Utazások ​a szkriptóriumban 62 csillagozás

Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Egy öregember ébred egy idegen szobában. Nem tudunk róla semmit, nevezzük Mr. Blanknak. Ő sem tud magáról semmit. Nem tudja, hol van, hogyan került oda. Az asztalon talált maréknyi tárgyból, fényképekből, papírokból próbálja kitalálni, kicsoda és mi történik vele. Mr. Blank kétségbeesetten igyekszik összerakni élete kirakósát, mert sejti, hogy ha ma nem végez, a következő nap kezdheti elölről.
A regény Auster írásainak minden jegyét magán viseli: rejtélyes szövegek, amorf identitások, titokzatos múlt. A lecsupaszított történet szinte tanmesének érződik – amelynek tanulsága ránk is érvényes.

„Auster az egyik legelegánsabb intellektusú írónk.”
THE WASHINGTON POST BOOK WORLD
„Tiszteletadás a történetekben rejlő transzcendencia előtt.”
BOOKLIST
„Auster hihetetlen tehetségesen alkot olyan világokat, melyek egyszerre fantasztikusak és hihetőek.”
SAN FRANCISCO CHRONICLE

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Paul Auster életmű Európa, XXI. Század

>!
XXI. Század, Budapest, 2021
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155955228 · Fordította: Pék Zoltán
>!
XXI. Század, Budapest, 2021
112 oldal · ISBN: 9786155955235 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Európa, Budapest, 2007
122 oldal · ISBN: 9789630783705 · Fordította: Pék Zoltán

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Igazából komoly gondban vagyok…
Merthogy olyan érzés volt számomra ez az Auster-ujjgyakorlat, mint amilyen reménykedő, kanos tinédzsernek lehet a hirtelen jött meghívás valami vad swinger partyba, ahol mindenki mindenkit ismer, ahol tapasztalt, összeszokott felnőttek látják vendégül egymást és egymás segédeszközeit, ő meg csak bámul, mint az a bizonyos szólásbeli bornyú az újkapura. Tetszik ugyan neki, persze. Hát hogyne tetszene, mert hogy jó a buli. Meg hát próbálkozik is szegény, de mégis csak feszélyezi a helyzet, mégis csak idegen ő itt, egy szerencsétlen, béna kívülálló. (e helyütt jelzem, hogy mindez nem személyes tapasztalatra épül, csupán a csapongó képzelet szüleménye, kéretik nem érdeklődni a részletekről) Na, valahogy így éreztem én itt magam. Szívem szerint dicsérném ezt az írást, mégis valamiért permanens a hiányérzet. Ráadásul nem vagyok megfelelően „előképzett” az életműből, s így nem jönnek azok a karakterek, azok az utalások (New York trilógia, A végső dolgok országában), amelyek a jártasabbak számára otthonos környezetet biztosíthat(ná)nak.
Így váltam kicsit elveszetté a szkriptóriumban és ezért nem tudok igazi saját véleményt formálni, idézek hát inkább nálam értőbbektől, azokból a véleményekből, érzésekből, amelyek azért belőlem is előbizseregtek a sorok olvastán…
Talán az sem különleges, hogy mindkét kritikából előbukkan az uroborosz villás nyelve (bár ha az a kelgyó épp a saját farkába harap, akkor tudni sem akarom, hogy honnan kandikál ki).

Mert való igaz, a szavak, a mondatok azért rendben vannak – látszik, hogy tapasztalt, rutinos figura rakosgatta egymás mellé őket.
Az Utazások a szkriptóriumban viszont egy fölösleges kör. Mint szegény Mr. Blank esetében, úgy nálunk is, akik Paul Auster nevét látjuk a borítón, csak az önmaga farkába harapó kígyó látványa dereng. A könyv esetleg egy elsőéves bölcsészhallgatóknak szóló „Bevezetés a posztmodern irodalomba” kurzus legelső óráján, az érdeklődés felkeltése céljából említhető. Talán.
link

Esterházyval szólva tehát a posztmodern kelgyó enfarkába harap, ami nem is lenne baj, ha nem jobb híján tenné ezt. A túlságosan is ismerős textuális megoldások üres patronokként durrannak, és éppen a szerző védjegyévé vált furcsán nyomasztó hatást súlytalanítják el. A szokásos austeri témák (zárt szoba, megfigyelés, név és dolog viszonya, regény a regényben, valóság és fikció összemosása) jelen vannak ugyan, de az adott regény világán belül nem nyerik el jelentésüket. Így a címbeli szkriptórium az irodalmi összefüggések végtelen univerzuma helyett az Auster-regények önmagába zárt, narcisztikus világának bizonyul, ahol jólesik egy könnyed séta, de valódi izgalmakra és kihívásokra nemigen számíthatunk.
link

Szóval, valahogy így…
Persze azért, nyilván nem maradhat ez ki az austeriánusok táncrendjéből, de csak kellő megfontolással – és főképpen a szükséges tapasztalattal rendelkezők számára – ajánlandó.

Kabódi_Ella P>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

„Kísértetként járok a világban, néha még én magam is kételkedem benne, hogy élek. Hogy valaha léteztem.”

Micsoda szürreális érzékcsalódás!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban c. műve paródia, dráma és posztmodern egyszerre. Az árnyalatok színskálája végeérhetetlen. Az igazság az, hogy erről a regényről nem tudok úgy beszélni, hogy az ne legyen kissé poéngyilkos. Minden egyes részlet számít, attól kezdve, hogy a főhőst Mr. Blanknek aposztrofálja, akit bezártak egy szobába, ahonnan nem juthat ki. Ha ennél többet mondok, azzal már biztosan lelövök egy-két poént.

A cselekmény igazából nem is cselekmény. Az idős korú Mr. Blank magához tér egy idegen szobában. Nem tudja, hol van, nem tudja, hogyan került oda, és nem emlékszik semmire sem. Ismerős ismeretlenek jönnek be hozzá, ellátják őt, beszélgetnek vele. Fel is ismeri őket, meg nem is. Elméje ködös, zavaros. Büntetésben van, ítéletre vár, ennyi bizonyos. Tudja, hogy valamiképpen mindenért ő a felelős, de hogy mi az a minden, arra nem emlékszik.

Mr. Blank ügynökei írják a vádiratot, ugyanakkor gondoskodnak viszonylagos jólétéről. Feladatokat adnak neki, melyek homályosak és értelmezhetetlenek számára. Emiatt kérdések ezrei nyugtalanítják, mégis egészen sztoikus belenyugvással fogadja sorsát. Megérdemli mindazt, ami történik vele, bár nem tudja, mi történik vele valójában.

Azt szeretem Austerben a leginkább, hogy úgy mai, hogy közben visszanyúl a klasszikus elemekhez, azokat használja fel, alakítja át. Egyszerre régies és ultramodern, tehát minden kétséget kizáróan örökérvényű. Kimagasló, elegáns intellektusa lenyűgöző. Mondandóját megérteni ennek ellenére pofonegyszerű. Mégpedig azért, mert úgy értelmezed, ahogy akarod. Lehetőségek kifogyhatatlan tárháza áll rendelkezésre, bármit is gondolsz, arra igazolást találsz ebben a furcsa, rendetlen, mégis nagyon rendezett szövegben. Nem tudsz félremenni. Auster sokoldalú, megengedő, szabad és másokat is szabadnak szerető alkotó.

A korábbi művekre való visszautalások ellenére ez a regény tökéletesen érhető azok számára is, akik esetleg semmi mást nem olvastak a szerzőtől. Persze, ad egy bizonyos pluszt, dévaj örömet a felismerés, de magáért az elemi üzenetért is megéri olvasni. Önmagára is visszaható, szokatlan, pazar, mélyenszántó, elgondolkodtató, ízletesen ínyenc irodalmi élmény. Csavaros logikával, zseniális gúnnyal és öngúnnyal taglal nagy kérdéseket: hogyan lehet kifogni a halálon, illetve, ki lehet-e fogni rajta? Egyáltalán érdemes-e? Van-e ráhatásunk a saját életünkre? A vak véletlen vezet minket vagy egy felső hatalom, esetleg mindenért, de mindenért mi magunk vagyunk felelősek? Azután a legistenibb és mégis legistentelenebb kérdés: Isten-e az alkotó, és Isten alkotó-e?

Auster zsenije kiviláglik, ám ez a zseni nem leereszkedő, oktató vagy kirekesztő, nem kelt negatív érzéseket. Auster a cimborád, legigazabb barátod, akivel egy sör mellett elmélkedsz az élet nagy dolgairól. Auster az a figura, akit körbeülnek, akit meghallgatnak, akit hátba veregetnek, akivel együtt nevetnek. Auster a géniusz, aki mégis egy közülünk. Nagyon megszerettem.

Eredeti bejegyzés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/07/paul…

Lunemorte P>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Vajon kik is vagyunk mi? Emberek, akiket karanténba zártak a Föld nevű bolygóra? Esetleg állatok, akik ártatlanokat gyilkolnak? Tehát létezik-e az állat az emberben vagy nem? Vannak-e jóakaróink és ha igen, fel tudjuk-e őket ismerni? Ki a barát és ki az ellenség? Ki írja a mi történetünket? Előre megírta valaki vagy mi magunk alakítjuk a sorsunkat? Érdemes-e elmenekülnünk a tények elöl vagy merjünk szembeszállni mindennel és vállaljuk a kockázatot? Mire véljük a bűntudatot? Elaltathatjuk-e valamivel? Mindennek átvitt értelme van, minden elvont, megismerhető és megismételhető. Ez a könyv az önmagát kereső lények regénye.

6 hozzászólás
Pistacchio>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Nem is tudom, mit írjak. Olvasás előtt nem igazán értettem, miért ilyen alacsony a könyv olvasottsága. Az elején nagyon untatott, tulajdonképpen végig. Aztán az utolsó 20 oldal mentette meg az egész könyvet, amikor fény derült a bezártság okára. Ettől függetlenül tipikus Auster regény, megvan benne a lélektani jelleg. Az nagyon tetszett viszont, hogy újra előkerültek a New York trilógia es a Leviatán szereplői. Mindenképp érdemes elolvasni a lélektani vonal és a vége miatt, de tény, hogy nem a legjobb Auster regény.

nyerw>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Az Utazások a Szkriptóriumban nem a kissé spoileres fülszövegben megelőlegezett szereplőparádét hozza. Mint azt már megszokhattuk, az elbeszélő kiléte most is rejtély, de a végére (legalábbis szerintem) erre választ kap az olvasó. A borítón látható szoba egy olyan zárt, fiktív tér, melynek főhőse, Mr. Blank, emlékezetétől megfosztva tölti idejét. Valójában a történetkezdet előtti és utáni időről sem tudunk meg semmit, így a regény nem csak térben, hanem időben is tökéletesen zárt rendszert alkot.

A Blank által olvasott, majd kiegészített kézirat egy Trause nevű szerző műve, aki Az orákulum éjszakájának egyik írófigurája. Anna, az ápolónő A végső dolgok országábanból lehet ismerős. A megbízó Peter Stillman a New York Trilógiából, mint ahogy Fanshawe (szintén író) és Daniel Quinn is, illetve még húsz másik utalás egyéb Auster-hősökre, sokszor név nélkül. A regény az önálló életet élő vagy életre kelő regényszereplők klasszikus témáját dolgozza fel, és dobja meg egy újabb meta-csavarral.

Könnyedén hihetnénk azt, hogy a beszélő nevű Mr. Blank (emlékezete is blank, valamint a teleírandó lapot is jelöli) egy Auster-alteregó, akit regényhősei bezártak egy öregotthonhoz hasonló helyre. Többször is utalnak a szereplők arra, hogy bizonyos értelemben ő maga felelős azért, ami velük történt az életben. Az Austerrel való azonosság legfeljebb olyan értelemben lehet igaz, mint amennyire Fanshawe, az asztalon álló kéziratok szerzője maga is azonos a szerzővel. A regényszereplő Blank azonban maga is fiktív, többféle értelemben is – nem akarom lelőni a poént, bocs.
Egyébként sokan szidták ezt a könyvet itt, de szerintem okos kis történet. Szerencsére már elég edzett vagyok ahhoz, hogy Austert austeresen olvassak.

Sárhelyi_Erika I>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Ó, micsoda Möbius-szalag ez, kérem szépen :) Auster megint hozza a formáját, a ki kivel van és a ki kicsoda szövevényében úgy lavírozza az olvasót, hogy az közben egy pillanatig nem unatkozik, kattog az elméje, és miközben csöndben bosszankodik, hogy nem mindig klappolnak a fogaskerekek, azért remekül szórakozik :)
Valamiért Auster engem nem először Márquezre emlékeztet, talán mert mindkettő zsenialitása megkérdőjelezhetetlen.
Azt hiszem, momentán az összes magyarul megjelent P.A.-regényt elolvastam, úgyhogy kényszerű várakozásba helyezkedem, míg jön egy újabb remekmű.
Hogy miért nem öt csillag a könyv, csak négy? Hát, azt hiszem, inkább az elmémet pontoztam le, mert ugye, azok a fránya fogaskerekek …:)

Teetee>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Tudom, hogy egyszer azt mondtam, ez az ember bármit csinálhat, nekem az tetszik. Hát most kiderült, hogy nem csinálhat egészen bármit.
Ezt a könyvet egyszer régen már elolvastam szlovákul vagy csehül, nem sokkal azután, hogy először olvastam a Holdpalotát, ami annyira fantasztikus és lenyűgöző és meghatározó volt számomra, hogy rögtön akartam valami mást is olvasni Austertől, de nem lehetett tőle venni akkor éppen semmi egyebet, csak ezt, és becsülettel végig is olvastam, és nem értettem belőle semmit.
Azóta elég sok mindent elolvastam Austertől (viszont hiába van 220 voltos agyam, ami valójában egy sokterrabyte-os harddiszk, a könyvek szereplőinek a nevét mindig elfelejtem, kivétel, ha Aragornnak hívják őket), úgyhogy kb. ugyanannyira a sötétben tapogatóztam, mint Mr. Blank, aki egy szerényen berendezett szobában ül, ahol talán be van zárva, talán nem, az ablakot mindenesetre nem tudja kinyitni, ha az ágyon hanyatt fekszik, a plafon téglalapja egy A4-es lapja emlékezteti, fényképek és kéziratok hevernek az asztalon, és néha bejön egy-egy ember, akik be is mutatkoznak, és néha más embereket is emlegetnek, de Mr. Blank mostanában nagyon feledékeny, úgyhogy inkább felírja ezeket a neveket egy lapra, és próbál valamit kisilabizálni ebből.
Az írás teremtés, és mint ilyen, felelősséggel jár, de ez a szöveg akkor sem fogott meg igazán, még akkor is, ha érte(ni véle)m az író motivációit.

fezer>!
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban

Jó kis posztmodern Auster, ami leginkább hard-core rajongóknak szól. Mivel kissé mániákus vagyok, így jó lett volna, ha több 2005 előtti regényét ismerem, de szerencsére enélkül is kellően élvezetes.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Kísértetként járok a világban, néha még én magam is kételkedem benne, hogy élek. Hogy valaha léteztem.

54. oldal

paoloni>!

Az idő, Mr Blank, különös dolgokat művel egy nő alakjával.

88. oldal

2 hozzászólás
Cheril>!

Az űr legkülsőbb régióiból nézve a Föld nem nagyobb egy porszemnél. Emlékezz erre, amikor a legközelebb leírod az „emberiség” szót.

10. oldal

Cheril>!

Hogy ez a félelem mitől tört rá, annak nem tudja okát adni. Azok csak szavak, mondja magának, mióta van a szavaknak akkora erejük, hogy kis híján halálra rémítsék az embert? Ez nem járja, motyogja alig hallhatóan. Majd hogy bátorságot merítsen belőle, megismétli teli tüdőből: EZ NEM JÁRJA!

13. oldal

Cheril>!

Az ember teszi, amit kell, aztán történnek dolgok. Jó dolgok és rossz dolgok egyaránt. Így megy ez. Talán megszenvedjük, de okkal, jó okkal, és aki panaszkodik miatta, annak fogalma sincs, mit jelent élni.

26. oldal

Cheril>!

Álnok időket élünk, tisztában vagyok vele, hogy az érzékelést milyen könnyen eltorzítja egyetlen rossz, fülbe suttogott szó. Ha megkérdőjelezzük egy ember jellemét, azzal minden, amit tesz, alattomosnak, képmutatónak fog tűnni.

45. oldal

Lunemorte P>!

Most összesen ennyit akarok. Kint állni a szabadban és felnézni felettem a tágas kék égre, utoljára még megbámulni azt a harsogó végtelent.

15. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Komor Zoltán: Magyalország
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Szántó Ágnes: Ébredés
Gina B. Nahai: A csend fátyla
Nicole Krauss: A szerelem története
Jáchym Topol: Kátrány
Ismail Kadare: Az Álmok Palotája