Lehetnék ​bárki 19 csillagozás

kortárs és kortalan versek
Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki

Antológiát ​szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: „virág”, a lego pedig: „gyűjteni”. A Lehetnék bárki című versgyűjteményben száztizenkét magyar költő százhatvan verse olvasható, szóval egy mezőnyi költemény van itt bokrétába szedve.
És hogy mi köti össze őket? Elsősorban az, hogy mindegyik vers a költők harmincéves kora előtt született. Az antológia kétharmadában a mai húszas éveit taposó generáció versei szerepelnek, az egyharmadában pedig már köztünk nem élő költők művei. Közöttük vannak Adytól Vörösmartyig a nagy régiek, és 20-21. századi költők is, mint Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor. A válogatás egyik szempontja, hogy olyan szövegek alkossák az antológiát, amelyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, mint a Szívlapát versei, de az olvasók azt is láthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A művek szerzői: Ady Endre, Babits Mihály, Biró Krisztián, Hevesi Judit, Jékely Zoltán, Juhász Tibor, Kalocsai Péter, Kellerwessel Klaus, Marcsák Gergely, Mohácsi Balázs, Petőfi Sándor, Petri György, Purosz Leonidasz, Seres Lili Hanna, Veszprémi Szilveszter, Weöres Sándor, André Ferenc, Bende Tamás, Ferencz Mónika, Juhász Ferenc, Kemény Lili, Kemény Zsófi, Kosztolányi Dezső, Németh Gábor Dávid, Sánta Miriám, Szabó Lőrinc, Térey János, Vajda János, Vida Kamilla, Vörösmarty Mihály, Celler Kiss Tamás, Csokonai Vitéz Mihály, Grancsa Gergely, Horváth Imre Olivér, Kaffka Margit, Kali Ágnes, Kovács Boglárka, Körösztös Gergő, Mizsur Dániel, Nagy Hajnal Csilla, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Szabó Márton István, Tóth Árpád, Vajna Ádám, Ambrus András, Berzsenyi Dániel, Győrfi Kata, József Attila, Kovács Kristóf, Kölcsey Ferenc, Nagy Dániel, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Zilahi Anna, Arany János, Horváth Veronika, Orbán Ottó, Puskás Dániel, Simon Bettina, Borda Réka, Bordás Máté, Kállay Eszter, Somlyó Zoltán, Tandori Dezső, Vass Csaba, Baka István, Bék Timur, Dezső Katalin, Dsida Jenő, Juhász Gyula, Stermeczky Zsolt Gábor, Weeber Luca Borbála, Horváth Eszter, Hyross Ferenc, Kányádi Sándor, Kerber Balázs, Lesznai Anna, Székely Örs, Szenderák Bence

Tartalomjegyzék

>!
292 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634105909 · Illusztrálta: Locsmándi Mátyás

Kedvencelte 2

Most olvassa 5

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 36

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

theodora P>!
Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

A Szívlapát c. kötettel még egy könyvtári munka során ismerkedtem meg, többször olvastam, tavaly meg is vettem, hogy legyen egy saját példányom is. Ezek után nem volt kérdés, hogy megveszem a 'folytatást'. A Lehetnék bárki kötet koncepciója, hogy kortárs ill. klasszikus költők verseit tartalmazza, melyeket 30 éves koruk előtt írtak. Így kerül egymás mellé Ady Endre és mondjuk Veszprémi Szilveszter (az ő versének egyik sora adja a címet).
A kötetet szintén egy fiatal művész, Locsmándi Mátyás illusztrálta.

Első olvasás után: tetszett a kötet. Volt néhány vers, amivel néhány nappal korábban találkoztam már a Szép versek 2019 gyűjteményben, de ez egyáltalán nem volt baj. Többször újra fogom még olvasni, mert akkor tudom majd igazán élvezni kötetet.
Tetszett a koncepció, a ciklusok, a versek – néhány alkotónál megerősített, hogy olvassam majd az önálló köteteiket is.

puroszleo I>!
Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

Magát az ötletet nagyon jónak gondolom, és megtisztelő, hogy nekem is bekerült két szövegem. Az antológiát végigolvasva viszont az a különös érzésem támadt, hogy én eddig valamiért sokkal erősebbnek gondoltam a mai harminc alatti költészetet… Persze, van néhány – számomra – fontos vers, ami hiányzik a Lehetnék bárkiből (ezt nyilván nem lehet számon kérni, ízlések és pofonok, kánon mint olyan ebben a korosztályban még nem nagyon létezik) de ezzel együtt némileg meglepve vettem tudomásul, hogy talán ha 2-3 szöveg gyakorolt rám bármilyen hatást. Sőt, úgy 15-öt leszámítva, a többiről egyenesen az a véleményem, hogy gyengék, de minimum zsengék. A „kortalan” versek között nyilván vannak szenzációsak, gondolok elsősorban az olyan klasszikusokra, mint az Egy estém otthon vagy a Téli éjszaka, és szimpatikus a gondolat is, hogy egy-egy ilyen mellett kerüljenek be inkább kevésbé ismert versek a „nagyoktól”. Csakhogy: ezek többnyire érthetetlenül gyengécskék, Szabó Lőrinc vagy Radnóti biztos, hogy 100 jobbat írt annál, mint ami végül bekerült tőlük. Mintha direkt az volna a cél, hogy ne emelkedjenek ki a maiak közül.

Na, de ezzel együtt nyilván ez egy tök jó tájékozódási pont, hasznos és érdekes antológia, jó keresztmetszet a legfiatalabb korosztály költészetéről, és ami ennyire friss, az már majdnem jó.

2 hozzászólás
Kathie18>!
Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

Szívlapát-rajongóként a Lehetnék bárki megjelenés után hamar a kezembe került. A lírával sosem voltam nagy barátságban, inkább prózát olvasok, de egy-egy antológia mindig jó felzárkózás és körkép lehet. Ugyan a célközönség a kamaszok, kíváncsi voltam a mai fiatal generáció hangjára és nem csalódtam. Valahogy a címben is benne van a változás és annak lehetősége és ez sok versen, szerzőn meglátszik, de hát mi másról szólna a kamaszkor, mint a változásról. A Lehetnék bárki sokkal bevállallósabb mind a versek, mind az illusztráció terén, remélem sokak polcára kerül majd.
Már most több fiatal költőre felfigyeltem, elolvastam újabb verseiket. Krusovszky Dénes műveit a Szívlapátnak köszönhetően ismertem meg, szerintem ezután a könyv után is beszerzek újabb köteteket.

fthelga>!
Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

Nagyon tetszett a kötet. Kortárs írókat elég keveset olvasok mostanság és szerintem szuper ez a koncepció, hogy fiatalokat és költő óriásokat tesznek egymás mellé. A versek néhol elgondolkoztatnak néhol megérintenek és csodálatos látni hogy akár 70-80 év különbségével is a 20-as éveiben járó fiatalok ugyanazokat a problémákat és érzelmi hullámvölgyeket élik meg mint „elődeik”.

Méá>!
Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

A könyvtárban megakadt a szemem a verseskötet egyedi borítóján, és tetszett az is, hogy vannak benne skiccek. Aztán olvasás közben egyre jobban elveszítette érdekességét, mert a rajzok is furcsák voltak, kuszák, és a versekben gázolva úgy éreztem, hogy a káoszban sétálok.
1-2 kortárs vers volt, vagy talán idézet, ami jelentett számomra valamit, és nem éreztem azt, hogy ez egy katyvasz, de sajnos a legtöbb költemény pontosan ezt az érzést erősítette bennem.
Leginkább József Attila: Téli éjszakája maradt meg bennem, ami szép volt.
Kifelejtettem az értékelésből Rékai Anett: Örökgyerek c. versét. Talán ez a kötet legjobb verse. Szívmelengető, meghitt, édes, aranyos hangulatú, előhívta óvodás énem.


Népszerű idézetek

madárka>!

Szeretnéd, ha ott lenne melletted valaki,
aki végigsimítja a homlokod, megvacsorázik veled,
és elkísér a folyóhoz, aminek vize
lemossa a torkodról a nyugtalanság halálfekete szavait.
Elképzeled, nevet adsz neki,
de valójában tudod, hogy nincs senki, aki őszintén
tudna helyetted döntéseket hozni,
és képes lenne melletted maradni annak ellenére is,
hogy elfelejted, hogyan kell becézni vagy dicsérni őt.

52. oldal (Tilos az Á, 2020.)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

Hipnotalamusz>!

Anyám pszichiáter, apám pszichopata.
Pocsolyák álma vagyok, zavaros és sekély.
Egyik szemem sír, a másik bölcső.
Minden lépésem holtakon tapos.

27. oldal, Kellerwessel Klaus: Szerenád (részlet)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

1 hozzászólás
Csengsz>!

És akkor az eső énekelni kezdett, valami rég kihalt nyelven,
kamionzúgás, koldusnyögés kísérte, vénlányok ablakain
átszivárgó Kossuth rádió.

27. oldal - Kellerwessel Klaus: Szerenád (részlet)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

irkafirka11>!

Túl kicsi vagyok még a múlthoz,
a jövőre emlékeztess, kérlek.

(Seres Lili Hanna: Porcelánnal)

41. oldal – Lehetnék bárki (Tilos az Á, 2020.)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

Méá>!

„Mikor nősz már fel”,
(…)
nem tudják, milyen nehéz
kilépni egy gyerekszobából,
ami sosem készült el.

29. oldal, Locker Dávid: Szocpol

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

Kathie18>!

egy hegy
tetején először a szüleimmel voltam
mikor még testvéreim sem voltak
és nem tudtam
hogy a szeretet felülírja az osztás törvényeit

162. oldal, Locker Dávid: Tájvers (Tilos az Á, 2020.)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

Kathie18>!

Ez nem depresszió, ez az, amire készültem.
Ez a szükséges rossz és a járulékos veszteség hibrid utódja.
Akár dagonyázhatnék is benne, de nincs kedvem.
A szükséges rossz titokban a majdleszjobbis-t szereti,
De a legalábbrosszulnemsehogy-t tartja szeretőnek.

127. oldal, Kemény Zsófi:Kudarc (Tilos az Á, 2020.)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

irkafirka11>!

Ki mindig háttal álltál önmagadnak,
köszöntsd magad,
míg átlendít holt évedből az újba
a pillanat.

(Szabó Magda: Szilveszter)

137. oldal - Lehetnék bárki (Tilos az Á, 2020.)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek

irkafirka11>!

A kompja elindult a túlsó part felé, ami nincs messze;
átlátni odáig. De mégis, ahogy távolodik, integetsz,
mert titokban szeretnéd, ha visszaintegetne.

(Kemény Zsófi: Tulajdonképpen szeretnéd)

59. oldal – Lehetnék bárki (Tilos az Á, 2020.)

Péczely Dóra (szerk.): Lehetnék bárki kortárs és kortalan versek


Hasonló könyvek címkék alapján

Péczely Dóra (szerk.): Szívlapát
Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái
Szilágyi Sándorné (szerk.): Kedves
Alexander Brody (szerk.): Felhő
Tóbiás Krisztián (szerk.): Mire gondolsz?
Banyó Péter – Csányi Dóra – Edinger Katalin – Kovács Eszter (szerk.): Friss tinta!
Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja
Acsai Roland: Jin és Jang
Lackfi János: Robban az iskola
Dániel Anna: Hiányzik Szecső