Ez a könyv számomra egy nagy rejtély volt. Kíváncsi voltam rá, mert a cím és kicsit a borító is meg a fülszöveg olyan érzést keltett, ami egy depressziós, öngyilkosjelöltről szólna, aki rengeteg mindenen átment, és végül csak nem sikerült jól semmi sem. Hatalmas spoiler: nem erről szól.
Le kell szögeznem, hogy én utálom a filmekben a vígjátékot. Sőt utálom a konzervnevetős sorozatokat, realityket, és mindenféle hasonló dolgot. Nem nézek tévét se, így a celebekből se kapok semmit (hál istennek) de hogy azokat se szeretem. Erre jön egy könyv, ami egy celebreality vígjátékos akármi, amitől a falat kapartam. De tényleg!
Nem elég, hogy olyan bugyuta sorozatokat találtak ki, amitől a falnak mentem, mint Anna Bannana Hannah Montana vagy az Angyalok háborúja spoiler,de jönnek az őrült rajongók, meg a könyvről elnevezett unokák (jó poén volt Katniss, Bella, Hermione. Jah nem.) aminél én teljesen kiborultam. Nem azért, mert ne így működne, hanem azért, mert a hatalmas túlzásokban már nem is lehetett észrevenni a történet valóságalapját.
Talán az, hogy egy könyv humoros, még nem lenne probléma, de ebben a könyvben az író túl komolyan vette magát. Mármint egy humoros könyvnek túl kevés volt, hiszen rengeteg komoly témát is feszeget, miközben egy komoly, érzékenyítő könyvnek meg semmi volt. Emellett a korosztály is kicsit csúszásban van: a történetet el lehetne adni egy 12-14 éves kis csajszinak, aki imádni fogja, mert éppen a rajongó korszakát éli, miközben szerepelnek benne olyan dolgok (pl alkoholizmus, drog, öngyimöngyi) ami miatt nem lehet egy ilyen korú gyerek kezébe adni. Emiatt viszont a felnőtt olvasók joggal fogják azt mondani, hogy ez nekik nem kell, míg a fiatalabbak nem jutnának hozzá ehhez a könyvhöz. *sóhaj* spoiler
Ami számomra még ezen felül is borzalmas volt, az a szélsőséges karakterek. Mert igen, Hellernek MINDENBEN benne kell lennie, és természetesen úgy kell kinéznie, mint egy sztárnak, de közben persze nincs pénze, hogy részvétet is érezzünk iránta. Caitlinnek persze jó kislánynak kellett lennie, aki szorong és pánikrohama van egy jó hírtől (amúgy a szorongás leírása jó volt. Tényleg ilyen. De ne essünk a ló túloldalára, hogy MINDENTŐL pánikrohama van az embernek, mert nem). Az külön idegesített, hogy a térdzoknit az ártatlanságnak és a menőség teljes ellentétének tartják, mikor szerintem egy teljesen átlagos ruhadarab (miért, miért utálja MINDENKI a térdzoknit?). Emellett természetes a jó kislány keresztény is, csak hogy a vallásnak is legyen egy fricskája (míg a menedzser zsidó. Hmmm nem kellett volna bele legalább még egy vallási szereplő, akit eltúloznak kigúnyolnak?). És még borzasztóan sokáig folytathatnám, mert a könyv ezekből a klisékből építkezik, figurázza ki őket, és rakja bele egy eléggé erőltetett gegsorozatba.
A könyvben néha feltűnt a komoly szál, és ilyenkor kicsit megértettem az egészet. Jó volt olvasni olyankor, de ezek a szálak olyan hamar illantak el, hogy szinte értelme nem volt belerakni sem (nagyon sokan nem szeretik, ha egy érzékenyítő könyv kisregény, így a kedvenceimet sokszor rövidség vádja éri. Minden ilyen olvasónak ajánlom ezt a könyvet.)
Egy ilyen hosszú értékelés után jöhet a kérdés, hogy tényleg minden Heller hibája volt? A válasz pedig nem: ez a könyv, ha másra nem, arra jó, hogy láthassuk, a hibákat nem tolhatjuk folyton másra. Ellenben azt hiszem, ezt nem ebben a korban kell ennyire erősen az arcunkba tolni. Mert hát jó volt, de valahogy az ember mégis azt érezte, hogy nem a szereplők, hanem a külső tömeg, a menőség, a társadalom, a rajongók hibája.
A könyv számomra borzalmas élmény volt, de meg tudom érteni, ha valakinek tetszik. Mondjuk inkább 14 éves érett kislányoknak ajánlom, mint tizenhat felett (mint a könyv borítóján is díszeleg).