A versek nem mennek ki a divatból. A versolvasás olyan, mint válogatni egy végtelen nagy ruhatárban. Lesz köztük olyan darab, ami eleinte úgy lötyög rajtad, mint apád harmincéves bőrkabátja, aztán szépen belenősz. Lesz olyan, ami egyáltalán nem tetszik, és nem is fog soha. Aztán jön a szerelemvers első látásra, majd a nagy, örök kiválasztottak.
A Szívlapát című versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak olyan szerzők, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor másoknak már verseskötete jelent meg.
„A költészet (…) jégdarabkák összekoccanása, falevél-fagyasztó éjjel és csalogányhímek párbajozása” – ahogy a költő Borisz Paszternak írja, szóval valami érzéki dolog, amiről nem könnyű beszélni. De mondja az önmagát. Mert persze szó, szó, szó. Ám nemcsak szó, hanem kép és ritmus is. És valami olyat ad, hogy jé, létezik az ember, aki én is vagyok, pedig néha úgy érzem magam,… (tovább)
Vers a lelke mindennek
A versek nem mennek ki a divatból. A versolvasás olyan, mint válogatni egy végtelen nagy ruhatárban. Lesz köztük olyan darab, ami eleinte úgy lötyög rajtad, mint apád harmincéves bőrkabátja, aztán szépen belenősz. Lesz olyan, ami egyáltalán nem tetszik, és nem is fog soha. Aztán jön a szerelemvers első látásra, majd a nagy, örök kiválasztottak.
A Szívlapát című versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak olyan szerzők, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor másoknak már verseskötete jelent meg.
„A költészet (…) jégdarabkák összekoccanása, falevél-fagyasztó éjjel és csalogányhímek párbajozása” – ahogy a költő Borisz Paszternak írja, szóval valami érzéki dolog, amiről nem könnyű beszélni. De mondja az önmagát. Mert persze szó, szó, szó. Ám nemcsak szó, hanem kép és ritmus is. És valami olyat ad, hogy jé, létezik az ember, aki én is vagyok, pedig néha úgy érzem magam, mint egy nyúzott palotapincsi, akit szívlapáttal csaptak homlokon.
Lassan, apránként olvastam, sokszor a reggeli metrón egy-egy verset, így sokáig kitartott. Nem csak pazar gyűjteménye a kortárs verseknek, hanem könyvként is nagyon szép: nem divat már manapság az illusztráció a gyerekkönyveken túl, de itt minden oldalt, minden verset Dániel András rajzai kísérnek. Jó kézbe venni, jó olvasni, számos verset magammal viszek belőle és biztos az is, hogy olykor-olykor fellapozom még. Szerettem nagyon.
„Miért lepleződnek le mindig a csodák?
Mikulás, gólya, most meg ez..” (Tóth Krisztina: Dosszié)
Becsülendő vállalkozás fiatalok számára összeállítani egy versválogatást, 85 költő 150 verse szerepel benne, öt ciklusba rendezve, mindegyik 30 versből áll. A lélek tarka trópusi növény című ciklus tetszett a kötetből a legjobban.
„A lélek tarka trópusi növény
léggyökerén lebeg a semmiben.” (Rakovszky Zsuzsa: Másnaposan)
Ugyanebből a ciklusból tetszett még: Németh Bálint Kiküszöbölés, Térey János A juss, Szabó T. Anna Csoda, Tóth Krisztina Dosszié, Kányádi Sándor Kaland.
Vannak ismert nevek, általam szeretett szerzők és vannak teljesen ismeretlenek. Mint minden válogatás vegyes, de szerencsére mindenki találhat benne spoiler olyan alkotásokat, amelyek felkeltik a figyelmet a kortárs versírók iránt.
Vannak, akik több műfajban alkottak általam nagyra becsült műveket: Garaczi László, Krusovszky Dénes, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Szöllősi Mátyás, Háy János.
Vannak, akiknek lírai sokszínűsége nyűgöz le: Varró Dániel, Lackfi János, Závada Péter, Simon Márton, Kántor Péter, Kányádi Sándor, Turi Tímea, Áfra János, Kiss Judit Ágnes.
Vannak, akiktől még nem olvastam verset korábban, de most találtam meggyőzőeket: Németh Bálint, Térey János, Peer Krisztián, Sopotnik Zoltán, Jónás Tamás, Havasi Attila, Acsai Roland, Izsó Zita alkotásait.
A kötetet Dániel András rajzai teszik még érdekesebbé.
Aki nekem hiányzott a kötetből: Falcsik Mari, hogy maradhatott ki?
Egyszer volt, vagy nem
Olvasói válságom azt hiszem
Aztán jött a Szívlapát
Ignoráltam apát-anyát
Belevesztem a versekbe
A sorok közti üzenetbe
Sok költő, sok írása
Új felfedezés izgalma
Tetszett, ez is meg az
Kedvenc lett: László Noémi
Kirakat
Különleges, kortárs, modern
Gimisek kezébe szélsebesen
Izgalmasabb, mint Ady
Bízom benne, hogy tetszeni
fog neked is, csak kezdj neki.
Egy abszolút kedvenc verseskötetnek mondanám a Szívlapát -ot, telis-tele van szuperebbnél szuperebb versekkel! Rengeteg új költőt ismerhettem meg, kiktől nagyon szívesen olvasnék még a jövőben, illetve akadtak olyanok is akiket már „ismertem” és már akkor elsőre a szívembe zártam őket.
Kicsit sokáig tartott a kötet olvasása, hisz nem egyszerre daráltam le az egészet, hanem kis mennyiségekben adagoltam, így sikerült kb. fél év alatt végeznem vele. Nagyon ajánlom! 5/5
Azt gondolom, hogy egy több, mint 100 verset tartalmazó válogatás kötetnél teljesen egyértelmű, hogy vannak olyan versek, amelyek nagyon tetszenek és olyanok is, amelyek nem nekem szólnak. Kíváncsi voltam, hogy a „Minden héten egy verses kötet” kihívás második évében hány ismerős, kortárs költő nevével fogok találkozni, azonban a feltevésem csalóka volt, még bőven van számomra ismeretlen szerző. Szerencsére sok szabad verssel is találkoztam, szeretem ezt a műfajt. Jó ismerősként találkoztam Turi Tímea, Simon Márton, Harcos Bálint, Krusovszky Dénes, Závada Péter alkotásaival. Habár a borítón szereplő 16-os karika felhívja a figyelmet arra, hogy ez kamasz kortól ajánlott, szerintem felnőttek is bátran forgathatják, bőven fognak számukra is szerethető versekkel találkozni. Külön plusz pont, hogy illusztrált a kötet.
Hát ööö…
Életem első verses kötete. És én nem ítélem el a verseket. Ezelőtt sem tettem, és ezután sem fogom, csak azt hiszem ez nem az én asztalom.
Pedig igazán szeretném, mert amúgy érdekesek.
Ebben a könyvecskében is volt néhány, ami tetszett, sőt olyanok is akadtak, amik nagyon tetszettek. De néhányat képtelen voltam értelmezni, meg nem értettem mi haszna, miért kell ilyenről írni.
Igen, itt jöhetnek a nagyokosok és mondhatják, hogy nem ilyen versekkel kéne kezdeni. Való igaza, egy klasszikus azért valamivel csak jobb.
Szerettem ezt a verseskötetet, de sajnos nagyon sok vers nem volt rám valami nagy hatással, mert valószínűleg még nem értem meg annyira, hogy megértsem. Gondolom ez is olyan, hogy minden életszakaszban mást nyújt.
Kimelkedően tetszett a Hűvösvölgyi út, a Máshol, a Feneketlen, a Mostantól mindig, a Miután, a nem csak a hetedik, az Elhagy, A csoda, A vers, az Akire érdemes odafigyelni és a Búcsúlevél.
Sajnos kicsit csalódnom kellett ezzel a kötettel. Tetszett, hogy témák szerint voltak kategorizálva a versek, és az illusztrációk is szépek :) Az írások többségét vagy nem értettem, vagy nem éreztem magaménak őket. Természetesen vannak kivételek, ezek nagyon tetszettek:
Gerevich András: Gyermekkori sötét szobák
Krusovszky Dénes: Alkonyodik
Győrffy Ákos: Védőbeszéd
Összességében megérte elolvasni, de nem volt rám akkora hatással, mint ahogy azt vártam.
Parti Nagy Lajos Szívlapát című versével zárult a kötet, de hál' istennek a többi költeményt, ha nem is mind tetszett, olvashatónak találtam. Hasznos és inspiráló kiadvány, viszont az illusztrációk hagynak némi kivetnivalót maguk után. Jó ötlet a témakörökre osztás, és az is, hogy a könyv végén többféle tartalomjegyzék található, hogy tudjunk szerző és cím alapján is keresni, emellett értékelem, hogy a kötet valóban tartalmas, és nem csak azért van benne ennyi vers, hogy kitöltsék a helyet.
Ez most annyira nem jött át. Nem feltétlenül voltak rosszak a versek, inkább semlegesek és volt pár olyan, ami kiemelkedően tetszett.
Az öt részt fordított sorrendben olvastam, a nekem legkevésbé tetsző témáktól haladtam a legjobban tetsző felé, de nem azt kaptam amit vártam. A legtöbb vers rímtelen volt és össze-vissza, többször el kellett olvasnom, hogy felfogjam őket.
Viszont az a néhány, amiket meg is jelöltem a kis könyvemben, azok nagyon elnyerték a tetszésemet.
off
Ezek a reggeli fények,
mint konyhapulton hagyott gofri és juharszirup,
hidegek és ragacsosak.
Már észre sem veszem, úgy dúdolom
egy buta popsláger félrehallott szövegét,
úgy húzom át középen a z-t,
és teszek karikát az i-re pont helyett.
Ezeket tőled loptam,
és akármi is lesz velünk, ők maradnak.
De van ez a megszokhatatlan része –
úgy csinálni reggelit, hogy ne ébredj fel,
vagy a hűtő barbecue-szaga.
Ilyen szag van odakint, az űrben is,
a haldokló csillagok szénhidrogénjei miatt.
Ujjaimon az összemorzsolt bazsalikommal
megállni két íz között,
nézni az ereszcsatornában kikelt juharfát.
És nem tudom, még meddig bír el minket
az a téglatest alakú sötétség ott bent.
Napjaink aszimmetrikusak,
mozdulataink édesek és kamaszok.
Nem is tudod, de van egy
közel félórás hangfelvételem arról,
ahogy horkolsz.
Mikor nem vagy itt, azt hallgatom elalváshoz.
Olyankor az ágy belső oldalát,
ahol te szoktál feküdni, üresen hagyom.
A kezem ökölbe szorítva, mint a juharleveleket
csokorba gyűjtő óvodásoké.
Zsírkrétával rajzolok neked
egy életnagyságú galaxist.
Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.
Miután befejeztem a matek leckét,
elkezdhetem a magyart,
miután befejeztem a magyar házit,
elkezdhetem az angolt,
miután befejeztem az angolt,
elkezdhetek rajzolni,
miután befejeztem a rajzolást,
kimehetek az udvarra focizni,
miután eleget fociztam,
bemehetek tévét nézni,
miután a tévé előtt megvacsoráztam,
megmoshatom a fogam,
miután megmostam az arcom is,
lefeküdhetek aludni,
miután lefeküdtem aludni,
bármiről álmodhatok,
miután legszebb álmomból felébresztettek,
készülődhetek az iskolába,
miután elmentem az iskolába,
végigülhetem az órákat,
miután az iskolának vége,
hazamehetek délután,
miután ezt az évet elvégeztem,
egész nyáron nyaralok majd,
miután eltelik a nyári szünet,
rögtön harmadikos leszek,
miután véget ér a negyedik is,
nemsoká felsős leszek,
miután az általános is véget ér,
választunk majd egy gimnáziumot,
miután a gimnáziummal végeztem,
nagy leszek és egyetemista,
miután diplomám is lesz,
szerzek magamnak egy jó állást,
miután jó állásom lett,
lesz majd saját családom is,
miután gyerekeim születnek,
elkezdek megöregedni,
miután megöregedtem,
elmehetek nyugdíjba végre,
miután nyugdíjba mentem, én is folyton
a barátaimmal sakkozom majd,
miután eleget sakkoztam,
nem tudom mi lesz,
de valami majd csak lesz,
akkor is, miután.
De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák.
Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást.