A több mint 700 000 példányban eladott könyv Ernest Hemingway és első felesége, Hadley Richardson szívszorító szerelmének története. Hadley halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel. Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak – köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald – színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük. A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet… (tovább)
A párizsi feleség 238 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2010
Enciklopédia 21
Szereplők népszerűség szerint
Gertrude Stein · Ernest Hemingway · Ezra Pound · Ford Madox Ford · James Joyce · Stella Bowen · Sylvia Beach
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 35
Most olvassa 21
Várólistára tette 179
Kívánságlistára tette 124
Kölcsönkérné 5
Kiemelt értékelések
Egy igazi páratlan újdonság került a kezeim közé. spoilerTörténelmi remekmű, egyik kedvenc íróm Ernest Hemingway életének egyik fordulópontja, és egyben első fontos megállója első felesége Hadleyvel, aki sajnos nem élete párja lesz. Nehezen emésztettem ezt a szomorú, és rövid házasságot, Ernest mérhetetlen önimádatát, egoizmusát, így voltaképp csak a szavak tengere volt, amit tudott a Hadleynek kínálni. Talán a karrierépítése falta fel házasságukat.
spoilerMegdöbbentő volt utána olvasni Hemingwaynek, négy házassága, és számtalan szeretője volt az írónak élete folyamán, mégis puskával végez magával. Kérdezem én, hol volt boldog igazán? Talán a családban előforduló súlyos depresszió gyakorisága, és a megélt háborús borzalmak is közrejátszhattak a tragikus végkifejletben.
Feldolgozza még emellett a mű, a roppant csábító, és újdonságot hozó szüfrazsett éveket, illetve a divat fordulópontját, a legendás 20-as éveket, amikor is új utat tör a nők számára a legendás Coco Chanell és még sorolhatnám.
De összességében egy élménydús, és igazi figyelemfelkeltő könyv volt számomra.
Csak ajánlani tudom.
McIain remeket alkotott, kitűnően visszaadta ennek a szerencsétlen szerelemnek minden szép, idegőrlő és lehetetlen mozzanatát. Nagyon szerettem olvasni a viktoriánus kort felváltó jazz-korszakról, a Vándorünnepből már megismert ’20-as évek Párizsáról, Gertrude Steinről, Joyce-ról, Fitzgeraldékról, Ford Madox Fordról.
A legkevésbé persze a két főszereplőt sikerült megkedvelni, Hemingwayről nagyjából sejteni lehetett, hogy az egoizmus mértékegysége, de Hadley…Hát…ahogy haladtam az oldalakkal, úgy vált meggyőződésemmé, hogy ő egy busa, jóravaló, de végtelenül egyszerű mackó, mint Sonja a Madagaszkár 3-ban. Csak Hadley soha nem lett volna olyan vagány, mint Julian király szerelme, aki vad amazonként feszített a lopott pápai gyűrűből vett Ducattin :)
Érdekes volt ezt a könyvet olvasni. Mindig elcsodálkozom ilyenkor, hogy a „szegény” művészek mit meg nem tettek, hogy sajnálják őket. Ugyanakkor… Nem dolgoztak, állandóan pénzt kértek kölcsön, utazgattak tavasszal, nyáron, ősszel, télre vissza a kiindulópontra és ez biztos vagyok benne, hogy hatalmas összegre rúgott. Lakásbérlés, bútor bérlés, máshol a szálloda, mindig étterembe járni…. Elképzelni sem tudom, hogy hogy lehetett így élni.
A történet jól tükrözi azt, hogy a bohémélet mennyire ragadós. Sajnáltam Hadley-t, aki sosem volt elég jó és elég boldog. Hamingway pedig szégyellje magát. A történet jól van megírva, de a cselekmény keserű ízt hagy maga után.
Minden tiszteletem az írónőnek, aki vette a fáradságot, és nem kis mennyiségű háttéranyagból összeállította ezt a lebilincselően érdekes életrajzot. Mindehhez hozzáadva a saját fantáziáját, aminek köszönhetően tapintható közelségbe hozta az olvasóhoz Hemingway-t és az 1920 évek párizsi értelmiségének és felsőbb köreinek életét. A későbbi korok elemzői hajlamosak arra, hogy akár a szenzáció, akár a szaftosság kedvéért, de sokkal sötétebbnek fessenek le valakit, mint amilyen volt az illető élete során. Ez alkalommal szerencsére nem ez történt. Paula McLain mindvégig jóérzéssel, csupa szívvel kezeli Hemingway-t, és bár a tények tükrében azt mondhatjuk, hogy Ernest kegyetlen volt, bemutatása sokkal inkább a szenvedő szerelmest, a művészi érzékenységgel megáldott embert mutatja, mint az élvhajhász férfit., aki soha nem tudta lerázni magáról a háborúban átélt szörnyűségeket. Érzékenysége miatt egész élete romhalmazzá lett, amit még egy ilyen tökéletes párizsi feleség sem tudott meggyógyítani, csupán lehetővé tett számára néhány szép évet.
Hemingway első házasságának a története a feleség nézőpontjából szemlélve az eseményeket. 1921-ben házasodott össze Hadley Richardsonnal, majd Párizsba költöztek. A kötetben a kezdő újságíró, író küzd a háborús emlékkel és az érvényesülés, az irodalmi beérkezés nehézségeivel. A felesége igazi társként, támogatóként áll mellette, és szövetségük megbonthatatlannak tűnik. Hemingway Párizsban barátságot kötött Gertrude Stein írónővel, Sherwood Anderson íróval, és Ezra Pound költővel. Kanadában született meg John Hadley Nicanor Hemingway, közös gyermekük. 1925-ben végre megjelent A mi időnkben és elkezdődtek irodalmi sikerei. Ernest beleszeret Pauline Pfeiffertbe, elválik első feleségétől és elindul írói karrierje. A regény remekül mutatja be a háború utáni „elveszett nemzedék” tagjainak életét, az alkohollal kapcsolatos viszonyukat.
Tetszett a meseszövés, szeretem azokat a műveket, amelyeknek ismert emberek, művészek a hősei, de a fordítás furcsaságai végig zavartak, néhol nagyon magyartalan, értelmetlen mondatok is vannak benne.
Mindig is érdekeltek az olyan történetek, amelyekből híres emberek másik arcát lehet megismerni. Azt az arcukat, amelyet az utókor kegyesen inkább elfeled.
Nem tudom, mennyi igaz A párizsi feleségből, de valahogy el tudom képzelni, hogy Hemingway ilyen lehetett. Ő is csak emberből volt, megvoltak a maga hibái, ballépései. Ráadásul egy olyan korban, közegben élt, amely a kicsapongásairól, és nem a visszafogottságáról volt híres. Egy ilyen lobbanékony ember mellett pedig csak megégni lehet.
Hadley számomra az egyik legszimpatikusabb női karakter, akivel könyvlapokon eddig találkoztam. Olyan igazi, esendő, szerelmes asszony, aki folyamatos harcban áll azzal, amit érez, és amit nap mint nap el kell viselnie a szeretett embertől.
A párizsi feleségre érdemes egy ráérős délutánt rászánni, mert nagyon nehezen letehető történet. Engem teljesen beszippantott, olyan érzés volt, mintha én is az 20. században életem volna, és ott lehetettem volna Hadley és Hemingway barátai között.
Vannak olyan könyvek, amik után kicsit más szemmel nézünk a saját életünkre. Én is így tettem A párizsi feleség után. Bár nem vagyok 28 éves, épp a napokban töltöttem be a 24. évemet, de mégis hiszem és tudom, hogy az igaz szerelem igenis létezik. Az az őszinte, mindent elsöprő, rajongásig a másikat imádó – amit Hadley érzett Ernest iránt.
Egy fantasztikus élet bontakozott ki előttem: a századforduló Párizsa a kor híres művészeivel, irodalmi irányzataival, szárnypróbálgatásaival és csábításaival. Van, aki képes ellenállni, mások viszont hagyják magukat sodródni az árral. Hemingway bármilyen nagy író is volt, emberként ugyanolyan esendő és magányos, akár egy hétköznapi ember. Ünnepelt író akart lenni, gazdag és sikeres, akit körülvesznek a barátai, egy csinos feleség – most komolyan, nem félelmetesen ugyanolyan, mint bármelyik mai ember álma? Ez a regény ugyanannyira szól Ernestről, mint az ő „párizsi feleségéről”, Hadley-ről. Hadley kivételesen erős és őszinte személyisége volt a biztos horgony Hemingway számára. Mégsem tudott parancsolni férfiúi érzéseinek. Sajnálom, hogy így alakult végül a közös történetük, de így egy olyan női szereplővel gazdagodott az irodalmi világ, mint amilyen Hadley Richardson.
Az év egyik legkiemelkedőbb könyve. Nagyon örülök, hogy elolvashattam! :)
A tanulmányaimhoz kellett olvasni, magamtól nem hiszem, hogy előveszem ezt a könyvet. Nem bántam meg, így se, mert olvastatja magát és egy olyan korba enged bepillantást, amiről eddig nem sokat tudtam, illetve Hemingway munkásságát se ismertem igazán.
Kedveltem a narrátor, Hadley hangját, de egy-egy ponton már inkább fárasztó volt ugyanazokat a panaszokat olvasni tőle, ami miatt nem mindig tudtam vele szimpatizálni. Talán ha némileg rövidebb lett volna a könyv, akkor nem fáradok el benne a végére.
Népszerű idézetek
– A bikákat és a vért elviselem – mondta nekem Don halkan. – Az emberektől fordul fel a gyomrom.
259. oldal
– Mindenki azt mondja, hogy az Ulysses remekmű – mondta Ernest. – Olvastam belőle néhány fejezetet, egy folyóirat közölte folytatásokban. Nem ehhez vagyok szokva, de valami fontos történik benne.
– Egészen zseniális – felelte Lewis. – Joyce mindent meg fog változtatni, ha hihetünk Poundnak. Járt már Pound lakásán?
– Hamarosan elmegyek hozzá – válaszolta Ernest, bár még oda sem küldte el az ajánlólevelet.
– Jóember, el kell mennie. Nem mindenki bírja elviselni Poundot, de kötelező találkozni vele.
– Mi olyan nehéz Pounddal kapcsolatban? – kérdezte Ernest.
– Az igazat megvallva, ő maga – nevetett Lewis. – Majd meglátja. Ha Joyce szakasztott olyan, mint egy halk szavú professzor a kopott kabátjában és a sétabotjával, Pound maga az ördög, arcátlan és félőrült, folyton a könyvekről és a művészetről magyaráz.
– Én találkoztam az ördöggel – felelte Ernest-, és az ördög nagy ívben tesz a művészetre.
105. oldal
→ |
---|
Ilyenkor egy órán át Chopint játszottam viszonylag tűrhetően, azután lefeküdtem a szőnyegre a zongora előtt, a plafont bámultam, és éreztem, ahogy az energia, ami játék közben betöltött, elszáll belőlem. Szörnyű érzés volt ennyire üresnek lenni, mintha semmi volnék. Miért nem tudok boldog lenni? Egyáltalán mi a boldogság? Lehet színlelni, ahogy Nora Bayes állítja? Lehet úgy nevelgetni, akár egy tavaszi hajtást a konyhában, vagy nekidörgölőzni egy chicagói partin, és elkapni, akár a náthát?
17. oldal
– Mi a pasasod neve? – kérdezte Roland.
– Nem nevezném a pasasomnak, de a neve Ernest Hemingway.
– Hemingway? – szólalt meg Fonnie. – Ez meg miféle név?
1921-ben a fiatalság volt a minden, és én épp emiatt aggódtam betegre magamat. Harminc felett mindenki öregnek számított, én pedig huszonkilenc voltam. Ernest ellenben huszonegy, és valósággal izzott az élettől.
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Judithe Little: A Chanel nővérek 92% ·
Összehasonlítás - Anne Girard: Madame Picasso 90% ·
Összehasonlítás - Kathleen Tessaro: A parfüm titka 89% ·
Összehasonlítás - Kristin Hannah: Fülemüle 96% ·
Összehasonlítás - Sarah Jio: Párizs összes virága 94% ·
Összehasonlítás - Pearl S. Buck: Az édes anyaföld 92% ·
Összehasonlítás - Dallos Sándor: A nap szerelmese / Aranyecset 92% ·
Összehasonlítás - Hazel Gaynor – Heather Webb: Az utolsó karácsony Párizsban 92% ·
Összehasonlítás - Diana Gabaldon: Szitakötő borostyánban 91% ·
Összehasonlítás - Fábián Janka: Emma fiai 91% ·
Összehasonlítás