A rég nem látott barát beköltözik a pár hónapja egyedülálló Amberhez albérlőként, aki a kilenc évig tartó első kapcsolata után került lapátra, azóta is nyalogatva sebeit. Nem is értettem mit akar a szerző kihozni az egészből, mert az első pillanattól látszott, hogy ezek össze fognak jönni, hol az egyik hol a másik szájából hallhattam a váltott szemszögnek köszönhetően a gerjedést egymásra. Aztán nehogy egyszerű legyen, felbukkan a képben Emily, szeretne visszakerülni Channing karjaiba, és felbukkan Rory, aki meg Amber mellé akar visszatérni, és hogy mivel magyarázza a lapátra helyezést, azt saját szemszögű fejezetben mondja el, és az olvasó ott ül fejét fogva, hogy akkor mi van?
Nem emlékszem ilyen példára az olvasmányaimban, hogy mindkét főszereplő exe komolyan bekerül a képbe. És mindkét fél erősen gondolkodik az exeken, pedig meglépnek együtt is szinteket és be nem vallottan, de halál szerelmesek egymásba.
Nehezen térek napirendre pár dolog miatt, mert egyrészt azért elég jól szórakoztam a történeten, és nagyon bírom azt, amikor küzdenek egymásért a párok, plusz itt az utolsó harmadban mindkét pasi erősen tepert Amberért, és mindkettőnek volt is esélye, bár sejtettem, ki lesz a befutó. Ezért megérdemli a négy pontot a könyv.
Viszont el kell mondanom, hogy két ponton majdnem elhajítottam a könyvet. Az egyik az, amikor Amber véletlenül megnyit Channing telefonján egy mappát, ami tele van intim képekkel. Most ezt komolyan bele kellett tenni a történetbe? Nekem nem volt vicces, inkább határozottan kiábrándító.
A másik zuhanórepülés Channing szájából elhangzó mondat az első éjszaka után. Azt mondja a lánynak: … Képtelen vagyok kiidézni, én ezt le nem írom. Annyira undorító mondat, amit ha nekem valaki merészelt volna mondani, azt páros lábbal rúgom tökön és repítem ki az ajtón, de úgy, hogy eszébe ne jusson még egyszer visszajönni.
Egyébként meg cuki volt a srác, őszintén odavolt Amberért, amíg foglalt volt, ő félreállt, de most küzdeni akart érte. Na és a neve… Végig egy bizonyos Channing járt a fejemben, hiába virít más a borítón.
Amber karaktere is tök normális volt, ha leszámítjuk ezt a selyemfiús dolgot. De mégis mit képzelt? Ezek a dolgok azért nem mennek ilyen simán. Megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe is kerülhetett volna ez a lány. Végül mégis jól sült el, hogy Channing vigyázott rá, megbocsátottam neki. Amber munkája még külön jó pontot érdemel, nem ártott a sok szerelmi dilemma mellé behozni valami valós problémát. Így Milo karaktere az autizmussal, meg Channing anyjának demenciája és az ő ápolása elismerést érdemel. Egyébként a szerzőnek két gyermeke van, a lánya autizmussal él, tehát nem egészen véletlen, hogy beleszövi a történeteibe a mentális betegségeket. El ne felejtsem, a kóbor macska örökbefogadása Channinget értékelte feljebb, kapjon ő is némi plusz pontot.
Úgy gondolom, sokak kedvence lehet ez a második esély jellegű történet, voltak benne remek pillanatok, elgondolkodtató részek, nekem jó szórakozást nyújtott. Kár azért a két melléfogásért, ettől eltekintve kellemes olvasmány, romantikus lelkületűeknek főleg.