Veronika ​meg akar halni (És a hetedik napon) 78% 1500 csillagozás

Abbahagytam. Pedig jó szándék vezérelt. Keresni akartam valamit amibe belekapaszkodhatok a hetente itt-ott kibontakozó unalmas, anticoelhos vitákban. Hogy azért aki olvassa az mégis olvas, meg hogy a gaz is szép tud lenni tavasszal, messziről. Ez nem jött össze. Nem is azzal van gond, hogy Coelho nem tud írni. Az achilles-sarka az egésznek számomra Coelho ezoterikus misztikájában van. Ahogy és amilyen alpári és közönséges módon itt ebben a könyvben az orvostudományt ellenségképként vázolta fel az szánalmas. Ehhez már nincs idegem. Ennyi történt. Elgáncsolt a gaz. Nincs jelentősége. Kérem oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló.

„Soha senkire nem haragudott, mert az azt jelentette volna, hogy cselekednie kell, harcolnia az ellenféllel – aztán pedig tűrni az előreláthatatlan következményeket, mint például a bosszút.”
Ez…
ez borzalmas.
Ha ez lett volna az első könyv, amit Coelhotól olvasok, azt gondolnám, az óvodás megfogalmazás a fordító hibája. Így viszont tudom, hogy ez csakis az írót minősíti. Soha nem láttam még Coelho arcát, nem hallottam őt beszélni, de úgy képzelem, hogy nagyon buta ember lehet. Döbbenetes, mennyire távol áll tőlem az ő világa.
A dialógusok élettelenek, valótlanok, átélhetetlenek, megfogalmazhatatlanul bugyuták. Most ugye el kellene gondolkodnom az életem értelmén, el kellene határoznom, hogy kilépek a megszokott malomból, mert minden perc drága, bla bla bla… de…
de érzem, hogy máris távolodik tőlem ez a könyv, minden Mély Mondanivalójával. Az elejére még éppen hogy emlékszem. Úgy fél órája végeztem vele, de a közepe már homályos.
Várjunk csak, mi is volt a vége?
Huss!
Repülj Magvas Coelhoi Életbölcsesség, Szabad Vagy, Talán Másból Majd Kiűzöd A Keserűséget Ezzel A Vécépapírral.
Ígéretemet teljesítve vettem kézbe ezt a regényt. Végre nincs több dolgom Coelhoval az életben.

Egészen a tegnapi napig nem gondoltam volna, hogy nekem, aki a spirituális világtól igencsak távol áll, Coelho könyv a kezem ügyébe kerül, de mint egy isteni szikra, Veronika megjelent, és olyan szinten magával ragadta a testemet és lelkemet, mint már nagyon régóta egy könyv sem.
Gyönyörű volt. És tanulságos. És hihetetlen módon elgondolkodtató.
Örülök, hogy végre én is „felnőttem” Coelho történeteihez.

Valaki adjon egy méretes pofont Veronikának. És utána induljon el, hogy móresre tanítsa Coelho Mestert.

A könyv elolvasása után megfogadtam, hogy őrültebb leszek. :D

Paulo Coelho ezúttal se győzött meg.
Az volt az érzésem, hogy túl sok mindent akart beleerőltetni ebbe a könyvecskébe, éppen ezért nagyon felszínes maradt. Alapvetően egy egzisztencialista probléma felvetéssel indul a könyv, Veronika az élet értelmén, hiábavalóságán töpreng és úgy dönt, hogy nem folytatja tovább: öngyilkos lesz. Aztán jön egy kis antipszichiátriai vonal, a normalitás kérdésének feszegetése, egy kis asztrális utazás, egy kis szexualitás, egy kis szerelem, egy kis orvosi kísérlet.
A legfőbb bajom, hogy mindazt, amit Coelho elmond ebben a könyvben már olvastam máshol (Yalom, Kesey, Plath – csak hogy pár nevet említsek). Nem mond új dolgokat, közhelyekkel dobálózik. A normalitás a társadalmi közmegegyezésen múlik. Az élet értelmét csak végességének tükrében tudjuk értékelni. Fedezd fel önmagad, spirituális, testi és szexuális valódat és légy szabad. A valóságot a tudatunk formálja. Mindezt mások szebben, logikusabban, igényesbben leírták már.
Az alkimistát olvastam még a szerzőtől, ahol szintén ez volt az érzésem, hogy csak a felszínt kapargatja, minden kijelentése a levegőben lebeg, nincs súlya – „Megmérettél és könnyűnek találtattál.”

Nem hittem, hogy elolvasom ezt a könyvet ezzel a címmel, aztán hagytam magam rábeszélni, ráadásul ajándékba is megkaptam. Így kezdődött, majd sok meglepetéssel folytatódott, ugyanis ahogy haladtam az olvasással, úgy jöttem rá, hogy egyre jobban tetszik. Az első meglepetés akkor ért, amikor rögtön az elején kiderült, hogy Szlovéniában játszódik a történet, ahol nem is olyan rég jártam. Másrészt sokkal komorabb hangulatot vártam, de szerencsére inkább pozitív kicsengése van a könyvnek. Tetszett, hogy Veronika története mellett mások életét is megismerhettem. Tele van érdekes elgondolással a könyv és bizony kicsit csavaros is. Nagyon tetszik az író stílusa, igazán olvasmányos. Kellemes csalódás volt.

Nem vagyok egy hatalmas Coelho rajongó, de azt kell mondjam, ez a könyv akkor is jó. (Hiszen nem véletlenül olvastam már másodjára.) Néha mindannyian érezzük azt, amit Veronika érzett, mielőtt öngyilkosságot követett el. A hétköznapok megszokott rutinját, és azt, hogy néha azt érezzük, már belefáradtunk ebbe. De mindig van miért élni, túl kell emelkednünk a mindennapokon, hiszen mindenben rejlik valami apró csoda. Számomra ezt jelentette ez a könyv. Sose adjuk fel, merjünk nagyot álmodni és tenni azért, hogy boldogok legyünk. Ne törődjünk bele a szürke hétköznapok megszokásaiba, hanem éljünk úgy, hogy mire a végéhez érünk, tudjuk, hogy érdemes volt, legyen mire örömmel és büszkén visszatekinteni!

Sok Coelho könyvbe beleolvastam már, de nekem valahogy sehogy sem tetszett az író stílusa, pár oldal után félretettem a regényeit, mert szimplán untam…
Ez viszont abszolút 5 csillagos és kedvenc. Nagyon tetszik Veronika karaktere, a téma, a kidolgozás.
Bár minden Coelho könyv ilyen hatással bírna…
Akinek tetszett a könyv, feltétlenül ajánlom a filmet is, nagyon jól visszaadja a történet hangulatát!

Számomra a könyv tartalmazott mondanivalót, de formáját és témáját tekintve sem tudott újat mutatni.

A mondanivaló nagyon minimális és olyan szinten leegyszerűsített, hogy azt nem is érdemes boncolgatni. Valójában ez az attitűd az egész regényen végigvonul. Coelho olyan hasonlatokkal dolgozik, amik már megszokottak. Olyan közhelyeket ír le, amik mindenki által ismertek. Semmi újat nem alkot. Nem akarja és nem is tudja megváltani a világot.

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/10/paulo-coelho-ver…