Neoblast 5 csillagozás

Időnként felmerül valamelyik közép-európai íróban a gondolat, hogy írni kéne egy kiberpunk regényt. Ez nem egyszer oda vezet, hogy kapunk egy 10-20 éve elavult, amerikai klisékből összeállított alkotást, amely erőltetetten próbál belehelyezkedni az európai közegbe. És ha ránézünk a Neoblast borítójára, netán elolvassuk a fülszövegét, akkor határozottan ez a benyomásunk támadhat róla is.
Pedig ez a könyv nem ilyen. Bár fölemlegeti, hogy azoknak a régi kiberpunk iróknak sok mindenben igaza volt/lett, alapvetően mégsem erről szól. Hanem bizony a kortárs európai viszonyokat gondolja tovább, amivel a magyar sci-fi regények között eléggé formabontónak számít. Időnként már inkább azt vethetjük a szemére, hogy túlságosan is aktuálpolitikai. De az aktuálpolitika + a kiberpunk, az mindenképpen valami újdonság, és sci-fiben az új ötlet sosem rossz dolog. (Amúgy érdemes megfigyelni, hogy a politikai állásfoglalásokat sosem egy személytelen narrátor mondja ki, hanem az egyik főszereplő, aki afféle pártatlan megfigyelő szerepében tetszeleg sokáig. De nem az. A történet végére sikerül kifejezetten ellenszenvessé tennie magát, ami nyilván értékítéletét is megkérdőjelezi. Legalábbis szerintem.)
Eleinte nagyon zavartak viszont az évszámok. Egy 2021-es regényben olyat írni, hogy a 30-as években az emberek a Marson háborúznak egymással, nem tűnik túl átgondolt elképzelésnek. De el kell ismerni, hogy ezt az ellentmondást is sikerült feloldani egy érdekes csavarral. spoiler Mondjuk szerintem lehetett volna jobban is hangsúlyozni a dolgot, de ez nem komoly hiányosság. Vagyis a világépítéssel kapcsolatban az érzéseim inkább pozitívak: korántsem hibátlan mű, de bátran kísérletező, és van hangulata.

Terjedelméhez képest a regény elég sok főhőssel dolgozik. Tetszetős, hogy ezeknek mind megvan a maga saját elbeszélői hangja. A könyv elejét számomra éppen az adta el, ahogy a stílusok állandóan váltakoztak. A szereplők egy része elsősorban a múltról beszél, kvázi a közeljövő történelmét adja elő személyes élményei alapján. Tőlük tudjuk meg azt is, hogyan jött létre ez a félig kiberpunk, félig pedig már-már posztapokaliptikus Budapest, ahol a történet másik fele játszódik.
De ez a másik fél, a sztori tulajdonképpeni jelene, sajnos nem ér fel a visszaemlékezős részekkel. Tulajdonképpen ez az egész, helyenként elpoénkodott, másutt elfuserált Rómeó és Júlia parafrázis nekem valamiféle alibinek érződik, hogy kimozdítsa a holtpontról az előző harminc év által tönkretett, kiégett valódi főhősöket. Bár az utolsó 30 oldaltól eltekintve ezt sem nevezném rossznak, inkább csak indokolatlannak. A könyv vége ellenben totális katasztrófa: mintha hirtelen minden szereplő teljesen megbolondulna, pocsék döntéseket még pocsékabbakra halmoznak, hogy az végül az egész sztori mindenestül beálljon a földbe.