Mi történt volna, ha Mrs. Baker visszafelesel alkoholista férjének, amikor az, a kocsmából hazatérve, beléköt? Nem sok: mindösszesen is csak folytatódtak volna a házaspár közti, immár harminc éve szokásos veszekedések. Ám közbelépett dr. Hauck: javaslatai nyomán lehetővé vált, hogy Mrs. Baker tárgyilagosan lássa a férje és az önmaga állapotát, s hogy leküzdje az életüket tönkretevő, célját tekintve egyáltalán nem kifizetődő dührohamokat. Ugye ismerős a helyzet, kedves olvasó?! Van belőlük több is e könyvben, melyekhez dr. Hauck igen egyszerű földhözragadtnak tűnő módszert ajánl: ismerd föl az igazi értéked, és aztán annak megfelelően cselekedj!
Fő a nyugalom! 18 csillagozás

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hétköznapi pszichológia Park



Kedvencelte 2
Most olvassa 2
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 4

Kiemelt értékelések


Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?
Mindenki saját maga tud hatni arra, hogy adott helyzetet hogyan kezeljen. A nyugalom sok mindenre ad megoldást, a higgadt reakció fél siker. Most épp ilyen napjaim voltak, hogy egy pár nem várt eset jött velem szemben. Több felől jött a megtalálás de egy célból, csak a másik fél hozzáállása miatt volt aki egyszerűbb vagy nehezebb volt. Nem is értem egyesek mit meg nem engednek maguknak és elvárják, hogy ők kerüljenek fölénybe. Szerencsére higgadtan de határozottan tudtam hozzáállni.
Ajánlom azoknak akik sokféle emberrel kerül kapcsolatba az egyszerű, de közénségestől, a félénk de egyszer csak robbanó, szülőhőz szaladó riadt nyuszival. Sokfélék vagyunk és a nagy népvándorlás során a mai városlakókat sokkal több kellemetlen dolog érheti mint évekkel ezelőtt. Nem egy mai könyv de azért találtam jó mondásokat melyek még most is aktuális.


Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?
Nagyon szerettem ez a könyvet, hasznos olvasmány.
Kicsit becsapós a címe, mert többnyire a dühről, annak következményeiről ír. Voltak részek amik fárasztottak, de nagyon jó hétköznapi példákkal van tele ami használható és működik.


Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?
Ha a frusztráltság közben képesek vagyunk világosan gondolkodni, akkor a lelki zavarok (düh, félelem, depresszió) nem léphetnek fel.
Népszerű idézetek




Ha valaha boldog akarsz lenni, nagyon fontos, hogy határozott és magabiztos légy olyan emberekkel akik ártanak neked.
37. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Ha lehet rajtuk változtatni, próbáld meg. Ha nem, akkor ezt szép nyugodtan tudomásul kell venni.
33. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Ha megbántanak minket, ne legyünk kérlelhetetlenül dühösek a mások ostobasága miatt.
59. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Frusztrált vagy akkor, ha akarsz valamit, és nem tudod elérni, vagy ha nem akarsz valamit, de rád erőltetik.
68. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Ráadásul készen állsz arra is, hogy fájdalmat okozz az illetőnek, amennyiben nem hajlandó együttműködni veled.
34. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Ebből az következik, hogy a düh minden megnyilvánulása neurotikus, mert vagy neked, vagy valaki másnak felesleges fájdalmat okoz.
35. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Jó lesz vigyázni az önsajnáló típussal! Akár évekig is úgy tűnhet, hogy könnyen ki lehet jönni vele, de a nagy leszámolás órája vészesen közeleg. A félénk, bosszútűrő, passziv ember oly sok megbántottságot gyűjthet össze magában, amire senki nem számít.
90. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Az ember kivörösödik, izzad, remeg, rendkivül kínosan érezheti magát, csak mert utálatosan, dühödten, haragosan, keserűen vagy mérgesen viselkedik.
31. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Csak a nagyon zavart személyiségek vesznek össze életre-halálra.
139. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?




Sose feledd, hogy kettőn áll a vásár. Ha nem állsz le vitatkozni, nem is lesz vita. Aki neked ezt vagy azt fel akar hánytorgatni, mondja csak a magáét, az az ő baja. Mint mondtam, minél nyugodtabb vagy, annál hamarbb megnyugszik ő is.
118. oldal
Paul Hauck: Fő a nyugalom! 74% Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla? 92% ·
Összehasonlítás - Kelly McGonigal: Akaraterő-ösztön ·
Összehasonlítás - Demi Lovato: Légy erős! 89% ·
Összehasonlítás - Gary Chapman: A szerelem pszichológiája 90% ·
Összehasonlítás - Brené Brown: A tökéletlenség ajándéka 86% ·
Összehasonlítás - Gary Chapman: Egymásra hangolva 90% ·
Összehasonlítás - Rick Hanson – Forrest Hanson: A bennünk rejlő erő ·
Összehasonlítás - Louise L. Hay: Éld az életed 86% ·
Összehasonlítás - Brené Brown: Élj szívvel-lélekkel 81% ·
Összehasonlítás - Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia 82% ·
Összehasonlítás