A ​Rézhegyek Királynője 95% 42 csillagozás

A bányászcsaládba született író, népmesegyűjtő tizennégy mesét tartalmazó kötetét @kalypso kihívására választottam.* A mesék a bányászok és kőfaragók, eme kemény, az egészséget felőrlő munkát végző emberek dolgos, küzdelmes mindennapjiaba engednek bepillantást, csodákkal, nagyhatalmú varázslényekkel, kincsek ígéretével fűszerezve az életükből vett epizódokat.
A drágakőnek könnyen rabjává válik az ember, megszállottan, megrögzötten kutatva a veszélyes, de sokat ígérő érclelőhelyek után, de csak keveseknek adatik meg, hogy becsületükkel és tisztességükkel kiérdemelve elnyerhessék a Rézhegyek Királynője jóakaratát. Az arany és a drágakövek ígérete ugyanis megméretteti az embert, s ezekben a mesékben is számosan könnyűnek találtatnak. Vannak azonban olyanok, akik becsületességükben eltántoríthatatlanok, akárcsak a népmesei legkisebb királyfik vagy egyszerű, de állhatatos fiak és leányok. Az ő kalandjaikról szólnak ezek a történetek, melyek közül néhány hol szorosabban, hol lazábban függ össze, akár több generáció sorsát is végigkövetve. Néhol az izgalmakat mesterien fokozandó, egy-egy mese utolsó mondatában azzal az ígérettel találkozunk, hogy a főhős sorsának további alakulását csak a következő mese fedheti fel előttünk.
Varázslatos, meselényektől kavargó világ amivel találkozhatunk, helyenként vissza-visszatérő motívumokkal, amelyek ismerős mintázatot alkotnak – akárcsak a malachit rajzolatai, amely a „réz egyik érce (…) világoszöld, szép ásvány. Sötétzöld erek hálózzák, szebbnél szebb mintákat formálnak rajta”.

* http://moly.hu/kihivasok/orosz-mesek-vilaga

Andersen meséi mellett van a helye. Legalábbis az én emlékezetem mindig ezt sugallta, most, újraolvasva, ugyanezt érzem. Mindketten tudnak valamit, valami hasonlót: hogyan kell színt, mesét, álmot vinni a hétköznapok, a többnyire sivár és egyáltalán nem felhőtlen hétköznapok szürke valóságába, és hogyan kell elfogadtatni azt, hogy nem minden álom, nem minden mese végződik jól.
Van valami delejes vonzerő a Rézhegyekben és királynőjükben. A mesélni tudás megfoghatatlan varázsa, a hegyek gyomrában, a mélységben rejtező különös világ borzongató, csábító érdekessége, a rengeteg különös nevű, káprázatosnál káprázatosabb színekben pompázó drágakő csalogató, hűvös fénye. Ékszerként csillanó kis gyíkok, kígyók hideg, de bűvölő vonzása. És fent, a felszínen a bányavidék. Munkások és jobbágyok, gazdagok és nyomorgó, betegségek és gondok sújtotta, szebbre, jobbra vágyó szegények, tehetséggel megáldott, saját utat, sablonokból kilépő, egyediséget kereső kézműves-művészek világa. A világ, ahol nap mint nap megmérettetik az ember. Találkozik a Rézhegyek Királynőjével, a Nagy Kígyóval vagy Lidérc anyóval, akik felkínálják neki az annyira áhított kincset, mely egyesek kezében porrá omlik, mások keze alatt csodálatos alkotássá szépül. De aki a kincs, gazdagság vagy akár a tehetség, tökéletesség keresésére indul, és találkozik ezek őrzőjével, többnyire megégeti a kezét – hideg kövek fájó égetése ez. Ami túléli ezt a találkozást, az egyben a legnagyobb érték is: a szeretet, a hűség és a művészi alkotás, a tehetség terméke. Mert a Rézhegyek titokzatos lényei nemcsak kegyetlenek, hanem bölcsek és igazságosak is.
Borongós, szívszorító történetek ezek, mégis annyira szépek, hogy egyre csak olvasnád és olvasnád őket. Talán felnőtt fejjel még szebbek, még többet mondanak, igaz, nyomasztóbbak is. Írójuknak meg sikerül az, amire hősei is annyira vágynak: egyedinek lenni, képzeletét, tehetségét szabadjára engedni. Gyönyörűen szövi össze a népmesék titokzatos világát a megtapasztalt bányászlét mindennapjaival, fantasztikum és realizmus ötvözésével villantja fel az emberit – sorsokat, konfliktusokat, vívódásokat…
Nagyon-nagyon szeretem. Ma is.

Szemben a Tűzmadár orosz mesegyűjteményével, ezek a történetek összekapcsolódnak, és ez sokkal gördülékenyebbé teszi az olvasást. Az Urál vidékén gyűjtött népmesék hősei egytől egyig bányászok, munkafelügyelők, kincskeresők, malachitfaragók, és ilyen vagy olyan formában minden mesében megjelenik vagy a Rézhegyek Királynőjének alakja, vagy egy titokzatos kígyó, a földalatti kincsek őrzője, aki változatos emberalakokban és (alapvetően természetfeletti) szerepekben is képes mutatkozni. A magukat földhöz vágó és daliákká változó madarak itt elmaradnak, kapunk viszont rókát, aki ha földre koppintja az orrát, öreganyóvá változik. Cárevicsekről és messzi királyságokról legfeljebb csak hírből hallunk, egyszerű emberekről és hétköznapi csodákból szövődnek itt a történetek.

Néhány mesében egészen szokatlan, mondjuk úgy, modern témák bukkannak fel, nem véletlenül ezek lettek a kedvenceim. A kővirág c. mesében a művészi önkifejezés gyötrelmének, már-már önpusztító sürgetésének minden fokozatát átélhetjük Danyiló mester életútját követve. Az utóbbival összefüggő, A hegybéli mester c. történetben pedig a magára hagyott menyasszony, Katya sorsát követhetjük nyomon: hogyan próbál érvényesülni és férfimesterséget kitanulva, büszkén talpon maradni egy eltökélt „szingli” az őt körülvevő, igencsak hagyományos szerkezetű és szűklátókörű társadalomban. Szerencsére ez népmese, így végül a bátor és hűséges szívű leány természetesen elnyeri méltó jutalmát. ;)

NB. Lehet, hogy tévedek, de az utolsó mese mohalepte kővitézeiben felismerni véltem a Marija Morevna és a Halhatatlan egyik mellékszereplőjének, a lesovik Zemlegyednek az archetípusát.

Évekkel ezelőtt fedeztem fel ezt a könyvet a polcunkon, amikor anyuval leltároztuk őket, és úgy megfogott a címe, hogy azóta terveztem elolvasni.
Nekem valahogy teljesen kimaradt a gyerekkoromból köszönöm anyám, hogy nem sokkoltál meg vele, de így utólag meg is értem, hogy miért nem merült fel mint potenciális esti mese vagy a megoldás a „Mit olvassak? Mondj valamit, amit szerettél ennyi idősen!”-féle nyavalygásaimra. Azért elég durva volt spoiler. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy nem ragadott volna magával az orosz bányászlét. Most is csak lehangolt.
De ezzel még simán megbirkóztam volna, elvégre egy mesének sosem árt némi borongósság. Viszont az sok volt, hogy némelyik olyan didaktikus tanmese-jelleget öltött, mintha valami propagandaszöveget nyomtak volna be a végére. Talán két olyan mese is van, ahol „Lenin bátyuska” konkrétan megjelenik, mint a szegény bányászok – akik természetesen hűen harcolnak a szovjethatalomért, ahogy illik – megmentője. Néha szerencsére megússzuk akkora utalással, ami kiszúrja az ember szemét. De a végére a németek állandó szidását is legalább ennyire untam, akik természetesen mind hülyék, gonoszak, lusták és csúnyák. Sajnos túlságosan mély nyomokat hagyott rajta a korszellem.
Pedig ha ezeket az idegesítő rétegeket lehámozzuk róla, akkor annyira jó lehetett volna. Így is voltak olyan mesék, amik megúszták az okító jelleget, és végre tényleg a történetre lehetett koncentrálni. Mindent imádtam, amiben szerepel a Rézhegyek Királynője, aki tényleg csodás és állati menő. Sőt az összes olyan történet tetszett, amiben valami legendás alak szerepelt, mint pl. a kék kígyócska vagy az ezüst szarvas.
Az pedig különösen bejött, hogy nem különálló mesék, hanem van köztük egy csomó összefüggés, egyesek többször is felbukkanak, a Rézhegyek Kiálynője is visszatér időnként, és ez a folytonosság kimondottan jót tett az egésznek. A végére még annyira kellett volna egy olyan, amiben ismét központi szerepet kap.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, de nagyobb katarzisra számítottam, ehhez képest nem is hiszem, hogy újraolvasós, legfeljebb egy-két történet. Viszont meg kell jegyeznem,hogy nem tudom, milyen minőségi szuperpapírból van az 1955-ös kiadás, de ahhoz képest, hogy milyen régi, és kívüllről azért elég lelakott, a lapjai jobb állapotban vannak, mint pl. egy kétezres évekbeli könyvnek. Még csak nem is sárgák, szóval pirospont a kiadónak.

Kincset rejt e könyv, nem malachitot, de legalább olyan értékest, mint ama kő e kötet szereplőinek. Tetszett, hogy valamennyire összefüggő történetek, és, hogy kevesbé nepmesés a megfogalmazás, akkor is, ha mégis meseelemekkel tarkított.

Sok jó értékelést olvastam róla, sokat vártam tőle. De sajnos nekem nem tetszettek. Lehet, hogy ezek népmesék ( megtalálható bennük minden, aminek jó népmesében lennie kell : állattá változó tündér, lidérc, drágakő, ami csak tiszta ember kezében marad értékes, gonosz bányamester, tanulni vágyó fiatalok, rókalelkű testvér), de nagyon érződik a szocialista időben történt gyűjtés, zavaróan sok benne a didaktikus megmondás. Ami viszont tetszett, hogy a mesék összefüggnek, szinte már meseregény lett belőlük. Érdekes – és nekem tetsző – megoldás a többnyire kék-zöld illusztráció.

Örülök, hogy hallgattam azokra az általam nagyra értékelt olvasótársakra, akik ajánlották ezt a könyvet. Vérbeli „bányászkislányként”, aki bányát is járt hajdanán, megmelengették a szívemet ezek a gyönyörű, bár sokszor tragikus mesék.

Az Aranyhajszál kötet után már csak 3 ismeretlen mese maradt számomra ebben a kötetben. De muszáj volt újra beleolvasnom a már ismert mesékbe is, annyira tetszenek.
A címadó meséből készült film is (http://www.port.hu/a_rezhegyek_kiralynoje/pls/w/films.f…), amelyet megnéztem. Csalódás volt, nem adta vissza a könyv hangulatát: a királynőt vihogós fruskának, Sztyepánt pedig „tökös” legénynek mutatták be, kihangsúlyozva egy erotikus vonalat, amelyről még utalásilag sincs szó az eredeti mesében. (vagy Rab Zsuzsa nagyon átdolgozta az eredeti mesét…)
Most akadtam rá, hogy A kővirág c. meséből is készült film (http://www.port.hu/a_kovirag_kamennyy_tsvetok/pls/w/fil…) francia – orosz koprodukcióban. Felvértezem magam, és ezt is megnézem majd.

Nagyon nehéz írni erről a kötetről. Egyszerűn annyira tetszett az egész. Megfogtam a szereplők, a színek, a helyszínek. Bazsov valahogy varázsolt a szavakkal, szinte láttam magam előtt az aranyat, a malachitot és az összes többi kincset és csodát. Kellően szomorkásak voltak ahhoz, hogy tényleg jó mese legyen belőlük – ezt most nem arra értem, hogy csak az lehet jó, ahol az ember kisírja a szemét, hanem ahol a valóság és veszteségek keverednek a csodával, a szerencsével és az ősi „a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik” hagyománnyal.
Fantasztikus élményt adott, a végén már osztogattam be, hogy ne legyen vége, tartson tovább ez a csoda. Máskor is a kezembe fogom venni.
(Plusz pont a fordítónak. Nem tudom, hogy az eredeti milyen, de Rab Zsuzsa érzékletesen választott szavakat, meséhez illően.)

Ez a könyv valami eszméletlenül jó. Imádom egyrészt ezt a világot, másrészt meg a valóságot is remekül tükrözte a történet.