A ​portobellói boszorkány 469 csillagozás

Paulo Coelho: A portobellói boszorkány Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Athena – eredeti nevén Sherine Khalil – egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül.

Eredeti cím: A Bruxa de Portobello

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Athenaeum, Szekszárd, 2011
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639615557 · Fordította: Nagy Viktória
>!
Athenaeum, Budapest, 2010
292 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639615557 · Fordította: Nagy Viktória
>!
Athenaeum, Budapest, 2009
294 oldal · ISBN: 9789639615557 · Fordította: Nagy Viktória

4 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 23

Most olvassa 17

Várólistára tette 76

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Akkor döntöttem el, hogy mégis, mikor megtudtam: Erdélyről is van szó benne. Hát igen… Hellyel-közzel, felületesen és közhelyesen. Azért találkoztam már szimpatikusabb erdélyi boszorkánnyal… Aztán ez az Erdély, a vámpírok földje
De megtudtam, hogy ha Isten női arcáról szeretnék hasznos információkat, elég, ha olyan valakihez fordulok, aki járt a sivatagban és a Kárpátokban, cigányok közt. Ami azt illeti, én mondhatni mindig a Kárpátokban járok, cigányokat is ismerek (annyi időt biztosan töltöttem velük, mint Athena). Most már elég lesz csak a sivatagba eljutnom, és jöhet a megvilágosodás??? És majd mások fordulnak hozzám, Mester lehetek???
Komolyra fordítva a szót: az eleje mintha jól indult volna. Szeretem ezt az objektivitást játszó riportosdit. De sajnos nem lett semmi az ígéretből. A szereplők csak jelzések, üreseknek éreztem őket, egyénítésük minimális, jellemrajzról ne is beszéljünk. Mindenhonnan árad a Tan és az ismeretterjesztés (mert el kell magyarázni az olvasónak, hogy és mint volt Ceausescuval, hogy és mint van a skót-angol történelemmel, hogy külön skót parlament meg Stuart Mária, de azt is, hogy ki volt Dionüszosz vagy Gaia stb.) Ez nekem egyszerre volt túl sok és túl kevés. Még mindig keresem azt a Coelho könyvet, amelyik tetszeni fog…

20 hozzászólás
>!
gazibla
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Coelho nagyon bölcs ember és szeretem olvasni az írásait. Ez a könyv a szeretetet és a vallást boncolgatja. :) Az alkimista jobban tetszett tőle, de ez is egy jó történet volt. :)

>!
Cendrillon0002
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Na jó,hát akkor értékeljünk :D

Sablonos volt? Igen.
Közhelyes volt? Igen
Untam?Igen.
Tetszett? Nem.

Borzasztó mennyire távol áll tőlem ez a világ.Az alkimista se tetszett,de ez egy fokkal jobb volt .Olyan érzésem volt,mintha valami szenzációhajhász ál-önéletrajzot olvasnék.
Egy csillag mert megírta.
Egy csillag a szerződésért.
Egy csillag az ötletért.

1 hozzászólás
>!
krlany I+SMP
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Az eddig olvasottak közül, a legjobb. Mivel már máshol is olvastam erről a kultuszról, egyáltalán nem volt idegen számomra és külön tudtam választani mi Coelho belőle, és itt most meglepően kevés. Viszont a tanításokra érdemes odafigyelni; kevesebb pátosszal és több magunkra figyeléssel. Nem a csomagolás a lényeg.

4 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Folyton zárt ajtókba ütközünk. Amit meg kell értenünk, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik kinyithatjuk őket. Mi magunk vagyunk a kulcs. Azok az ajtók pedig nincsenek is bezárva. Ha rátennénk a kezünket a kilincsre és lenyomnánk, mi is meggyőződhetnénk róla. Ki gondolná, hogy a legnehezebb dolgok egyike az, hogy felemeljük a kezünket, és kinyissunk egy ajtót? Vagy kettőt? Vagy még többet, amikkel életünk során találkozunk? Ugyan már, hát mi várhat mögöttük ránk? Félelem, fájdalom, csalódás, harag, halál? Lehet, de ugyanakkor öröm, szeretet, szerelem, szenvedély, vágy, boldogság, élet is. Minden mindennel összefügg, összekapcsolódik, semmi nem létezhet önmagában. Ezt el kell fogadni. Így azt is, hogy ha fényre vágyunk, akkor a sötétséget is vendégül kell látnunk. Különben csak a nagy semmi vár ránk. Egy nagy teremben fogunk állni és csak nézzük magunk körül a zárt ajtókat, amik nyitva vannak, de nem akarunk belépni egyiken sem, mert hátha nem azt találjuk mögötte, amit szeretnénk, amire vágyunk. De ahhoz, hogy ezeket megtaláljuk, igenis kell merni és akarni, menni és hinni, remélni, és soha nem feladni. Különben is, olyan nincs, hogy egy ajtó mögött se várjon ránk jó. Hiszen a sötétségnek ugyanúgy szüksége van a fényre. Ha kitartóak vagyunk, előbb-utóbb mi magunk is rátalálunk. És ha egyszer megtaláltuk, megleljük máskor is. Nyissunk ki minden ajtót és nézzük meg, mi van mögötte, hiszen van egy, a nagy fekete, amit így is, úgy is ki kell majd nyitnunk. Most őszintén, be tudnál lépni rajta nyugodtan, úgy, hogy mögötted zárt ajtók sokasága van, és nem tudod meg, mi várt volna rád? Örülnél, hogy megkímélted magad a rossztól? Lehet, csak gondolj arra, hogy így a jótól is megkímélted magad… Ezért kell lenyomni azokat a kilincseket… És te, mire vársz még? Gyere, és táncolj velem együtt, ajtókon át, életeken át. Másokén, az enyémen, és a TIÉDen.

>!
Csoszi
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Első könyv, amit Coelho-tól olvastam. Ahogy nézegettem az értékeléseket, a sok negatívumot, semmi extrára nem számítottam. És be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam. Nagyon tetszett, hogy tele van bölcsességekkel. A mai kor emberének el kéne ezeken gondolkodni, merni a saját maguk elé kitűzöttek szerint élni, nem törődve mások elvárásaival, véleményével. Athena nekem egy szimpatikus szereplő volt, aki különleges utat járt be.

>!
bonnie9 +SP
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Már megint egy könyv, ami után tanácstalanul állok, mert bizonytalan vagyok, milyen viszonyba is kerültem vele. Nem rossz, nem jó, nem semleges. Ejj, de nem találom a jó szót…
Egyrészt a fülszöveg alapján valahogy egészen másra számítottam. Igazat mond a fülszöveg, csak egyáltalán nem a lényeget. Kicsit lelombozott.
Most először találkoztam olyan írással, ahol a főszereplőt kizárólag mások elbeszéléseiből ismerem meg, és személyesen nem jelenik meg. Ez tetszett. Nem szeretnék mostantól csak ilyeneket, de elsőre az újdonság varázsa pozitív csalódás volt.
Sokan Athena személyére panaszkodtak, hogy túl ellenszenvesnek találták, én olvasás közben egyre jobban megértettem. Személyes unszimpátiám tárgyai Andrea és Edda voltak. És nem tudtam őket megkedvelni.
Érdekes volt a vége – jó ötletnek találtam mind történésben, mind az utolsó elbeszélő személyének kilétében.
Zavart, hogy a könyv első harmadáig (amíg le nem tisztáztam magamban, ki kicsoda és mi köze Athénához) olvasás közben újra és újra vissza kellett lapoznom, hogy most ki is beszél valójában – nem éreztem stílusbeli küllönbséget a beszédükben, modorukban, jellemükben – pedig ennél az írásmódnál igencsak igényeltem volna. Olyannyira nem, hogy a legelején azt hittem, Edda férfi (vagy csak figyelmetlenül olvastam…)
Coelhoról mindössze annyit tudtam, hogy brazil, és akárhányszor neten kerestem idézetet, kábé minden 2.tőle volt. Most már tudom miért. Tényleg tele van tipikus idézős sorokkal. Nem mondom, volt benne nagyon sok, amivel egyet tudok érteni, át tudom érezni, bólogatok nagyokat. Eleinte egészen bele is merültem, és úgy éreztem, na most más útra térek, aztán kicsit tömény és egyhangú lett, néha megtörve egy kis változatossággal.

Zárásként @Gelso értékelésének utóiratát tenném hozzá, mert szóról szóra igaz nálam is, és igen, ezek a pozitív irányba döntik a mérleget:
– a borító nekem nagyon tetszik (belül a megsárgult lapok már kevésbé)
/én a belsejéről nem tudok nyilatkozni, mert gépen olvastam, de a borító nekem is tetszik/
– Szt. Sára – nem tudtam, ill. a regénynek köszönhetően tudtam meg, olvastam utána, hogy Kali Sara, magyarul Fekete Sára a romák védőszentje.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kali_Sara
– a cigányoknak a koncentrációs táborba történő elhurcolásukkor fekete háromszöget kellett viselniük – mindig a másik elhurcoltakról esik szó, így emiatt ismereteimnek még a perifériájára sem került ez az információ:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_h%C3%A1romsz%C3%B6g…
– ez volt az első Coelho-könyvem, amit olvastam

>!
Brigi007
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Korábban két könyvet olvastam Coelhotól, a Veronika meg akar halnit és az Alkimistát, de azt kell mondanom, hogy ez a kötet magasan veri mindkettőt. Nagyon másra számítottam, akkor is, mielőtt elkezdtem ezt a könyvet és akkor is amikor már olyan 50 oldalt elolvastam belőle. Az elején szinte senki sem volt szimpatikus, de a hangulata rögtön megfogott, mert megvolt benne az a Coelho-érzés, ami az Alkimistában is tetszett. Aztán sokat változott a helyzet olvasás közben és a végére már úgy éreztem, hogy meglepően sok közös van bennem és a főszereplőben, és ha én nem is táncolok totál transzban, az nem jelenti azt, hogy nem is kéne…
Az egész kötet felépítése egyébként nagyon tetszett, szerintem zseniális volt így megírni ezt a könyvet. A végén pedig kifejezetten meglepődtem. Valahogy talán sablonos is volt, de mégis hozott meglepetést.

11 hozzászólás
>!
Mafia I
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

nem tudtam elolvasni, annyira rossz. közhelyes, sablonos, pocsék. pedig érdekelt, mit olvasnak az osztálytársaim :D

2 hozzászólás
>!
Telena
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

A főhősnő – Athena, Sherine – sokszor inkább önző, mint vezető. Az első férjével kapcsolatban biztosan, sőt már-már a fiával kapcsolatban is. Mondanám, hogy talán a könyv végére megjön az esze, csak az a baj, hogy ez sem magától történik. A könyvvel kapcsolatban egyszer olyan érzésem van, hogy „Basszus, de igaza van”, máskor meg a már megint ugyanazt mondja, csak másképp. Rövidsége ellenére egyébként nagyon tömör, komoly gondolatok vannak benne, és az a fajta könyv, ami ráébreszt valamire, ami bennünk is lakozik. Újraolvasós, ülepednie kell és utána újra elővenni, hogy megértsem azt, amit talán most még nem adott át a könyv.


Népszerű idézetek

>!
Ciccnyog IP

Lazulj el, érezd jól magad. Néha ez a legtöbb, amit elvárhatunk az élettől.

261. oldal

12 hozzászólás
>!
Brigi007

Egyetlenegyszer mertem megkérdezni tőle: „Miért szeretsz te engem?”
Azt felelte: „Fogalmam sincs, de egyáltalán nem is érdekel.”

294. oldal

>!
ritusss

Megtapasztaltam, hogy a magány akkor a legerősebb, ha megpróbálunk harcolni ellene. Ha viszont nem veszünk róla tudomást, elgyengül.

>!
Lunemorte MP

Programozd át magad a nap minden percében: töltődj fel olyan gondolatokkal, amik többé tesznek!Ha ideges vagy, vagy zavart, próbálj nevetni magadon.

166. oldal

>!
Lunemorte MP

De akadnak, akik túlélik a pókhálóikkal vívott háborút, és azt mondják: „Igen, van egy sor hibám, de tovább akarok menni, emelt fővel."

189. oldal

>!
Ciccnyog IP

Ha egy nap telefonál egy ismeretlen férfi, beszélget velünk egy picit, nem céloz semmire, nem mond semmi különöset, de megajándékoz minket a figyelmével, ami ritkán esik meg velünk, képesek vagyunk még aznap este ágyba bújni vele, viszonylag szerelmesen. Ilyenek vagyunk, és nincs ebben semmi rossz: a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek.

17. oldal

13 hozzászólás
>!
ritusss

Pontos útmutatást adott, de az ellenkező irányba.
– De hiszen rossz irányba küldted őket.
– Ennek semmi jelentősége sincs. Legalább eltévednek, de hát úgyis ez a legjobb módja annak, hogy érdekes helyekre jusson el az ember.

>!
ritusss

Aki elhiszi, hogy tönkrement, az tönkre is megy. Aki elhatározta, hogy nem tud más lenni, azt elpusztítják a szürke hétköznapok. Aki elhatározta, hogy megakadályozza a változásokat, az porrá lesz.

>!
Lunemorte MP

Jó adni, ha kérnek, de jobb kérés nélkül, megértve adni.

175. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány
Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve
Helen Fielding: Bridget Jones naplója
Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik
S. J. Watson: Amnézia
S. J. Watson: Mielőtt elalszom
Jane Green: Nyári titkok
Paula Hawkins: A lány a vonaton
Rick Riordan: A vörös piramis
Joss Stirling: Lélektársak – Phoenix