Marianne Vaney (leánykori nevén Bach) zsidó polgári családban született. Ő is abba a generációba tartozik, akit legszebb ifjúságában nyilvánítottak közellenségé és üldözendővé, vallása és származása miatt. A számára éppen akkor megnyíló világ szinte teljesen beszűkült, majdhogy bezárult előtte. Ezt a kitaszítottságát soha nem heverte ki.
A Mindenhatóba vetett hitének gyakorlása mindig kiemelten fontos volt számára. De az egyháza hitéletét ért brutalitások, az egyre nehezebben feldolgozható feladatai a Zsidó Tanácsnál, és a halálfélelmek árnyékában tapasztalt megalkuvások egyre inkább válságba sodorták, megkérdőjelezve, hogy hitét a zsidó vallás keretei között gyakorolja-e.
Szerencsére megtalálta önmagát a Svéd Mentőakcióban. Hat hónapig dolgozott ott – szívvel-lélekkel – Wallenberggel és munkatársaival, ahol kiemelten bátor tetteket is véghez vitt. Nyugalmat – hosszú keresés után – házassága és svájci élete hozott, ahol ismét embernek tekintették.
Kortünet,… (tovább)

Kortünet, hogy bujkálása, kitaszítottsága és figyelemreméltó tettei csak több évtized után nyíltak meg a külvilág számára, mindannyiunk okulására. Tisztelettel adózunk emberségéért.