A ​győztes egyedül van 70% 350 csillagozás

Paulo Coelho mindig is a szívem csücske volt, pontosan nem is tudom, már melyik művével lettem műveinek szerelmese, de ez a történet, nagyon frappáns lett. Szívszorító, elgondolkodtató, és valahol igazságtalan is egyben. De mégis Coelho, emberi, maga az élet. Mert, ha jobban belegondolunk, mi az élet, választási lehetőségek sora, és döntéseink halmaza. Mi magunk tesszük azzá, amivé lesz életünk. Megdöbbentő nyíltságával nem támadja, nem is tagadja az egyházat, Isten létezését, inkább rávilágít most is művével arra a tényre, hogy ne keressük a válaszokat, mi magunk vagyunk létünk kormányzói.
spoiler Zseniálisan megalkotott krimi szállal gazdagított szeretet-gyűlölet témáját feldolgozva a mű középpontjába állította az író a megkeseredett Igor Malevet, aki mindent elért már életében, gazdag, sikeres, mégsem boldog, lévén, hogy felesége elhagyta őt két éve. Ezt nem tudja feldolgozni, és az angyali arc mögött lakozó gonosz előre tör. Bosszút forral, felesége ellen, Ewanak bizonyítva szerelmét egyre több Univerzumot olt ki, azaz életet vesz el, hogy felhívja szerelmének figyelmét magára, a vége viszont végképp felbosszantott, mert szerelme tárgyával Ewaval is végez, és a mű vége se happy enddel végződik. Senki se lesz boldog, és a gyilkos is szabadlábon.
Elgondolkodtató a könyv címe: A győztes egyedül van.
Hogy miért ezt a címet adta Coelho, igazán magyarázatot nem találtam a könyv elolvasása után sem kérdésemre. Így hagytam költői művészi kérdésnek, amire ugyebár senki sem vár választ.
Lenyűgöző, és kicsit extrém írás volt ez a szerző tollából. Ezért is szeretem, mert olyan, amilyen. Ami kicsit hasonlít ehhez a könyvhöz, A házasságtörés című könyve.
Sok más példaértékű igazságot is fejteget a szerzemény, többek között, hogy játékszabályok szerint kell játszanunk az életet, mely rövid, és annyi hívság, cicoma, pompa vakít, szédít minket embereket egymástól el, hogy nem jut idő élni, boldognak lenni. Tárgyakban keressük, a pénzben létünk célját, örömét, így elrohan maga a lényeg, az élet mindnyájunk előtt, ha nem vigyázunk.
A világ megköveteli nemcsak a nőktől, de a férfiaktól is, hogy az idő múlásával váljon középszerűvé, hogy ne tekintsék csodabogárnak. Az öregedés a társadalom szemében nem a bölcsesség jele, hanem stigma. Mindenki úgy gondolja, aki 50 felett jár, az már nem képes lépést tartani a gyorsuló világ változásaival.
Egyik kedves idézetem: „Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.” És milyen igaz.
Vagy egy másik kedvenc idézetem" A tükör mindent pontosan visszaad: nem téved, mert nem gondolkodik. Gondolkodni lényegében nem más, mint tévedni."
Ez mindent megmagyaráz. Mi emberek túlkomplikáljuk okoskodásunkkal az életet, ezért nem tudunk boldogulni. Megérzésből, ösztönből kellene lehet jobbára megragadni az élet kínálta lehetőségeket, nem megnehezítve a magunk elé állított döntési lehetőségekkel. Csak így jobban bele gondolva, azért vakmerő is ez a véleménykifejtése Coelhonak, hisz hány úgymond megszokott, kiszínezetlen család „vergődik” csapdájában, nap mint nap. Azért merjünk új útra térni, mert kicsit már eluntuk magunkat a megszokott kapcsolatunkban, vagy, mert kicsit sok a szürke hétköznap?
Ez nyitott kérdés marad, amit magának az olvasónak kell eldöntenie, átgondolnia. De mindenképp filozófikus, közérthető mű volt, ami talán érdemes az olvasásra az igényes kikapcsolódásra vágyóknak, akik szeretik az elgondolkodtató könyveket.

Nagyon tetszett, tényleg más, mint az előző három, amit már elolvastam, spoiler azokban is több téma felmerül, mégis valahogy sokkal kevesebb. És hiába kb. vakuvillanásnyi pár emberrel való találkozása főhősünknek, mégis róla szól a könyv, a többiek mellékszereplők.
Viszont itt is erősen végig jelen van, hogy létezik-e véletlen, meg a pillangó-hatás, hogy mi befolyásolhat mennyi mindent.
Döbbenetes, hogy írnak meg ilyen történeteket az írók, elkezdenek egy szálat és jön a többféle ötlet és beleírja, vagy előre megrajzolja a labirintust, ahogy egyik jön a másikból, ezen már máskor is elgondolkodtam nyomozós sorozatok nézése közben is :)
Én Coelhot a bölcs gondolataival hoztam mindig párhuzamba, ez itt egy krimi kérem, de azért, hogy ne teljesen zökkenjünk ki, ebben a könyvben is van jópár megállapítás :)

Ezt szeretem legjobban Coelho-tól.

Coelho-rajongóknak nem ajánlott!

Ez egyértelműen nem az a fajta bölcselkedős-filozofálgatós írás, amit általában megszokhattunk az öregtől – és amit én egy idő után elég nehezen viselek.

Szegény eladó kislány is gyanútlanul megkérdezte tőlem a pékségben: „Jaaaaj de jó, Coelho-könyv? És miről szól?”
„Egy elmebeteg orosz milliárdosról, aki megpróbál minél több embert meggyilkolni 24 óra alatt”
„JÉÉÉÉÉZUSOM!!!!!” (És elejtette a kiflis zacskót)

Szóval ezt a könyvet azoknak javasolnám, akik NEM szeretik Coelhót. Mert itt van nekünk egy okos sorozatgyilkos, aki teljes hidegvérrel és igen fantáziadúsan irtja a népeket a Cannes-i Filmfesztiválon, majd a történet végén elegánsan távozik a luxusrepülőgépén… A rendőrségnek esélye sincs ellene. A volt felesége csak az „Abszolút Gonosz” – ként emlegeti. Zsebében a fél orosz maffia. És igen istenfélő ember. Imádom az efféle gonosztevőket!

Háttérként pedig megkapjuk a gazdagok és híresek szép részletesen ábrázolt, kiábrándító világát, melyben körülbelül mindenki boldogtalan, elégedetlen, vagy – krimiről lévén szó – halott.

Nekem nagyon tetszett. Változatlanul fenntartom a véleményem, hogy Coelho nem rossz író, viszont iszonyú ravasz és iszonyú lusta. Majd bolond lenne állandóan munkaigényes könyveket írogatni, mikor elég, ha odalök 100-200 oldalnyi sablonos álbölcsességet, veszik azt is, mint a cukrot!

A luxus és glamour árnyoldalai egy gyilkosságokkal teli történetbe ágyazva, megspékelve a kihagyhatatlan coelho-i elemekkel, minthogy 'Mivel semmi sem történik meg csak kétszer.' meg 'magasabb rendű szeretet', és hasonló maszlag.
A divatos rész tetszett is, vagyis, igazából az tetszett. Bár már olvastam olyat is, ami végig erről a témáról szólt (Őrült divatvilág), jó volt ez is. Emiatt úgy a feléig olyan négy csillagos volt, de a vége, az… az nem.
Lejártak azok az idők, amikor rajongtam Coelho 'bölcsességeiért.' Talán az is jelent valamit, hogy bár az összes könyvét olvastam, úgy kettő kivételével nem emlékszem a többiből semmire. De tényleg.
Azt hiszem, ez volt az utolsó könyvem, tőle. Pedig ettől még többet vártam. Az igaz, hogy nem is az a szájbarágós-álfilozofikus történet volt, de nem volt sokkal jobb.

Általában sokkal gyorsabban szoktam haladni Coelho könyveivel, ennek a közepén valahogy megakadtam, s nem is tudom megfogalmazni, hogy mi volt ennek az oka, talán volt egy holtpont számomra a történetben. Az eleje lendületes volt és a vége szintén. Nem lett a kedvenc művem az írótól, de szerintem érdemes és érdekes volt olvasni. Távol áll tőlem a divatvilág, és örülök, hogy ezzel egy kicsit belekóstolhattam. A nyomozás része is lekötött, talán az a leginkább – hiába, nem tudom letagadni vonzódásomat a krimikhez :-)

A kedvenc könyven Coelho-tól. Hihetetlenül mélyen megérint a történet és a benne szereplő emberekből áradó végtelen szomorúság és üresség. A mai világ tökéletes lenyomatát olvashatjuk benne.

Meglepett ez a regény, mert kicsit valahogy másabb hangvételű volt, mint amit az írótól korábban megszoktam. Kevesebb filozofálgatás, ellenben több cselekmény, több szereplő, összetettebb történet jellemezte, ami meglehetősen hitelesen mutatta be a filmipar és divatipar csillogóan árnyas oldalait, az érvényesülésért való küzdelem egyes állomásait, középpontban egy szerelmi csalódás, egy válás utáni bosszúhadjárattal. A cselekmény fő vonala tulajdonképpen egy nap, Cannes-i filmfesztivál idején játszódó eseménysorát vetíti le, az egyes szereplők útja pedig visszaemlékezésekben bontakozik ki. Tetszetős megoldás volt egy ilyen felkapott rendezvény keretében bemutatni, hogy egy az elit-nek számító (a regényben Szuperosztályként megjelölt) társadalmi réteg miként éli, szervezi-szervezteti a mindennapjait, és ez a világ mennyire hamis, álságos és bizonyos értelemben milyen veszélyes. Azért nem maradtak el a mély gondolatok, tanulságos életpéldák, de az író ezúttal sokkal inkább koncentrált a drámára.
A szívemnek kedves, egyfajta kriminek is tekinthető a regény, amely klasszikus értelemben vett műfajt Coelho-tól eddig még biztosan nem olvashattam, de jól hozza a szerző a zsáner egyes elemeit, bár kevésbé hangsúlyosan jeleníti meg ezt az irányt. A történet olvastatta magát, érdekes volt, spoiler, de mindenképpen érdemes volt elolvasni.

Coelho az a fajta író, akinek a könyveit vagy nem bírom letenni, vagy hónapokig szenvedek rajta (esetleg félbehagyom… -Portobellói boszorkány-), de egy közös: mind töprengős, mély gondolatokkal teli, olyasfajta regény, aminek az egyes mondatait kiszedegetve, tele lehetne írni egy idézetes könyvet.

Na A győztes egyedül van teljesen más. Semmi köze a megszokottakhoz. Az a helyzet, hogy még vagy 10 évig biztosan nem fogok tőle semmit se olvasni, mert rosszul vagyok már a stílusától, meg attól, hogy minden könyve egyforma (kivéve ezt az egyet). Itt is találsz elmélkedést, de amolyan kunderásan.

Ha azért kezdesz bele ebbe a könyvbe, mert valami coelhosat akarsz olvasni, akkor nagyot fogsz csalódni. Ha utálod Coelhot és nem akarsz tőle semmit se olvasni, ezzel az egyel a helyedben még megpróbálkoznék.

Na de akkor milyen is ez a könyv? Izgalmas, váratlan fordulatokkal teli: főszerepben egy bűnöző zseni, aki csak úgy poénból (és célját elérendő elkerülhetetlenségből) gyilkolászik. Az embert párhuzamba állítja magával a világegyetemmel, minden ember olyan, mint egy kis világ. Mégis, ki lenne arra képes, hogy egy egész kis magánvilágot elpusztítson? Jogos vagyok arra, hogy egy magam által nemesnek vélt cél érdekében bármit elkövessek?

na igen – nem a megszokott Coelho

Az egyik legjobb könyv, amit mostanság olvastam. Úgy látszik Coelho még mindig meg tud lepni, ezt az oldalát még nem ismertem, pedig szinte minden könyvét olvastam. Krimibe ágyazott társadalomkritika. Nagyon aktuális témát feszeget- ki mire képes a csillogásért és ha ezt elérték, tényleg elégedettek és boldogak lesznek?
Izgalmas a bűnügyi szál- a hideg futkosott a hátamon, ahogy elgondoltam, hogy bárhol, bármikor akár én is találkozhatok Igorhoz hasonló hidegvérű gyilkossal, aki találomra választja ki az áldozatait….