Létbátorság 5 csillagozás

Paul Tillich: Létbátorság

Tillich a Létbátorság című könyvében a modern ember szorongásának fenomenológiáját vázolja fel, de nem csak arra vállalkozik, hogy ezt a jelenséget vegye szemügyre, hanem egyben magának a szorongásnak a kontextusát is – és ez a kontextus a bátorság. Elmélkedései megmaradnak az akadémikusság keretein belül, a „művelt olvasónak”, nem kizárólag a szakgondolkodónak szólnak. Idoszerűsége töretlen, különösen mifelénk, ahol az egzisztenciális szorongás szerkezetileg új dimenziói rajzolódtak/rajzolódnak föl, mélyebbek, összetettebbek, történetileg másak, mint a nyugati társadalmakban élő embernél, de gyökerükben mégsem különbözők. Közülünk is, most is, sokakat megszólít.

>!
206 oldal · ISBN: 9630394960 · Fordította: Szabó István

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Jean-Paul Sartre


Most olvassa 2

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Paul Tillich: Létbátorság

A hatodik fejezetig zseniális munka, sok mindent megvilágított bennem, ez látható az idézetekben is. Utána elkezdődik a teológia rész, ami nekem nem mond semmit, mivel számomra isten halott, és nekem ezzel kell együtt élnem, és így kell a létbátorságot megvalósítanom, amelynek a hogyanját levezeti, aztán átúszik a vallásba, hogy ezt így mégsem lehet… Hát azért megpróbálom.

Nagy_Detti>!
Paul Tillich: Létbátorság

A bolcseszkaron valamiert nem hangzott el Paul Tillich neve, pedig erdemes lenne felhivni a figyelmet, es raferne egy utannyomas.


Népszerű idézetek

Morpheus>!

Az önmagának parancsoló akarat: teremtő akarat.

39. oldal

Morpheus>!

A változáshoz kapcsolódó veszélyek, a bekövetkező dolgok ismeretlensége az átlagembert a rögzített rend fanatikus védelmezőjévé teszi. Ugyanolyan kényszeresen védelmezni kezdi azt, mint ahogy a neurotikus védelmezi képzelt világának várát.

78. oldal

Morpheus>!

Az alapvető szorongás, vagyis a véges létező szorongása a nemlét fenyegetése miatt nem szüntethető meg. Hozzátartozik a létezéshez.

48. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szorongás
1 hozzászólás
Morpheus>!

A fanatikus ember gyengesége abban van, hogy azok, akik ellen harcol, valójában rejtett módon fogva tartják őt, és végső soron ez az a gyengeség, melybe ő és társai belebuknak.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fanatizmus
Morpheus>!

De maga Sartre talált kiutat: ugyanis ő az, aki azt mondja, hogy nincs kiút, s ezzel vállalja az értelmetlenség helyzetét.

151. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jean-Paul Sartre
1 hozzászólás
Morpheus>!

Az emberi lény lényege – a „kell” és a „legyen” – nem valami, amire rátalál, ezt ő maga hozza létre. Az ember az, amivé önmagát teszi. És az önmagaként-lét bátorsága nem más, mint bátorság arra, hogy azzá tegye magát, ami lenni akar.

158. oldal

Morpheus>!

    Az esetlegesség szabálya: végzet, és a végzet miatti szorongás azon alapul, hogy a véges lény tudatában van annak, hogy létezése minden szempontból esetleges, létének nincs végső szükségszerűsége.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szorongás · végesség · végzet
Morpheus>!

Ha valaki nem tudja bátran magára vállalni önnön szorongását, csak úgy menekülhet meg a reménytelenség szélsőséges állapotától, hogy neurózisba menekül. A neurózis a nemlét elkerülése a lét elkerülése által.

74. oldal

Kapcsolódó szócikkek: neurózis
Morpheus>!

Az önigenlés bátorsága magában foglalta immár azt is, hogy valaki bátran igent mond saját démoni mélységeire is.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bátorság
1 hozzászólás
Morpheus>!

A reménytelenség: végső „határ”-helyzet

63. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Søren Kierkegaard: A szorongás fogalma
Czakó István: Hit és egzisztencia
Koncz Sándor: Kierkegaard és a világháború utáni teológia
Søren Kierkegaard: Isten változatlansága
Søren Kierkegaard: A halálos betegség
David Abram: Az érzékek igézete
André Scrima: Az idegen és a zarándok
Nyíri Tamás: Antropológiai vázlatok
Nyíri Tamás: Az idők jelei
Abelardo Lobato: Az ember méltósága