Az ​ördög és Prym kisasszony (És a hetedik napon) 75% 542 csillagozás

Ez volt a negyedik könyvem Coelhótól, de biztos, hogy nem az utolsó! Rádöbbentem ugyanis arra, hogy én bizony szeretem ezt az írót! Na persze nem elvakultam és mindennel egyetértve (lásd A Piedra folyó partján ültem és sírtam Istennő kultusza), de úgy hiszem, hogy a Mesternek – bizonyos élethelyzetekben – igenis okos gondolatai, jó meglátásai és követhető iránymutatásai vannak.
Maga a történet, vagyis a Jó és a Rossz köré épített cselekmény nagyon tetszett, a sorozat első két kötetéhez hasonlóan olvasmányos, tanulságos és elgondolkodtató volt. Amiért mégsem kapja meg tőlem a maximális csillagot, az csakis a befejezés hibája: annyira elnagyolta és összecsapta Coelho az utolsó oldalakat, mintha agyban már a következő könyvénél vagy történeténél járt volna… Így összességében egy kis hiányérzettel tettem le a regényt.

Elolvastam, mert rajta van az 1001-es listán. Nem tudom mit keres ott.
Fejlődésregény? Tényleg? Ki fejlődik? (Én majdnem visszafejlődtem olvasás közben.)
Döntések. Nem mindig sikerülnek.
Az ember unalmában kitalál egy ördögöt. Így könnyebb dönteni? Vagy hárítható a felelősség?

Azt gondoltam nem veszek kézbe soha többet Coelho könyvet. Igaz csak kettőt olvastam eddig, Az alkimista-t, és a Tizenegy perc című könyveit. Az első tetszett, a másodikat csak azért nem csaptam a falhoz, mert nem rongálok könyveket, és nem is az enyém volt.
Ez a történet a Jó és Rossz harca, az arany, vagy a becsület. Elgondolkodtató történet, de továbbra is tartom magam, hogy ennek a pasinak a könyveiért nem adok pénzt. Ezt is kölcsön kaptam, de nem értem itt sem az 1001-es listán való részvételét!

Bár korábban megfogadtam, hogy soha többet nem veszek Coelho-t a kezembe, most annyira szorít az idő az 1001 könyves kihívással, hogy mégis megtettem.
Igazából nem is bántam meg, mert a korábban olvasott két könyvéhez képest (Az alkimista, Veronika meg akar halni) ez egész jó volt. (meg még rövid is) Az „egész jó” alatt itt értsük azt, hogy nem kapartam le az arcom oldalanként, és nem környékezett hányinger a bölcselkedéstől. Még a sztori is érdekes, bár azért a közhelyek puffogtatásából jut ebbe a könyvbe is rendesen.
Oké, egy pont most oda.

Majdnem. Majdnem adtam rá három csillagot. De akkora közhellyel zárta le az erkölcsi dilemmát, mint egy táktor. (Bocs, @krlany, de ez volt az első hasonlat, ami eszembe jutott a kilógó lóláb után.)
Mert egyébként olvasmányos is volt, nem akart költőieskedni, nem voltak benne Nagybeűs Főnevek, és az angyal-ördög még kb. belefért a fikciós egyezményembe, szóval nem idegesített a halálba. De az utolsó előtti fejezet utolsó 3 mondata simán megért mínusz egy csillagot.
És ezennel feladom az utolsó kenetet az esélynek. Mert kettő is volt, de van egy rakás sokkal jobb könyv, amit el kéne olvasni.

Újabb esély a Mesternek. Ne kérdezzétek, miért. A téma elcsépelt vagy elcsépelhetetlen. Nézőponttól függ. Én szívesen olvasok róla. Nemrégiben Kazantzakisz regényét. A helyzet hasonló, de nem azonos: egy csendes, unalmasságig nyugalmas, kiszámítható megbízható, mozdulatlanságba dermedt hegyi falucska derék emberei megmérettetnek. Dönteni kell: vállalják-e egy bűnbak feláldozását vagy sem. Ezúttal kecsegtető jutalom is várna rájuk – banális földi jó. Mert az ember lelkét és jövőjét itt aranyban mérik. A kialakult szituáció kísértőnek és megkísértettnek egyaránt önismereti tréning, az „ördög” végül megérti, hogy az ember nem jó vagy rossz, hanem egyszerre mindkettő, és hogy önuralom kérdése minden. Meg választásé. Prym kisasszony pedig megtanulja, hogyan kell megvalósítani az álmokat. (Elárulom, ha nem tudnátok: cselekedni kell, lépni, nem nyavalyogni).
Bevallom, sokkal rosszabra számítottam, mondhatni kellemes csalódás volt, ezúttal sokkal kevesebb közhellyel találkoztam, és a nagybetűs világmegváltó fogalmak sem hemzsegtek benne. A hollywoodi giccsekre emlékeztető vállakon ücsörgő angyalokkal és ördögökkel viszont nem tudtam kibékülni, hogy a bakizó őrangyal-sztoriról ne is beszéljek. A „cseles” megoldás a végén ugyancsak sokat rontott az összbenyomáson. Kár, mert ez volt az eddigi legjobb (de lehet, hogy utolsó) Coelho-olvasmányom.

(Ja, már majdnem elfelejtettem: megtudtam, hogy "kétféle idióta létezik: az egyik,
aki azért nem tesz meg valamit, mert megfenyegették, a másik pedig, aki azért tesz meg
valamit, mert megfenyegették." Nos, engem nem fenyegettek meg, de határozottan megmondták nekem, mit olvassak: http://moly.hu/kihivasok/megmondom-mit-olvass :))

Nem is tudom, honnan kezdjem.
Ha nem lőtte volna le a poént azzal, hogy elárulja a valahányadik oldalon a világirodalmi párhuzamát, akkor is rájön az ember, mert nem lehet nem rájönni. Mert nem vagyok bunkó olvasó, kikérem magamnak, P. C.! Napnál is világosabb.
Én értem, hogy P. C. menteni óhajtja a mentésre szerinte rászorulót, de…
Találtam benne egy csomó idézhető bölcsességet. Amolyan közhelyszerűt. Ami jól hangzik. Tudjuk, Coelho-idézet a meghívóra…
A hosszú vonatútra jó volt, de száradjon a kezem, ha.

A Jó és a Rossz minden emberben ott lakozik és állandó harcban állnak egymással. Tudja ezt a megkeseredett szívű Idegen is, aki a 281 lelket számláló, kihalófélben lévő kis faluba érkezik, hogy az ottani embereket megkísértse. Az ő életének, úgy érzi, vége már, hát tudni akarja, olyan romlott-e mindenki, mint ő véli, vagy mégse?
Chantal, a fiatal csaposlány élete eddigi részében csak várt és mindig csalódott. Most éppen ő kerül az Idegen útjába, cselekednie, dönteni kell: képes lesz-e változtatni végre az életén, s ha igen, milyen áron?
Sikerül-e a lakosoknak ellenállni a kísértésnek? Vagy mindenre képesek lesznek a felkínált aranyért?
Coelho nagyon érzékletesen rajzolja meg az emberekben zajló lelki folyamatokat, közben történeteket mesél a Bibliából, Leonardóról, szinte példabeszédszerűen.
Viszonylag rövid a történet és nem is igazán eseménydús, mégis megfogott.
A sok kedvencelést látva, gondolom, más is így volt ezzel.

Jó és Rossz, Angyal és Ördög bárhogy is hívjuk szerintem jópárunkat már megkísértett. Itt állunk éljük az életünket és látjuk mi folyik a világban. Ki mi érvényesül? Mire neveljük a gyerekeinket hogy jobb életet éljenek? Vajon mi a bűn? Áldozat, mártír, bűnös – hova tartozunk? Ki dönti el mi is jó nekünk?

A Jó és a Rossz örök kérdése… Megint egy olyan témát boncolgat Coelho, amire nincs igazán válasz, vagy pedig sokféle van. Attól függően kinek hogyan alakul a saját sorsa, mondja azt hogy az emberiség jó, vagy rossz…
Mindenki válaszolja meg a kérdést magának….