Engelbert, ​a rettentő (Dinkafölde 1.) 22 csillagozás

Paul Stewart – Chris Riddell: Engelbert, a rettentő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Joe hétköznapi iskolásfiú, aki a mi egészen mindennapi Földünkön lakik. Vagy legalábbis az volt. De valami fura dolog történt vele, miközben a kutyáját sétáltatta, és most ő Joe a Barbár – félelmet nem ismerő, hős harcos, akit Dinkafölde első számú varázslója szólított magához, hogy ogrékat öljön, sárkányokkal küzdjön és bátran szembeszálljon mindenféle rendű és rangú gonosztevőkkel. Joe úgy érzi, nem igazán született hős harcosnak. De az Elfek Erdejében felütötte a fejét a Gonosz és valamit forral – és dinkaföldenépének segítségre van szüksége (bár többségüknek erről egyelőre sejtelmük sincsen). Lehet, hogy Joe mégiscsak hősnek született? És rövidesen elkezdődik a nagy csata a jók, a gonoszok és az egészen tűrhetőek között.

Eredeti cím: Muddle Earth – Engelbert the Enormous

Eredeti megjelenés éve: 2003

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2007
168 oldal · ISBN: 9789632450087 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa · Illusztrálta: Chris Riddell

Kedvencelte 4

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 30

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Chöpp P>!
Paul Stewart – Chris Riddell: Engelbert, a rettentő

Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Már nagyon régen szerettem volna elolvasni, és sokkal többet vártam. Talán ez volt a legnagyobb probléma. Máskor majd igyekszem csökkenteni az elvárásaimat a régóta áhított könyvekkel kapcsolatban.
Jelen pillanatban nem gondolom, hogy el szeretném olvasni a folytatást.

kovikinga99>!
Paul Stewart – Chris Riddell: Engelbert, a rettentő

Emlékszem anno, mikor kicsiként olvastam, nagyon szerettem. Azóta is szerettem volna saját példányt belőle. Most már megvan, mind a 3 rész. És meg is fognak maradni. Na nem azért, mert nem olvastam volna már ilyen témában jobb, viccesebb, vagy érdekesebb könyvet. Csak simán jó kicsit nosztalgiázni vele. Egyébként sokszor vicces, felettébb érdekes világgal rendelkezik a könyv. A rajzok, illetve Dinkafölde térképe nagyon szuper. A szereplők is szerethetőek, a maguk dilinyós módján. Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki fiatalos, szereti a „dinka” történeteket és szereplőket és szeretne egy délutánra kikapcsolódni.

SophieOswald>!
Paul Stewart – Chris Riddell: Engelbert, a rettentő

Még a Bevezetőnél majdnem abbahagytam, aztán arra gondoltam: csak nem lettem fölnőtt, a nyitott és csukott óriáskígyót kalapnak nézem! Innentől aztán már nagyon tetszett: Dinkafölde zseniálisan fordított, eszement, és nagyon eredeti világ. A szereplők imádnivalóan bugyuták: a pitiáner varázsló, Randalf, a Bölcs; a botcsinálta hős harcos, Joe és kutyája Henry; a konyhatündérkedő ogre, Norbert; a varázsló bizalmasa, a törpepapagáj Veronika, akinek a beszólásai hangos vihogásra késztettek, és persze vannak szép számmal mások is, mint pl. a falióra megkettyent elfje…
Fénysebességgel lehet olvasni, ezért az egészen fiatalok sem fogják unni, különben is a takonykenyeret és Dinkafölde egyéb ételeit, italait (illatait) elsőre viccesnek fogják találni (eszembe jutott, hogy gyerekkoromba imádtunk gusztustalan dolgokat kitalálni és ragozni, yaak)
Chris Riddell mókás illusztrációi (és meg van egész Dinkafölde térképe), a történetet egészítik és szélesítik ki, ezért plusz fél csillag, per totál nálam ez egy kemény 4 csillagos könyv, amit szándékomban áll majd újraolvasni!

lara7127>!
Paul Stewart – Chris Riddell: Engelbert, a rettentő

Tetszett a világfelépítés, élveztem a térképet böngészni és nagyon jó ötletek voltak benne. Kreatív volt az alapja, de sajnos néhol kicsit untam. Emellett néhány karakter kifejezetten idegesítő volt számomra.
Bár érdekel a folytatás, mégis azt tudom mondani, hogy egyszer olvasható történet. Viszont azt belátom, hogy gyerekeknek ez biztos izgalmas, mert mint ahogy mondtam, nagyon kreatív a világfelépítése és ez biztos megragadja a kicsit figyelmét, meg az, ahogy a térképen nézegethetik, hogy éppen hol járnak és hogy hogyan néznek ki Dinkafölde lakói.

mary_chan>!
Paul Stewart – Chris Riddell: Engelbert, a rettentő

Ahogy el kezdtem olvasni számítottam rá, hogy rengeteg dolgot össze fognak hordani,de ez azért kicsit sok volt. A közepénél majdnem letettem,de rávettem magam, hogy elolvasom és végig is olvastam. A végére már jobb volt, lehet azért nem tetszett annyira mert nem voltam olyan hangulatban,de azért nem volt rossz. Talán elolvasom a folytatásait.

annareka>!
Paul Stewart – Chris Riddell: Engelbert, a rettentő

Csak azért olvastam el, mert egy versenyhez kellett. A címe nagyon utal a tartalmára. Nekem egyáltalán nem tetszett.


Népszerű idézetek

SophieOswald>!

[…] mondta Randalf, aztán a goblinhoz fordult. – Köszönjük, kedves fiam! Már éppen mondani akartam, micsoda megtiszteltetés számunkra, arról nem is beszélve, micsoda páratlan öröm, hogy végre…
– Ja! – mondta a goblin, azzal faképnél hagyta őket.

59. oldal

2 hozzászólás
SophieOswald>!

– Már úgy értem, hősök nem teremnek minden bokorban. Eltekintve a Hőstermő Bokrok Földjétől, persze.

32. oldal

SophieOswald>!

– Jöttünk, láttunk, elpucoltunk! – nyilatkozta ki Veronika Randalf feje tetejéről…

139. oldal

SophieOswald>!

– Neked is jó napot, ehm… Büdös! – mondta Randalf, aki a hajtókájára kitűzött jelvényről igyekezett leolvasni a goblin nevét.
– Ami azt illeti, Búbosnak hívnak – felelte a goblin.
– De hát…
– Hja kérem, Kupori úr kézírása… – vont vállat az eladó fásultan. – Majdnem olyan pocsék, mint az ízlése…

66. oldal

kovikinga99>!

– Ebbe beleköptél már?
– Még nem.
– Hát akkor csipkedd magad, mert be akarom tenni a sütőbe.

10. oldal

kovikinga99>!

– Attól tartok, nem látod át teljesen, milyen roppant nehézségekkel jár megidézni egy hős harcost egy másik világból! – mondta Randalf ünnepélyesen. – Már úgy értem, hősök nem teremnek minden bokorban. Eltekintve a Hőstermő Bokrok földjétől, persze. Mondhatom, hosszadalmas és fáradságos munkát igényel ez a dolog. Egyáltalán nem olyan könnyű, mint hiszed!

SophieOswald>!

– Miről beszélsz? – csattant föl Joe. – Nekem vacsorára haza kell érnem! És akkor még ott van a házi feladat is! Még egy árva szót sem írtam belőle…
– Vacsora? Házi feladat? – csóválta a fejét Randalf mosolyogva. – Ó, igen! Ilyen egy hős harcos élete, tele páratlan hőstettekkel: kivetni a nyeregből a vacsorát, levágni a házi feladat mind a hét fejét!

32. oldal

SophieOswald>!

Eközben felértek egy magas lépcsősor tetejére, és ott álltak egy sor irdatlan nagy faajtó előtt. Randalf megragadta a jókora kopogtatót, és keményen megdöngette az egyik ajtót.
Ding-dong!
– A goblinok szeretnek tréfálkozni! – fordult Randalf Joehoz.
– Aha… – csipogta Veronika. – Például az is milyen jó vicc, hogy nem eresztenek be bennünket…

57. oldal


A sorozat következő kötete

Dinkafölde sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Diana Wynne Jones: A másik palota
Rick Riordan: Neptunus fia
Franziska Gehm: Egy zabálnivaló barátnő
Cressida Cowell: Így lopd el egy sárkány kardját
Eva Ibbotson: Melyik boszorka?
Marcus Sedgwick: Kísértetek és ketyerék
Becskei Gábor: Őrszem és Káoszkreátor – Az utolsó fehér tűz
John Flanagan: Észak varázslója
Tamzin Merchant: A Kalaposok
Terry Pratchett: Szárnyalók