Szeptember ​elsején (vagy máskor) 18 csillagozás

Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)

Az ismert szlovák író első regénye látszatra egy szerelmi történet: három barát harca egy lány szerelméért. Mégis több ennél, hiszen a történet az 1938 és 1968 közötti évek Csehszlovákiájában játszódik, amikor a magánéletbe bőven beleszól a viharos történelem: II. világháború, zsidóüldözés, szovjet megszállás, kitelepítés-lakosságcsere, 1968-as forradalom.

Eredeti cím: Stalo sa prvého septembra (alebo inokedy)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Kalligram, Pozsony, 2011
350 oldal · ISBN: 9788081014246 · Fordította: Mészáros Tünde

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

fasiszta

Helyszínek népszerűség szerint

Győr


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Zsuzsi_Marta>!
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

A szlovák író 30 éven átívelő regénye nagy meglepetést, sőt igazi élményt jelentett számomra, köszönhetően mindannak az igényességnek, összeszedettségnek, valamint érezhető felkészültségnek, amivel Rankov belevágott Maria, Gabriel, Jan és Peter életén átsöprő történelmi események felvázolásába. Nem kis vállalkozás volt!

1938 és 1968 között bizony történt egy s más említésre méltó Európában, a Csehszlovák Köztársaságban, Levién, a későbbi Léván, ahol a négy főszereplő felnő és a jövőjéről álmodik, tervezi azt. A három fiú közül az egyik szlovák, másik cseh, a harmadik magyar, jó barátok és még egy közös pont : ugyanabba a lányba, Mariaba szerelmesek mindhárman.
Ám a történelem közbeszól, felbolygatja az élet minden egyes részét, nem csupán a túléléshez szükséges elemi feltételek, hanem az emberi kapcsolatok terén is. Szomszédok, barátok válnak egyik pillanatról a másikra ellenséggé, ki milyen ideológiát képvisel és támogat éppen; és nyújt segítő kezet, akitől nem is remélhető.

A címben szereplő dátum, szeptember elseje minden év, fejezet fontos dátuma, minden e köré épül, stabil alap, akárcsak az egész regény örök és meghatározó motívuma, a három fiú Mariahoz fűződő töretlen szerelme. A történelmi események más-más értelmet adnak mind a dátumnak, mind kapcsolatuknak, formálják mindannyiuk életét, de barátságuk kitart, megmenekül, eltűr és túlél mindent.

A regényben minden év egy-egy fejezetet kap, epizódként említve, azon belül helyszínekre, szereplőkre különítve, remek párbeszédekkel spékelve. Legizgalmasabb számomra a II. világháború, az azt megelőző, majd közvetlen követő évek eseményei. Eleinte kis zavart jelentett a nevek gyors változtatása, Honza hirtelen Jan, Hans, majd János lett – nem éreztem párhuzamot az események ritmusával, de pár fejezet után már nem okozott gondot.

Úgy gondolom, méltán nyerte el Rankov ezzel a regénnyel 2009-ben az Európai Unió Európai Irodalmi Díj-at, és következő évben színpadi változatát is megismerhette a közönség.

ppeva P>!
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

Már a századik oldalnál tartottam, és még nem tudtam eldönteni, végig fogom-e olvasni, vagy inkább félbehagyom. Volt benne valami, amitől unalmasnak és erőltetettnek éreztem, pedig érdekel a „szomszédok” és az ottani magyarok élete. Aztán csak belerázódtam. Végül mégis felkeltette a kíváncsiságomat.

deaxx>!
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

Okosan felépített regény.
Egyrészt vegyük az alcímet: Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből: Harminc év eseményeit követjük végig.
Mindegyik év szeptember elseje: egy fejezet. Ez egy jól behatárolható időintervallum.
A helyszín is (többnyire) kötött: a mai Szlovákia déli részén található Léva / Levice.

Ez a szerkezet, úgy érzem, a regény hasznára vált: nem lesz túl hosszú, ugyanakkor általa kiragadhatók az év során bekövetkezett legfontosabb történések. Ebből is látszik, hogy Rankov jobban elszakad a szigorúan vett naptól, de ez jót tesz a regénynek.

Három főhősünk Gabriel, Peter és Ján, akik mindhárman Levicén élnek, és éppen ugyanazt a leányt szeretik. Ez a történet során mégsem szakítja szét őket, végig barátok maradnak.
(Nekem azért nem esett volna nehezemre rögtön választani a három jelölt közül…)
A regény az ő életüket követi végig harminc éven keresztül.

Harminc év alatt mindenkit megráncigál az élet, hát még éppen ezen harminc év alatt…
(Jobban elgondolkodva az éveken, ez a történet Rankov szülei generációjának történetét mutatja be.)

Erős regény.
Van egy érdekessége, amivel Rankov eljátszik a regényben: a nemzetiségek, etnikumok és identitások cserélődése, amit nagyon érdekes megfigyelni. A szereplők is többször cserélnek népet, de sohasem lehet mindenki egyszerre önmaga.
Olyan játék ez, ami véresen komoly, és sokszor nem választás kérdése. Viszont éles a kontraszt, amikor hirtelen a másik nép lesz a „preferált”, vagy másfelé fúj a politikai szellő. (És az fújt ám rendesen ezekben az években.)
Néha már-már valószerűtlennek éreztem ezeket a cseréket, de ez pont egy ilyen valószerűtlen kor volt…

Ha a nagyobb képet nézem: nagyon érdekes volt megfigyelni, ahogy a különböző sorsokat eképpen sűrítve jeleníti meg a regény. Tulajdonképpen sorstörténetek, lehetséges életutak ezek.
És mi a konklúzió? Ebben a korban élni: emberhez méltón? Lehetetlen. Ez a beteljesületlen és tönkretett életek kora.

Nem hiába a következő sorok:
spoiler
spoiler
349. oldal – Az 1968-as epizód –
link
Talán ez az, ami egyfajta zárszóként értelmezhető a regény végén.

Nagy hatással volt rám, erős, olvasásra ajánlott kötet.

>!
Kalligram, Pozsony, 2011
350 oldal · ISBN: 9788081014246 · Fordította: Mészáros Tünde
nkati82>!
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

Harminc év összefoglalva Csehszlovákia történelmi eseményeiből, regényben, három barát életét bemutatva, akik ennyi időn át is szerelmesek ugyanabba a lányba. Egy-egy epizód egy-egy év, melyben szeptember elsejének mindig különleges szerep jut. Az egykori verseny, megküzdés napja szimbolikus marad a regény végéig. A főszereplők igazából persze nem is egymással küzdöttek, hanem leginkább a háborúval, és az azt követő politikai rendszerrel. A nagyszüleim korosztálya ez a nemzedék, és hálás vagyok, hogy nem ebben a korban kell élnem.
Összességében tetszett a történet, érdekes volt, a kedvenc részeim azok voltak, ahol szeretett szülővárosom, Győr volt a helyszín.

Adriaticum>!
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

Fura, hogy eddig még senki nem írt erről a könyvről, pedig szerintem ennél azért érdekesebb, ráadásul nem is ismeretlen régi valami…
Nekem összességében tetszett, a sztori érdekes volt, lendületes, olvastatta magát.
A zsidó vonal szempontjából és helyenként máshol is éreztem némi erőltetettséget. Egyszerűen érződött, hogy a szerző a leírt világot nem belülről ismeri, a szóhasználat és megfogalmazás elárulta, hogy ez nem MEGJELENÍTÉS, hanem LEÍRÁS. De ez viszonylag kis rész volt. A karakterek érdekesek voltak, bár nem tudtam azonosulni a problémáikkal és megoldásaikkal sem, viszont közelebbről megérthettem és átélhettem a csehszlovákiai világot 38-68 között. Hát ja, nekik sem volt könnyű de hát ez olyan kelet-európai frázis – magunk csináltuk, amit csináltunk, aztán megittuk a levét, ez van. Azóta eltelt több mint 20 év… mit bizonyítottunk be ez alatt? Szerintem sokat nem, inkább csak azt, hogy ugyanazok az emberek vagyunk, voltunk és leszünk. Lehet korszakokon és kataklizmákon keseregni, az ember mindig önmaga marad itt.


Népszerű idézetek

csgabi P>!

– Az igaz barátság mindent túlél.

24. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

csgabi P>!

Délelőttönként tanítás volt a táborban. Furcsa egy órarendjük volt: ivrit, English, rabbi, traktor.

95. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

Kapcsolódó szócikkek: traktor
3 hozzászólás
csgabi P>!

– Olyan sűrűn esik, hogy akár itt az utcán is megtarthatjuk az úszóversenyt – kiáltotta Péter, és úszómozdulatokat tett a karjával.

24. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

csgabi P>!

– Hova-hova, sofőr elvtárs? – kérdezte a csehszlovák vámos.
– Győrbe. – felelte Peter.
– Csak el ne felejtsen szépen beírni mindent a vámnyilatkozatba – figyelmeztette a vámos.
– Természetesen.
Peter sebességbe kapcsolt, és kilőtt. Az út üres volt, és az új Skoda 1000 MB mindig száguldásra csábította.

318. oldal, Az 1966-os epizód

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

Kapcsolódó szócikkek: autó · Skoda
csgabi P>!

– Feküdj! Kúszás előre, indulj! – vezényelt Brányik törzsőrmester.
És a munkaszolgálatosok kúsztak Győr utcáin. Ez a produkció menetrendszerű cirkuszi mutatvánnyá vált, amellyel Brányik, az idomár ingyen szórakoztatta a város lakóiból verbuválódott publikumot.
– Jól van – dicsérte a buzgó parancsnokot egy idősebb hölgy, s ráadásképpen meg is tapsolta.
– Törzsőrmester – szólította meg özvegy Csányiné is –, a nemzet sosem feledi az ön hősiességét.
Brányik önérzetes mosollyal válaszolt az impozáns alakú ifjú hölgynek, ám amint észrevette a nő ajkán játszó megvető mosolyt, fogát bosszúsan összeszorítva elfordult.
– Felállni, futólépésben indulj! – bődült el.

54. oldal, Az 1944-es epizód

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

Kapcsolódó szócikkek: Győr
nkati82>!

A televízió: olyan találmány, mely egyesíti a rádió távolba sugárzó képességét a filmnek a képet-hangot egyszerre produkáló tulajdonságával. A jövőben az otthonunkban mozizhatunk majd. A kérdés most csak az, elvtársak, hogy milyen tartalommal töltjük meg ezt az új találmányt.

218. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

ppeva P>!

Jánnak egyszer eszébe jutottak a család megszűnéséről szóló elméletek, melyeket néhány évvel korábban véget nem érően hangoztatott az I. számú Élelmiszer-vegyészeti Tudományos Kutatóintézet parancsnoka.
– Hogy fogunk élni, ha megszűnik a család intézménye? – kérdezte.
– A kommunista társadalom alapegységévé a termelői munkacsoportok válnak – jelentette ki a lektor.
– I ljubóv, i polovája zsizny? – érdeklődött a szerelem és a nemi élet jövőjéről Irina, egy szojuzbeli szőkeség, akire Ján rögtön az első napon felfigyelt.
A komisszár széttárta a karját:
– Pri kamunyízme vszjo búgyet, i vszevó bugyet mnóga.

224. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

ppeva P>!

Irodájából a Dunán lebegő hajókra látott, és az elhanyagolt zsidó temetőre. Gyakran felmerült benne a kérdés, hogy szeretné-e, ha majd ide temetnék. Zsinagógában több éve nem volt, a zsidó szokásokat és ünnepeket nem tartotta. Szlovákiában tulajdonképpen egyetlen hitsorsosát sem ismerte. Zsidónak csak akkor érezte magát, mikor valaki a zsidókat szidta.

256. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

csgabi P>!

– Ma én főzök – mondta Jitka Honzának –, úgyhogy tűnés itthonról. Legyen egy kis nyugtom tőled. Délnél előbb haza ne gyere!
– Ja wohl, Herr Kommandant – válaszolt Honza barátságtalan pillantások kíséretében.

27. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből

1 hozzászólás
csgabi P>!

Míg Gábor anyja a ruhák között válogatott, és segített Annának mosakodni, az elmondta neki, hogy a szlovenszkói zsidók egy része kikeresztelkedik. Azt hiszik, ez segít rajtuk. De azt mondják, ennek csak akkor lenne értelme, ha a keresztlevél a háború előttről származna. Rosenbergné úgy meg volt rémülve, hogy fel sem fogta, miről beszél a húga.

37. oldal

Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor) Történelmi regény az 1938 és 1968 közötti évekből


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah Winman: Csendélet
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Fábián Janka: A német lány
Kristin Hannah: Fülemüle
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Anna Stuart: Az auschwitzi bába
David Benioff: Tolvajok tele