42 86 csillagozás

Peer Krisztián: 42

„Ott tudtam utoljára írni, Ithakán” – írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klasszikus témák versenyre kelnek, a halál úgy közelít, mintha fel lenne háborodva: ne gondolja senki, hogy a magány a vetélytársa lehet. Előlép a rejtekhelyéről, hogy azt hazudja, sohasem bujkált. De mi értelme újra írni, ha nem térhet vissza, aki a visszatérésnek értelmet ad? Hogy hívni lehessen?

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Jelenkor, Budapest, 2017
76 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766870 · Illusztrálta: Mocsár Zsófia Alexandra
>!
Jelenkor, Budapest, 2017
76 oldal · ISBN: 9789636767471 · Illusztrálta: Mocsár Zsófia Alexandra

Enciklopédia 3


Kedvencelte 11

Most olvassa 14

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Peer Krisztián: 42

„Halált ne hagyj fölöslegesnek”

Van, aki szerint a tragédia bíbor köpeny, amit az ember a vállára terít, és abban tetszeleg. Szerintem meg felfoghatatlan kontraszt kétféle hétköznap között – ahol az egyikben még ott van valami pótolhatatlan, a másikban pedig már nincs. Felfoghatatlan, pótolhatatlan – ezek persze elcsépelt szavak. És lehet, az a költészet, amikor az elcsépelt szavakat új ruhába öltöztetik. Valamit megértünk belőlük, a közhelyen túl. Én megértettem valamit: köszönettel.

9 hozzászólás
>!
n P
Peer Krisztián: 42

Nincs kétségem, hogy ennek a kötetnek meg kellett jelennie, hogy ne csak a fióknak íródjon, vagy a belső, most még feloldhatatlannak érződő veszteségnek. Nincs olyan ember aki ne veszített volna még el valakit, vagy ha még nem, majd fog. Vagy őt fogják. Ez ilyen, mondhatnánk nagy bölcsen, tolva előttünk a magunk fájdalmát.Nekem például van három dalom ( nem mondom meg melyik három), amiket egy sírnál minden évben meghallgatok, 12 éve. Ennyi, lassan letudom a hiányt, nagyon lassan, de letudom, pótolom az itt maradottak szeretésével. Na de itt van Peer Krisztián, aki előtűnt a semmiből ( szerintem sokan nem tudták – nem tudják, hogy ki ő) és azt kéri, várja (vagy mégsem), hogy ragadjunk bicskát (láttam egy műsorban, hogy kinyitott egyet és azzal vágta fel az oldalakat) és ismerjük meg őt, az életének egy halálát. Nincs kétségem afelől sem, hogy aki(k) biztatta, baráti köréből támogatta, hogy írjon, mondja el mi van benne, mert másokban is ez van és olvasókra, együtt- szenvedőkre talál majd, az segítő kezet nyújtott. Tudom, most azt kéne írnom, hogy mi felől van kétségem. Afelől, hogy a bűntudat (meg nem élt percek, el nem mondott szavak, meg nem tett tettek stb.) legyőzhető (mégis mivel?, az magát generálja, megmagyarázhatatlan egy dolog). Afelől is, hogy ezek a versek majd gyógyírként elővehetőek, amikor hasonló helyzetben van valaki. Elővehetőek, bólogathatóak, sírhatóak, s mivel abszurd az életből pár nap alatt (pár nap? fél perc alatt, most beszéltem vele és este nincs már) egy halálba lépés, dühítően nevetségesek is. Hogy a fenébe történhetett ez meg? Jöhet még számtalan meg nem válaszolható kérdés. Tehát válasz nem lesz, de lesz egy ember, bárki-akárki-mindenki, aki beletévedt a tükörképébe és most csak néz mereven, várva, hogy majd szembeköpi a lelkiismeret furdalás, letörli, vesz egy nagy levegőt és él tovább. Most én is kiírtam (kiolvastam) magamból és még (ezzel) élek tovább. 42 volt. Azt kérdeztem az Istentől: Mit csináltál?

9 hozzászólás
>!
Csabi P
Peer Krisztián: 42

Verseskötetről sokat nem okoskodnék, fogalmam sincs, mitől lenne formailag jó egy vers, legfeljebb a gondolatisága érint meg. De ebben az esetben a forma vizsgálata feleslegesnek tűnik, még az én laikus szemem is látja, hogy itt nincs formára törekvés, pont a formátlanság uralkodik, rövid és hosszú verssorok egymás után, néha egy rím, szinte inkább csak véletlenül, máshol meg mintha beindulna a ritmus, hogy aztán a következő sorban széttörjön.
A forma egy helyen jelentkezik határozottan és szándékosan, a könyv formájában, hisz a lapok nincsenek felvágva, mint a régi időkben, amikor a nyomdatechnika még nem tudta ezt megoldani, így a boltban csak minden második oldalhoz lehet hozzáférni, a többi, titkosított tartalmat csak otthon, egy késsel lehet felfedni. Nem csak üres marketingfogás ez a forma. A nyílt lapokon sem tombol éppen a vidámság, egy hosszú évek óta nem publikáló költő keserű valósága jelenik itt meg, a zárt lapokon viszont a fiatalon elvesztett kedveshez kapcsolódó versek vannak, hol feltörő, hol elfojtott fájdalom, amit jobb lenne nem megmutatni senkinek, de a költőség már csak ilyen szakma, meg kell.

2 hozzászólás
>!
Aigi P
Peer Krisztián: 42

Furcsa kötet ez. Már a születése is az. 15 év kihagyással egy nyomasztó tragédia árnyékában. Versei erős bűntudattal átszőtt jövőbe emlékezések. Az üresség, és az üvöltő hiány érzése a lehető legmélyebb intimitással megfogalmazva. Néha valóban zavarba ejtően. Régen olvastam ilyen mértékű önreflexív kitárulkozást.
Tudom, gonoszul hangzik, bár ezzel véletlenül nincs olyan nagy lelkiismereti gondom, de a libriben egy találkozóra várva kezdtem el olvasni. És mivel szerény és ügyes vagyok a belső oldalakat is sikerült meglesnem annak ellenére, hogy a lezárt lapok felszakításával járó rituálé fontos eleme a könyv mondanivalójának. A lényeg tehát, hogy pofátlanul elolvastam az egész kötetet és szépen visszatettem a polcra. Azt gondoltam jó jó de végre ki tudok jönni a boltból anélkül, hogy vennék valamit. Alapból is jobban szeretném és korrektebbnek is érezném, ha csak azokért a könyvekért fizetnék, amik valóban tetszettek. Sokkal kevesebb könyvem lenne és ezzel együtt több pénzem és helyem a polcokon.
Ezután jött a hosszú hétvége és azon kaptam magam, hogy foglalkoztat. Egyfolytában az olvasottakon kattogok. Kutatom a neten az okokat, háttér információkat. És a kötet egyszerűen visszahúzott magához. Visszamentem és megvettem. Most elolvastam még egyszer. És úgy hiszem, hogy lesz ez még párszor így.
Sokszoros újraolvasásra ítéltem és csak remélem, hogy valamikor megértem pontosan miért is.

4 hozzászólás
>!
blueisthenewpink SP
Peer Krisztián: 42

A forma tökéletes: a lapokat mint a saját sebeket feltépni, kell hozzá bátorság, a harmadik vágásnál már sírtam, mennyire pontos.

Úgy nagyon az ő történetük, hogy mégsem zár ki. Úgy ad át (vagy idéz fel?) pontosan érzéseket, hogy nem magyarázza túl, nem akarja görcsösen, hogy azt érezd, amit ő. Amúgy is tompa a fájdalomtól, hogy lehetne görcsös? Az a csoda, hogy nem néma. Feldolgoz. Fázisokkal. Közben Gertrud Steinre utal. Nem csak úgy kiszakad, annál több tudatosság van benne. Nem mondom, hogy mindegyik vers tetszik mint vers, de az egész kötet, így, ahogy van, nagyon erős. A 42 a kedvencem. (https://moly.hu/idezetek/850146) És sorok.

Úgy veszem észre, mindenkit foglalkoztat. Vagy utána kell olvasni a történetnek, vagy fel kell tépni a sajátot. Vagy mindkettő.

Küzdeni, azt nagyon tudtam. Három napba telt meggyőzni, hogy menni fog. Miket fogunk csinálni. Majd megint idegesíteni fog. Nem tudtam szájról olvasni. Azzal én idegesítettem nagyon, biztosan. Nem ment. Rohanni akartam, de olyan lassan léptem, mint egy rossz álomban. Aztán vártam, legyen már vége. És akkor intézni kellett, mindent mások mondtak, csak álltam ott, meg bólogattam, ha kellett. Aztán segítettem mindenkinek feldolgozni az én anyám halálát. Aztán szétvertem a porszívó csövét. Nem csak a példájából, a hibáiból is tanulok. Nem fogom a boldogtalanságot választani se büszkeségből, se rosszul értelmezett „gyerekek érdekéből”, se kényelemből. Mert küzdeni, azt nagyon tudok.

2 hozzászólás
>!
janetonic P
Peer Krisztián: 42

A megjelenés környékén sokat olvastam róla, voltam néhány könyvbemutatón is, szóval ezt a sok körülményt már sosem fogom tudni elválasztani az olvasástól. Hamar megvettem a kötetet, a versek jó részét rögtön olvastam, aztán valahogy úgy alakult, hogy nem téptem fel az összes oldalt és félretettem. Kellett hozzá egy hangulat, ami csak pár napja lett meg, hogy nekilássak az egésznek. Egészben is jó, meg darabokban is, meg töredékekben is a fejemben ragadtak sorok, néha a szerző hangján. Sok tanulható belőle a halálról, meg az életről is persze. Közben meg nem is tanítani akar, hanem csak feldolgozni meg túlélni ezt a piszok nagy fájdalmat. De mi lehetne ennél tanulságosabb?

>!
olvasóbarát P
Peer Krisztián: 42

Fájdalomversek, a feldolgozhatatlan feldolgozásának kísérlete.

>!
tengshilun IP
Peer Krisztián: 42

Nem ismertem eddig Peer Krisztián nevű alanyi költőnket, amihez hozzásegített a tény, hogy az ezt megelőző írását kb. 15 éve adta közre.
Egyértelműen Petri költészetét folytatja, mind stílusában, mind témáiban. De a költő is mintha Petri rokona lenne, ha nem is vér szerint, de lélek szerint igen. Ahol viszont kicsit kilép ebből (ez szerintem az ő esetében valahol egy mélyen berögzült póz is), szerintem ott van a kötet igazi lényege. Ezzel nem Petri költészetét szólom le, csak azt gondolom, Peer Krisztián pár helyen nagyon magára talált a verseiben. Hogy milyen ez a Peer Krisztián? Tessék elolvasni a kötetet, és kiderül.
A kötet megoldása, hogy a versek fele el van rejtve a lapok közt, és szét kell vágni, hogy hozzájuthass, eredeti, izgalomfokozó. Nekem azok a versek, amik a „rejtett” oldalakon voltak, sokkal jobban tetszettek, mint amiket elsőre el tudunk olvasni. Véleményem szerint itt bontakozik ki jobban Peer Krisztián hangja, ami gyászról, a visszatérés lehetetlenségéről, az emlékezet kérdéseiről, hiányról beszél. Jól beszél.

3 hozzászólás
>!
Teetee
Peer Krisztián: 42

Sötét van, de nincs késő.
Késő van, de nincs sötét.
Hogy tudott elmúlni,
ez is milyen év?

Talán egy verseskötet pont arra való, hogy találjunk benne négy sort, amiről úgy érezzük: „De hiszen ezt én írtam! De hiszen ennél szebben és pontosabban még soha nem tudtam megragadni, ki is vagyok én!” És aztán az a négy sor kitörölhetetlenül ott lüktet bennünk, napokig, hetekig, talán életünk végéig.
Már ezért a négy sorért megérte.

Sokáig szemeztem vele a bookline-on, az interjúk után, mert sokszor veszek a háttérsztori alapján is könyvet, és emögött aztán volt sztori. De féltem is tőle, mert nem akartam, hogy fájjon. Aztán egy könyvesboltban kézbe fogtam, és annyira belesimult, annyira jó szaga és tapintása volt, hogy már vittem is. (Látszik, milyen komoly irodalomkritikai kategóriák alapján vásárolok könyvet.)
Felvágni is jó volt, mint egy levelet, megteremtette a bizalmasság légkörét, valami, ami csak nekem szól, és lazân eltekintettem attól, hogy olvasók ezrei vágták fel ugyanígy. Nem sikerült mindenhol szépre vágnom. Ettől lett igazán a sajátom.
És paradox, de hozzám a „nem dőltbetűs” versek sokkal inkább szóltak.

Dehogynem veszhet el.
Dehogynem baj, hogy elveszett.
Dehogy veszhet el egészen.


Népszerű idézetek

>!
sophie P

Vagy legyél, vagy ne lássalak

13. oldal - A kedvedért bármit

>!
ESanka P

A költészet nem segít,
ezt egy költőnél jobban senki nem tudja.

34. oldal, Keserű pohár

>!
Ngie P

Amíg az értelmet keresed,
a szavakat sem találod.
Kiadtál egy hangot,
nem a sajátod.

15. oldal

>!
lzoltán P

Azt kérded, merre menjünk?
Azt hittem, téged követlek.
És mert téged követlek,
nincs meg a visszaút.

7. oldal, Visszatekintve

>!
Kek P

Nehéz úgy elbújni, ha fénylesz.

15. oldal, Meteorológia

>!
Kek P

Uram,
hát nem látod,
most már igazán nagy bennem a szükség.
Ez az ürességnek sem nevezhető
feneketlen feketeség.

7. oldal, Visszatekintve

>!
ESanka P

Dehogynem veszhet el.
Dehogynem baj, hogy elveszett.
Dehogy veszhet el egészen.

Visszatekintve

>!
janetonic P

A sírás szerencsére fáraszt,
segít pihenni.

36. oldal - Nem egyszerre fekszünk

7 hozzászólás
>!
janetonic P

Az örökre az örökre, az örökre, az örökre.

48. oldal - Az özvegy szól

>!
blueisthenewpink SP

REM-fázisba nem engedem magam,
ott veled találkozom.
Vagy legyél, vagy ne lássalak.

13. oldal, A kedvedért bármit (Jelenkor, 2017)


Hasonló könyvek címkék alapján

Hevesi Judit: Hálátlanok búcsúja
Bolgárfalvi Z. Károly: Játékország furcsa népe
Bíró Tímea: A pusztítás reggelei
Simon Márton: Dalok a magasföldszintről
Beney Zsuzsa: Tűzföldi táj
Turczi István: Üresség
Kántor Péter: Köztünk maradjon
Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év
Szigethy Gábor (szerk.): Október 23.
Ágai Ágnes: Fuit