Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, némi transzcendencia – ezek Coelho írásművészetének kulcsszavai. Coelho művei közül eddig a Veronika meg akar halni című regény jelent meg kiadónknál 2001-ben, illetve a szerző főművének tartott Az alkimista.
Az ördög és Prym kisasszony-ban Coelho egy zárt közösség próbatételét ábrázolja. Egy hegyvidéki kis falucskában játszódik, ahol főleg öreg emberek, földművesek és pásztorok leszármazottai élnek. Egy szép napon titokzatos idegen érkezik a faluba, akiben többen az ördögöt vélik fölfedezni. Az idegen gazdagságot ígérve ráveszi Prym kisasszonyt, a fiatal szállodaalkalmazottat arra, beszélje rá a falu népét, hogy öljenek meg valakit maguk közül, és olyan jutalmat kapnak, amivel újra felvirágoztathatják a falut. Chantal Prym, aki nagyon szeretné megváltoztatni az életét, vajon minden gátlás nélkül az idegen bűntársa lesz? A faluközösség enged-e a kísértésnek, és valóban kiválaszt soraiból egy bűnbakot? Az idegen pedig joggal bízik-e… (tovább)
Az ördög és Prym kisasszony (És a hetedik napon) 581 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2000
Enciklopédia 17
Kedvencelte 38
Most olvassa 15
Várólistára tette 78
Kívánságlistára tette 40
Kölcsönkérné 3

Kiemelt értékelések


Ez volt a negyedik könyvem Coelhótól, de biztos, hogy nem az utolsó! Rádöbbentem ugyanis arra, hogy én bizony szeretem ezt az írót! Na persze nem elvakultam és mindennel egyetértve (lásd A Piedra folyó partján ültem és sírtam Istennő kultusza), de úgy hiszem, hogy a Mesternek – bizonyos élethelyzetekben – igenis okos gondolatai, jó meglátásai és követhető iránymutatásai vannak.
Maga a történet, vagyis a Jó és a Rossz köré épített cselekmény nagyon tetszett, a sorozat első két kötetéhez hasonlóan olvasmányos, tanulságos és elgondolkodtató volt. Amiért mégsem kapja meg tőlem a maximális csillagot, az csakis a befejezés hibája: annyira elnagyolta és összecsapta Coelho az utolsó oldalakat, mintha agyban már a következő könyvénél vagy történeténél járt volna… Így összességében egy kis hiányérzettel tettem le a regényt.


Hát, ez csak nekem tetszett annyira ?
Egy elzárt hegyi közösségbe érkezik egy idegen, a némi spiritualitással szemlélődő idős hölgy az ördögöt véli felfedezni benne. Figyel tovább.
Közben az idegen megkísérti az egyik fiatal lányt a faluban.
Aranyrudakat mutat neki, gazdagságot ígér , mézes madzagként elhúzva előtte.
De feltétele is van ám a gazdagságnak, ami nem kevés gondot, lelkiismeret furdalást okoz. Felbolydul a falu, nem tudják mit tegyenek, illetve mindenkinek van egy ötlete …
Érdekes, hogy mennyire befolyásolhatóak az emberek, mi mindent változtathat meg a pénz.
Én nagy élvezettel olvastam, csak úgy éreztem, hogy a vége összecsapott lett, ezért a levonás.


Elolvastam, mert rajta van az 1001-es listán. Nem tudom mit keres ott.
Fejlődésregény? Tényleg? Ki fejlődik? (Én majdnem visszafejlődtem olvasás közben.)
Döntések. Nem mindig sikerülnek.
Az ember unalmában kitalál egy ördögöt. Így könnyebb dönteni? Vagy hárítható a felelősség?


Coelho az eddig olvasottakkal nem nyűgözött le igazán, de ezzel a könyvével sikerült valamennyire felkelteni az érdeklődésemet. Egész jó az alaptörténet. Az emberi mivoltunk, gyarlóságaink , hibáink , jellemvonásaink és lelki sokszínűségünk egész tárháza vonul fel. Sokat tanulhatunk önmagunkról.


Azt gondoltam nem veszek kézbe soha többet Coelho könyvet. Igaz csak kettőt olvastam eddig, Az alkimista-t, és a Tizenegy perc című könyveit. Az első tetszett, a másodikat csak azért nem csaptam a falhoz, mert nem rongálok könyveket, és nem is az enyém volt.
Ez a történet a Jó és Rossz harca, az arany, vagy a becsület. Elgondolkodtató történet, de továbbra is tartom magam, hogy ennek a pasinak a könyveiért nem adok pénzt. Ezt is kölcsön kaptam, de nem értem itt sem az 1001-es listán való részvételét!


Bár korábban megfogadtam, hogy soha többet nem veszek Coelho-t a kezembe, most annyira szorít az idő az 1001 könyves kihívással, hogy mégis megtettem.
Igazából nem is bántam meg, mert a korábban olvasott két könyvéhez képest (Az alkimista, Veronika meg akar halni) ez egész jó volt. (meg még rövid is) Az „egész jó” alatt itt értsük azt, hogy nem kapartam le az arcom oldalanként, és nem környékezett hányinger a bölcselkedéstől. Még a sztori is érdekes, bár azért a közhelyek puffogtatásából jut ebbe a könyvbe is rendesen.
Oké, egy pont most oda.


Újabb esély a Mesternek. Ne kérdezzétek, miért. A téma elcsépelt vagy elcsépelhetetlen. Nézőponttól függ. Én szívesen olvasok róla. Nemrégiben Kazantzakisz regényét. A helyzet hasonló, de nem azonos: egy csendes, unalmasságig nyugalmas, kiszámítható megbízható, mozdulatlanságba dermedt hegyi falucska derék emberei megmérettetnek. Dönteni kell: vállalják-e egy bűnbak feláldozását vagy sem. Ezúttal kecsegtető jutalom is várna rájuk – banális földi jó. Mert az ember lelkét és jövőjét itt aranyban mérik. A kialakult szituáció kísértőnek és megkísértettnek egyaránt önismereti tréning, az „ördög” végül megérti, hogy az ember nem jó vagy rossz, hanem egyszerre mindkettő, és hogy önuralom kérdése minden. Meg választásé. Prym kisasszony pedig megtanulja, hogyan kell megvalósítani az álmokat. (Elárulom, ha nem tudnátok: cselekedni kell, lépni, nem nyavalyogni).
Bevallom, sokkal rosszabra számítottam, mondhatni kellemes csalódás volt, ezúttal sokkal kevesebb közhellyel találkoztam, és a nagybetűs világmegváltó fogalmak sem hemzsegtek benne. A hollywoodi giccsekre emlékeztető vállakon ücsörgő angyalokkal és ördögökkel viszont nem tudtam kibékülni, hogy a bakizó őrangyal-sztoriról ne is beszéljek. A „cseles” megoldás a végén ugyancsak sokat rontott az összbenyomáson. Kár, mert ez volt az eddigi legjobb (de lehet, hogy utolsó) Coelho-olvasmányom.
(Ja, már majdnem elfelejtettem: megtudtam, hogy „kétféle idióta létezik: az egyik,
aki azért nem tesz meg valamit, mert megfenyegették, a másik pedig, aki azért tesz meg
valamit, mert megfenyegették.” Nos, engem nem fenyegettek meg, de határozottan megmondták nekem, mit olvassak: http://moly.hu/kihivasok/megmondom-mit-olvass :))


Eddig egy könyvet olvastam Coelhotól (Hippi), azt nagyon szerettem. Mind a történetet, mind az író stílusát.
Összességében ez is egy jó könyv volt, egyszerre tanít és szorakoztat, ez pedig tökéletes kombináció. Nekem valami mégis hiányzott, talán magára a történetre nem tudtam igazán rákapcsolódni.
Azt hiszem ez egy olyan kötet, amiben mindig képes mást látni az ember, mikor újra és újra előveszi. Bár nem lett a kedvencem én is szívesen elolvasnám még, akár többször is.


A Jó és a Rossz minden emberben ott lakozik és állandó harcban állnak egymással. Tudja ezt a megkeseredett szívű Idegen is, aki a 281 lelket számláló, kihalófélben lévő kis faluba érkezik, hogy az ottani embereket megkísértse. Az ő életének, úgy érzi, vége már, hát tudni akarja, olyan romlott-e mindenki, mint ő véli, vagy mégse?
Chantal, a fiatal csaposlány élete eddigi részében csak várt és mindig csalódott. Most éppen ő kerül az Idegen útjába, cselekednie, dönteni kell: képes lesz-e változtatni végre az életén, s ha igen, milyen áron?
Sikerül-e a lakosoknak ellenállni a kísértésnek? Vagy mindenre képesek lesznek a felkínált aranyért?
Coelho nagyon érzékletesen rajzolja meg az emberekben zajló lelki folyamatokat, közben történeteket mesél a Bibliából, Leonardóról, szinte példabeszédszerűen.
Viszonylag rövid a történet és nem is igazán eseménydús, mégis megfogott.
A sok kedvencelést látva, gondolom, más is így volt ezzel.


A Jó és a Rossz örök kérdése… Megint egy olyan témát boncolgat Coelho, amire nincs igazán válasz, vagy pedig sokféle van. Attól függően kinek hogyan alakul a saját sorsa, mondja azt hogy az emberiség jó, vagy rossz…
Mindenki válaszolja meg a kérdést magának….
Népszerű idézetek




[…] két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket.
45. oldal




– Azt hiszem, ahogy öregszünk, szép lassan megértjük, hogy a halál elkerülhetetlen. És meg kell tanulnunk derűsen és bölcsen fogadni. Sok felesleges szenvedéstől szabadíthat meg minket.
167. oldal




– […] Egyet mondhatok: az élet hosszúsága vagy rövidsége egyedül attól függ, hogyan éljük.




– Én fellázadtam a sors ellen, és csöppet sem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Maga viszont elfogadta a szegény árva szerepét, aki mindent megtett azért, hogy szeressék, de mivel néha kudarcot vallott, szeretetéhsége szép lassan átalakult keserű bosszúvággyá. A szíve mélyén maga is olyan akar lenni, mint Viscos többi lakója. Egyébként azt hiszem, a szívünk mélyén mindannyian olyanok akarunk lenni, mint a többi ember. De a sors más történetet szánt magának.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Margaret Atwood: Fellélegzés 80% ·
Összehasonlítás - Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története 92% ·
Összehasonlítás - Harry Mulisch: A menny felfedezése 87% ·
Összehasonlítás - Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve 87% ·
Összehasonlítás - Roberto Bolaño: Vad nyomozók 88% ·
Összehasonlítás - Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején 88% ·
Összehasonlítás - Jorge Amado: Csodabazár 85% ·
Összehasonlítás - Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája 84% ·
Összehasonlítás - Thomas Mann: A varázshegy 87% ·
Összehasonlítás - Hermann Hesse: Demian 90% ·
Összehasonlítás