
Noël Barber: Tanamera
Ian McEwan: Vágy és vezeklés
William Nicholson: Anyaföld
Santa Montefiore: Szerelem és háború dalai
John Galsworthy: A Forsyte Saga
Barbara Taylor Bradford: Egy gazdag nő
Jackie Collins: Bosszú
Barbara Taylor Bradford: A Ravenscar dinasztia