Napfogyatkozás ​Guyanában 45 csillagozás

Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egzotikus ​helyszínen játszódó vérfertőző szerelem. Guyana szavannái és őserdői, általunk alig ismert csodálatos állat- és növényvilága, s a mindezzel szöges ellentétben álló civilizált főváros. Pauline Melville, aki maga is indián és fehér ősök ivadéka, egy ősi indián legendát tesz át mai környezetbe. A vérfertőző testvérpárt kiközösíti törzsük, ezért az égre menekülnek. A fiú lesz a Nap, a lány a Hold. A napfogyatkozás ezért baljós jelenség: ilyenkor megismétlődik a bűn, s az emberek csörömpöléssel, kiáltozással igyekszenek szétrobbantani egymástól a két égitestet.

Ki hinné, hogy mindez a huszadik században is megtörténhet? A skót apa világos bőrét öröklő szépséges Beatrice és az indián anya fékezhetetlen fivéréhez hasonlatos Danny megszöknek a faluból. Napier atya, az okos és egzaltált misszionárius utánuk ered, ettől mindhármuk élete gyökeresen megváltozik, a két fiatal testvérei és azok gyermekei, de még unokái is viselik a következményeket.

„Az őrültségnek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639348872 · Fordította: Kemenes Inez

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Guyana


Kedvencelte 4

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina IP
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Álmomban nem jutott volna eszembe, hogy ez a könyv ilyen érdekes lesz. Én csak guyanai irodalmat kerestem.

A témában jártas molyok tudják, mivel jár a világolvasás: elég gyakori komfortzóna-elhagyással. Ha az ember egzotikus irodalmakat keres, nem válogathat, hogy de én a mágikus realista történelmi regényeket szeretem, az se baj, ha családtörténet, és legyen benne mitológia és néprajz és titkosírás és toronyóra meg lánc meg tengeri herkentyű. Ja, és lehetőleg mérsékelt mennyiségű vér. Nem. A világolvasó moly nem válogat, azt eszi, amit a könyvtárban adnak.

Aztán jól meglepődik. Főleg, ha ilyen semmitmondó kiadásban kapja a guyanai irodalmat, galád módon megváltoztatott címmel,* egy olyan szerző nevével, akiről életében nem hallott. A legutóbbi miatt fülem szégyentől ég, de, mondjuk, szégyellhetné magát az is, aki nem adja ki Magyarországon gyakrabban. Mondjuk, méltóbb külsővel.

Mert ebben minden megvan, ami egy igazán tartalmas, komoly és élvezetes kulturális utazáshoz kell. Izgalmas történetek: két kerettörténet meg egy náluk jóval hosszabb mese a XX. század első évtizedeiből. Egy félig európai, félig „amerindián” eredetű család három nemzedékének hol nyugalmas, hol drámai sorsa, éppen annyi mágikus realizmussal, amennyi pont kell bele. Rengeteg megjegyezni való jelentékeny apróság a megjelenített terület (a mai Guyana és Észak-Brazília) népeiről, nyelveiről, szokásairól, mítoszairól, a helybeli növényekről és állatokról. Többet elmond róluk, mint bármi, amit életemben olvastam, beleértve Vargas Llosát. Aztán van még benne nem kevés irónia is az olyan európaiakkal kapcsolatban, akik pont népeket, nyelveket, szokásokat, mítoszokat kutatni jönnek a környékre, és egy árva kukkot se értenek az egészből, vagy ha mégis, tuti, hogy bajt okoznak. (A hasonló érdeklődésű olvasó is kap egy fülest.) Vannak ismétlődésük által jelképi erejűvé váló cselekvések és események, spoiler Meg egy ügyesen felépített narrátori hang, egy olyan figura hangja, aki szintén legalább az egyik lábával a mítoszok világában áll, vagy az is lehet, hogy mind a kettővel – aki két oldal után belehúz a regényvilágba, pedig még csak azt se lehet róla elmondani, hogy sohase hazudna, de még azt is elegánsan csinálja – aki egyszerre komolyan vehető és vicces, mint egy trickster. Ja, és nem túl sok vér folyik. Jorge Amado életművén kívül nem nagyon ismerek olyan (komolyan vehető) latin-amerikai** irodalmat, amelyikben se diktatúra, se népirtás, se emberkínzás… na, most eggyel többről tudok. :) Ja, és nyomokban titkosírást is tartalmaz ám, kiiiiiváló helyre elrejtve, föl is jegyeztem a kéménybe korommal.

Szóval pont nekem való. :) Főleg az, ahogyan Melville a mítoszt, a történelmet és a hétköznapi életet összekapcsolja. Az mindent visz. A háttérben folyik az első világháború, az előtérben meg a vapisianák, makusik és más népek élete, pontosan ugyanúgy, ahogy előtte hét-nyolcszáz éven keresztül. Az európaiak legfeljebb időleges meglepetéseket okozhatnak. Ha nagyon csúnya változásokat hoznak, akkor is. (Csöppet túlságosan is optimista ebből a szempontból a könyv nekem.) Keménységével együtt is rokonszenves, türelmes kultúrák ezek, maradjanak is fenn még legalább ugyanannyi évszázadig. Egyébként pedig soha senki ilyen pontosan és gyönyörűen be nem mutatta nekem, hogyan lehet a titokban tartandó névhez kötődő ősi-könyörtelen hiedelmeket racionális történetvezetésbe beépíteni. Tanítani lehetne rajta a mágikus realizmust. spoiler

A legjobban a cím értelmezése tetszett. Az, ahogyan kiderül, mit is jelent pontosan a regényvilágban szinte alapkészségnek számító hasbeszélés és hangutánzás. Jelent közvetítő erőt, szó szerinti és jelképes értelemben egyaránt. Jelent megjelenítő erőt, ezáltal járul hozzá az előadott mítoszok, mesék továbbéléséhez. Jelenti a természettel kialakítandó harmónia vágyát. És természetesen jelenti magát a narrátori hangot, amely különböző nézőpontokat, stílusokat, gondolkodásmódokat bontakoztat ki, mindből éppen annyit, amennyi a történethez szükséges. Rushdie és Graham Swift dicsérete a fülszöveg végén egyáltalán nem túloz.

Amúgy ne nyúljatok a fülszöveghez. Véletlenül se. Hatásvadász, az első mondattól kezdve spoileres, és még hazudik is. Pontosan úgy van megírva, ahogy – már elnézést – a regénybeli buta európaiak írnák meg, akik kizárólag azt látják az ábrázolt kultúrákból, amit látni akarnak. Már csak azért is nagy hiba volt így megírni, mert, ahogyan az Esquivel-regény esetében is, itt is egészen más közönséget céloz meg a fülszöveg, mint amelyik örömét lelné a regényben. Lehet, hogy így többet el lehetett adni belőle, de dobták is vissza két oldal után a fülszöveg iránt érdeklődők, az biztos.

…és akkor most Suriname irodalmából is kérek egy ilyet, és meg is egyeztünk. :)

* Az eredeti címe az, hogy „The Ventriloquist's Tale”: „A hasbeszélő meséje”. Esküszöm, ha nem változtatják meg, nem halogatom idáig. Viszont nem biztos, hogy rájöttem volna, hogy ez guyanai… Valamiért nem jutott eszembe címkékkel keresni, a könyvtárban nyomták a kezembe. Azért annyira nem szörnyű, mint ennek a címe, de éppen eléggé.
** Oké, tudom, Guyana szigorúan véve nem Latin-Amerika, tény, hogy angolul beszélnek benne. De a térség történelmén ez nem sokat változtat. A hódítói-birodalomépítői módszerek és következményeik nem nagyon tértek el a spanyol meg a portugál módszerekhez és következményeikhez képest.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639348872 · Fordította: Kemenes Inez
9 hozzászólás
>!
szadrienn P
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

A regény színhelye a fülledt, buja, harsány színekben pompázó Guyana, lustán nyújtózkodva az Egyenlítő közeli forróságban, minden racionalitásnak ellenállva, álmoknak, vágyaknak, homályos ösztönöknek engedelmeskedve. „Tudnia kell, hogy ez olyan ország, ahol meg kell adnia magát a váratlannak. (…) A véletlen kezében van. Ne keressen rendszert, és ne is próbáljon ilyesmit ráerőltetni az életre. Várja meg, amíg történik valami, és kapcsolódjon bele.” – kapja a figyelmeztetést még idejében az idelátogató, és a könyv olvasása közben érdemes is ezt megfogadni.
A szerző angol anya és guyanai apa gyermeke, tökéletesen autentikus forrás a dél-amerikai szavannák, a vad, veszélyes esőerdők és a gyarmati múltat hordozó főváros bemutatására. A természeti népek időtlen, ősi életformája és szokásai teszik a kötetet rendkívül egzotikussá, és a mindent átható mágikus gondolkodás, ami szerint „semmi értelme bármit is tenni a mindennapi élet megváltoztatására. Az csupán illúzió, ami mögött az álom és a mítosz örök valósága rejlik.”
A passzív elfogadásnak, a szabadságszeretetnek is megvannak azonban a maga határai, amíg a szenvedélyes testvérszerelem, az itteni vezérmotívum mitológiai előképei miatt még nagy nehezen beilleszthető a néha előforduló, végzetszerű dolgok közé, addig a mérgezés, gyilkossági kísérlet esetén a közösség összezár és kitaszítja magából az elkövetőt. Az európai ember hittérítőként vagy olajbefektetőként való megjelenése ebben a lassú, álomittas világban egyaránt disszonáns következményekkel jár, felborítja az összhangot és katasztrófába torkollik. Egyedül a szerelem tudja a szavannák népe mellett tartani az északi tájakról érkezőket, súlyos terhet hagyva a vegyes kapcsolatokból születő, szélsőségesen eltérő kultúrák örökségét hordozó gyerekekre.
Átfogó drámai ívet, gondosan felépített cselekményt nehéz lenne egy dél-amerikai indián mítoszok által ihletett regényben keresni, a könyvet sokkal inkább kiragadott életképek, színes állatmesék, babonák, szépséges mondák gyűjteményének éreztem.

>!
Morpheus
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Molyklubra szerelem kis csavarral. Igazából két szerelem is volt benne, az egyik keretbe foglalta a másikat. Az egyik szerelemben két testvér volt érintett, a másikban egy mesztic férfi és egy európai nő. Illetve talán volt egy harmadik is, fehér férfi és két indián nő között, akik testvérek voltak, és mindketten a fehér ember feleségei lettek. Félreértés ne essék, mindkettő egyszerre volt a felesége. Nem lövöm le, hogy melyik lett sikertörténet… Mivel nyitott szemléletű embernek tartom magam, elárulom, hogy mindhárom szerelemnek drukkoltam. Ami igazán érdekes volt, az az indiánok életének részletes bemutatása, a hiedelmeikkel együtt. Hogyan vadásztak, milyen ételt, italt készítettek, hogy és miből csinálták a házaikat, csónakot, kosarat… Igaz, már nem érintetlenek az indián törzsek, van puskájuk, meg sok egyéb dolog is, amit beszereznek a városokból, sőt még dolgoznak is ott, iskolába járnak a gyerekek, de a szívük azért a régi módon dobog, az számukra az igazi életforma. Pedig csípnek mindenféle bogarak, aztán ott vannak a kígyók, betegségek, vadállatok. De mégis, megértem, sokkal szabadabb az az élet, mint a mienk. Persze ma már ott se nagyon lehet úgy élni, a vadállatokat kiirtották, az erdőket kivágták, a folyókat megmérgezték… No de nemsokára a fehér ember életmódja is el fog tűnni, mert minden olyan ősi kultúra, amely elpusztította a környezetet maga körül, elpusztult. Hogy ez most nem helyi lesz, hanem globális, hát ez van.
(És ha igaz, megint nem tudok menni a molyklubra, hogy meséljek nekik a könyvről, de a házi feladat kész!)

2 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Szólítsatok csak Chiconak! Ez ugyan a bátyám neve, de nem mindegy? Én vagyok a regény narrátora.
A kritikusok az elsőkötetes íróknak gyakran a szemére hányják: túl sok mindent belezsúfolnak a könyvükbe. A kritikusok nagyon okosok, amióta a papagáj lyukat csípett a seggükbe, azt hiszik, ők fingták a Passzátszelet. Már bocsánat, de én így beszélek. Amikor Havannában a Floridita bárban Hemingway-vel iszogattuk a jeges daiquirit, a Papa azt mondta: – Aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie! – és én azóta is ehhez tartom magam. Nem mintha előtte más lettem volna. :D
De térjünk vissza a regényhez. Ebben a könyvben benne van minden. Mindjárt el is mesélem. – Ó,ó! – rémülten kiált fel az olvasó: – csak azt ne! Csak nehogy spoiler legyen! – A rémült olvasó házasodjon össze a tapírral! Az igen csendes, nyugodt háziállat. :D
Én úgy vagyok vele, hogy nem félek a spoilertől. Mielőtt megcsípne a labáriakígyó, s rám törne az örök némaság sötét kísértete, elmondom nektek: nincs is olyan, hogy spoiler. Egy könyvet nem azért kell elolvasni, hogy megtudjuk, mi történt az utolsó oldalon. Aki ilyet hisz, annak megszállták a fejét a bentévimadarak, és a rikácsolásuktól nem hallja a saját józan eszét. :D
Szóval, ebben a könyvben benne van minden. Hagyomány és történelem, tudomány és mitológia, testvérszerelem és családtörténet, szavanna és őserdő, Nap és Hold, asszonyok és férfiak, múlt és jövő. Van benne egy katolikus pap is, aki nagyon utálatos, de ott van Koko Lupi, a javasasszony is, és ő sem valami szimpatikus. Hogy a hatalmas kamadiakígyó kapná be mindkettőt! :D
A legjobb, amit szeretek ebben a regényben, hogy én csak az elején és a végén szólalok meg. Középütt lassan nyújtózkodik a két történet, a két szerelem. Kívül a jelen, amikor a fehér ember győzedelmeskedik az indián felett, és belül a másik, ahol minden fordítva van. Én szeretem mind a kettőt, mert félig ilyen is, meg olyan is vagyok. Én hiszek a fajok keveredésében. Aki az ellenkezőjét hiszi, annak megártott a kesupálinka, még ha nem is ivott belőle. Az menjen a wallabafához és verje bele a kemény fejét! Csak aztán vigyázzon, mert ott könnyen rátalálhat a vámpírdenevér, és kiszívja azt a tiszta vérit. :D
A hajam fekete, a bőröm bronzszínű, és pompásan festek krémszínű öltönyben, selyem díszzsebkendővel. Szeretem bedörzsölni magam – minden nyílást, rést, zugot és mélyedést – kölnivízzel, bájfőzetekkel, balzsamokkal és kenőcsökkel. Londonban nagy sebességű BMW-vel járnék, New Yorkban Porsche illik hozzám, de most itt állok a szavannán, forró szél fúj, mintha rám nyitották volna a kemence ajtót. Itt minden más, ha látni, hallani, érezni akarjátok, kövessetek!
(Az értékelésben idézőjel nélküli, pontos és pontatlan idézetek szerepelnek.)

20 hozzászólás
>!
pável P
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Az eredeti angol cím szó szerint: A hasbeszélő meséje. (Érdemes összevetni M. Varga Llosa: A mesélő c. zseniális kisregény-akármijével.) Ősi, misztikus intelem, több mitológiában is: a vérfertőzést napfogyatkozás kíséri. Napisten ’rámászik’ húgára, a Holdra… Erőteljes hangütés az előszóban – szinte proklamáció az irodalomról, majd a tulajdonképpeni mese kerete: a mában egy irodalmár nő, Rosa (aki Evelyn Waugh nyomait kutatja Dél-Amerikában) és egy vapisiana indián törzsbeli férfi, Chofoye heves viszonya – azt hinnénk ennyiből, ők a tesókák, csak még nem tudnak róla.

De nem, a könyv maga az indián őseinek 20. század eleji története: fehér telepes alapít családot a dzsungelben – menekül a civilizációtól – , az ő gyerekei közé üt be a ménkű (Beatrice és Danny). Játszik még egy jezsuita atya is, aki a szinte a lehetetlent ostromolja, de tisztességgel küzd a lelkekért – nehézségeire jellemző, hogy pl. a honos nyelvekben egyetlen szó sincs a Biblia kulcsfogalmaira, így pl. az ételért így ad hálát egy tanítványa a “köszönöm” helyett: “Ennyi elég, isten!”

Ő ered a két testvér nyomába, akik a napfogyatkozást sem veszik észre, még akkor is szeretkeznek a dzsungel sötét mélyébe menekülve, csak az állatok kushadnak el pár percre körülöttük (egyike a számos remek jelentnek). A könyv mintha elvesztené erejét a közepe táján, a fordítás pedig helyenként elég rázós: nem elég, hogy a jaguárból egyszer csak oldalakon át tigris lesz (a dzsungelben! – de lehet, ez az író tévedése), s olyan kifejezések is születtek, mint pl. “…a gyomra ökölbe szorult".

Pikáns adalék még: az utószóban látom, ahol a szerző a köszönöm ennek, köszönöm amannak stb-t sorolja: írónőnk Chofoye nevét saját fivérétől vette.
(2005 k.)

>!
Youditta
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Ennél a könyvnél nincs összefüggés a könyvért fizetett összeg és a könyv minősége között. 100 Ft-ért megvenni egy fantasztikus történetet, na az jó vétel, azt hiszem.

A történet két szálon fut, vagy három? Nem is tudom. Múlt és jelen.
Guyanában él egy törzs, akik által betekinthetünk az indián kultúrába, mitológiába és egy nagyobb család életébe közelebbről. Hozzácsapunk testvérszerelmet, indián motívumokat, tragédiákat, szenvedélyt és máris megkapjuk a könyv alaphangulatát. Van itt még európai nő-guyanai férfi közötti szerelem, szex, szenvedély, feszültség. Eltitkolt dolgok, amelyek a jövőbe gyűrűznek, és meg is érkezünk a következő problémához; a múlt sötét titkai hagynak-e reményt a boldogságra a mostani generáció számára.
Lehetne szappanopera is ez alapján, de mivel nem csak szex, szerelem, hanem Guyana és a törzsi élet szépségei, csúnyaságai is benne vannak, illetve az író stílusa is igen kifinomult számomra, ezért el is felejtem ezt a szappanoperás felvetést.

Az elő és utószó megint egy külön történet, igazán belecsap a szerző a lecsóba ezzel az első néhány oldallal, tudja, hogy kell berúgni a motort, hogy utána jöhessen a fantasztikus utazás Guyanába.
Zseniális.

3 hozzászólás
>!
Annamarie P
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Egy nagyon más világban voltam az elmúlt napokban. Tengereket és évszázadokat utaztam. Más országban és kultúrában jártam. Egy olyan vidéken, ahol a mitológia minden tudás alapja. Ebbe az egyszerű világba próbál szelíden és szilajul beszivárogni a … mi is? A civilizáció. Hát így sikerült neki.
Attól szép ez a könyv, hogy egzotikus, hogy érthetetlen számunkra, hogy tudjuk, mi ugyanezekbe a hibákba esnénk. A guyanai történet bármely gyarmatosított ország indián kultúrájának története lehetne.
A napfogyatkozás Guyanában egy család története, egy félig skót és egy félig vapisiana indián családé. Van benne minden: szerelem, megcsalás, legendák, átkok, testvér szerelem, misszionáriusok, amerikai olajbefektetők. Igazi csemege ez a könyv.

>!
sztimi53 P
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Hát mit tudunk mi Guyanáról? Én személy szerint nem sokat. Jó persze tudom, hol tették le és rémlik valami a mitológiás könyvekből, de az emberekről, a szokásaikról, pláne az őslakosokról szinte semmit.
Kiváló a prológ, azt nekem írták. Aztán az erős kezdés után az első részt kicsit csalódásként éltem meg, az indián és az európai nő viszonya csak a bevezetésnek érződött, ahhoz a történethez, amit várva vártam. Az ő románcuk a letűnőben lévő indián világ és a modern Európa csatája. Aztán végre beüt a csodás vérfertőző szerelem, ami szinte szóról szóra ugyanúgy játszódik le, mint a mitológiai történet. A dél-amerikai őslakos testvérpár érzéki kapcsolata csak akkor bontakozik ki, mikor a lányra más is szemet vet, és bekövetkezik a Napfogyatkozás. Metamorfózis: a lány Holddá lesz, a fiú a fényes Nap, és amikor szerelmük beteljesül, akkor minden elsötétül. Az egész túlfűtött és buja, akár a történetet körbeágyazó növényzet, ebben a környezetben hogyan is boldogulna az atya ki az egyház és isten hatalmát hirdeti. A babonaság győz, s lebírja a papot is.
„Forró és keserű vagy hideg és édes. Így van felosztva minden a világon.”

5 hozzászólás
>!
nopet 
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

Nem tudom pontosan megfogni, miért nem szerettem ezt a regényt, annyi bizonyos, hogy hiányérzetet hagyott bennem. Talán több mitológiát, mágikus realizmust, iróniát vártam. Aztán néha okoskodónak éreztem spoiler, és a hűvösséget sem éreztem minden esetben helyénvalónak spoiler. Érdekes a magyar címválasztás, elvisz egy másik irányba, s nem biztos, hogy szerencsés ez az út. Végig az eredeti címen kattogott az agyam spoiler A fülszöveg meg aztán no comment, szerencse, hogy ritkán olvasom el, most is megmentett ez a jó szokásom. :D

>!
Fapicula
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában

A könyv önmagában megállta volna a helyét, ha csak a 2. fejezetet tartalmazza. Arra egyébként 5 csillagot is adtam volna. A levonás az első és az utolsó fejezet miatt van, ami szerintem nemhogy hozzáad, inkább elvesz a történet értékéből.
Ezektől eltekintve nagyon olvasmányos. A nehezen emészthető témát mitológiai köntösbe csomagolva teszi a szerző már majdhogynem elfogadhatóvá.


Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

Azt hiszed, hogy az ember élete két dátum közé van felakasztva, mint egy függőágy? Felakasztva a történelem közepén, minden látható alátámasztás nélkül? Kevés egyetlen élet, hogy megteremtsen valakit.

9. oldal

2 hozzászólás
>!
szadrienn P

– Tudnia kell, hogy ez olyan ország, ahol meg kell adnia magát a váratlannak. A komp lerobban, de indul egy másik hajó. Pont amikor a kocsija beleszorult egy keréknyomba, mintha az égből pottyant volna, csodálatos módon megjelenik egy szamárkordé. A véletlen kezében van. Ne keressen rendszert, és ne is próbáljon ilyesmit ráerőltetni az életre. Várja meg, amíg történik valami, és kapcsolódjon bele.

51. oldal

2 hozzászólás
>!
sztimi53 P

Ha szent akarsz lenni, élj mások kedve szerint, ha isten akarsz lenni, egyedül a magad kedve szerint élj. Ez az én mottóm.

11. oldal, Ulpius, 2003.

12 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Nagyanyám esküszik az ecuadori kövek történetére, bár előfordulhat, hogy néha Mexikót vagy Venezuelát mond a változatosság kedvéért, mivel véleménye szerint, az igazságnál fontosabb a változatosság.

9. oldal

2 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Kezdettől jobb' szerettem a kókuszdió likőrt, mint anyám tejét. Nagyanyám megmagyarázta szüleimnek, hogy a testemen kívül van a szívem, papagáj formájában rejtőzik valahol a bozótban. Azt mondta, hogy ezért elpusztíthatatlan vagyok. Szüleimet ez annyira lehangolta, hogy nekiláttak testvéreket gyártani számomra, abban a reményben, hogy azok majd kiverik belőlem a szart.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: papagáj · testen kívül elrejtett lélek
>!
Chöpp 

Az őrültségnek három fajtája van ezen a földön: a szerelem, a vallás és a politika. Mind a három olyan veszélyes, hogy zárt intézetben kell tartani.
A vallást székesegyházban vagy templomban, mint a veszett kutyát, a szerelmet a házasság börtönében, ahonnan csak a társadalom kockázatára jöhet ki, a politikát meg a parlamenthez láncolva, a népirtások meg a háborúk miatt, amelyek akkor történnek, ha elszabadul.

>!
szadrienn P

Ahogy a bejáratnál megállt, körülvette az ország gyarmati múltjának semmivel össze nem téveszthető hangulata. Egyszerre vonzotta és taszította az öntudatosan szerény, csaknem kopott belső tér, megfakult fényképeivel, a vitrinekkel, amelyekben kitömött állatok sorakoztak, a mindent körüllengő „öreg fiúk klubja” szellem, a jégtől csilingelő rum-svindli hangja a poharakban."

52. oldal

>!
sztimi53 P

Minden történetet bosszúból mondanak el, vagy hódolatul. Tessék választani.

15. oldal, Ulpius, 2003.

>!
vargarockzsolt P

Napier atya türelmetlenül rántott egyet a szakállán. Ugyanaz történt, valahányszor keresztülmentek egy falun. Valamelyik kísérője órákat töltött azzal, hogy elbeszéljen a főnöknek minden egyes eseményt, bármilyen jelentéktelen volt is az, ami az úton történt.

Napier atya érdeklődött, látta-e valaki Dannyt és Beatrice-t mostanában.
– Igen. A falu végében alszanak az egyik házban – felelt szélesen mosolyogva segítőkészen egy öregember.
Megint esni kezdett, ők meg a szabadban álltak a vízzel átitatott talajon. Napier atya kérte, hogy azonnal vezessék oda hozzájuk.
– Mindjárt felébrednek. Várj egy kicsit – mondta az ember.
Napier atya órák elteltével jött rá, hogy Danny és Beatrice egyáltalán nincsenek ott. Az öreg indián szokás szerint örömet akart szerezni neki azzal, hogy azt mondta, amit ő hallani szeretett volna. Missziós papi szolgálatának évei alatt újra és újra lépre ment, és soha nem tudta megszokni.

233. oldal

4 hozzászólás
>!
sztimi53 P

Napjainkban a mese sajnos rákényszerül, hogy ténynek álcázza magát.

16. oldal, Ulpius, 2003.


Hasonló könyvek címkék alapján

Jesús Lara: Rabszolgák
Jesús Lara: Indián vér
Jorge Icaza: Indián átok
Ángel F. Rojas: A menekülő falu
Francisco Marins: Az aranybányák titka
Kurt Kauter (szerk.): Hogyan lett király a kondorkeselyű
Thomas Berger: Kis Nagy Ember
Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv