Lesabéndio 6 csillagozás

[…] Aki nagy teljesítményre vágyik, először a türelem erényét kell ismernie. […]

117. oldal, Tizenegyedik fejezet (Eri, 2005)

     Ibolyaszínű volt az ég. És zöldek voltak a csillagok. És zöld volt a Nap is.

7. oldal, Első fejezet (Eri, 2005)

[…] a legtöbb pallasi könnyen teszi mikroszkóppá is szemét, hát minden könyvet mikrofotográfiai módszerekkel kicsinyítenek, könnyebb megérzés végett, s csak mikroszkopikus szemek olvasmányául. A pallasiak mindegyike hordozhatott így nyakláncán egy egész kis könyvtárat akár.

12. oldal, Első fejezet (Eri, 2005)

[…] A csillagot csak akkor építhetjük ki minden módon, ha egyetlen terv vezérel minket. Másképp nem megy. Ha örökké mindenki megmarad a maga elgondolása mellett, hogy a másiknak még csak figyelembe sem veszi a tervét, nem is álmodhatunk nagyszabású dolgok kivitelezéséről. Gondolatainkat – ez az! – alá kell rendelnünk egy nagyobb eszmének, valami Nagyobb Dolog gondolatának. Attól, hogy ezt tesszük, a saját gondolatainkat még nem kell elejtenünk, hiszen például az Északi Tölcsér nagy tornyának építése során számos kő-, bőr-, fény- és más terv is kivitelezhető lesz. […]

106-107. oldal, Tizedik fejezet (Eri, 2005)

[…] Újra meg újra be kell látnom, hogy épp a legközelibbet, a legkézenfekvőbbet nem látjuk gyakorta, és minden dolgunkat szükségtelenül megnehezítjük. […]

180. oldal, Tizenhatodik fejezet (Eri, 2005)

     – Egymást akarjuk – beszélt gondolatban –, egymáshoz vágyunk mind közelebb érni. Még ha iszonyú kínokat is kell legyőznünk ehhez. Hisz ez boldogság – ha a gyötrelmet legyűrtük. Én érzem. […]

270. oldal, Huszonötödik fejezet (Eri, 2005)

     – Nem vitás, jogunk, hogy minden asztráljelenségben sok-sok kettősrendszert tételezzünk fel, megannyi többféleséget… hiszen a mi Napunk is, nagy kísérőseregével, ilyen többféleség csupán… nagy kettősrendszer, melyben a kísérők alkotják az egyik részt, a Nap a másikat, a magasabbat… mely a kúp, a zacskó. Hogyan van viszont az, hogy a kísérőcsillagok mind a nagy Nap hatalmában keringenek? Szerintem főleg a mérhetetlen kíváncsiság és az ugyanily mérhetetlen, bódító csodálat teszi ezt. A Naphoz legközelebbi két nagy csillag nem is forog saját tengelye körül, egyre a Napot nézi, teszi ezt az imént említett csodálat jegyében. A harmadik csillag, melyet úgy hívunk, hogy Föld, nem él annyira a Nap erejének roppant bűvöletében; forog még önmaga körül is – nem feledte, hogy egykor maga is nap volt, s holdja, nos ugyanoly meredten nézi a Földet, ahogy a Napot az ahhoz legközelebbi két csillag. S én csaknem ugyanúgy vagyok, mint ez a két csillag, bár sokkal lejjebbi rend és rang. Hanem ez a sok napbőrvihar, mind e lobogóan eleven, kimeríthetetlen rángó láng-, fény- és izzásélet, íme, engem is elragad. Mit is mondhatnánk egy ilyen leírhatatlan erőről – mit szólhatnánk e hihetetlen sebességhez és fröcskölve szétterülő, dacos életbőséghez? Szeretném magamat a napbőr anyagisága számára érzéketlenné tenni, hogy egyszer ott állhassak így, láthatatlanul, a napbőrön, ott az özönsok folt- és kitörésélet közepette – látni, hogyan lehetséges ez mind, úgy egyáltalán. Az élet végső bódulata lehet az ilyesmi – életbódulat, melyhez képest minden útitársi boldogság, a kísérőké: semmi! Fáradt és bágyadó, hálósipkás létezési mód.

9-10. oldal, Első fejezet (Eri, 2005)

[…] Tulajdonképpen soha nincs is meg az az érzésünk, hogy amit teszünk, az helyes. Mindig van egy másik szalagpálya, mely mintha látszólag helyesebb irányba vezetne, jobb célhoz. […]

193. oldal, Tizenhetedik fejezet (Eri, 2005)

     – A mi nagy, tulajdonképp nem is oly jóságos Napunk egyik legnagyobb bölcsessége, hogy csak a fájdalmat és a kínt nevezhetjük fő-fő üdvhozónak, boldogságunk teremtőjének. Nincs rá jogunk, hogy a borzadályostól féljünk. A borzadályos vezet minket egyre tovább. Rémségeken át változunk, ha megfutamodunk a fájdalom s a kín elől. Halld, mit mond most majd néked a Nap!
     És Lesa kis idő múlva tisztán kivehető hangokat és megérthető szavakat hallott, ezt:
     – Ne féljétek a fájdalmat – és ne féljétek a halált sem!

244. oldal, Huszonkettedik fejezet (Eri, 2005)

     – A legnagyobb kín és a legnagyobb boldogság – együtt – a mi naprendszerünkben nem csupán igen gyakran jelentkezik egyszerre – hanem jószerén mindig is együtt jár. Ehhez hozzá kell szokni. A Nap megmondta már nekem, hogy a fájdalomtól nem szabad félnünk – a halálfájdalom talán minden fájdalmak legnagyobbika. Benne van azonban a legnagyobb boldogság is – a feloldódás a Hatalmasabb és az Erősebb lényegén. S ez óriási érzés! Sok élőlény nem is tudja, micsoda élvezet a halál, mert öntudatlan állapotban éri. Ők ezzel ugyanúgy vannak, mint mi az elalvással. Azt a pillanatot sem „tudjuk” soha, amikor elalszunk. De hogy mindenestül feloldódjunk, miután tagjaink áttetszővé váltak, ezt csak tiszta tudatállapotban, a teljes éberség körülményei között tehetjük. Ezért nem is félünk így a haláltól. […]

256. oldal, Huszonnegyedik fejezet (Eri, 2005)