Holdpalota 305 csillagozás

Paul Auster: Holdpalota Paul Auster: Holdpalota Paul Auster: Holdpalota

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Senki ​sem felelős a történtekért; ettől azonban nem kevésbé nehéz elfogadnom, hogy így alakultak a dolgok. A rossz időzítésen múlott az egész. Lekéstük a csatlakozást, hogy úgy mondjam, vakon tapogatóztunk a sötétben. Ott voltunk mind, ahol lennünk kellett, s mégis elkerültük egymást; pedig hajszál híja volt, hogy egy csapásra kikristályosodjon körülöttünk minden. Végső soron erről szól ez az egész történet. Az élet: elvetélt lehetőségek sora. Minden részlet együtt van kezdettől fogva, ott a kirakós játék összes darabja, csak éppen az ember nem tudja összeállítani magának a képet.

Akárcsak Paul Auster New York trilógiá-jának hősei, ennek az erősen életrajzi jellegű műnek a főhőse is homályos szimbólumok közt éli sejtelmes életét, megtapasztalja a benne lakozó űrt, ám végül kinyílik a szeme egy szabadabb, teljesebb létezésre. A történet 1969 nyarán kezdődik, amikor az ember először lépett a Holdra. A hős, Marco Stanley Fogg, akinek mindhárom neve híres utazóra utal, szintén… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1989

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Paul Auster életmű Európa, XXI. Század

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156122407 · Fordította: Pék Zoltán
>!
XXI. Század, Budapest, 2020
318 oldal · ISBN: 9786156122414 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Európa, Budapest, 2010
472 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630790086 · Fordította: Vághy László

2 további kiadás


Enciklopédia 41

Szereplők népszerűség szerint

Marco Stanley Fogg · Thomas Edison

Helyszínek népszerűség szerint

Hold


Kedvencelte 76

Most olvassa 13

Várólistára tette 254

Kívánságlistára tette 150

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Paul Auster: Holdpalota

Kutatunk, de nem találunk. Csak az számít, hogy megyünk, és végül nem marad majd semmi, csak a hiábavaló ambícióink. Ezzel a metaforával együtt tudtam élni: az ugrás a semmibe, amiről mindig is álmodtam.

Ugrás a semmibe. Céltalan sodródás, gyökértelenség, állandó identitásválság és végletes passzivitás jellemzi Paul Auster ifjú hősét, a regény főszereplőjét, aki apa nélkül nő fel és korán teljes árvaságra jut.
Holdkórosként bolyong az életben, és a Hold, ez a folytonosan változó, sápadt fényű égitest tökéletes szimbólumává válik törékeny létének, és számtalan formában jelenik meg, kezdve a címadó Holdpalotával, ami egy kínai étterem neve, a kezdő 1969-es évszámig, a holdraszállás dátumáig. A nagybácsi a Holdvilágos Hangulatok zenekarban játszik, de szóba kerülnek irodalmi utalások is Cyrano holdutazásáról, és később egy Holdfény című festmény is fontos szerepet kap.
Egy komor európai regényben talán szörnyű sors várna egy teljesen élhetetlen szereplőre, de ez itt Amerika, az álmok földje, ahol bármi megtörténhet, a szerző tehát játékosan, könnyedén, féltő gondoskodással egyengeti az önsorsrontó fiatalember útját.
Barátai megmentik az éhhaláltól, valami hihetetlen csoda folytán beleszeret egy gyönyörű lány, állást kap, és néha még egy kis pénz is a nyakába szakad. A vagyoni és az egészségi állapot egyébként is villámcsapásszerűen tud átalakulni ebben a regényben, mindenki pénzt talál, pénzt örököl, majd kirabolják, és gyakoriak a végzetes balesetek is. Ugyanígy régen elveszettnek hitt családtagok is feltűnhetnek a semmiből, a fordulatos kalandregények logikáját követve.
Az egyik legérdekesebb fordulat akkor következik be, amikor a főhős elszegődik dolgozni egy mozgássérült idős férfi mellé, aki elmeséli neki az élettörténetét.
Ekkor megelevenedik Amerika aranykora, Teddy Roosevelt elnöksége, a felkunkorodó bajusz, a férfias hetvenkedés kora.
Feltűnik Edison és Nikola Tesla, a feltalálók és a kalandorok, megjelenik a végtelen sivatag, a préri és a vadnyugati életérzés banditákkal és vérre menő pisztolyharccal.
Ez a magabiztos, önbizalomtól és tettvágytól fűtött világ aztán tökéletesen ellenpontozza a középpontban álló fiatalember sápadt enerváltságát.
Az egész kötet alatt gördülékenyen, folyékonyan árad a fordulatokban gazdag mese, a fájdalmasan félresiklott találkozásoktól és félreértésektől függetlenül rendkívül szórakoztatóan, az izgalmas kontrasztot hozó múltidéző epizóddal együtt nagyon meggyőző olvasmány, bár Paul Auster rajongóvá még mindig nem váltam.

8 hozzászólás
gesztenye63>!
Paul Auster: Holdpalota

Úgy éreztem, ha sikerül megfelelő egyensúlyt tartani a vágy és a közöny között, azzal rákényszeríthetem az univerzumot, hogy reagáljon.
Ezzel tulajdonképpen Auster ki is mondatja főhősünkkel, Marco Foggal az austeri túlélés, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy az Éljük túl Austert! autentikus receptjét. Valahogy én mindig úgy voltam vele, hogy kezdetben görcsösen érteni akartam a történés reáliáit, kapaszkodni a józan észbe, mindig csak a valóba, a ba, hogy ne veszítsek fonalat. Aztán mégis, adja magát a megoldás, hogy engedd csak el magad, dőlj hátra a fotelban, higgy a varázslónak, vagy legalább hagyd, hogy megpróbáljon elvarázsolni. Akkor pedig megérkezik az ellazulás, jön az egyensúly, a kiegyensúlyozott, mesehallgatásos, bekuckózós anyaméh-élmény.

Akkor majd jönnek a könyv a könyvben, történet a történetben, mese a mesében megoldások, a szokásos mesebeli paradigmákkal, a bűvös hármassal, a hős fantázia világával, a segítő tündérrel, aki addig marad, amíg szükséges, a keresés motívumával, a próbatételekkel…, és így tovább, egészen az alkalmanként fel-felbukkanó mitikus elemekig, mint például a festmény, amely önmaga egy komplett jelképrendszert alkot(hatna), közepén a holdkarikával, amely lehet(ne) akár tükör, vagy egy átjáró a másik világba. Az már csak a zsenialitás újabb apró felvillanása lehet, hogy amikor az egymásba tűnő mesékből a mába visszatérve rácsodálkozom a számtalan durván lektűrös „meglepetés”-elemre, akkor mégse valami középszerű ponyvában érzem magam, hanem a magasirodalom csillogó kristálypalotájában.

Egyre inkább érthető számomra, hogy ez az Auster nevű pali, aki magát többek között a kafkai hagyományok, vagy a francia „új regény” továbbvivőjeként pozícionálja, miért is ennyire megosztó a kortárs világirodalomban. Lehet ő a rajongás, vagy legalább a (majdnem!) feltétlen elfogadás tárgya, de lehet akár a meglátni és nem szeretni alanya is. Az ötödik Auster után úgy hiszem nálam eldöntetett, hogy az első klaszterbe váltottam jegyet.

6 hozzászólás
giggs85>!
Paul Auster: Holdpalota

Annak idején a Holdpalota a második találkozásom volt Paul Austerrel (az első a New York-trilógia volt, amelyet bár alapvetően értékes műnek tartottam, de igazából nem tetszett, így egy ideig ez az élmény távol is tartott a szerző további köteteitől), és azonnal bevezetett egy olyan stílusú és hangulatú világba, amely vitathatatlanul az 1947-es születésű író sajátja. A 21. Század Kiadó szerencsére elég komolyan felkarolta az életművet, így ezek a régi, klasszikusabb darabok is új köntösben érkezhetnek meg a magyar piacra.

A Holdpalota főszereplője egy fiatal srác, Marco Stanley Fogg, akiből – ahogy a nevéből is sejthető – egy kimondottan nagy utazó válik a könyv lapjain, ám ahogy egy másik világhírű elődje, Kolumbusz Kristóf, úgy ő sem tudja soha előre, hogy valójában hová indult és hová fog a végén megérkezni.

Fogg korai előképe a későbbi, tipikusan austeri hősöknek, akik fiatal, tapasztalatlan, passzív figurák, akik nem tudják, hogy mit kezdjenek az életükkel, és akiket folyton ide-oda vetnek az élet vagy a sors hullámai. Persze érezhető, hogy mindezt nem az élet vagy a sors, hanem a szerző, Paul Auster teszi, aki hol velejéig gonosz, hol jóságos bábmesterként rángatja a marionettbábuja zsinórját, alakítva ezzel a hihetetlenebbnél hihetetlenebb fordulatokat – ám végül a főhős minden szörnyű hullámvölgy után meghódít egy újabb szédítő magaslatot.

És közben persze mindenhol ott vannak a szerzőre olyannyira jellemző szimbólumok, amelyek folyton rátelepednek és átszövik a realitásokat. A korán árván maradó Foggot például eleinte egy nagybátyja segíti, aki támogatja az egyetemi tanulmányait és ráhagy pontosan 1492 (utalás Amerikai felfedezésére) darab könyvet, amelyekből itt nem labirintus lesz, mint Borgesnél vagy Ecónál, hanem szobabútor (hisz sokáig ki sem kerülnek a dobozokból). Aztán ahogy anyagi gondok miatt meg kell válnia a könyvektől, Fogg előbb nincstelen lesz, hogy aztán egy furcsa nővel, Kitty Wuval való kapcsolatának hála megismerkedjen egy rejtélyes öregemberrel, Thomas Effinggel, akitől számtalan dolgot megtud saját maga és szülei múltjával kapcsolatban. Fogg élete ezután arról szól, hogy megtalálja önmagát, és közben a sors/Auster folyamatosan hullámokat vet: fent és lent, fent és lent. Úgy tűnik, nincs megállás.

Így az 1989-es Holdpalota többek között az identitáskeresés regénye is, amelyben már az érett Paul Auster áll előttünk, aki úgy műveli jellegzetesen posztmodern játékait, hogy hiába érezzük, Fogg kalandjai messze túlmutatnak a realitásokon, mégis emléket állít velük egy egyszeri és megismételhetetlen életnek. Ha ajánlani kéne belépőt az életműbe, én ezt választanám, mert megvan benne minden, amiért világszerte milliók szeretik az amerikait.

1 hozzászólás
mate55>!
Paul Auster: Holdpalota

Felismerhetően Auster féle aggodalmakkal, ellentmondások keverékével játszó, (megtréfálja a fikció és a valóság közötti határokat) rejtélyektől csillogó mű: az életben elveszett esélyek sorozatával, afféle Samuel Beckett-szerű kétségbeeséssel. A holdat, mint egyesítő szimbólumnak tekinti, amely átöleli a regényen belüli cselekmények sokféleségét. Olyan aggodalmakkal, amikor az ember belső élete állandóan ugyanazokkal a problémáktól ég. Mesés kalandra visz, ahol Marco összerakja múltját, hogy végül meglássa a jövő lehetőségeit. A véletlenek és az emlékezet hajtja, és a líra csodálatos repülései világítják meg. Magában foglalja Auster munkásságában megtalálható témák nagy részét, főleg azt, hogy a véletlenek hogyan alakíthatják az ember sorsát. Az istenség látható vagy hallható megjelenítését, a kölcsönösen tudatos közös emlékek gyenge szálait, valamint az időben és térben visszhangzó döntésekkel való megegyezés (jellegzetesen költői) prózai körvonalait. Auster megismétli, hogy a művészet mennyire képes megmenteni a lelket a kétségbeesés mélyéről és megváltani önmagát. Bemutatja azt is, hogy a művészet valódi célja nem (csak) a gyönyörű tárgyak létrehozása volt. Ez egy megértési módszer, egy módja annak, hogy behatoljunk a világba, és megtaláljuk a helyünket benne … Egyben útmutató a világ megbecsüléséhez, és figyelembe véve a felmerülő problémákat, szükségünk van Marco világnézetére, hogy segítsen nekünk túlnézni a média hamis állításain, és az őszintébb hangokra hallgatni. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kérdés maga a kérdés, és hogy a „Holdpalota” mindenekelőtt kérdések könyve. De én ismét szédültem a hivatkozások és kereszthivatkozások bonyolult hálózata miatt, ismét éreztem az éhséget a többre, és ismét „hányingerem” lett, amikor megkaptam. (Pék Zoltán ismét remekelt.)

eme>!
Paul Auster: Holdpalota

Aki szereti Holden Caulfieldet rossz ember nem lehet, annak Marco Stanley Fogg is tetszeni fog. Merthogy nagyon is rokon lelkek ők, és bizony történetük sem teljesen idegen egymástól. Legalább egymástól ne legyen, ha már ők maguk ennyire magányosan és idegenül tengnek-lengnek, lázadnak és összeroppannak, meg magyarázatokat keresnek ebben az értelmessé összeállni nem nagyon kívánkozó világban.

Főhősünk, Marco Stanley Fogg elveszíti egyetlen szellemi-lelki-családi kapcsolódási pontját, a mindenben rejtett összefüggést látó, kikezdhetetlen, de légből kapott(nak tűnő) gondolatmeneteket fabrikáló nagybácsiját. Életét szó szerint a tőle örökségül kapott könyvekkel bútorozza be (szám szerint 1492 !!! darabbal), belőlük él, szellemi és fizikai táplálékát is ezek biztosítják, ez az időrendbe szedett, de témában, összefüggéseiben kaotikus könyvhalmaz, amely egyre fogy, ahogy Marco is fokról fokra eltűnik a világból, a világhoz fűződő, addig is igencsak laza kapcsolataiból.
Innentől kezdve kapásból rögtönzi élete regényét, miközben egész nap azon dolgozik, hogy túlélje a napot. Magyarán cél nélkül, elképzelés nélkül éli teljes passzivitásba, nihilizmusba sodródó, alig-alig pislákoló életét. Addig, amíg valami közbe nem szól. Véletlenek, esetlegességek, vagy valami megmagyarázhatatlan gondviselés révén. Ki tudná azt megmondani.

A három nagy utazó nevének pecsétjét magán hordozó Marco fejlődésútján egyszerre külső és belső utazást tesz meg, embert próbáló utat, először le a mélységes mélybe, amely spoiler
Az út tele rossz időzítésekkel és lekésett csatlakozásokkal, meg váratlan és véletlen, olykor már-már hihetetlen fordulatokkal, melyek jelzik, valahol mégis minden a helyén van, egy időben, csak épp ki kell(ene) rakni a kirakóst.
Persze nemcsak a főhős élete, maga a regény is ilyen kirakós, csupa utalás, rejtély és szimbólum – a titokzatos, mitikus-misztikus, de épp kézzel fogható valósággá váló holddal a középpontban, amely sejtelmesen világítja be főhősünk napjait, és amely a regény számos pontján bukkan fel, összefüggést teremtve látszólag egymástól független mozzanatok közt. Mert valahol minden mindennel összefügg (vagy mégsem), és mindennek megvan a maga (utólagos) értelme, ahogy Kolumbusz nagy tévedésének is. És India (meg Kína) is megvan, csak meg kell találni a helyét a puzzle-ben.

Auster remek kis kirakóst szór elénk, hogy az esetlegesség, a véletlen meg a sorsszerűség kérdésein töprengve illesztgessük egymásba a darabokat, eljátsszunk vágyakozásokkal, keresésekkel, megfelelésekkel és ciklikus visszatérésekkel, ismétlődő történetekkel, hibákkal, vétkekkel és sorsokkal.
1969, megtörténik a csoda – de vajon tényleg megtörténik-e? Nem a holdraszállás ténye, hanem a holdnak mint a vágyakozás tárgyának elérése. A kifürkészhetetlen, az elérhetetlen, a transzcendens utáni vágy szimbóluma, a képzelet, a költészet, a szerelem égiteste elérhető-e? Vagy amolyan kolumbuszi felfedezés ez is? Azt találod-e meg, amit keresel, vagy véletlenül fedezel fel dolgokat, amelyek végül sorsoddá válnak?
A regény központi, többnyire excentrikus és kissé karikaturisztikus alakjainak története hasonló kérdések körül forog, mindnyájan a művész nyughatatlanságával keresik a valóság megismerhetőségének lehetőségét, a megközelítés különböző módjait. Az apafigurák, mert mindnyájan azok – megtalált és azonnal el is veszített apafigurák –, klarinéthang, titokzatos festmények, barlangrajzok, lekerekített, ezereszer elmondott, lecsíszolt élettörténetek vagy épp irodalmi holdséták, révén tapogatóznak a keresett összefüggések és rejtett harmónia után. És itt ez az ironikus-játékos, a homályt és sejtetéseket kedvelő, minduntalan elbizonytalanító, önreflexív egész, a Holdpalota, amely csalóka-ravasz fényével annyi mindenre világít rá, többek közt az elvetélt lehetőségek sorára, mindarra, amit úgy veszítünk el, hogy közben igazából meg sem találtuk. Vagy úgy találunk meg, hogy közben el is veszítjük.
Nagyon jó kis utazás volt ez, tele mindennel, amit egy nyugat felől induló, a Keletet felfedezni vágyó, veszteségekkel és nyereségekkel tele, kalandos utazás nyújthat.

Kabódi_Ella P>!
Paul Auster: Holdpalota

„A halandóság ízét éreztem a számban, és abban a pillanatban megértettem, hogy nem fogok örökké élni. Időbe telik ezt felfognunk, de amikor végül tudatosul bennünk, minden megváltozik bennünk, sosem leszünk többé ugyanazok.”

Nem csak a halandóság, de a hiábavalóság ízét is megérzed, ha Auster Holdpalotáját olvasod. Abszolút mágia, hogy ennek ellenére nem a kötelet keresed, hanem az ég felé emeled párás tekinteted.

Ebben a folyton darabjaira hulló, hektikus műben a kohézió olyan esetleges, az ember alig hiszi el, hogy mégis működik. Identitáskeresés, örökölt sorsok, apák és fiúk. Tudattalanul hat vissza egymásra minden, valamiféle ősi fátum működik itt a mélyben. Lüktet tőle ez a sűrű, állhatatos, merész szöveg.

Auster epikája kimagasló és utánozhatatlan. Olyasféle vándorútra hív, mintha a Holdra vinne minket. A legmesszebbre, ahol ember valaha járt. A társadalomból való kivonulás nem csupán mint szimbólum jelenik meg, hanem mint lehetséges választás. A sorsra bízza a rendezést. Ebben viszont kétségtelenül megnyilvánul valamiféle istenhit, a „legyen meg a te akaratod” csendes beletörődése. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban ez volt a szándéka, de nem voltam képes elvonatkoztatni tőle, mert ez a makacs „kifelé” ugyanakkor egyértelműen „befelé” is. Az olvasó a főszereplővel együtt önmaga legbensőbb tájai felé tart, nyakában a múlandóság levethetetlen koloncával.

Ez a mindannyiunkat sújtó teher azonban Austernél a szabadulás ígéretével párosul. Van ebben valami lírai, szomorú szépség, hogy a végtelen, felfoghatatlan univerzumban a porszemnek is megvan az eleve elrendelt helye. És ez bizony nem kevés. Valaki gondolt ránk mégis. Odafenn fények vannak, és ezek a fények bolygók, holdak és napok. Mindentől messze mindenhez közel vagyunk.

Az eredeti bejegyzés az alábbi linken található:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2023/04/paul…

vargarockzsolt>!
Paul Auster: Holdpalota

Ez egy fantasztikus történet egy amerikai srácról (egy kicsit hasonlított Holden Caulfieldra), aki kezdetben igyekszik tönkre tenni a saját életét, és ez már majdnem sikerül is neki, de a válságos pillanatban az író – a véletlen formájában – közbeavatkozik. Én nem haragudtam meg érte, hogy a könyv egyharmadánál nem halt meg a főhős, de innen kezdve kissé gyanakodva figyeltem az eseményeket.
A továbbiakban új szereplő tűnik fel a színen, egy vénember, és a könyv középső harmadában ő a központi figura. Meg kell vallani, ritka undorító karakter volt, biztosan sokáig fogok emlékezni rá.
A fiatal srác és a vénember sorsa összekapcsolódik, és feltárul a múlt is, amely izgalmas, kalandos történetekkel szórakoztat. :)
Aztán a könyv befejező részében felbukkan A Férfi Aki Kalapot Visel. Ez a fickó egy kész szerencsétlenség, de ugyanakkor mégis a szívembe zártam. Gondolkoztam azon is, hogy megváltoztatom a nick nevemet az övére, de inkább mégse.
A könyv végén van egy hosszú menetelés a Csendes-óceánhoz, és egy nagyon romantikus kép zárja a történetet.
Röviden ennyi a könyv, de ez a rövid leírás csak zanza, valójában semmit sem árul el erről a regényről. Ez egy nagyszerű könyv (nem érdekel, hogy a New York trilógia híresebb, azt még szerencsére nem olvastam), csak el kell tudni fogadni a játékosságát, az iróniáját. Valójában a reménytelenségről, a magányról szól, és arról, hogy a sors és a véletlen tehet egy szívességet. Isteni igazságszolgáltatásnak nyoma sincs. A főszereplő tulajdonképpen csak a szerzőnek köszönheti, hogy életben maradt. Ugyanakkor a történet kicsengése mégsem pesszimista, látszik, hogy egy olyan fiatal ember írta, aki élvezte az írást, mindent megtett azért, hogy önmagát és az olvasóit is szórakoztassa – már amennyire ez egy ilyen történet mellett lehetséges.
Ha az olvasó a klasszikus realista regényekkel szemben megszokott elvárásokkal közeledik e műhöz, akkor csalódni fog. Ha viszont nyitott szívvel, és a cselekmény szimbolikusságát és játékosságát elfogadva, akkor emlékezetes olvasmánnyal gazdagodhat.

22 hozzászólás
Kovaxka P>!
Paul Auster: Holdpalota

Olyan szép értékelések születtek már a műről, én csak egy egyszerűt tudok írni. Marco Stanley Fogg külső és belső utazása road movie a javából, kalandregénynek is megállja a helyét, de a szerző személye garantálja a mélységet is. Az amerikai álom megvalósítása, fent és lent, sikeres és kudarcos életek – mindez fájdalmasan bölcsen és nagy élettapasztalattal ábrázolva. Remek a hold motívum, zseniálisak a szereplők, a számtalan irodalmi és filmes utalást olvasva csak kapkodtam a fejem. Amellett hogy filozofikus meg posztmodern, egész könnyen emészthető, nagyon élveztem. Az első és utolsó harmadot imádtam, a középsőt (bár érdekes és hangulatos) picit kevésbé, ezért vontam le fél pontot.

eenca P>!
Paul Auster: Holdpalota

Egészen sokáig nem tudtam, hogy hányadán is állunk egymással, de aztán mégis utat talált a szívemhez.

Fogg nagyon nem akaródzott a szívemhez nőni, mert olyan esetlennek gondoltam, és mint aki már feladta a versenyt mielőtt elkezdődött volna. Ami változott, hogy bizonyos gondolataiban magamra ismertem, amikor én is frissen végzett főiskolásként munkát kereső fiatal felnőtt voltam off. Nehéz volt elképzelni, hogy mégis hogyan fogok hozzájárulni a világ körforgásához, hogy milyen lesz az életem, mennyire van értelme annak amit csinálok és így tovább. Ez a könyv olyan mint egy esszencia, és rájöttem, hogy ez zavart az elején, hogy tömény, mert itt egy szereplőn keresztül éljük meg ez a sokfajta érzést.

A történet szerkezete is érdekes (de azóta olvastam egy hasonlót!) abból a szempontból, hogy nem lineáris. Néha előreszaladunk az időben, hogy mi fog történni, de csak említés szintjén, és később sem lesz bővebben kidolgozva. Ennek a regénynek nincs lezárása, a szerkezete miatt olyan mint egy inga, mindig mozgásban van és talán eltérhet a pályáról.

Őszintén kívánom, hogy Fogg megtalálja a helyét és ne nyomja agyon a sok elvárás és az élet.

Katica_98 P>!
Paul Auster: Holdpalota

Már a könyv elején a Zabhegyező jutott eszembe. Valami összefüggést éreztem a két könyv között. Főhősünk Fogg, egy HOLDkóros, a Zabhegyező főszereplőjének HOLDen a neve. A két főszereplő karaktere sok mindenben hasonlított. Magányos, lázadó, megtört lelkű emberek, akik a mának élnek. Saját magukat teszik azzá akikké lettek.
Nagyon hasonlít a két könyv stílusa is. Mindkét könyvnek van egy különös iróniája. Paul Auster fanyar humorral ír, amit vagy szeretnek az olvasók vagy nem. Volt hogy tetszett, de maga ez az írásmód nem igazán jött be. Nagyon nehezen haladtam vele. Annak ellenére, hogy több mindenben is párhuzamot tudtam húzni a két könyv között, visszagondolva úgy érzem, Holden története, sokkal jobban tetszett.
Viszont értékelem Paul Auster munkáját, mert ha nem is nyerte el annyira a tetszésem, biztos hogy egy kuriózumnak tartom ezt a könyvet.
Ezért adok a 3 csillag helyett 4 csillagot.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

– Nehezen tudom elképzelni könyvtárosnak, Fogg.
– Elismerem, hogy furcsa, de mégis nekem való. A könyvtár nem a való világ. Elzárt hely, a gondolkodás szentélye. Úgy tudok majd élni, hogy közben a holdon járhatok.

szadrienn P>!

Kutatunk, de nem találunk. Csak az számít, hogy megyünk, és végül nem marad majd semmi, csak a hiábavaló ambícióink. Ezzel a metaforával együtt tudtam élni: az ugrás a semmibe, amiről mindig is álmodtam. Kezet ráztam rá Barberrel, és mondtam neki, hogy számíthat rám.

szadrienn P>!

Effing hetente egyszer-kétszer megvádolta, hogy szervezkedik ellene: például megmérgezi az ételét (megvetően kiköpve a félig megrágott sárgarépa- és húsdarabokat), vagy hogy el akarja lopni a pénzét. Mrs. Hume nem sértődött meg; nyugodtan azt felelte, hogy akkor mindhárman hamarosan meghalunk, mivel ugyanazt esszük. Vagy ha Effing makacskodott, ő taktikát váltott és vállalta a bűnösségét: – Beismerem. Hat kanál arzént kevertem a krumplipürébe. Tizenöt percen belül hatnia kell […]

BoJack>!

[…] nem bűn, ha az ember jól néz ki, igaz?

25. oldal (XXI. Század, 2020)

1 hozzászólás
n P>!

Ahogy múlt az idő, megfigyeltem, hogy csak olyankor történnek velem jó dolgok, amikor megszűnök vágyakozni utánuk. És igaznak bizonyult ennek a megfordítása is: a túlzott vágyakozás megakadályozta, hogy hozzájussak annak tárgyához. Ez logikusan következett első axiómámból. Ha egyszer tény, hogy az ember képes vonzani a világot, mi sem nyilvánvalóbb, mint hogy tudja taszítani is. Más szóval csak akkor kaphattam meg, amire szükségem volt, hogyha megszűntem vágyni rá; ha már nem is kellett. Hogy miért is volt ez így, meghaladta az értelmemet, de talán éppen e gondolatmenet felfoghatatlansága nyűgözött le. Ha igényeim kielégítésének alapfeltétele, hogy meg kell feledkeznem róluk, ennek törvényszerű folyománya, hogy semmiféle töprengés, mely helyzetemre vonatkozik, nem vezethet kívánatos eredményre.

77. oldal

6 hozzászólás
BoJack>!

– […] A haladásba fogunk beledögleni, ezt bármelyik barom megmondhatja.

191. oldal (XXI. Század kiadó, 2020)

BoJack>!

[…] a kudarc nem érvényteleníti a szándék őszinteségét.

109. oldal (XXI. Század kiadó, 2020)

Dün P>!

Az élet: elvetélt lehetőségek sora. Minden részlet együtt van a kezdettől fogva, ott a kirakós játék összes darabja, csak éppen az ember nem tudja összeállítani magának a képet.

BoJack>!

[…] beszélgetni olyan, mintha valakivel baseball-labdát dobálnánk egymásnak. A jó partner egyenesen a kesztyűdbe dobja a labdát, szinte mellé sem tudsz nyúlni; amikor pedig ő a fogó, elkap mindent, még a legbénább, legpocsékabb dobást is.

123-124. oldal (XXI. Század kiadó, 2020)

BoJack>!

Megcsömörlöttem magamtól, megcsömörlöttem a gondolataimtól, megcsömörlöttem az önmarcangolástól.

100. oldal (XXI. Század kiadó, 2020)

1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Dashiell Hammett: A cingár feltaláló
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Mario Puzo: A Keresztapa
Chaim Potok: A kiválasztott
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Raymond Chandler: Hosszú búcsú
E. L. Doctorow: Ragtime
Avery Corman: Kramer kontra Kramer
Hernan Diaz: Bizalom