Feljövök ​érted a város alól 95 csillagozás

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.

Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.

Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
228 oldal · ISBN: 9786155522574
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155522567

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 9

Várólistára tette 108

Kívánságlistára tette 82

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

>!
Bíró_Júlia 
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Lementem kenyérért a város alá.

Jó, ez nem szép tőlem, tekintve, hogy a címéért még mindig odavagyok. Pék Zoltán fordítói munkásságáért úgyszintén. És mennyivel boldogabb lennék, ha még mindig csak ennyit ismernék az egész könyvből. Meg a címlapját, esetleg. Kifejezetten hipnotikus, szemre vonzó, esztétikaérzékeny agyi központokat pisztergáló kötet ez, míg ki nem nyitja az ember.

Utána elsöpri a modorosságcunami.

Egy kicsit lassabban, és egy kicsit szebben vagy valami

A disztópikussá formált Budapest elég izgalmas kezdet lehetne, ha nem csak annyit történt volna vele, hogy felszóródott szeméttel, és gazdagodott volna némi paranormális esetleg extrém erősen maffiózós, de akkor mi van a raktárház-epizóddal? és miért érdekel még mindig? rétegzettel, már ha bármekkora kifejtettséghez jutott volna. Tessenek megelégedni azzal, hogy borzongás van, para és fogaknak csikorgatása, értem? … Ha nem, akkor sincs desszert: sem kultúrbonbon, sem színes-szagos szósz, csak a sehonnét sehová tartó fejezetek elejére megidéznek nekünk némi Európa Kiadót vagy egyéb underground zenei nasst. (Ma huszon-harminc-, extrém esetben tizenéves olvasóknak ismerős lehet a képlet saját kamaszkorukból, songfic néven. A műfaj jellemzője a hangzatos dalszöveg-címek és idézetek körülcirkalmazása a nézőpontkarakter intenzív lelki életével, lett légyen az szerelem, szorongás, cinizmus vagy a lét elviselhetetlen könnyűsége feletti borongás. Valamint a minimális spoiler cselekmény. Na, ismerős valahonnan?) Aminek ideális esetben van némi víziós alapú köze a tartalomhoz spoiler, esetenként mindenre, meg annak az ellenkezőjére is ráhúzhatók spoiler , rosszabb esetben teljesen mindegy, mert csak egy másfél oldalas terjedelemnövelő, virágnyelvű-kihagyásos liezonjelenethez kell.

Valaki más, de úgy beszél, ahogy te beszéltél folyton

A világ mindeközben akár össze is állhat,feltéve, hogy az olvasó lelkesen lebegteti a recehártyáján a címlapképet, premier plánban pedig egy csomó sittet és szemetet. Statiszták ízlés szerint kölcsönözhetők a Mátrixból, a Szárnyas fejvadász utcajeleneteiből,… igazából mindegy is honnan, a láttatást ugyanis hozott anyagból kell megoldani. Főleg, hogy Coelho Coravecz Corvinus nézőpontja sok segítséget nem ad a világ átéléséhez – pont elég cinikus ahhoz, hogy igazából már semmiféle részletére ne csodálkozzon rá az őt körülvevő világnak vagy minek, így az olvasónak csak pár alacsonyan szálló életbölcsesség jut arról, hogy élni alapvetően elég szar ügy, kivéve néha, mikor nem. Tökjó, hamar felfogjuk, csak az a baj, hogy ettől még a fickó bátran lebeghetne a semmiben, és arca is csak annyi van, amennyire hajlandóak vagyunk a romosbudapestes díszletbe vágott, Corvinus-alakú kivágásba beleilleszteni a hátlapon mozaikberakással pózoló szerzőt. Ámde vigyázat, az ilyesmi bosszantóból falkaparóssá erősíti az alattomban lappangó Mary Sue Gary Stu-életérzést. Főleg, hogy a harmadik dimenziót a cinikus disztópiás fazonoknál kötelező sanyarú gyermek-és kamaszkor adja spoiler, a motivációit meg elvitte a cica Sántadög. Meg a Fehér babák. Vagy a songfic kényszerítő ereje.

Senki nincs veled, se ellened, félreérted a helyzetet

Ettől függetlenül még mindig lehetne izgalmas spoiler, ha a cselekményre leginkább emlékeztető vonulat nem halna többé-kevésbé természetes halált és fordulna át az utolsó harmadban indokolatlanul idealista interperszonális interakcióba spoiler . A legjobban az utolsó hét oldalt élveztem, aki olvasta, tudja, miért. A többieknek üzenem, hogy fáj, de gyorsan túl lehet esni rajta.

Ez különben elmondható a könyv egészéről is.

3 hozzászólás
>!
csartak MP
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Nagyon szeretem a címét. Olyan lendületes. Olyan elszánt.
Viszont ez egy zavarba ejtően személyes érzésekkel teli könyv, egyes szám első személyben előadott gondolatfüzér. Mélyvíz egy zavaros, üldözött, múlt sebeiben élő ember lelkivilágába.
Fájdalmas és szenvedésekkel teli gyerekkora mély nyomokat hagyott benne, és megalapozta magányos farkas jövőjét. Gondolatai és meglátásai magvasak és erősek, sőt igazak is. De nagyon lehúznak, mert mélyen vannak. A „város alatt”.
Jól indul a regény, érdekes a világfelépítése, csak később pont a fent említett gondolatok csapdájába esünk, ami a cselekmény rovására válik.
És mivel gyökértelen a főhős, ki falat épített maga köré, könnyebben elengedem őt. Olyan volt mint egy videoklip, mutat is egy történetet, meg nem is. A többit gondoljuk mögéje.

2 hozzászólás
>!
elge76 P
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Én vagyok az, aki bizonyos szemszögből alig talált kivetnivalót ebben a magyar cyberpunk regényben. Nekem anno már a beleolvasója is tetszett, volt benne egy ilyen alig érezhető vibrálás, egy ilyen lapokon átsütő finom rezgés, biztos ismered az érzést, ez húzott magához, és utólag azt kell mondjam, hogy majdnem el is érte az általam áhított szintet.

Konkrétan egy menekülőregény, ha létezik ilyen definíció, egy jövőbeli szétszakadt Budapesten, ahol Pest és Buda 2 külön agglomeráció, közöttük meg a Sikán, a senkiföldje. Az emberek itt csak saját magukért léteznek, aki nem tud érvényesülni ebben az utópisztikus és lezüllött Magyarországon, annak végképp befellegzett, eláshatja magát, és senkinek nem fog hiányozni.
Politikai elnyomástól befásult emberek, drogosok, függők, nepperek, hackerek, gengszterek, félinformációk, fegyveres érdekcsoportok, áskálódás és kilátástalanság. Nagyjából ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni a regényben fellelhető és előforduló történéseket.

A szereplők és a környezet elsuhannak hősünk mellett, ahogy belefog a kutatásba, merthogy egy rátukmált megbízást teljesít éppen, és ahogy egyre jobban belemászik a sűrűjébe, végül már neki sem marad más kiút, az üldözőből végül üldözött válik, és csak menekülni képes, folyamatosan előre az ismeretlenbe.
Fejezetenként ismerünk meg szereplőket és részleteket a világból, akik közül és amivel nem is találkozunk többször, legalábbis nem mindenkivel. Ezekből a részletekből rakhatjuk össze ennek a nem is oly távoli Magyarországnak a képét.
Majdnem mindenki 1 fejezetnyi szereplést kap csupán, aztán már rohanunk is tovább, mert a feladat nem várhat, és a hullámok is egyre erősebben kezdenek összecsapni hősünk feje felett.

És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt nem vagyok teljesen elégedett. Merthogy ebből a szempontból, hogy menekülőregény, tökéletes.
Viszont a másik véglet meg az, hogy annyi mindenkit ismerhetünk meg a sztoriból, és pont a rohanás miatt szinte alig derül ki róluk bármi, hogy mi volt az igazi céljuk, hogy kerültek oda, mit akartak, mi volt az igazi szándékuk… nem, semmi ilyesmit nem tudunk meg, ők csak a szükséges szereplők, akik kitöltik az űrt hősünk életében, de nincs idő kibogozni a szálaikat, csak futólag ismerünk meg mindenkit.

Olyan ez a regény, mint a világ egyik legizgalmasabb hullámvasútja, ahol rengeteg érdekes dolgot látsz, izgalmas utazásban lesz részed, de az egész élmény csak elsuhan melletted. Amikor véget ér és kijössz az utolsó kanyarból, akkor nem mehetsz vissza, hogy beszélgess még róla, tanulmányozd, vagy jobban elmélyedj benne, mert felkapcsolódnak a lámpák, te pedig kénytelen vagy kikászálódni belőle.

Viszont egy harmadik szemszögből nézve, tulajdonképpen nem volt bajom ezzel a fajta történetvezetéssel, mert a könyv stílusához ez illett.
Egyfajta neo-cyberpunk szerűség, ami talán Gibson régi érájához és poétikájához, a Neurománc világához állhat a legközelebb, csak annak egyfajta zanzásított változata, mindezt vegyítve noir-szerű cselekménnyel és történetvezetéssel, kevesebb kütyüvel meg high-tech cuccokkal, viszont sűrű és csavaros történettel.

Elviselnék egy bővebb és mélyebben kifejtett folytatást, akár más szereplőkkel is, mert ez egy marhára érdekes világ, rengeteg potenciál van benne, konkrétan szívesen olvasnék még róla olyan történeteket, amikben kicsit részletesebben ki vannak fejtve a cselekmények és a világ bemutatása is.

.

Helyesírási hiba is maradt benne, szerencsére nem sok, talán egy tucatnyi bújhat meg a lapok között.

4 hozzászólás
>!
Ross P
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Nagyon ígéretesen indult. Zuhanórepülés lett a vége.
A Merénylet hatására kettészakadt Buda és Pestváros felvázolása, a társadalom rajza remek felütést adott a regénynek. Aztán, mint egy teáskannából, ami kezdetben még nagy hangon sivít, az idő a lapok előrehaladtával szép lassan elfogyott a gőz. Végül teljes és totális érdektelenségbe fulladt az egész.

Értettem és értékeltem az érintett témákat. A kivándorlás, a vallási fanatizmus, a technikafüggőség, a közmunka mind jelen társadalmunk problémái, és mind kaptak egy-egy fricskát, az egyének és öregek életének értéke a társadalomban, az individuum és a közösségek kapcsolata az idővel, a múlttal való szembenézés mind érdekes téma lehetett volna… de minden nagyon nagyon felszínes.

Túl szájbarágósan, túl konkrétan mondatott ki igazságokat (vagy igazságnak vélt dolgokat) gyakran csak néhány lapra felbukkanó szereplőkkel. Az egyes gondolatok társadalomkritikának nem túl erősek, filozófiának kimondottan gyengék, bár el tudom képzelni, hogy lehetnek olvasók, akiknek egy-egy gondolat revelációs erővel bír, de ezek legtöbbje csak egy mondat vagy egy bekezdés erejéig bukkan fel, a felszínen marad, gyorsan tova is siklik, sehol sem hatja át mélységeiben a szöveget.

Az meg kimondottan zavart, hogy úgy éreztem: Corvinus csak díszletek között mozog. A sztori egy menekülős-bosszúállós-nyomozós-maffiózós akármicsoda, és nagy része szinte semmilyen szinten sem kapcsolódott szervesen a felállított közeghez. Simán játszódhatott volna jelenünkban, vagy egy másik országban is. Főleg miután átment a fejlődésben megrekedt Budára. Autós menekülés, lövöldözés, amibe néha bele van erőszakolva egy-egy olyan bekezdés, amiben rácsodálkozik az olvasók számára tök evidens dolgokra. (Villamos. Fú, micsoda retró forma, vajon milyen világ lehetett, amikor még ilyenek járkáltak, jéééé…)

A vége meg aztán teljesen szétesett. Corvinus csak szédeleg ide-oda, kábé minden lépés után elmereng valamin, osztja a bölcsességeket, aztán egyszer csak vége a könyvnek. De eddigre már az egész nem is nagyon érdekelt, azt éreztem, csak az időmet pocsékolom.

Olyan ez, mint egy gyönyörű mintázatú szőttes, ami mesterműnek indult, de aztán félúton lekaptak a szövőszékről, és az eltékozolt lehetőségek szomorú mementóiként számolatlanul lógnak belőle a szálak.
Semmi nem derül ki, semmit nem tudunk meg, semminek nincs sem valódi tétje, sem valódi eredménye, mintha P. Z. valahol út közben rájött volna, hogy ő nem is akar annyira könyvet írni, és feladta az egészet.
Már megint egy kortárs magyar könyv, ahol van pár jópofa ötlet, de sem kiteljesíteni, sem lezárni nem képes.
A szívem szakad meg érte.

A nyelvi leleményei kimodottan tetszettek. Shiftelők, pestőrség, Neurópa, régvágy, rombusz, városálom, filoszteusok, fasszféra… ezek nagyon jók voltak. De az összkép miatt túlságosan keserű a szájízem, és ezek az apróságok képtelenek eléggé megédesíteni.

1 hozzászólás
>!
pat P
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Boci, boci, tarka

Hát nem ezt nevezem én eszköztelen prózának. És még dedikált szépíróktól is nehezen viselem a tőmondatok, kifejtetlen utalások és mindenféle egyéb cselfogások lila balladai félhomályába vesző cselekményvezetést. Mert ilyenkor én nem hiszem el, hogy menne normálisan is. Az E/1 jelenidőt meg be kéne tiltani. Az E/2-ről nem is beszélve.

És hogy (az olvasás élményén túl) mi minden vált áldozatává ennek az íróizmusnak? A regény egyébként nagyon érdekes világának valódi, részletgazdag kifejtése. (Persze, az olvasó majd összerakja, de na.) Egy élő, mozgó, lélegző, esetleg a mai Budapesttel jobban összeilleszthető város-entitás. Karakterek! Komolyan, hogy lehet főhősünk annyira élet- és részlettelen, hogy még csak nem is alkoholista? Nem dohányzik láncban és nem vekeng a korábbi szerelmén? A cselekmény. Persze, tagadhatatlanul érdekes megoldás, hogy a regény elejétől felvázolódó cselekményvonal a történet kétharmadánál megoldódik / hamvába hal (Ízlés kérdése) a főhős motivációjával egyetemben, majd onnan azért még történik valami más. De valahogy furcsa.
És valamit javít ugyan az összképen, hogy itt olvashatjuk minden idők első, üldözők nélküli üldözési jelenetét, de azért ezt még át kellett volna gondolni. Vagy szerkeszteni. Vagy valami.

Három tagadhatatlan pozitívuma van a könyvnek: a címe, a borítója, és hogy nem YA.
Ja nem, négy. Voltak pontok a mondatok végén.

Csak viszonyítási alapnak tenném hozzá, hogy igen, szerettem nagyon a Kárhozott várost, a Jiddis rendőrök szövetségét, Philip K. Dick életművének jelentős részét, az Ember a fellegvárban könyvet különösen, továbbá Lem és némi cyberpunk sem idegen tőlem. Továbbá általában nagyjából tudom, mi urban fantasy, és mi nem az. Aki Gaiman nevét megemlíti a könyvvel kapcsolatban, azt pedig megverem.

35 hozzászólás
>!
Lisie87 P
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Beállok a sorba, mert nekem is nagyon tetszik a könyv címe! ^^
Viszont…a történettel már kicsit bajban voltam. Disztópikus, nyomasztó Budapest, ahol nem szívesen laknék (nem mintha most laknék ott) és egy titokzatos főszereplő, akit üldöz a múltja. Tetszett ennek a Budapestnek a felépítése, ahogy fejezetenként és a főszereplő által bemutatja, a megosztottságot, a lezüllött negyedeket, és a kilátástalanságot. (de azért tényleg nem vágyom oda :D )
A cselekmény kevés, annál több a szereplő gondolata és elmélkedése. Nem annyira érintett meg, valószínűleg mivel nem mindig jött át a mögöttes tartalom. bátran vállalom :D Ez a stílus annyira nem az én világom, egy olvasást megérdemelt.

8 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir P
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Kedvenc írói hibagyűjteményem, a Workshop Lexicon így jellemzi a fütyülő kutyát:
„Történet, mely olyan aprólékos, kifinomult, misztikus vagy nyakatekert módon íródott, hogy az a puszta elbeszélői zsenialitásával képes lenyűgözni az olvasót, ám a története önmagában nem éri meg az erőfeszítést. Akárcsak a fütyülő kutya, csodálatos dolog, hogy az állat képes fütyülni, de igazából nem is fütyül olyan jól.”
Azt hiszem, a már címében is verbális tűzijátékokat ígérő Feljövök érted a város alól egy fütyülő kutya történet. Ami egyszerre jó és rossz.
Egyrészt jó, mert stílusával olyan hangulatot teremt, ami tényleg képes pillanatok alatt lenyűgözni. Ehhez a szétesés utáni Budapesthez tökéletesen illik ez a fajta atmoszféra, ami a mondatfűzésnél kezdődik és valahol az események homályánál vagy épp a narráció sajátos trükkjeinél fejeződik be – nem érzem sem erőltetettnek, sem unalmasnak, bár az is igaz, hogy ebben valószínűleg a terjedelem is közrejátszott.
Másrészt rossz, mert minden izgalmas stíluselem mögött tulajdonképpen nem sok minden található. Nagyon sokáig reménykedtem abban, hogy a megcélzott kategória a sci-fi helyett a sci-fi elemekkel teletűzdelt posztmodern szépirodalom, de végül kénytelen voltam elvetni ezt a feltételezést is. Bár a Corvinusszal történt események lekötnek a maguk bő kétszáz oldalára, gyakorlatilag egy olyan pillanata sincs, ami valóban ki tudta volna vívni az ámulatomat.
Úgyhogy összességében tökéletes hangulati kalibrációk* gyűjteménye ez a kötet, de nem érzem azt, hogy regényként értékelve is ugyanennyire pozitívan tudnék visszatekinteni rá. De persze olykor elég az is, ha olvasni élvezem: az már nem olyan fontos, hogy tulajdonképpen mit is olvasok.

*a kifejezés copyrightja @Viktor_Juhasz felé száll.

5 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff P
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

"Pék Zoltánt fordítóként ismerik, nekem azonban mégsem Gaiman vagy Dick ugrott be olvasás közben, hanem az, hogy ő ültette át magyarra Jeff Noon Vurtját. Ez a manchesteri pszichedelikus, cyberpunk-szerű, sci-fi/fantasy hibrid kaland nagyon egyedi élményt nyújt az olvasóknak. Jelen regény stílusában mintha valami hasonlót próbálna megvalósítani. Elsősorban azt mondanám, minimalista stílust akart elérni a szerző, olyan mondatokkal, amik mindegyikének súlyt kíván adni. Azonban ez a másik végletbe csúszik át., A sok komor szentencia, különösen mert a főszereplő E/1-ben, jelen időben narrál, egy idő után unalmassá, üressé, néhol már-már nevetségessé válik. Corvinus ráadásul a regény előrehaladtával mintha egyre sűrűbben akarna megosztani életbölcsességeket, nagy igazságokat. Viszont ettől is csak olyan lesz, mint a kerület furcsa figurája, akit mindenki ismer, de senki sem vesz komolyan. Corvinus ráadásul nem éppen koherens karakter: egyszerre profi, aki tudja, hová kell menni, hová kell ütni, igazi cyberpunk figura – a regény nem CP, de erőteljesen épít annak elemeire –, aki a társadalom peremén él, saját elhatározásból semmilyen emberi kapcsolata nincsen. Ugyanakkor egy idő után kezd olyan lenni, mint egy kis senki, aki igazából nem annyira jó, aki nem azért szótlan, mert nem akar megszólalni, hanem mert nincs is mit mondania igazából az üres életbölcsességeken kívül. Corvinus nem antihős, Corvinus antikarakter. Értjük, hogy a múltjában kegyetlen dolgok vannak, de ezek is olyanok, mintha csak azért került volna oda, mert egy ilyen figurának sanyarú gyerekkor dukál. Természetesen van ennek a szálnak létjogosultsága, hiszen a jelenben több dolog is ide csatol vissza – a motiváció, bizonyos karakterekhez való viszonya etc. –, de ezt is üresnek és végtelenül klisésnek érezni, ahogyan szinte minden alkotóelemet.
[…]
A könyv, mondjuk így, annyira undergrounddá akart válni, mint ezek a zeneművek. Ha valaki ismeri ezeknek az együtteseknek a munkásságát és nagyjából el tudja képzelni a nyolcvanas évek „ellenkultúráját”, akkor olvasás közben talán maga is hajlamos úgy tekinteni Pék Zoltán regényére, mint ami ezt az érzést igyekszik megidézni. Az hagyján, hogy a könyvben igazán semmi sincs, amitől ne íródhatott volna a nyolcvanas években – valószínű, ha akkor jelenik meg, kultikussá válik, ha csak bizonyos körökben is –, de a felhasznált panelek és a szöveg stílusa is ezt az érzést erősítette meg bennem. Mert milyen is ezeknek a szövegeknek a jövőképe? Sötét, komor, a bomló szocializmus romjain valami rideg és embertelen nőtt fel, ahol az emberek tömegei élnek a társadalmon kívül, a rendszer elemberteleníti a polgárokat, elvesz minden reményt a jobb életre. Elég csak meghallgatni néhány számot a pesti prolik és a kallódó ifjúság életéről a nyolcvanas években, és továbbgondolni, milyen folytatása lehet egy ilyen jelennek. A regény világa is ilyen, mintha egy nyolcvanas évekbeli rock-zenekar albumának a szövegkönyve lenne az elképzelt jövőről, ahogyan azt a kirekesztettek látják. Csak sajnos, ahogyan a nyolcvanas évek sem csak a kőbányai lakótelepekről szólt, úgy a jövő sem csak ilyen. És amíg egy zeneszámban az ember nem foglalkozik az éppen csak felskiccelt világkép hiányosságaival – hiszen azt a szöveghez tartozó zene is segít megteremteni – addig egy regényben ezek a hiányosságok sokkal szembetűnőbbek. A stílus talán képes elfeledtetni, de még akkor is ott marad a hiány. Nem hiszem, hogy sokak számára fog ez az „album” ismerős életérzést felhozni, de azt hiszem, ha mégis, abban nagy szerepük lesz a fejezetek címeit adó zeneműveknek."

Még-még-még:
http://acelpatkany.blogspot.hu/2015/07/pek-zoltan-feljo…

1 hozzászólás
>!
kvzs P
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Olyan ez a könyv, mint a köptető. Furcsa íze van, sokáig nem tudsz tőle szabadulni, de tudod, hogy szükséges.
Olyan ez a könyv, mint egy feldíszített torta. Amikor meglátod nem vagy kíváncsi az ízére.
Olyan ez a könyv, mint a séta a nyári esőben. Nem a cél a lényeg, hanem a séta maga.
A történet és a szöveg felcserélődik és a történet szolgálja ki a szöveget. Nem az a lényeg, amit mutat, hanem ahogy mutatja. És ez a hogyan nekem tetszett.

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Rettenet kellemes csalódás volt ez hé! De csak miattatok, mert kicsit lehúztátok, én meg megjegyeztem. Egy nekifutásból kiolvastam majdnem, az utolsó 50 oldal viszont „sokat” várt, mert egy haveromnál sikerült hagynom, aki csak 2 nap múlva hozta vissza.

Nagyon tetszett a könyv nyelvezete. Ezt emelném ki többször egymás után;
képzeljétek ide
Szóval értsétek meg, hogy szerintem rohadt jó Zoltán stílusa, nekem nagyon átjött, a könyv minden harmadik mondatát kiírnám idézetnek kb. Párat ki is fogok.

Mivel rövid, ezért a sztori se pihen sokat. De a könyv értéke szerintem nem is a cselekményben rejlik, ami amúgy néha valóban kicsit zavaros, nem túl szájbarágós, bár szerintem bőven érthető és követhető.
Szóval én hibát nem találtam, ha csak azt nem, hogy kevés az oldalszám.
Gratulálok a… fordítónak? Írónak? Szerintem remek könyv, nem utoljára olvasom.
A borító meg gyönyörű. Ilyet nem szoktam írni, de valahogy jó ránézni, nagyon adja !

16 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Szilmariel

– Az olvasás még sosem ártott senkinek – mosolyog és továbbáll.

59. oldal, A kazamata zamata

>!
Reelka

Én nem használok okoslencsét, okosórát és hasonló okosszarokat. Egyrészt nem szeretem, ha a cuccaim okosabbak nálam. Másrészt az állandó elérhetőségnek megvan az ára; az, hogy tényleg elérhető vagy. Bárki bármikor megtalálhat, kis erőfeszítéssel megtudhatja, hol vagy, mit csinálsz. Ami enyhén szólva ellentmond az elveimnek.
Azt nem mondom, hogy nem vesződséges az élet kütyük nélkül egy olyan korban, amikor mindenki még a hajába is okoszselét ken, de megvan az az előnye, hogy tudom szűrni a felém irányuló érdeklődést. Ezért mondják rám, hogy korlátolt vagyok, de szerintem meg éppen hogy korlátlan.

25. oldal

>!
Ngie P

Nagyokat tátogok, hogy kiduguljon a fülem, ami hirtelen beállt a múlttól. Mert a múlt nem csak egy irány vagy egy szakasz az időtengelyen. A fejedben gyűlik, akár a takony, néha felnyomul az orrodba, szúr tőle a halántékod, könnyezik a szemed, és eldugul a füled. A múlt nátha, ami nem múlik el.

26. oldal

>!
elge76 P

A paranoia huszadik századi kifejezés, elavult, a mai fordítása éberség.

20. oldal

>!
arsenal0522

Minden elketyegő perc megkarcolja a bőrömet, csupa vér és heg vagyok.

90. oldal

>!
vöri P

Nem mintha sok látnivaló lenne. Vagyis hát attól függ. Biztos van, akit lenyűgöz ez a sok tekergőző, csavaros épület. Mintha olyan építesz tervezte volna, aki képtelen egyenes vonalat húzni, vagy fóbiája van tőle. Az nagy divat, a fóbia, mindenestre mintha valami torz lencsén át látnám a várost. Érdekesnek érdekes, egy darabig, de aztán? Attól, hogy bizarr, még nem feltétlenül jó.

14. oldal

>!
Szilmariel

A dolgok legveszélyesebb kártevője az ember. Persze sokak szerint a világé is.

62. oldal, A kazamata zamata

>!
eduscho89

A tekintetemmel fogom az övét, és bátorságot öntök belé, szinte látom, ahogy átmegy, átjut, halmozódik benne. Emberi kapcsolat, az igazi wireless.

197. oldal

>!
Szilmariel

– Én vagyok a rossz hír hozója. Én vagyok, aki nem hazudik neked. Én vagyok a golyó, amit a fejedbe röpítesz.

5. oldal, Macska az úton


Hasonló könyvek címkék alapján

Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A káosz temploma
Ta-mia Sansa: A döntés joga
T. S. Thomas: Londinium hercege
A. M. Aranth: Oculus
Szentmihályi Szabó Péter: 66 új mini sci-fi
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Raana Raas: Elágazó utak
Raana Raas: Az ogfák vöröse
Brandon Hackett: Az időutazás napja
On Sai: Lucy