Magyar ​napló 3 csillagozás

Pavel Luknyickij: Magyar napló

Az ​orosz kapitány verőfényes téli reggelre ébred a magyar parasztház tisztaszobájában. Fölpillant: Szűz Mária tekint le rá, karján a Kisdeddel. Alatta cirill betűs felirat: „Aknák felszedve”…
A szovjet haditudósító magyarországi emlékei között sok ilyen mozaiklapocskát találunk: csata utáni tájképeket, országút szélén heverő elpusztult lovakkal, rozsdás, kiégett páncélosokkal, alaktalan szürke rongycsomókkal (néhány órája még a halálfejes SS-osztagok harcosai voltak).
De Luknyickij kapitány könyve ennél is többet nyújt: az eleven képekkel párhuzamosan a magyarországi felszabadító hadműveletek leírását is, 1944 novemberétől a felszabadulás napjáig.
Kiemelkedő epikus képsorok idézik a Pestért vívott utcai harcokat és Buda hosszú, kemény ostromát.
A közelmúltban elhunyt szerző két nemzedékhez szól: az idősebbhez, amelynek szívébe a közvetlen tapasztalat égette be a magyar sorsforduló epizódjait, s az ifjabb generációhoz, amely talán éppen a „Magyar napló”… (tovább)

>!
Kossuth / Zrínyi, Budapest, 1980
238 oldal · Fordította: Székely Andorné

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Pavel Luknyickij: Magyar napló

Pavel Luknyickij haditudósítóként érkezett Magyarországra 1944 végén, és napló formájában örökítette meg az élményeit. A kezdeti bejegyzések jellemzően a „turistás” rácsodálkozás jegyében íródnak, hősünk magyar falvakkal, nagyvárosokkal ismerkedik, és mindent, amit lát és hall a helyi viszonyokról meg az országról, precízen feljegyez. Végül egészen a fővárosig jut, ahol aztán az ostrom napjait is nyomon követi.

Bár sokkal olvasmányosabb, a stílusa néhol Konsztantyin Szimonovot idézi, ami, úgy gondolom, a haditudósítósdi hozadéka lehet.

A következő soroknál kezdtem sejteni, honnan az a száraz, tárgyilagos írásmód, amitől annak idején az agyvérzés kerülgetett Szimonovnál: „Testvéri egyetértésben élünk mindnyájan, Szincov (Pravda), Nyikityin (Izvesztyija), Kosztyin (rádió) meg a többiek. Jó fiúk. Mindannyian háborognak, amiért a szerkesztőségek száraz információt követelnek tőlünk, amelyet "nem színeznek érzelmek”, amely „hadműveleti gondolkodásmódban” van megírva."

Szerencsére e tekintetben Luknyickij jobban el tud szakadni a követelmények alakította írói szokásoktól. Egyébként is ábrándos fickónak tűnik, elég csak megnézni a kötetben szereplő utolsó fotót (merthogy fényképek is vannak a naplóban), ezen Luknyickij, ajkán halvány mosollyal, épp egy gazdagon virágzó ágat készül leszakajtani, valahol Magyarországon. Hűséges társa, ahogy a könyvben olvashatjuk, Sipov szakaszvezető, a sofőr, akinek fényképe szintén megtekinthető a kötetben: kissé elfogódottan áll, miközben egy magyar házaspár karol belé. A „hűséges társ” szöveg amúgy a képaláírásban szerepel, és azt gondolom, a minimum a néhány oldallal korábban lejegyzett autós história után. Történik ugyanis, hogy szegény Sipov összetöri az éppen aktuális gépkocsit, mire a „főnök” rögtön a legrosszabbra gondol, és a következőképp kommentál: „Sipov, aki feltevésemmel ellentétben józan volt…” Vagy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél? Sosem derül ki, mindenesetre Luknyickij alapjában véve normális fickó(nak tűnik). Persze elfogult, de nem csöpög vér a fogáról, hihető megdöbbenéssel fogadja, ha a katonatársak nem helyénvaló módon viselkednek a civilekkel, ezen kívül kíváncsi és nyitott, szívesen elbeszélget bárkivel, a saját katonáiktól kezdve a magyar civilekig. (Utóbbi esetben, ha épp nem akad tolmács, a francia nyelvtudását igyekszik bevetni.)

Sajnos az efféle beszélgetésekből kevesebb akad, mint a környezet és a hadműveletek leírásából, viszont cserébe legalább emlékezetesek.
Mert hogy is lehetne elfelejteni egy ilyen szöveget, mint ez: „Zsebtükrömbe nézve láttam, hogy az állkapcsom szépen félreáll; az öklömmel valahogy sikerült helyreütnöm.” Mesélte volt egy pilótasrác, miután élve megúszta, hogy kizuhant a repülőgépéből. És még zsebtükör is volt nála, egészen lenyűgöző.

Bizonyára csak izgalmas véletlen, de az egyik fentebb idézett szövegrészben Luknyickij megemlít egy másik haditudósítót is, Szincovot. Mit ad isten, Szimonov háborús trilógiájának főhőse pont egy bizonyos Szincov, aki a háború elején haditudósítóként ténykedik…

4 hozzászólás
vaclav322>!
Pavel Luknyickij: Magyar napló

Így látta egy szovjet haditudósító Magyarországot 1944-ben és 1945-ben, jobban mondva így láttatja ezt egy 1980-ben megjelent könyv. Egyrészt nagyon érdekesek a haditudósító személyes tapasztalatai, mindaz kicsiben és az emberek között, amit sok más könyvből csak „nagyban” tudunk meg. Másrészt a könyv hűen tükrözi a hazánk felszabadításával kapcsolatos rendszerváltás előtti felfogást, amely szerint a hős szovjet csapatok csak szépet és jót tettek hazánkban. Érdekes olvasmány, mert ugyanúgy tartalmazza 1944, mint 1980 történelmi lenyomatát!


Hasonló könyvek címkék alapján

K. Sz. Moszkalenko: A délnyugati irányban I-II.
Környei István: Katonasors 3.
Józsa Béla (szerk.): Mölders
Hans von Luck: Páncélosparancsnok
Erwin Rommel: Háború gyűlölet nélkül
Otto Skorzeny: Kommandós vállalkozásaim
Wilhelm Keitel: Keitel vezértábornagy visszaemlékezései
Eugene B. Sledge: Pokol a Csendes-óceánon
Kurt Meyer: Gránátosok
Nádasi Alfonz: Hadinapló