Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Brooklyni balgaságok 224 csillagozás

Mit tehet egy hatvanéves, rákbetegségéből lábadozó, nyugdíjas életbiztosítás-ügynök, akit elhagyott a felesége és az életkedve is? Visszaköltözik gyerekkora megfakult emlékű színhelyére, Brooklynba, és míg a halálra vár, papírra veti az összes balgaságot, amivel csak valaha is találkozott. Ehhez Brooklyn tökéletes helyszín a maga színes közegével, s ahogy Nathan Glass sajátos emlékiratain dolgozik, újabb és újabb emberek bukkannak fel az életében: tudósnak indult, ám taxissá lett unokaöccse, az ő kilencéves unokahúga, aki valamely rejtélyes okból nem hajlandó megszólalni, egy sötét múltú antikvárius, az örök balek, és nők mint segítők, áldozatok és megváltók. Esendő emberek egy korántsem makulátlan világban. Paul Auster legújabb regényének elbeszélője könnyedén értekezik nagy kérdésekről, életről-halálról. Az egymás után felbukkanó szálak szépen összefonódnak, s a hihetetlenségében is hihető cselekményt (amely oly jellemző Austerre) irodalmi eszmefuttatások színezik, elmélkedések… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2005
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Paul Auster életmű Európa, XXI. Század
Enciklopédia 24
Szereplők népszerűség szerint
Edgar Allan Poe · Ézsau · Henry David Thoreau
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 44
Most olvassa 6
Várólistára tette 120
Kívánságlistára tette 89
Kölcsönkérné 3

Kiemelt értékelések


Nathan Glass az aggkor küszöbén szembenéz széthullott életével, és egy zűrös válás után, meg egy halálos betegség árnyékában visszatér szülőhelyére, a nyüzsgő, számtalan náció által lakott Brooklynba, hogy megírja a világ balgaságainak könyvét. Kellemesen szentimentális történet a búcsúzásról*, és tanmese arról, hogy búcsúzni lehet úgy is, sőt: úgy kell, hogy nem eltávolodunk közben környezetünktől, hanem újra felfedezzük, és ő is újra felfedez minket. Auster nem egy történetet talál ki, mert az epikus prózába nem a megkonstruált cselekményszál pumpál életet: ő Nathan Glasst találja ki, az ex-biztosítási ügynököt, a nem szeplőtelen, de szeretnivaló pacákot, valamint barátait és rokonait. Mert egy – akármilyen jól kitalált – történet csak mechanikus váz, de a telivér, élő szereplő a szöveg pulzáló szíve. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen szereplő szinte automatikusan hozza magával a cselekmény(eke)t, kvázi szuverén akaratával megteremti magának a regény terét, az írónak csak arra kell ügyelni, hogy jól tolmácsolja ezt az akaratot.
Helyenként meglepően érzelmes, könnyed regény – látszik, hogy lendülettel van írva. Olyan, mintha Auster nagyon el akart volna mondani valamit: hogy legyen a világ bármennyire is szétpacsálva, legyen bármennyire is tele balgasággal, tévedéssel és George Bush-sal, azért mégis megéri nyitott szemmel, értelemmel és érzésekkel élni benne.
* spoiler


Halálnak, betegségnek, sorstragédiáknak makacsul ellenálló, habkönnyű, szinte súlytalan történet némi sármmal és briliáns íráskészséggel elbeszélve. A parádés szórakoztatást a tarkabarka anekdoták, színes életmesék terén felülmúlhatatlan főhős garantálja. Lefegyverző az az optimizmus és kiapadhatatlan életigenlés, ami a sorok közül árad, és ami néhol szinte még engem is elvarázsolt, pedig az én szívem megátalkodottan más hangvételű írásokért dobog.
Ajánlom a napfényes olvasmányok kedvelőinek, két depresszív kortárs magyar novelláskötet tanulmányozása között pedig kifejezetten életmentő lehet.


Az ember sose becsülje alá a könyvek hatalmát.
Ezt a bölcsességet rejti el Auster a Brooklyni balgaságok utolsó lapjainak egyikén. A figyelmeztetés pedig örök és megingathatatlan, még ha mégoly közhelyes is, mint amilyen egy aktuális időjárásra utaló megállapítás lehet. De sajnos nem hordoz valós tartalmat a Brooklyni balgaságok esetében. Ennek a könyvnek mindene van, amitől kiváló irodalomnak tekintendő. Van neki kifinomult stílusa, könnyed szerkezete, tökéletesen légies, lineáris történetvezetése, imitt-amott finoman elrejtett életbölcsességei, de hatalma…, az bizony nincs. Azonban nem is szabad túlzott elvárásokkal eme balgaságok, gyengeségek, megcsúszott, de valahogyan mégis csak el-elbukdácsoló emberi sorsok felé fordulni. Hiszen a regény ezen túl úgymint a nagy büdös, mély mondanivalón túl mindent tud. Tökéletesen tudja, érti és nyújtja azt, ami egy hatvanas, kissé megkeseredett, némiképp cinikus, hivatalosan halni készülő, de valahol fű alatt mégis mélyen/bőszen életigenlő, vagány/dörzsölt brooklyni zsidó öregfiú könnyed meséjétől elvárható.
Nincs a regénynek súlya, mélysége, nincs igazi drámája, ne keress benne világmegváltó gondolatokat, sorsfordító bölcsességeket. Egyszerűen engedd el magad és szórakozz Paul Auster csodálatosan gördülékeny, lenyűgöző technikával egymás mögé rótt sorain, soha véget nem érőnek tűnő, parttalanul csordogáló, „akár igaz is lehet” meséjén. S ha ez sikerül, akkor a szépirodalom önfeledt élvezetén túl, egy-egy elrejtett gondolati gyöngyszemet is találhatsz.
Első Auster olvasásom volt, soha rosszabb kedvcsinálót a nagybetűs életműhöz, az igazi nagyregényekhez. Most már jöhet akár a New York trilógia…


Amikor a cselekvés hitet teremt. Út a halálos vágytól az élet akarata felé? Egy halálos beteg szeretetteljes portréja, mint az emberi szellem végső menedéke? A játékosság és a komoly mélység megkeverése? Úgynevezett véletlen egybeesések, furcsa analógiák a fikció és a valóság között? Egy láthatatlan önparódia? A mindennapi élet pimasz pillanatainak körforgása a zűrzavarok laza gyűrűjében? Finom miniatűr mese az élet örömének és ironikus eseményének örömteli ünnepéről? Végül is teljesen mindegy. Mert minden elképzelhető erénnyel rendelkezik ahhoz, hogy az olvasók szeressék: mesterien okos cselekményeit, jól megformált, részletesen kidolgozott, lélektanilag hiteles alakjait. Könyvének olvasása hasonló érzéseket vált ki, mint amikor Woody Allen legújabb filmjét látom: erőteljes déja-vu érzést (ami egyszerre jó és hátborzongató), amikor felismerhető karaktertípusokat és azonos élethelyzeteket tapasztalok. Mintha megpróbálná „kiírni magát egy lyukból”, különböző cselekvési konvenciók felhasználásával. Egy olyan író, aki még hisz a szó, a mondat erejében, belesüllyeszti olvasóját, és mint, egy igazi varázsló áthelyezi egy másik dimenzióba. Lehet, hogy igazuk van azoknak a kritikusoknak, akik azt állítják, hogy Auster „az agyával ír”, és nem a szívével, de kit érdekel, amíg ilyen könyveket tesz le az asztalra.


Paul Austertől első olvasásom volt a Brooklyni balgaságok és ismerkedésünk meglehetősen jól sikerült. Az első oldaltól az utolsóig imádtam ezt a könyvet, annyira szórakoztató és különös volt, hogy egyszerűen lehetetlen nem szeretni.
Egy nyugodtnak és megállapodottnak ígérkező regény helyett egy fordulatokban és eseményekben bővelkedő történetet kaptam, amelynek minden egyes sorát élveztem. És nem akármilyen fordulatokban volt részem, hanem igazán meglepő, váratlan és imádnivaló eseményekben.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2018/07/paul-auster-brook…


Végre megvan az ötcsillagos Austerem. Biztos a korom miatt talált be ennyire, de Nathan a kedvencem az eddigi főszereplők közül. Ha tehetném, én is Brooklynba mennék meghalni – vagyis inkább élni. Nincs is igazi történet, csak jó dialógusok, értékes barátságok, irónia, humor és sok szeretet. Úgy tökéletes, ahogy van, nagyon szerettem olvasni.


Auster ezen regénye ugyancsak olvasmányos történetfolyam. Nathan Glass életének momentumait ismerhetjük meg belőle. Elcseszett életek, balgaságok sora tárul elénk. A könyv gyakorlatilag könyv a könyvben hiszen Glass – magyar hasonlóval is találkozhatunk a valóságban Ráth-Végh István: Az emberi butaság – egy könyvet ír az emberi balgaságokról. Számomra egy kicsit hullámzó volt, ezért is ment néha lassabban, de jól szórakoztam. Talán kezdem kiismerni Auster sablonjait: az egzisztenciális kérdések keresését, az írók szerepét a könyvekben, a misztikus és csavaros szereplői felbukkanásokat. Ez a világ is rabul ejt, mint pl Murakami Harukié, sőt itt egy kicsit filozofikusabb magasabb polcon lévő a mondandó. Időnként elgondolkodtat, sokszor szórakoztat, ez benne a nagyszerű. Remek könyv, a fenti kicsit hullámzó történettel, ezért „csak” 4,5 csillag (4,5 pont). Szerintem úgy érdemes olvasni, ha már valaki belecsöppent az író másik könyveibe.


Aztafantaszta, miket talál ki már megint ez a nagy mesélő… hétköznapi dolgoktól kezdve a nem mindennapiig bármi megtörténhet a történeteiben és rendszerint meg is történik. Megszerettem ezt a vén csatalovat és a nem szokványos mégis nagyon emberi családját, akik élnek, szeretnek és küzdenek, hol az életbemaradásért, hol az előrejutásért, hol csak egy kis nyugalmat akarván és elgondolkodva a természetbe való visszatérésért egy Egzisztencia Hotelben. Tarkítva mindez a megszokott remek irodalmi anekdotákkal és kész máris fogyaszthatóak a pompás austeri balgaságok.
Az anekdotái közül tán ez volt a legkedvesebb: Kafka és a baba :)
http://moly.hu/idezetek/44248
és az életbölcsességek austeri netovábbja :)
„Viseld el az ütéseket. Fel a fejjel. Mindig szavazz a demokratákra. Biciklizz a parkban. Álmodj a tökéletes, aranyszín testemről. Szedd a vitaminokat. Igyál napi nyolc pohár vizet. Szurkolj a Metsnek. Nézz sok filmet. Ne dolgozz túl keményen. Gyere el velem Párizsba. Gyere el a kórházba, amikor Rachel megszül, és vedd karodba az unokámat. Moss fogat minden étkezés után. Ne menj át a piroson. Védd a kisebbet. Állj ki magadért. Ne felejtsd el, milyen szép vagy. Ne felejtsd el, mennyire szeretlek. Mindennap igyál egy pohár whiskyt jéggel. Tartózkodj a zsíros ételektől. Aludd az igazak álmát. Ne felejtsd el, mennyire szeretlek.”
http://moly.hu/idezetek/119932


Amerikai limonádé. Modern (nem posztmodern!) mese.
Egyszerű, lineáris cselekményvezetés, nincs ugrálás az időben, nincs elkalandozás, végig ugyanabban a történetben járunk. Egyes szám első személyű narráció, azaz a cselekményt végig egy elbeszélő szubjektív nézőpontjából látjuk. Paul Auster mesélni azt tud, a Holdpalota és a New York trilógia a kedvenc könyveim közé tartozik, de ott a meséket megbolondította különböző írói trükkökkel, amitől úgy éreztem, a föld felett, a valóság és a képzelet határán járok. Itt csak egyszerűen az arcomba tolnak egy történetet – még szerencse, hogy nem magyarázzák el didaktikusan a tanulságot.
A mesék különböznek a hétköznapi élettől, megszépítik, romantikus fordulatokkal, csodákkal töltik fel a szürke valóságot. És persze, a mesék mindig jól végződnek. A Brooklyni balgaságok optimista könyv. (Aki konzervatív felfogású, az dühönghet a narrátor liberális elfogultságain. Nem tudom, Auster mennyire gondolta ezeket komolyan, nekem mindenesetre Vonnegut harcos politikai indulatai jutottak róla az eszembe.)


Egy remek és lebilincselő regény. Főhőse Nathan jelleme csalóka, hisz önmagát többször is cinikusnak írja le, miközben nála önzetlenebb, segítőkészebb és kedvesebb főhöst nem is alkothatott volna Auster.
Bár az életében bekövetkező események hatására elvonul vidéki magányba, hogy egyedül élje le a rákbetegsége által sújtott élete hátralévő részét, de a sors nem hagyja, hogy valóban egy cinikus, életúnt, emberkerülő legyen belőle. Szép lassan maga köré gyűjti még élő rokonait, akiknek önzetlenül segít, és így róla is kiderül, hogy egy víg kedélyű, okos, jó emberismerő, de másokat le nem néző és el nem ítélő ember, akiből jól jönne minden valóban cinikus és az életével elégedetlen embernek, és akinek az olvasó is szívesen tartozna a rokoni vagy baráti körébe.
A történet annyira fordulatos volt, hogy szinte faltam az oldalakat, hála a történetet átszövő könnyed humornak. Ennek a könyvnek köszönhetem, hogy talán sikerült kikeveredjek egy újabb olvasási válságból.
Egyedül a könyv záró momentuma rontott az amúgy brilliáns regény összképén, ezért a fél csillag levonás. spoiler Ehelyett egy ilyen kedves / humoros történetnek kellemesebb véget szántam volna: arra lettem volna inkább kíváncsi zárásként, hogy Nathan kedvesének miként alakul a kapcsolata a lányával, miután rájött annak váratlan életvitel váltására.
E regény által újabb kötet került fel a kedvencek listájára, és bár ez volt az első olvasásom Austertől, de bízva abban, hogy a többi regénye is hasonlóan szórakoztató, biztos nem az utolsó.
Népszerű idézetek




Egyik vasárnap délelőtt betértem az abszurd TüziFánk névre keresztelt, zsúfolt kis csemegeüzletbe. Fahéjas-mazsolás fánkot akartam kérni, de megbotlott a nyelvem, és azt mondtam, fahéjas-hozsannás. A fiatal srác a pult mögött kapásból kontrázott:
– Sajnálom, de az elfogyott. Almás-miatyánkos nem jó? – És olyan egyből, olyan természetesen, majd' behúgyoztam.
11-12. oldal Előhang




Kafka minden délután sétál a parkban. Gyakran Dora is vele tart. Egyik nap találkoznak egy kislánnyal, aki úgy zokog, a szíve szakad meg. Kafka megkérdezi tőle, mi baj, a lány pedig azt feleli, elvesztette a babáját. Kafka azonnal kitalál egy magyarázatot, mi történt. „A babád elutazott”, mondja. „Honnét tetszik tudni?”, kérdezi a kislány. „Onnét, hogy írt nekem egy levelet”, feleli Kafka. A kislány azonban gyanakszik. „Itt a levél?”, kérdi. „Sajnos nincs, otthon hagytam, de holnap elhozom”. Olyan meggyőzően adja elő, hogy a kislány nem tudja, mit gondoljon. Lehetséges, hogy ez a fura ember igazat mond?
Kafka egyenesen hazamegy és megírja a levelet. […]
Másnap Kafka visszasiet a parkba a levéllel. A kislány már vár rá, és mivel még nem tanult meg olvasni, Kafka olvassa fel neki. A baba nagyon sajnálja, de megunta, hogy mindig ugyanazokkal éljen. Világot akar látni, új barátokat szerezni. Nem arról van szó, hogy nem szereti a kislányt, de változatosságra vágyik, ezért egy időre el kell válniuk. A baba megígéri, hogy mindennap ír és tájékoztatja a kislányt a dolgokról.
Itt kezd a történet igazán szívszorító lenni. Nemcsak az a bámulatos, hogy Kafka megírta az első levelet, de még el is kötelezte magát, hogy mindennap ír egy újabbat, csak hogy megvigasztaljon egy kislányt, egy vadidegen kislányt, akibe véletlen botlott bele a parkban. Miféle ember csinál ilyet? Három hétig folytatta, Nathan. Három hétig. A valaha élt egyik legragyogóbb író arra áldozza idejét, egyre értékesebb és fogyatkozó idejét, hogy egy baba képzeletbeli leveleit írja meg.
Úton északra




A lustaság teret enged a gondolatoknak, márpedig a gondolkodás veszélyes, ahogy azt mindenki tudja, aki egyedül él.
169. oldal




– Az egész az én hibám. Már rég sejtettem, hogy ez lesz, de túl gyenge voltam, hogy kiálljak magamért, túl ideges, hogy védekezzem. Ez történik, amikor elhiszed, hogy a másik jobb nálad, Nat bácsi. Abbahagyod a gondolkodást, és hamarosan már nem a tiéd az életed. Észre sem veszed, és neked lőttek.
279. oldal Repülőút északra




Minden emberben több ember lakik, legtöbben úgy ugrunk egyik énünkről a másikra, hogy sosem tudjuk meg, kik is vagyunk valójában. Egyik nap vidámak, másnap letörtek; reggel morózusan
hallgatagok, este csak úgy dől belőlünk a sok vicc.
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Vi Keeland – Penelope Ward: Hate Notes – Adok-kapok 92% ·
Összehasonlítás - Colleen Hoover: Verity 92% ·
Összehasonlítás - L. J. Shen: Ruckus – Bajkeverő 91% ·
Összehasonlítás - Ella Maise: The Hardest Fall – A legerősebb érzés 88% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Vonzó hagyaték 88% ·
Összehasonlítás - Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem 88% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Órákon át kívánlak 86% ·
Összehasonlítás - Karin Slaughter: Apja lánya 86% ·
Összehasonlítás - Jennifer Probst: Elhibázott házasság 86% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: A megbízó 85% ·
Összehasonlítás