Timbuktu 94 csillagozás

Paul Auster: Timbuktu Paul Auster: Timbuktu

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Paul ​Auster, a Leviatán, a Mr. Vertigo és más, nálunk is ismert regények szerzője már vitathatatlanul a kortárs amerikai próza egyik legkiemelkedőbb s Európában különösen népszerű képviselője. Legújabb művének emberhőse William Gurevitch, alias Christmas – lengyel zsidó háborús menekült szülők gyermeke, többnyire olvashatatlan, de zseniálisnak sejtetett s persze publikálatlan írásművek szerzője, önjelölt próféta és bolond világmegváltó, aki az év nagy részét gyalogos vándorlással és prédikálással tölti. Ezeken az utakon egyetlen társa a könyv igazi főhőse, Csonti úr, a kutya, akivel minden gondolatát megosztja, meg lévén győződve róla, hogy noha Csonti úr beszélni nem tud, az emberi beszédet annál inkább érti. A történet többnyire a kutya szemszögéből kapjuk, egyszerre mulatságos és szívszorító kutyaszemüvegen keresztül. Csonti úr nagyon is emberi kálváriája gazdája halála után kezdődik, aki vándorlás közben mindenféle jó tanáccsal látta el: óvakodjon a rendőröktől, a sintérektől,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1999

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Paul Auster életmű

>!
XXI. Század, Budapest, 2018
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759888 · Fordította: Elekes Dóra
>!
XXI. Század, Budapest, 2018
272 oldal · ISBN: 9786155759895 · Fordította: Elekes Dóra
>!
Európa, Budapest, 2002
190 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630771519 · Fordította: Elekes Dóra

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Csonti Úr


Kedvencelte 13

Most olvassa 2

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 36

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Paul Auster: Timbuktu

A tavalyi év egyik legjobbja, a 4 3 2 1 után megfogadtam, hogy amint lehet, elolvasom az egész Paul Auster életművet. Ezt a fogadalmamat szerencsére nem olyan roppant nehéz betartanom, ugyanis a 21. Század Kiadó a Nobel-esélyes amerikai író életműsorozatát adja ki éppen, és ahogy számolgatom, ez év végére a szerző összes könyvének legalább a fele elérhető lesz a kiadó kínálatában. Én most az egyik legrövidebb regényébe, az egzotikus című Timbuktuba merültem bele két nap erejéig.

A Timbuktu gyakorlatilag egy modern állatmese, és mint ilyen, a középpontba állított állattal (a hétéves keverék kutyával, Csonti úrral) fokozottan az érzelmekre kíván hatni. Persze előzetesen motoszkált bennem a kisördög, hogy esetleg ez az egész túl giccses vagy túl didaktikus lesz, ami miatt nem lehet majd komolyan venni, de azért Paul Auster inkább többé, mint kevésbé kikerülte a lehetséges buktatókat, és egy olyan történettel lepte meg az olvasót, amiben pár órát a legtöbben szívesen eltöltenek.

A sztori maga meglehetősen egyszerű, és tartalmaz rengeteg olyan elemet, ami megjelent már a szerző más műveiben is: van itt Európából bevándorló zsidó szülők leszármazottja, az írói lét kérdései, az otthontalanság terhe, hihetetlenül gyors sorsfordulatok, hullámhegyek és hullámvölgyek egymás után, számtalan deus ex machina szituáció, úgy elszórva, ahogy a zseniális Bábmester kívánja.

Találkozunk a furcsa csodabogárral, Willy G. Christmasszel, aki fiatal kora óta verseket ír – azonban vagy az egyetemista évek során túlzásba vitt droghasználat, vagy talán más miatt, de a huszonéves korában bekövetkezett idegösszeroppanása óta járja Amerikát. Azért, hogy hol a felvett nevéhez híven Mikulásként mindenkivel jót tegyen, vagy bepiálva, bedrogozva egyre lejjebb süllyedjen a társadalom szemében, hogy a negyvenes éveire halálos betegen, mindössze a hűséges és az emberi világot szinte tökéletesen értő kutyájára támaszkodva egy vadidegen városba vetődve várja a véget.

Az események nagyjából Csonti úr szemszögéből bomlanak ki előttünk, és elég hamar rájövünk, hogy Csonti úr itt nem a kutyát, hanem az embert jeleníti meg ezen az állati szűrőn keresztül. Természetesen ezzel a technikával rengeteg érdekes kérdésre rá lehet irányítani a figyelmet, amit az egész emberi társadalomra vonatkoztatva tudunk értelmezni. És bár némileg következetlen ez a kutya nézőpont (nem mindig konzekvens, hogy mit ért és mit nem ért az emberi világból ez a derék négylábú), de végig érdekes tud maradni, és leköti az olvasója figyelmét.

Bár az általam eddig olvasott Auster-kötetek közül a Timbuktu volt a legrövidebb és a legegyszerűbb történetvezetésű is, de ez az aranyos, hol vidám, hol melankolikus, ám a szívre és az észre is hatni képes és megfontolásra érdemes kérdéseket felvető történet egy kis időre ki tudott ragadni a téli szürkeségből. Nem soká jöhet az újabb Auster…

4 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth I
Paul Auster: Timbuktu

Furcsa defektje a modern embernek, hogy legtöbbünk annak dacára képtelen elviselni az állatok szenvedését, hogy az embertársaink által egymás kárára elkövetett szörnyűségekkel szemben egyre immunisabbak vagyunk. Ha egy felelőtlen kisgyermek véletlenül meggyilkol egy mókust, már fenjük a vasvilláinkat, de teljes érzéketlenséggel nézzük végig emberi lények halálát filmekben és híradókban. Olvasmányainkban műfajtól függően féktelenül arat a kaszás, mi pedig jól szórakozunk, kikapcsolódunk a tömeges haláltusákon. Mégis rengeteg olvasó irtózik az állatokat, illetve az ő szenvedéseiket középpontba helyező regényektől és filmektől – hiszen ezek az alkotások legtöbbször pontosan a fenti érzelmi bokaficamot próbálják felpiszkálni: rájátszanak arra a képzetre, hogy az állatok a tökéletes ártatlanságot és tisztaságot testesítik meg, így bántalmazásuk a legdurvább emberi gaztett, az eredendő bizalommal és jósággal való visszaélés, szenvedésük pedig a legnemesebb felmagasztosulás és áldozatvállalás.
Szóval egy kutyás történetnek nem elég szépnek lennie – okosan is kell megírni, hogy ne az átlátszó giccs hasson az olvasóra, hanem a valódi érzelmek. Egy kutya igazi kincsestára ezeknek a bizonyos egyszerű, elemi érzéseknek, és Paul barátunk ki is hozza belőlük a maximumot. Regénye szinte tökéletes keveréke a Hűséges Ruszlánnak és az Egerek és embereknek, és bár ezzel már bőven igazolva van az öt csillag, lehet még bontogatni a sztorit, akár a végtelenségig is…

Auster szövege igazából azért nem fullad bele a hatásvadász giccsbe, mert komoly céljai vannak Csonti úrral. Gondolkodása nemhogy félúton jár kutya és ember között, de egyenesen emberszerű, összességében sokkal inkább tűnik egy ösztönös, tiszta szívű, naiv emberi léleknek, mint kétlábú társait értetlenül figyelő semleges szemlélőnek. A kulcsmotívum talán az, hogy Csonti úrnak van méltósága a szemünkben, egy pillanatig sem tekintünk rá úgy, mint egy édes kis szőrpamacsra, akit felőröl az emberi gonoszság és gondatlanság – nem úgy bizonyul könnyfakasztónak a mű, ahogyan egy mélabús zongorazenével illusztrált állatkórházas reality, hanem mint egy jó, de nehéz életút rövid története.
Csonti úr által pedig lehetőségünk van betekinteni több, gyökeresen különböző, valahol mégis összefüggő, a világunkat meghatározó univerzumba: a hajléktalan költőébe, a szépnek tűnő, belülről feszült kertvárosi családéba, vagy az Amerikában élő kínaiakéba (utóbbi eléggé visszafogottan kerül csak kibontásra – fene tudja, miért). Ezek a kalandok nem mellesleg irodalmi szempontból is külön epizódokat képviselnek. A Willyvel töltött idő egy posztmodern örvénylés, tele álmokkal és látomásokkal, a Polly családjánál játszódó hetek története ellenben visszafogott, letisztult, lényegre törő leírás – a mű összetartó ereje és egységes stílusa mégsem sérül meg.

Nagyon szép írás! Irtó hálás vagyok neki, hogy nem élt vissza az állatokkal kapcsolatos elragadtatásunkkal, érzékenységünkkel. Fogok még Austert olvasni!

>!
XXI. Század, Budapest, 2018
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759888 · Fordította: Elekes Dóra
7 hozzászólás
>!
Arcturus
Paul Auster: Timbuktu

Megható és felkavaró, sőt, dühítő regény az örök hűségről, arról a szeretetről, amit csak egy állat képes egy embernek adni, és amit soha egyetlen ember sem fog kiérdemelni. Szokatlan narráció, de Auster megszokott stílusában. Nem is kérdés, hogy számomra ő az év felfedezettje, eddig még nem okozott csalódást, pedig nem számítottam rá, hogy nagyon tetszeni fog a stílusa. Ráadásul a 21. Század Kiadó új életműkiadása elképesztően jól fog kinézni a polcon! Oké, tudom, nem méterre veszünk könyvet, de akkor is. :)

https://kulturpara.blog.hu/2018/11/24/timbuktu_regeny_a…

>!
Lunemorte MP
Paul Auster: Timbuktu

Teli vagyok fájdalommal és keserűséggel…Elítélem és megvetem az emberi fajt, amiért felsőbbrendűnek képzelik magukat…Amiért bántják a náluk gyengébbet, még azokat is, akiknek védekezésre sincsen lehetőségük…Szívem szerint betiltanám a húsevést is és az állatkínzást is, de ez csak puszta utópia lenne…

Megérdemli-e egy ember, hogy egy állat tiszta szívből szeresse őt? Mi történik akkor, ha földönfutóvá válik vagy meghal a gazda? Létezhet-e utána másik út? Van-e egyáltalán bármilyen út is?

Nem tudok mit írni, a szívem szakadt meg a történet alatt, ráadásul alaposan megríkatott…Ez van…

>!
Bazil P
Paul Auster: Timbuktu

Először is: olvasás közben villant be az a fájó és kínzó hiányérzet, hogy perpillanat nincs egy kis morgó és hancúrozó szőrpamacs itt a lábam körül.
Vagyis: kell nekem egy kutya!
Lehet kis töpszli vagy akkora, mint egy bornyú. (Na, azért akkora talán mégsem.)
De kell!
Szóval ebből is látható, hogy megfogott ez a könyv! Talán kicsit néha sok volt nekem az „álom az álomban”-álom, az én ízlésemnek kissé túl szürreális néha, de ennek ellenére tetszett!
Első könyvem volt az írótól, de elböngészgetek a könyvei között még, biztosan.

4 hozzászólás
>!
vorosmacska P
Paul Auster: Timbuktu

Első hallásra talán furcsának tűnik Auster regénycíme. Mi kapcsolhatja hőseit, egy keverék és különösebben szép külsővel nem megáldott kutyust és gazdáját, akinek szomorú élete feltárul előttünk, egy ősi afrikai városhoz? Valójában semmi. Angol nyelvterületen Timbuktu mindig egy távoli, elérhetetlen, misztikus helyet jelentett, mintha nem is létezne a valóságban, a tökéletes világ metaforája lenne. Ide vágyott és végül meg is érkezett Willy G. Christmas földi élete lezárultával.

Willy, lengyel zsidó bevándorlók gyereke nem futott be hangzatos amerikai karriert. Sőt, semmilyen karriert. Őt elkerülte, de egy idő után már ő kerülte el az amerikai álom lehetőségét. Szülei sohasem tudtak megbarátkozni az amerikai életformával, mindig is idegenek maradtak, fiúk is azzá lett számukra, mert ő már ott született és az amerikai fiatalok életét élte. Álmodozó maradt, aki egy szürreális élmény hatására, ami a televízión keresztül érkezett, megtalálja élete célját: szeresse a világot és ne várjon semmit cserébe. Közben írt, verseket, regényeket, de szinte ösztönösen kereste a nem-érvényesülés útját. Történetét élete utolsó 7 évének hű társa és kísérője, Csonti úr meséli el nekünk, aki gazdája minden szavát érti, azt is, amit nem mond ki. Csonti úr nem közönséges kutya, értelmes, gondolkodik és filozofál.
Különös kapcsolat van kutya és gazdája között. Együtt bolyonganak keresztül-kasul Amerikán, különösebb cél nélkül, vagy csak olyan minimális cél lebegett előttük, hogy nyáron ne süljenek meg, télen pedig kerüljék el a hideget, és közben Willy folyamatosan beszélt és beszélt: mindenről, a túlélésről, emberekről, írásról. A történet kezdetekor Willy fiatal élete a vége felé közeledik és Csonti úr ennek tudatában van. El sem tudja képzelni, mi lesz vele, ha Willy már nem lesz. Igaz, ugyan, hogy Csonti úr ezek után megtapasztal egy jobb életformát (családban, szép házban, gyerekek között), de Timbuktu számára is vonzó helynek tűnik, ahol megnyugvásra és régi gazdájára találhat.

Paul Auster, mint mindig, gyönyörűen, tömören és lényegre törően fogalmazza meg mondandóját. Szeretem a stílusát és azt a fajta vagány éleslátást is, amit megjelenít az írásaiban.

1 hozzászólás
>!
OlvasóMókus
Paul Auster: Timbuktu

Paul Auster is a kedvenc íróim közé tartozik. Olyan különleges, mással össze nem téveszthető a regényeinek a világa. Jó bennük elmerülni még ha néha kicsit rideg is az a világ. Csonti úr világát is kicsit ridegnek éreztem, így emberszemmel. Kutyaszemmel persze egészen más ez a világ, hiszen mindig van egy biztonságot nyújtó gazdi, akinek a közelsége és a szeretete minden volt Csonti úrnak. Melengette a szívemet, hogy végre jó helyre került, aztán az utolsó 10 oldalt már alig akartam elolvasni mert sejthető volt Csonti úr sorsa.

>!
dwistvan P
Paul Auster: Timbuktu

A kutyatörténetben Paul Auster mindent sorra vesz, ami egy kutyával történhet. A megrázó, az a mély beleérzés, ahogyan a kutya érzéseit követhetjük. Itt sem szűkül le a történet kutya történetre. Sok kritika az emberek világában ér célba. A kutya a főszereplő, mégis az embereken érdemes elgondolkodni. Csoda jól összerakott regény ez is. Minden regénye másképp megrázkódtatás.

>!
Belle_Maundrell 
Paul Auster: Timbuktu

Órákig töprengtem rajta, hogy 3,5 vagy 4 csillagot adjak erre a könyvre, de végül a szívtelen perszóna énem nyert, mert eddig ez tetszett a legkevésbé az író általam olvasott könyvei közül. Ami nem jelenti azt, hogy nem tetszett, mert de, csak tud ő sokkal jobbat is.
Szeretem az állatos könyveket, Paul Austert is, szóval nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a kettő együtt. Csonti úr aranyos volt, kutya létére meglepően bölcs, bár nekem néha kicsit döcögősnek tűnt ez a kutyaszemszögű történetmesélés. (Virgina Woolfnak például sokkal jobban ment a Flush írásakor.) Néha kicsit következetlennek tűnt, hogy meddig terjed Csonti úr tudása, és kivillant mögüle az ember. Az aranyos volt, hogy azt hitte, a Nap egy lámpa, amit minden reggel felkapcsolnak, de fura, hogy tudta, ki volt az elnök x évvel azelőtt, hogy egyáltalán megszületett volna.
Willy elég fura volt, de tetszett, ahogy rajta keresztül megmutatkoztak az írói lét nehézségei, valamint egy labilis személyiség küzdelmeit is szépen példázta. De alapvetően egy hihetetlenül jóindulatú ember volt, aki jobbá akarta tenni a világot, még ha egy kissé kattant pillanatában és furcsán is jött a nagy megvilágosodása a Mikulással. Szomorú, hogy pont a túlzott nagylelkűsége okozta a saját és Csonti úr „vesztét”, és emiatt kerültek az utcára, de talán ez is kellett ahhoz, hogy ilyen szoros, összetartó barátság legyen az övék. Amúgy is mindig olyan szívmelengetően szomorú a kutyás hajléktalanok látványa, már ha látszik, hogy tényleg szeretik a kutyát, és amennyire tudnak, törődnek vele.
Kicsit féltem attól, hogy amolyan Lassie-féle kutyakálvária lesz (amit azóta se olvastam el, hogy ovisként láttam a filmből valami szenvedős részt, pedig lehet, hogy már tetszene), de Csonti úr egész jól vette a nehézségeket, és alapvetően jó emberekkel találkozott. spoiler Nagyon érdekes volt, hogy bár az elbeszélő a kutya, de mégis milyen sokféle emberrel, helyzettel és nehézséggel találkozunk az ő szemén keresztül azoknak az életében, akikhez közel kerül. Polly története konkrétan kitenne egy könyvet, kíváncsi lettem volna rá, hogy alakult később az élete.
A befejezés nem annyira nem tetszett, nem is igazán amiatt, ami történt, hanem ahogyan. spoiler
Ha ezen túl tudom magam tenni, akkor belátom, hogy ez volt a megfelelő befejezés spoiler
Azt viszont hiányoltam, hogy nem volt rá semmi utalás, hogy mihez kezdett a széf tartalmával Willy volt tanárnője, jó lett volna tudni. spoiler
Nekem sokáig kérdőjel volt a cím, bár egy idő után sejtettem, hogy mire utal, és amikor kiderült, hogy tényleg, akkor kimondottan jó ötletnek tartottam. spoiler
Ó, és imádom, hogy az író már megint beleírta magát a történetbe.
Összességében szép, bájos és megható történet, bár Paul Auster-mércével azért nem az igazi. Azért rendületlenül haladok tovább kiadó életműsorozatával, egy máris kéznél van.

>!
n P
Paul Auster: Timbuktu

Ha ezt a könyvét olvastam volna először tőle, akkor nem biztos, hogy a „rajongója” lennék. De így, már több könyv után azt mondom, hogy megengedhette magának ezt is. Ért a kutyák nyelvén. A kutya meg ért a mi nyelvünkön. Én meg elhittem nekik. :)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Pedig hidd el, a kutyák tudnak olvasni.

88. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kutya
1 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

A jó jót, a gonoszság gonoszságot szül, és ha jóságodat gonoszsággal viszonozzák is, nincs más választásod, mint hogy jobb legyél azoknál, akik rosszul bántak veled.

169. oldal

1 hozzászólás
>!
vorosmacska P

Javítani a világon. Mindegy, hogyan. Ez a legtöbb, amit az ember megtehet.

63. oldal

1 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

– Az emberekben nem lehet megbízni. Most már tudom.

124. oldal

>!
Lunemorte MP

… és milyen otthon, milyen menedék az, ahol nem érezzük magunkat biztonságban, ahol üldözöttek vagyunk?

119. oldal

>!
labe

(…) mert ha nincs valaki, aki higgyen bennünk, semmire sem megyünk az életben.

12. oldal

>!
vorosmacska P

Ismerd meg a te ellenséged – aztán kerüld el nagy ívben.

7. oldal

1 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

Csonti úrnak Henry bebizonyította, hogy a szeretet végtelen. Valahol mindig van belőle tartalék, és ha elveszítjük is, lehetséges, hogy máshol újra megtaláljuk.

105-106. oldal

>!
vorosmacska P

Jobb egy szőke az ágyamban, mint egy szike az agyamban.

26. oldal

>!
Lunemorte MP

Ha az embert lóvá lehet tenni, akkor hogyhogy nincsenek beszélő lovak?

84. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

John Grogan: Marley & Mi
John Grogan: Marley meg én
Diane Ackerman: Menedék
Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom
Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok
Nicola Yoon: Minden, minden
John Green: Teknősök végtelen sora
Holly Webb: Az ellopott kiskutya
W. Bruce Cameron: Egy kutya hazatér
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami