Válogatás ​Paul Claudel műveiből 1 csillagozás

Paul Claudel: Válogatás Paul Claudel műveiből

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

>!
Szent István Társulat, Budapest, 1982
1148 oldal · ISBN: 8633601762

Most olvassa 1

Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

tschk >!

Emlékezz később is arra, amit mostan mondok neked. *
Amikor majd urad lesz, ne vesd meg apád szerelmét.
Mert amit apádtól nyertél, nem adhatod vissza, *
az életedet.
A házasok szerelme két idegen egysége; *
mivel magukban mit sem tudnak, egymáséi lesznek a hitben;
És ez az a szent egység, ez a házastársi rabság, *
aminek révén tej csöppen ki a feleség melléből!
Hanem az az öntudat, amit az ölelésben elveszítenek,*
A születő gyermekben ébred újra örökségül és a hála tudata lesz.

Tudd meg lányom, apád vagyok!

Az apai szerelem *
Nem kér semmi viszonzást, nem szorul írott szerződésre,
s a gyermeknek sosem kell azt megnyerni, *
vagy megérdemelni.
Ez az ő java és jussa, ez az ő birtoka és segedelme, *
biztonsága és ereje.
Létjoga és becsülete, s igazolása a világgal szemben! *
Az apa lelke el nem hagyja a belőle fakadt lelket.
Amit ő adott, nem adható vissza. *
Tudd meg lányom, hogy az apád vagyok!
És sosem volt fiúgyermekem. Ámde mellünk magábarejt *
Egy férfit és egy asszonyt is, és mi egyéb volnál
lányom, mint kifakadt asszony-felem, *
Az én titkos glóriám, az én benső ékességem,
az áradó szeretet és a lélek tisztasága, a szív mélyéről *
buzgó öröm, az, ami adakozó bennünk!
És most váljunk, itt az óra, ó én lelkem asszonyrésze, *
s másnak kell, hogy adjalak.

146 - 147. o Violaine

1 hozzászólás
tschk >!

… a szellemnek az az agóniája, amelyről Rimbaud ezt írta: A szellemi harc éppoly brutális, mint az emberek csatája. Kemény éjszaka! A szikkadt vér füstölög arcomon! A fiatalok, akik olyan könnyedén hagyják ott a hitüket, nem tudják, mibe kerül visszanyerni, és milyen kínokkal kell fizetni érte.

25. oldal

tschk >!

És itt van még szent Damján és Kozma, az orvosok-
nak és azon tudós embereknek két patrónusa, akiknek
kezei között lassankint az egészségből is kigyógyulunk.

693. oldal A selyemcipő

tschk >!

…mintha csak asszony hajtaná fekete legyezővel
ezt az illatot felém. Csak Korzikának van ilyen jó szaga.

729. oldal A selyemcipő

tschk >!

Ahogyan Musique énekli A selyemcipőben:
Nem mi alkotjuk a zenét, a zene itt van, mindent áthat, éppen hogy csak hozzá kell idomulnunk, épp hogy csak bele kell merülnünk, s nemcsak fülünkkel, hanem mindenestül.
Inkább mintsem a dolgokat magunkra kényszerítsük, bízzuk hajónkat ügyesen boldog mozgásuk áramára.

37. oldal

tschk >!

Egyetemesebb és lenyűgözőbb költői megnyilatkozáshoz nem jutott a katolikus világszemlélet talán évszázadok óta sem, mert világirodalmi jelenség Claudel, akinek műveiben a kozmikus kép megvalósítása a Divina Commedia látomásainak magaslatára emelkedik és gondolatrendszerének szimbolikus kifejezése következetesebb és ujjongóbb szárnyalású, mint a fausti vergődés földhöz hajló íve.

425. oldal A SELYEMCIPŐ ELŐSZÓ

tschk >!

A KÍNAI: Ó, ne féljen, nem szököm meg, ameddig csak megtartja egyezségünk és nem tölteti velem az éjszakát folyóvizeknél, forrásoknál és kutaknál.
DON RODRIGO: Annyira félsz, hogy titkon megkeresztellek?

470. oldal A SELYEMCIPŐ

tschk >!

DONA MUSICA:

Aki nem tud többé beszélni, hát énekeljen!
Elég, ha egy jámbor kis lélek ártatlanul meg-
kezdi ezt, íme mindannyian akaratlanul is odafigyel-
nek és felelnek reá, mert hangolásuk ugyanaz.
A határok fölött alapítjuk mi meg azt az elvarázsolt
birodalmat, ahol a lelkek a dalnak szálló csónakján
röpülnek el majd egymást látogatni s egyetlen könny-
csepp lesz a nehezék.
Nem mi teremtjük ezt a zenét, már itt van és mindent
körülcsobog, csak hozzá kell simulni és elmerülni
benne, hogy elborítsa a fülünket is.
A dolgokkal nem szabad szembeszállnunk, inkább
ügyesen rá kell siklanunk boldog mozgásuk hullámaira.

584 - 585. o. A Selyemcipő

tschk >!

Minthogy elvégre nem teljesen lehetetlen, hogy a darabot … mégiscsak előadják, néhány scenikai útmutatással kezdem. … A háttérben elég egy hanyagul bemázolt vászon vagy akár az sem kell. A díszletezők a szükséges berendezést és változásokat a közönség szemeláttára végzik, mialatt a cselekmény tovább halad a mag útján. Szükség esetén maguk a színészeik is segíthetnek. A színpadi utasításokat … vagy nagy papírlapokra függesztik ki, vagy a rendező olvassa el őket, vagy pedig a színészek, akik vagy a zsebükből húzzák, vagy egymásnak adják át a szükséges kis cédulákat. Ha eltévesztik nem baj. … Legyen az egésznek provizórikus jellege… Természetesen, időről-időre sikerült jelenetek is szükségesek, ha lehetséges, mert még a zűrzavarban is kerülni kell az egyhangúságot.
… Egy másik kis orrhangú zenekar azzal szórakozik, hogy a közönség zaját utánozza és lassankint ritmust, formát ad neki.

436 - 437. o A SELYEMCIPŐ

1 hozzászólás
tschk >!

PIUS PÁPA: … Hogy is engedhetném, hogy tulajdon gyermekeimtől eltiltsanak.
COUFONTAINE: S a börtön nem választ-e el tőlük?
PIUS PÁPA: Ott ahol a kereszt van, sohasem szünetel az Egyház.

244. oldal A kezes

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szerb Antal (szerk.): Száz vers
René Guénon: Metafizikai írások II.
Simone Weil: Ami személyes, és ami szent
Boris Vian: Blues egy fekete macskáért
Mathieu Gabella – Vincent Brugeas – Patrice Louinet: Conan, a barbár – Elveszett legendák
Joseph Joubert: Gondolatok
Charles Perrault: Mesék
Marcel Aymé: A faljáró
Pomogáts Béla (szerk.): Doromboló
Ottlik Géza (szerk.): Mai amerikai elbeszélők