Peiker Éva (szerk.)

Mi ​az a szerelem? 25 csillagozás

Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Mindenki tudja, mit jelent, ha a lélegzet elakad, a szó bennszakad, s elkezdődik valami felfoghatatlan és mámorító, az érzelmek szenvedélyes, sokszínű kavalkádja, amikor megszűnik a külvilág, és hevesebben dobban a szív. Mégis, kevesen képesek úgy megörökíteni ezt az édes gyötrelmet, mint a kötetben szereplő kiváló novellisták, XX. századi irodalmunk legjelesebb képviselői.
Tizenkét különleges történetet ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek által újra átélhetjük az első szerelem ártatlan báját vagy éppen a pillanatot, amikor érzékeink először kelnek életre. És legfőképpen szembesülhetünk azzal, hogy bár egyetlen választ találni a címben feltett kérdésre szinte lehetetlen, az ezerarcú érzés kivétel nélkül mindannyiunk lelkében maradandó nyomot hagy.

Eredeti megjelenés éve: 2015

A művek szerzői: Móricz Zsigmond, Örkény István, Ady Endre, Krúdy Gyula, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Bródy Sándor, Csáth Géza, Babits Mihály, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Gárdonyi Géza

Tartalomjegyzék

>!
Athenaeum, Budapest, 2015
194 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632934013
>!
Athenaeum, Budapest, 2015
200 oldal · ISBN: 9789632934143

Most olvassa 2

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

csakegyluca>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Teljesen hatalmába kerített a könyv külseje és a szerkesztésének a kialakítása. Gyönyörű, romantikus külseje miatt vettem meg és olvastam el. Nehéz róla nyilatkozni, mert az érzések nagy kavalkádja játszadozik most a testemben. A regény híres magyar írók írásait, könyvekből, jegyzetekből kiragadott részleteit tartalmazza, amiknek középpontjában a szerelem szerepel. Egy pár igazán a szívemhez nőtt és sokat mosolyogtam olvasás közben. Viszont a többségnél kikapcsolt az agyam és azt sem tudtam mi történik jelenleg. Jó volt olyan magyaroktól olvasni, akitől eddig nem tettem, pedig nagy emberek. Például Kaffka Margit: Szép Olga novellája nagyon meglepett, ugyanis igazán tanulságosnak tartottam. Ezzel szemben bebizonyosodott, hogy Karinthy Frigyes nem az én stílusom. Már másodjára élek át vele csalódást.
Eddig még csak plátói szerelemben volt részem és ez teljesen érthető, hisz még eléggé fiatal vagyok. Ahhoz képest eléggé romantikus típus vagyok, ami kicsit vicces. A napokban egy pöttyöt elkeseredtem, mert a körülöttem élő, korosztályomban lévő emberek már párra találtak, viszont ez a könyv megmutatta, hogy az igaz szerelemre néha megéri várni. És ha olyat élhetek majd át, mint Örkény István: Vallomás című fejezetében (ami a kedvencem volt), akkor türelmes leszek. A regény egyben meg is nyugtatott e téren.
Gyönyörű külsővel megáldott könyv, amiben olyan darabok rejtőznek, amik nem mindig az önfeledt boldogságról szólnak így megtartva naturalista jellemét. Másik felében pedig hagyják szabadjára engedni a rózsaszín felhőt.
Nem lett a kedvencem, és nem is tudok megfelelő értékelést írni, de az biztos hogy még egy párszor kezembe veszem kedvenceim miatt. Kétes gondolatokkal zárom le mondandómat. Szerettem is, meg nem is.

Kedvenceim:
•Móricz Zsigmond: Szerelem
•Örkény István: Vallomás
•Kaffka Margit: Szép Olga
•Gárdonyi Géza: Mi az a szerelem?

GytAnett>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

A könyvtárban nézelődtem, és a kezembe akadt ez a könyv. Gondoltam, hogy egy kihíváshoz tökéletes lesz, de amúgy is, milyen jó dolog, hogy a régi nagy írók novellái által keresi a választ arra a kérdésre, hogy Mi az a szerelem?. Elvégre erre a kérdésre szerintem nincs ember, aki nem szeretné tudni a választ.
Az elején nagyon jól haladtam vele, aztán egyre lassabban. Nem sok olyan novella volt benne, ami maradéktalanul le tudott volna kötni. És ami a legnagyobb meglepetés volt számomra, hogy éppen Gárdonyi Géza címadó novellája lett a kedvencem. Egri csillagokat utáltam, éppen ezért soha nem próbálkoztam más művével. Általánosságban elmondható, hogy alapvetően kortárs írók műveit olvasom, valószínűleg ezért is nem nyerte el annyira a tetszésemet, de egyszer olvasásra tökéletes. :)

gab001 >!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Megtetszett a könyvtárban, s az ismert nevek miatt hazahoztam. Részben választ kapunk a címben feltett kérdésre. Egészében szerintem nem is lehet megválaszolni, hiszen ahány ember, annyiféleképpen képzeli el és éli meg. Ennek megfelelően nagyon színesek, változatosak a novellák. Nekem alapvetően mindegyik tetszett. Volt ahol inkább a stílus, máshol a gondolat fogott meg. Kedves könyvecske.

>!
Athenaeum, Budapest, 2015
194 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632934013
Mazsola_78 P>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Elég eltérő stílusú novellák válogatása ez a kötet, ezért volt, ami nagyon tetszett, volt, ami kevésbé, némelyiket kevésbé értettem meg.
Kedvencem három novella lett:
Móricz Zsigmond: Szerelem (aranyos, kedves, vicces, a végén pedig igazán meghatódtam),
Kaffka Margit: Szép Olga
Gárdonyi Géza: Mi az a szerelem?

Rebbencs>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Személy szerint nekem tetszett ez a válogatás. Összességében remek élményt nyújtott, a novellák megmelengették a szívemet és gyakran megmosolyogtattak. Voltak olyan történetek persze, amelyek kevésbé tetszettek, de ettől függetlenül szerintem aranyos, igazán romantikus novellák kerültek ebbe a regénybe. Szóval én elégedett vagyok, örülök, hogy kezembe került ez a kis könyvecske.

Miamona>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Mi az a szerelem? Erre a már-már banálisan közhelyes kérdésre keresi a választ a novelláskötet, amely első ránézésre holmi tini-szerelmi könyvnek tűnhet, erről azonban szó sincs! Igaza van az alcímnek, híres magyar szerzők, (talán nem annyira) híres magyar írását tartalmazza. Ugyanis régi nagyjaink is feltették maguknak a kérdést, és igyekeztek a legkülönfélébb történeteken keresztül megválaszolni, Peiker Éva pedig csokorba gyűjtött most nekünk ezekből kereken egy tucatot.
Sorra örömködtem a nevek láttán magam, mert akad köztük olyan, akitől, irulok-pirulok, midőn e valló szavakat írom, de nem olvastam még, pedig bizisten… Hát most csalafinta ízek szökhettek ajkamra, s szökhetnek nektek is, épp csak kósza nyalintások, hogy kiérezhessük, melyik van ínyünkre. Pazar kóstol(gat)ó, annyit mondhatok!
Imádtam olvasni, ahogy ezek a valaha élt, nagy férfiak (és Kaffka Margit :D) látták és láttatták, szerették, csalták és csalogatták, megélték, át- és túlélték azt a bizonyos örök rejtélyű érzést.

Kedvencek lettek:
~Móricz Zsigmond: Szerelem
~Krúdy Gyula: A szerelem lexikona
~Csáth Géza: A Vörös Eszti
~Gárdonyi Géza: Mi az a szerelem?

vágytól terhes lélegzetvételnyit bővebben: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2015/01/mi-az-sze…

hermione56>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Nem a legjobb válogatás, a tízből 4 novella volt értékelhető, a többi nem igazán tetszett.

Anita1113>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Az idejét nem tudom, mióta csücsült a polcomon ez a kis könyv, arra várva szép csendesen, hogy egyszer sorra kerüljön, és ennek most jött el az ideje.

Híres írók novellái lettek összegyűjtve, amelyek arra a kérdésre keresik a választ, hogy vajon mi is a szerelem? Amik ezekben a novellákban le vannak írva, persze, az is szerelem, meg mégsem. A szerelem megfoghatatlan. Hogy miért is szeretünk valakit? Csak. Ezt nem lehet megmagyarázni. Persze, lehet okot százat, ezret mondani, ami alátámasztja, hogy miért szeretjük a másikat, de nem az a legmélyebb, legigazibb ok. Azt még magunknak sem tudjuk megmondani.

Mindenesetre, habár nem mindegyik ugyanannyira, de tetszett ez a kis válogatás, jó volt egy kicsit a különféle szerző munkáját olvasni, amint egy közös témában alkottak.

ScarlettBlair>!
Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem?

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Ami legeslegelőször megfogott ebben a könyvben , az a borítója volt. Egyszerűen valami csoda , hogy milyen szép ez a könyv. Mind a rózsaszín papír kötés a szivecskékkel, mind a fehér kemény kötés, ami a nagymamám könyveire emlékeztet. Bevallom őszintén, nem nagyon szeretek magyar íróktól/költőktől olvasni, főleg a „régiektől” nem, valahogy a magyar irodalom szégyen, nem szégyen, soha nem ragadott magával. Ebben a kötetben is volt jó néhány novella , ami nem nyerte el a tetszésemet, sőt bevallom őszintén volt , amikor azt sem tudtam eldönteni, hogy ki beszél, nő-e vagy férfi, szóval teljes volt a káosz a fejemben. Az utolsó Gárdonyi novella viszont nagyon tetszett, nem tudom megmagyaràzni miért az fogott meg a legjobban, mikor a férfi (fiú?) főszereplő arrogáns volt, és mindenkinél jobbnak gondolta magát (legalábbis szerintem), de maga a történet nagyon bájos volt. Összességében annyira nem nyerte el a tetszésemet a kötet, de ez inkább a saját „hibám”, mint a könyvé.


Népszerű idézetek

trinitti>!

– Az a szerelem – s a csöpp asszony vidáman verte öklével a térdét –, az mind szerelem, amit maga mesélt, de az igazi szerelem, ha én úgy megsózom a levest, hogy egyáltalán ehetetlen, s jön az uram az iskolából a komoly szakállával és a borús homlokával, leül az asztalhoz, és belekóstol, és el sem fintorítja az arcát, hanem azt mondja: „Így nem tud főzni senki a világon, ilyen jót még nem ettem!”

8. oldal

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

GytAnett>!

Amint az álomban történnek a lehetetlenségek, ugyanúgy megesnek azok a szerelemben is.

44. oldal, Krúdy Gyula: A szerelem lexikona

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

rita_66>!

– […] Ha szerelem, akkor mindent bevesz! Ha nem vesz be valamit: akkor pedig nincs jelen szerelem.

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

vudura06>!

A falombokon átszűrődő esti napsugár szivárvánnyá tört az ebédlő nagy csillárján, s az üvegprizmákról színes árkokat vésett a falra.

(első mondat)

Peiker Éva (szerk.): Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről


Hasonló könyvek címkék alapján

Lelkünkből, szeretettel
Hayden Moore – Carol Souya – Becca Prior: Mesés könyv
Koós Patrícia (szerk.): Jégvirágok
Ronnie W. A. (szerk.): Csillagtalan
Bodnár Alexandra – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!
Sárvári Géza – Komlóssy Vera (szerk.): Cseresznyevirágzás
Amit a Sors egybekötött…
Ripp Gábor (szerk.): Az igaz szerelem
Muhari Ilona (szerk.): Édes keserűség
Hitseker Mária (szerk.): Romantikus történetek