Leviatán 93 csillagozás

Paul Auster: Leviatán Paul Auster: Leviatán

A Holdpalota, a New York-trilógia, A véletlen zenéje és a Mr. Vertigo szerzője mai "amerikai mítoszokba"(gyilkosság, eltűnés, hamis papírok, lopott kocsi, FBI stb.) tömöríti amúgy igencsak összetett mondanivalóját. Ez jellemzi a Leviatán című új regényét is, amely két szálon fut: egyrészt az író az elbeszélő Peter Aaron sorsán keresztül vall önmagáról, első házasságának összeomlásáról, a válás utáni nehéz évekről; másrészt a tulajdonképpeni főalak, Benjamin Sachs figurájában önmaga ellenpontját, ugyanakkor lehetséges énjét ábrázolja.

Eredeti megjelenés éve: 1992

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Paul Auster életmű Európa, XXI. Század

>!
XXI. Század, Budapest, 2018
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759789 · Fordította: Pék Zoltán
>!
XXI. Század, Budapest, 2018
208 oldal · ISBN: 9786155759796 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Európa, Budapest, 2000
296 oldal · ISBN: 9630767791 · Fordította: Szász Imre

Enciklopédia 12


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Paul Auster: Leviatán

Az elmúlt két hónapban gyors egymásutánban három Paul Auster regényt is elolvastam (korábban Az illúziók könyvét és a Timbuktut, most pedig a Leviatánt), és kimondottan érdekes megfigyelni, hogy bár az amerikai sztárszerző minden könyvében ugyanazokat a témákat és motívumokat variálja (az írói lét kérdései, az egymás alteregóinak tekinthető figurák, az önsorsrontó hősök vagy a közelmúlt Amerikájának történelme), mégis lehetetlen megunni őket. A legutóbbi olvasmányom is épp annyira hasonlít a korábbiakra, hogy hamisítatlan Auster legyen, de épp annyira különbözik is tőlük, hogy bőven tartogasson meglepetéseket még a tapasztaltabb olvasóknak is.

A Leviatán egy igen érdekes kérdéssel indul: mi vezethetett oda, hogy egy sikeres, tehetséges és sokak által szeretett író (véletlenül) felrobbantsa magát egy vidéki kisvárosban, miközben éppen egy merényletet tervezett Amerika egyik leghíresebb szimbóluma ellen? Ezt a kérdést kívánja megválaszolni a szöveg szerzője, aki maga is író, és az elhunyt legjobb barátja.

Ahogy sejteni lehet, Auster itt is tükörjátékkal él, hiszen a két irodalmár rengeteg dologban hasonlít egymáshoz: nagyjából egyidősek, ugyanazt a nőt szerették életük egy pontján, mindketten élnek-halnak az írásért és mindkettőjüket foglalkoztatja az a kor, amelyben élniük adatott.

A 300 oldalas könyv, ahogy mondani szokás, a kályhától indul, és górcső alá veszi a két férfi kapcsolatát, barátságuk alakulását és fejlődését, irodalmi és privát életük viszontagságait, miközben a háttérben ott lüktet a ’70-es, ’80-as évek Amerikája minden szépségével és torzságával együtt – ráadásul a lehető legtovább iszonyat távol maradunk a kezdeti kérdéstől, és az istennek sem akar kiderülni, hogy keveredhetett Benjamin Sachs abba a helyzetbe, hogy felrobbantsa önmagát.

A hangsúly ugyanis nem ezen van, hanem szokás szerint az élet kiismerhetetlenségén, és azon, hogy ezen a világon bármi megtörténhet. A Leviatánban nincs az a posztmodern játékosság, mint a tavalyi évben megjelent főműben, a 4 3 2 1-ben, itt éppen az a lényeg, hogy ha az ember belesodródik egy olyan szituációba, mint Sachs, akkor egy pillanat alatt visszavonhatatlanul megváltozhat az élete. Az ilyenből nincs kiút, és ezek a csapdák mindenki előtt ott állnak.

Engem mindig meglep, hogy bár az Auster-hősöket többnyire lehetetlen hús-vér figurának tekinteni – ahhoz ugyanis túl csapongók, túl gyorsan váltanak (gyakran) érthetetlen motivációkra, sokszor érződik ki a szerzői szándék –, de az mindig érdekes lesz, hogy hova fognak kilyukadni a leghihetetlenebb vargabetűk megtétele után. Így volt ez most is. Megint olyan furcsa, különös és kiszámíthatatlan sztorit olvashatunk, amit garantáltan nem fog kitalálni senki előre.

Bár úgy gondolom, hogy a Leviatán nem tartozik Paul Auster legjobb regényei közé, és az amúgy roppant élénk fantáziájú alkotóhoz képest a történet első 80%-a meglehetősen száraz, de a végkifejlet és az itt felvázolt világ, na meg a benne ténfergő alakok mindenkit kárpótolnak ezért. Úgyhogy csak biztatni tudok mindenkit, hogy vágjon bele.

Bélabá>!
Paul Auster: Leviatán

Ennyi csavart belevinni, valami elképesztő olvasmányos történet ez is. Auster világa megint előjött: írók, könyv a könyvben, furcsa események, feszültség.
Érdekes volt a történet egy barát „tollából” elmesélve, a már halott Ben Sachs életének egészen apró részleteit kapjuk kézhez. Egyszerű, jól követhető sztori, de mégis annyi kanyar van benne, ami még élvezetesebbé tette számomra. Nem feltétlenül érzem az író legjobbjának viszont így is elég erős könyv, 4,5-et adok rá (4,6 pont).

Lara>!
Paul Auster: Leviatán

”Minden munkám történet, és még ha igaz történet is, egyúttal kitaláció. Vagy még ha kitaláció is, egyúttal igaz.” – ezt ugyan nem egy író mondja a munkáiról a regényben, mégis ráillik Auster művészetére is. Itt csak az a valószerűtlen, hogy nem tűnik valószerűtlennek, aminek talán annak kéne tűnnie. Hogy ezek a történetek igazak, a szó fennköltebb értelmében.
Mivel ez a tizedik Auster könyvem, úgy érzem, ideje írnom egy szerelmi vallomást összegzést. Talán nem is összegzést. Összefoglalni nem is tudom, hogy miért szeretem annyira a könyveit – bizonyára azért is, mert szórakoztatóak, ez tény –, de a sok érv közül most azt emelném ki, hogy nagyon kevés olyan író van rajta kívül, aki képes kiragadni a valóságomból és átemelni egy másikba, mégpedig úgy, hogy az előbbi jelentéktelenné válik. Egyszerűen ügyet sem vetek a saját életemre, amikor egy Auster-könyvet olvasok, mert az „bagatell ügynek” tűnik. Egészen addig, amíg fel nem fedezem a hasonlóságokat, és akkor már összemosódik a kettő. Hiszen legalább egy ponton mindenki élete azonos: ”Az ember kap néhány lehetőséget, aztán marokra fogja az élet, és magára marad örökre. Azzá váltam, aki most vagyok, és nincs visszaút.”

11 hozzászólás
Teetee>!
Paul Auster: Leviatán

Mr. Austernek minden könyve ugyanarról szól, és én mindegyiket ugyanúgy szeretem, az eltérő csillagozás azért van, mert mégis no, egyes történetek talán izgalmasabbak vagy érdekesebbek, mint más történetek, de igazából úgy vagyok Mr. Austerrel, mint egy kedves baráttal, aki mellett tudom, hogy soha nem fogok unatkozni, folyton az írásról meg a barátságról meg az elidegenedésről meg az „amerikaiságról” fog beszélni, de elképesztő sztorijai vannak, és úgy fűzi a szót, hogy egészen hipnotikus állapotba kerülök tőle.
Persze lehetne a regényeit boncolgatni is, kiemelni motívumokat és rámutatni, hogy hogyan tér vissza újra és újra – a Leviatán címlapján nem véletlen a Szabadság-szobor, mert a főhős író jóbarátja, a főhős2 író2 életének meghatározó élménye, amikor először megy fel a Szabadság-szoborba, és aztán ez különböző más módokon is visszaköszön az életében (és Auster nem lenne Auster, ha olykor nem totálisan a visszájára fordítva köszönne vissza) –, de én nem boncolni akarom a könyveket, hanem olvasni őket és jól érezni magam közben, vagy legalábbis elfeledkezni arról, hogy hogyan érzem magam közben. Austerben pedig még sosem csalódtam.

Peónia>!
Paul Auster: Leviatán

Ez a hetedik olvasásom Austertől, és eddig nem untam meg a történeteit, a szereplőit, a stílusát, miközben persze látom, hogy van hasonlóság a karakterekben, ebből adódóan halványan a történetek jellegében is, és az is igaz, hogy a stílusa sem változatos, de ezektől az ismerősségektől számomra nem válnak unalmassá a regényei, inkább pozitív értékekként tartom őket számon. Minden új Auster-regényben egyszerre otthonosan és kíváncsian vagyok benne, mert Auster mindig tudja úgy csavarni a történeteit, hogy meglepetést okozzon egy-egy fordulattal, miközben a regény nagy részében ráérősen élvezem a szereplők személyiségének lassú kibontását éppen úgy, mint az egyes sorsokat meghatározó korrajzok nem tolakodó jelenlétét is.
Ebben a regényben is ráhagyatkoztam a történet furcsa ritmusára. Kedvemre fedeztem fel a már korábban olvasott regényeiből ismerős – tébláboló, de ugyanakkor útkereső, a saját határaikat feszegető, nagy váltásokra is képes értelmiségi karakterek e műben megjelenő – szereplőit. Két író és többségükben az ő női kapcsolataik hálójában bontakozik ki a story meglehetősen lassan, hogy aztán a regény utolsó harmadában váratlanul felpörögjön, majd bevégeztessen. A történetmondó Peter életéből valójában csak azok a képek jelennek meg, amelyek összefüggenek egyetlen barátja, Benjamin Sachs életével és kettőjük barátságával. Mindketten írók, Peter kitart az írás mellett minden életfordulattal együtt vagy annak ellenére: így koherens az élete. Ben, aki az igazi főszereplő, ugyancsak ír, de az ő élettere – részben választott, részben véletleneknek köszönhető események hatására – kitágul, furcsa pályát ír le, hogy végül minden abszurditás ellenére koherenssé váljon. Ben életének fordulatai – kivéve a vietnámi háborúban való részvétel megtagadását – olyan hirtelen (érzelmi) döntések eredményei, amelyek nem megfontolt választások, inkább a jól titkolt védtelensége miatt tűnik el az addigi életkereti közül. Csak a regény utolsó részében keretezi az életét tudatos döntéssel, vállalással, hogy ezzel utólag ívet adjon az egész életének a Szabadság szobortól a Szabadság szobrokig. Én hajlok arra, hogy ránk bízta Auster Ben életvégének értelmezését. Felfoghatjuk végső, tudatos döntésnek épp úgy, mint egy véletlennek, ami oly gyakran új pályára vitte az életét. Nincsenek nagy társadalmi tablók, mégis ott lebeg a regényben a 70-es, 80-as évek amerikai értelmiségi életérzése, a tétovaság, az útkeresés, a „minden egész eltörött” megszokhatatlan védtelensége, az értelmes egész létrehozhatóságának dilemmája. Az értelmiségi lét örök kérdései.

gb_>!
Paul Auster: Leviatán

A végére egészen megkedveltem ezt a könyvet, bár még mindig nehezen tudok mit kezdeni azzal, hogy Auster mindazt, amiről ebben a regényben gondolkodik, sokkal jobban meg tudta fogalmazni a New York-trilógiában, a detektívtörténet műfaját használva.

Bár persze nem ilyen egyszerű ez, és tagadhatatlan, hogy a Leviatán tematikailag sokrétűbb a trilógiánál, de érzésre felszínesebb is… kiráz a hideg, valahányszor azt mondja az elbeszélő, hogy az általa olvasott regény micsoda remekmű, de csak mesél róla, ahelyett, hogy azt a remekművet olvastatná velünk. Értitek? Mindegy.

És valahogy nekem az ilyen újból elsütött poénok mindig olyan megúszósnak tűnnek… valami újat, mást várnék a szerzőtől minden esetben, nem pedig ugyanannak a kérdésnek a variálását. Másrészt valamiért mégiscsak megfogott a történet, mégiscsak úgy tettem le, hogy ez aztán igen! Milyen érdekes ez, hogy vannak emberek, akik saját identitásukat mintha csakis mások bőrébe bújva találnák meg… szóval valószínű kell még egy-két Auster-regény ahhoz, hogy pontosan meg tudjam fogalmazni, hányadán állok én ezzel a szerzővel.

Sárhelyi_Erika I>!
Paul Auster: Leviatán

Nagyszerű regény: sodró lendületű történéssorozat, remek párbeszédek és jobbnál jobb karakterek. Eddig az összes általam olvasott Auster-regényre jellemző volt, hogy egy pillanatig se hagyta lankadni a figyelmem, és szerintem viszonylag kevesen értenek ehhez. Ami nyilván az én hibám, hogy hajlamos vagyok elkalandozni olvasás közben, na, de ez az én dolgom, az íróé meg az, hogy ezt megakadályozza. És Auster ezt valahogy nagyon jól csinálja. Tetszett a könyv a könyvben megoldás, a sok egyes szám első személyű történetmesélés, ettől egyszerre voltam kint és bent a könyvben. Austert olvasni kell és szerencsére bőven van, mit.

Pistacchio>!
Paul Auster: Leviatán

Tetszett, szerintem ennyire lélektani regényt sosem olvastam Austertől, pedig minden művében van jócskán belőle. Sachs volt a kedvencem, viszont a női szereplők közül senki nem volt szimpatikus. Emellett nagyon szeretem Auster könyveinek igazi amerikai hangulatát is.

3 hozzászólás
lilaköd P>!
Paul Auster: Leviatán

Második alkalommal találkoztam Paullal, és hagytam hogy délutánonként munka után meséljen nekem egy újabb történetet, amely a véletlenekre épül és tele van fordulatokkal. Egy történetet arról, hogyan ismerkedik meg két író, és hogyan alakul az életük.
Még találkozunk Paul.

hdavid89>!
Paul Auster: Leviatán

Elhatároztam, hogy ebben az évben – sok egyéb mellett – az amerikai irodalomra is kiemelt figyelmet fogok fordítani: alapvető hiátusokat betölteni, új alkotókat felfedezni, néhány korábbi kedvencet újraolvasni. Paul Auster nyilván megkerülhetetlen alkotó, ha a kortárs amerikai irodalomról van szó, ezért egy Vonnegut-kötet után és egy (tervezett) újabb Roth-regény előtt mindenképp szerettem volna valamelyik regényét elolvasni. A választás a Leviatánra esett, minden különösebb ok nélkül. Auster stílusa, történetvezetése, alkotói leleményessége abszolút megfogott, a karakterek közül talán Maria Turnert kedveltem leginkább. Bár a Leviatán nem került be a TOP 10-es listámra, határozottan egy jó regényről van szó. Nem érzem kiemelkedőnek, katarzis-előidézőnek, de mégis tetszett, lekötötte a figyelmemet, néha még szembesített is a saját életemre (is) vonatkozó megkerülhetetlen ontológiai kérdésekkel. See you soon, Mr. Auster!

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

n P>!

– Vagy ahogy a nagyanyám mondta egyszer az anyámnak: „apád csodálatos ember lenne, ha másmilyen volna.”
– Ó.
– Igen, ó.

103. oldal

n P>!

Senki sem tudja megmondani honnan jön egy könyv, legkevésbé az, aki írja. A könyvek tudatlanságból születnek, és ha élve maradnak, miután megírták őket, csak olyan fokig, amennyire nem lehet megérteni őket.

50. oldal

2 hozzászólás
Lara>!

Ha az ember maga ellen fordul, nehéz nem hinni, hogy mindenki más is ellene van.

120. oldal

n P>!

(… ) Meglehet, mondták, de miért hordozná magával bárki olyan személynek a telefonszámát, akit nem ismer? Mert író vagyok, mondtam. Ó, mondták, és mit változtat ez a dolgon? Mert a könyveimet kiadják, mondtam. Az emberek olvassák őket, és nekem fogalmam sincs róla, hogy kik ők. Anélkül, hogy tudnék róla, belelépek idegenek életébe, és amíg kezükbe tartják a könyvemet, az én szavaim jelentik nekik az egyetlen valóságot. Ez szokványos, mondták, így van ez a könyvekkel. Igen, mondtam, így van, de az emberek néha eszelősnek bizonyulnak. Elolvassák az ember könyvét, és valami megpendít a lelkük mélyén egy húrt. Hirtelenjében azt képzelik, hogy én az övék vagyok, én vagyok az egyetlen barátjuk a világon.”

12-13. oldal

Sárhelyi_Erika I>!

[…] nagy önbizalom kell ahhoz, hogy valaki kigúnyolja önmagát, és aki ekkora önbizalommal bír, az aligha bolond vagy fajankó.

46. oldal

lilaköd P>!

A könyv titokzatos tárgy, mondtam, ha egyszer kisodródik a világba, bármi megtörténhet.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
Angele>!

Úgy lépek be idegenek életébe, hogy nekem sejtelmem sincs róla, és amíg a könyvemet a kezükben tartják, addig nem létezik a számukra más valóság, mint a szavaimé. Ez normális, mondták, ilyen az olvasás. Igen, ilyen, mondtam, csak éppen ezek az emberek néha őrültek.

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
lilaköd P>!

Minden kapcsolódik mindenhez, minden történet fedésben van minden más történettel.

49. oldal

lilaköd P>!

Csak bizonyos számú esélyt kapsz, aztán az élet a markába fog, és örökre magad maradsz. Az lettem, aki vagyok, már nincs visszaút.

189. oldal

hdavid89>!

Mindig olyan buzgó képet vágtál. Emlékszem, arra gondoltam, hogy nagyon komoly ember lehetsz. Olyan fiatalember, aki vagy öngyilkos lesz, vagy megváltoztatja a világot.

47. oldal (XXI. század, 2018, E-könyv)


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: November 9.
Colleen Hoover: Verity
Vi Keeland: A beosztott
John Green: Teknősök végtelen sora
Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Ned Vizzini: Nyomás alatt
Michael Cunningham: Az órák
Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja
Alafair Burke: Egy feleség dolga
Caroline Kepnes: Te