Keleti ​szél, nyugati szél 86% 30 csillagozás

Pulitzer-díjas könyvek között kerestem olvasnivalót, s bár sokszor szembekerült velem a könyv, mégis inkább mást választottam. Hiába érdekes a fülszöveg, ha a borító taszít. Sokáig így voltam a könyvvel, de aztán mégis olvasásra adtam a fejem. Nem bántam meg, de a borítóval továbbra sem vagyok kibékülve. A borító leginkább a romantikus elemeket kiemelő tartalomra enged következtetni. Pedig nem így van. Sokkal inkább olvasunk hagyományokról, illetve a nyugati világot megismerők részéről az új eszmék megéléséről, terjesztéséről.
A főszereplő hosszú folyamat után jut el a felismerésig, hogy a hagyományok követésén kívül is van élet. Az, amit nem ismerünk nem feltétlen rossz, vagy csúnya. Persze ez a felismerés nem megy könnyen, hiszen házasságkötéséig a hagyományok feltétlen tisztelője volt. Kezdetben azt hiszi, hogy nem igyekszik eléggé, amikor a tanult praktikákat próbálja alkalmaznia férjével, a mindennapokkal kapcsolatosan.
A történet másik érdekes párosa nem más, mint Kuj-lan bátyja és nyugati felesége. Erről a szálról még többet is olvastam volna. Még fordulatosabb lett volna a könyv, hogyha az új feleség szemszögéből is látom a történteket.
A szülők, a nagycsalád hozzáállása a tényekhez eléggé meglepő volt számomra. nem vártam el csodát, de ilyen fokú passzivitást, vagy elutasítást sem. A vérvonal, a család tisztasága mindenekelőtt.
Érdekes olvasmány volt.

Az édes anyaföld után a második Pearl S. Buck-könyv, amit olvastam. Annyira megtetszett a stílusa, hogy beszereztem ezt és még egy harmadikat is, amit még nem kezdtem el. Az édes anyaföld belelapozva nem tűnt túl érdekesnek, de olvasva magával ragadott. A Keleti szél, nyugati szélről is ugyanezt tudom elmondani. Nincs benne izgalmas cselekmény, nincs fordulatos történet, és mégis, egyszerűen berántott a világa, ahogy a főhős, Kuj-lan (vagy a könyv első kiadásában: Kwei-lan) egyes szám első személyben mesél arról, hogy mi történt vele, miután férjhez ment. A könyv eredetileg az 1930-as években jelent meg. Bemutatta azt a világot, ami akkor volt Kínában, de nemcsak azt, hanem a modern világ nyomait is. Nagyon érdekes volt, ahogy Kuj-lan eleinte szenvedett, és nem értette, hogy férjét, aki már nyugati szellemben próbált élni, miért nem nyűgözik le azok a praktikák, melyeket az édesanyja tanított neki. Miért nincs rá hatással a szépsége, és mi az, hogy vele egyenrangúnak tekinti őt? Rengeteg érdekesség derül ki arról, hogy milyenek voltak a régi kínai előkelő családok szokásai, milyen volt az élet, és hogy ütközött ez össze a nyugati világ nézeteivel. A hagyomány szerint az asszonyoknak egyetlen célja az volt, hogy minél több fiút szüljenek, hogy fennmaradjon a család (ez a fiú-mánia egy kicsit már idegesített is), és egy házasságban semmi más nem volt lényeges, csak ez. A szerelem csak valamilyen alacsonyabbrendű dolog volt, ami csak az ágyasok és a kurtizánok esetében elfogadott. Érdekes volt, ahogy egyes szereplők időnként felfedték, hogy valójában mit gondolnak, amit gondosan elrejtettek eddig.
De itt van még Kuj-lan bátyja, aki nemhogy felvilágosult, de egyenesen egy nyugati nőt akar feleségül venni. Botrány a családban! Érdekes volt, ahogy az írónő bemutatta, hogy a régi világ elzártsága miatt az idegeneket milyen csúnyának tekintették, nagy lábuk van, sárga hajuk, a férfiakon vörös szőr, és furcsa színű a szemük. Az „idegen” valóban annak tűnt.
A borító alapján úgy tűnt, valami romantikus regényről lesz szó, és ha nem olvastam volna korábban Az édes anyaföldet, nem biztos, hogy elolvastam volna. Azonban fantasztikus könyv! A nyelvezet is olvasmányos (nem tudom, hogy az eredeti, 1939-es kiadáshoz képest van-e változtatás benne, mert a fordító ugyanaz), szóval nagyon tetszett. Kíváncsi vagyok a következő Pearl S. Buck-könyvre, mely már itt várakozik a polcomon.

A nagy múltú, előkelő kínai család 17. éves lánya előtt megnyílik a szülők által kijelölt út a megfelelő és előnyös házasság felé. A lányt születésétől erre készítették fel, hogy a hagyományok szorongatóan kimért hálójában nevelkedve mindenkor a megfelelő viselkedést tanúsítsa. Minden lépése korábban eldöntöttnek, mások által elrendezettnek hat. Szinte tapintható a megrökönyödése, bizonytalansága és szorongása, mikor a kiszemelt férj, aki nyugaton tanult orvoslást, és ennek megfelelően praktizál, szinte semmit nem tesz a hagyományoknak megfelelően. Kikerüli a nászéjszakát, teljes mértékben elfoglalja magát a munkájával, láthatóan nem hatnak rá a nő tanult aprólékos öltözködési praktikái, mozdulatai, sem a főzéssel csábításba ölt erőfeszítései. Mintha a férfi a párbeszédükben az összes végszót figyelmen kívül hagyná, nem vesz részt a dialógusban. Nyugati ruhákban jár, nyugati barátai vannak. Arra biztatja és bátorítja a nőt, hogy vegye le a rögzítő kötéseket apróra zsugorított lábfejéről. és esze ágában sincs alárendelni az életüket a szülők hagyományosan totális hatalmának és befolyásának.
Az előkelő család fiú örököse nem hagyja lebeszélni magát arról, hogy a tengeren túl tanuljon, nem veszi el a másik előkelő család lányát, akit neki szemeltek ki és már születésekor számára eljegyeztek. Atyai beleegyezést nem kérve maga választja ki, kivel házasodik össze. Amikor nagy nehezen, több anyai „fenyegető – követelőző” hívásra végre hazatér, magával hozza idegen asszonyát, aki nem beszéli a nyelvet, nem igazodik ki a rég rögzült szokások homályos útvesztőiben, és akit különben sem akarnának sehogyan sem befogadni az előkelő, de a gyermekek viselkedése miatt megtépázott hírnevű és becsületű családba.

És az irodalmi Nobel előtt van még egy Pulitzer is.Ennek persze utánanéztem,mert megint csak megcsalt a borító.Az alapján simán valami gyenge ponyvára tippeltem volna.Ehhez képest egy viszonylag rövid és könnyen olvasható,de mégsem felszínes vagy gyenge könyvet kaptam.Sajátos nyelvezete adja egyben a történet helyszínéhez illő hangulatot is.Nem akarom a Gésa emlékirataihoz hasonlítani,de óhatatlanul eszembe jutott.Szóval akinek az tetszett,ez is tetszeni fog.

Olyan érdekes olvasmány volt ez a kultúrák közti harcról, hogy magam is meglepődtem. Először szkeptikusan kezdtem el olvasni, azt hittem, hogy egy szomorú, melankolikus regénybe kezdtem bele, ám milyen kellemesen csalódtam! Hiszen ez nem egyszerű melankolikus regény, hanem a szerelemről, a kultúrák közöttiségről, az eszmékről, a tradíciókról szól, és arról, hogy az új eszmékkel hogyan íródnak felül a régi hagyományok, és milyen nehéz két különböző korszak embereinek kölcsönösen megérteni egymást.
Nem gondoltam volna, de ez a kötet lett az egyik kedvencem a kínai irodalmak közül. Sokkal többet adott, mint vártam.

Nagyon jó és érdekes könyv!Bepillantást nyerhetünk az akkori kinai kulturába.Megtudjuk milyen, szinte kőbe vésett szokások voltak,hogy viselkedtek az emberek,milyen volt egy házasság,mi illett egy nőnek,milyen volt egy család.Mindezt egy házasságon keresztül mutatja be az író.A férj egy fiatal felvilágosult,világot látott férfi,aki nem követi az ősi szabályokat,ebből aztán bőven lesznek konfliktusok.A feleség se tud mit kezdeni a helyzettel,kisgyerek korától arra nevelték milyennek kell lennie egy feleségnek,a férj meg egész mást vár el tőle.

Ha Magyarországon is ilyen hagyománytisztelő emberek élnének nem lenne probléma. Taníthatna nekünk a könyv és a keleti világrész ilyen téren IS!

Érdekes dolgokat lehet megtudni egy másik nép szokásairól, konvencióiról, hagyományairól, babonáiról. Sajnos az egész szövegnek van egy kis monotonitása, ami levon az értékéből.

Egy délután alatt elolvasható, gyönyörű nyelvezettel megírt könyv. Két fő részből áll, az elsőben Kuj-lan küzd a férje figyelméért, elismeréséért, és a férj hatására szépen lassan leválnak róla a korlátok, a belenevelt hiedelmek. De azért nagyon lassan, és közel sem teljesen. A második rész a bátyjáról és annak idegen asszonyáról szól, illetve a hagyományokat tisztelő családdal való ellentétről.
(Ami engem illet, én személy szerint már már undorítónak tartom ezt a fajta alázatot, ezt a fajta tök mindegy milyen a szülő, ha igazságtalan, ha ellene van a józan észnek, csak mert szülő, csak mert idősebb, a gyereknek kuss, mindig. Ez sajnos még a mi kultúránkban is így van valamennyire, pedig ideje lenne belátni, hogy az öregség nem egyenlő feltétlenül a bölcsességgel, bár belátom, hogy a megkeseredett öregek szeretnek ezzel takarózni. Én inkább úgy gondolom, magát az embert tiszteljük, élni és élni hagyni. De ez zárójel.)
Azért a férj zavart néha. Ha Kuj-lan nem olyan szép, hanem csak mint „Li leánya”, vajon akkor is elfogadja feleségének? Zavart, hogy igazi kapcsolatot sem nagyon éreztem köztük, bár valószínűleg Kuj-lannak bőven elegendő volt ennyi,a férj pedig nem vele vitatja meg a magasabb röptű gondolatait. És arra is kíváncsi lettem volna, mi van, ha elsőre lánya születik.
A regény igazi hőse számomra a báty és a felesége. Abban a korban, amiben éltek, az amit tettek, igazán a szerelem erejét, az egymás iránti elkötelezettséget mutatja.
Aki szereti a régi Kínában játszódó történeteket, annak szerintem tetszeni fog. A borító pedig szörnyű.

Érdekes regény. Emlészem, hogy mennyire sajnáltam szegény lányt, hogy kisgyerekkora óta kínlódik az elkötött lábával, és a férje nem értékeli.