Az ​orákulum éjszakája 55 csillagozás

Paul Auster: Az orákulum éjszakája Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Súlyos ​balesete után a kórházból kiengedett író, Sidney Orr sehogy sem találja helyét a világban. Egyetlen járható út kínálkozik számára: megpróbál az írás segítségével visszatalálni önmagához. Csakhogy történeteinek szereplőivel együtt ő is egyre kilátástalanabb, bizarr helyzetekbe kerül. Ráadásul felesége furcsán, érthetetlenül viselkedik, legjobb barátja pedig megbetegszik. Sidney egyedül próbálja meg kibogozni a dolgokat, igyekszik megoldást találni, s író lévén ezt egyszerre műveli a valóságban és a képzeletben. Kétszeresen elveszett ember: utat vesztett a világban és a fikcióban, elkeseredetten keresi Ariadné fonalát. A népszerű amerikai író, Paul Auster legújabb regénye betekintést enged az író műhelyébe: láthatjuk, hogy egyes szavak, apró incidensek hogyan terelik új és új irányba az alkotó gondolatmenetét, hogyan kelnek önálló életre és burjánzanak az asszociációk, melyek ellenpontozzák, kiegészítik vagy épp tükrözik a főcselekményt. Minden történet számtalan történetre… (tovább)

Eredeti mű: Paul Auster: Oracle Night

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
XXI. Század, Budapest, 2019
304 oldal · ISBN: 9786155915833 · Fordította: Pék Zoltán
>!
XXI. Század, Budapest, 2019
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915826 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Európa, Budapest, 2004
268 oldal · ISBN: 9630775387 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 4


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Elég könnyen korrumpálni lehet engem azokkal a könyvekkel, amelyekben az írók arról írnak, hogy ők írók és írnak. Mert szeretem, ha egy regény arról szól, amihez szerzője ért – és mihez értene jobban egy író, mint az íráshoz? Jó esetben, persze. Minden másra ott a KMTG. Orr, az amerikai tollforgató majdnem-halálos betegségéből úgy-ahogy felépülvén letelepszik egy kék portugál füzet mellé, hogy kiókumlálja következő regényét, amelynek origójában egy rejtélyes kézirat áll – Auster tehát egy regényben lévő regényről ír regényt. A matrjoska-szerű felépítmény pedig tág teret biztosít, hogy átúszhassunk az egzisztenciális thriller és a metafizikai krimi felségvizeire – Orrt hol Brooklyn utcái, hol regényének mélységei szippantják be, és hogy mikor melyik, az egyre inkább összemosódik. Viszonylag kevés „narratív ballaszt*”, sok misztikus bizonytalanság, szeretem az ilyet.

Öt csillagot csak azért nem adok, mert spoiler

* Ráadásul Auster a „narratív ballaszt” egy részét (szereplők előtörténetét, bizonyos mellékszálakat, stb.) atipikus módon hosszas lábjegyzetek formájában illeszti a szöveghez, egyfelől erősítve a szöveg dokumentum-jellegét, másfelől – talán – ironikusan utal az írás nehézségeire is: hogy lám, Orr, ez a profi regénytechnikus is csak ilyen kacskán képes egybegyúrni ezt a széteső szövegszövedéket.

20 hozzászólás
>!
nyerw
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

– Csak a szokásosat kérem – mondta a pultoslánynak. Rövidesen ott állt előtte az asztalon a biztonságos, izgalommentes sör, a tetején remegett a hab.
– Szóval írok egy regényt – folytatta. – Lesz benne egy író, aki ír egy könyvet, de nem fejezi be, és végül a nyelv mint olyan, elárasztja a saját valóságát.
– De ilyet már írtál, nem? – kérdi a másik férfi, aki az asztal túloldalán idegesen játszik a tollával a jegyzetfüzete felett, és csak majdnem sikerült elnyomnia szavaiban a cinikus élt.
– Igen, de ez most más lesz, sokkal személyesebb. A világ rendje helyre fog állni, legyőzi fikciót.
– Rendben, mégis érdekel.
– Az íróm magánélete megbillen, és sokkal inkább azzal kellene foglalkoznia, mint az írással. Ugyanakkor az által talál vissza önmagához. Nyilván ebben is lesz egy kék vagy piros füzet, még nem döntöttem el, és az abba írott regényben lesz egy másik regény, egy háborús hősről fog szólni, aki megvakult, de látja a jövőt. Az íróm voltaképpen a saját jövőjét, illetve öntudatlanul is a jelenét írja majd meg a füzetben. – Kortyol a sörből, maga elé mered egy pillanatra. A Moleskinjét nézi, a borító alsó csücskét söndörgeti az ujjával.
– Ez eddig nem rossz, viszont már megírtad vagy ötször.
– Mondtam már, az elbeszélő-főhős végül kilép a saját fikciójából, élni kezd. Nyilván nem lesz zökkenőmentes, de azt még nem döntöttem el, hogyan zárjam le. Leálltam. Két hete nem nyúltam a jegyzeteimhez.
– Ez az? Belenézhetek? Hátha. – Átnyúl az asztalon, hogy elvegye a fekete füzetet, de az író elhúzza előle.
– Inkább ne. – Keze remeg kissé, megfogja a korsót, és ismét iszik belőle, ezúttal jóval többet.
– Csak segíteni próbáltam – mondja a másik, és egyszerre lehúzva maradék sörét, a kabátjáért nyúl. Kivesz a zsebéből némi pénzt, és az asztal közepére teszi. A kihajtott jegyzetfüzet ott marad az asztalon a tollal együtt, a lapra írva pedig ez áll:

AZ ORÁKULUM ÉJSZAKÁJA. LEGYEN BENNE ERŐSZAK. NE ERŐLTESD A VÉLETLEN EGYBEESÉSEKET. NINCS MIT.

1 hozzászólás
>!
dwistvan P
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Történet a történetben a történeten belül. Paul Austernél mindig találkozhatunk írókkal, regényekkel, nagybácsikkal és reménytelenül lecsúszott helyzetekkel. Ez a könyv lépten-nyomon tartalmaz megrázó fordulatot, elképesztő ötleteket. Ezért volt élmény olvasni. Minél több könyvét elolvasom, annál biztosabb vagyok abban, hogy bármelyik további könyvét választom is ki, az megdöbbentően jó lesz. A Timbuktuval folytatom. Ugyanis nem tudok nem olvasni Paul Austert.

>!
Belle_Maundrell 
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Már megint rájöttem, hogy mennyire szeretem az írókról/írásról szóló könyveket, nem is beszélve az ilyen történet a történetben történeteket. Nem is tudom, hány történet volt itt, de legalább négy réteg biztosan, és kicsi bibliofil lelkem örömujjongásban tört ki a gyönyörűségtől, mert mennyire jó már egy könyvön belül ennyiféle regénybe belekukkantani. Jó dolog ez a posztmodern.
Paul Austert még mindig nagyon szeretem, sőt, egyre jobban, sajnálom is, hogy nem szabadultam el jobban a Könyvhéten és halmoztam az összes, az életműsorozatban eddig megjelent könyvét. Pedig már csak kettő hiányzik. De muszáj volt kemény önmegtartóztatásba fognom a 21. század kiadónál, olyan csábítóak a kiadványaik, különben egy stand után mehettem is volna haza.
Már az első oldalakon beszippantott a történet (az első réteg), mint a nózimat a finoman illatozó lapok. Imádom az író stílusát, annyira könnyen magával ragad, hogy aztán szellemesen sodorjon végig az oldalakon. A szereplők szimpatikusak és érdekesek, szívesen bóklásztam Sidney-vel New York utcáin vagy vesztem el vele a kék portugál füzet lapjai között.
Ó, az a füzet… odavagyok a különleges füzetekről szóló történetekért. Már Denem naplóját is imádtam. Legszívesebben felkeresném a Papírpalotát és én is felszerelkeznék mindenféle színűvel (vajon a többi milyen lehet és kinek kellett az utolsó?), bár a tulajra gyanakvó szemmel pillognék. De azért vennék párat, bármi történjék is, mert annyira jók az ilyen rejtélyes írószerek.
Szóval mindig alig vártam, hogy Sid leüljön írni, olyan kíváncsi voltam, hogy mi fog kisülni belőle, meg egyébként az általa írott történet is érdekes volt. Bár a bezárt szobás rész kikészített, teljesen előjött a klausztrofóbiás énem, és nagyon reménykedtem, hogy nem térünk vissza hozzá.
Grace titka nem lepett meg, valamennyire számítottam is rá, bár csak részben. spoiler
A vége kész derült inkább felhős égből villámcsapás, ugyan lehetett sejteni, hogy valami drámai esemény van készülőben, de erre nem számítottam. Először túl drámainak éreztem, de végül is illett hozzá, és talán Sidnek is szüksége volt rá ahhoz, hogy visszatérjen a valóságba spoiler, és igazán értékelni tudja az életet. Az utolsó sorok pedig igazán reménykeltőek, ráadásul arra ösztönöznek, hogy magunk gondoljuk tovább a történetet. És én imádom továbbgondolni.

>!
Frank_Spielmann I
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Csak most vettem észre, az ötödik Auster-regényem után, hogy szerzőnk mennyire bele van ágyazva az amerikai kemény krimik és a rejtélyes történetek világába. Nincs ezzel semmi baj, pont ezért szeretjük a könyveit. Egy kis ponyvaíz van bennük, de ez pont, hogy jót tesz a regényeknek. Sok nagy író nyúlt a ponyva eszköztárához. Szerb Antal ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem félnek a giccstől. Dosztojevszkij például vérbeli krimiíró. Ugyanazok történnek az ő könyveikben is, mint az olcsó könyvekben: szerelem és halál. Gyilkosság, rejtély, izgalom. Igazából jó regény nincs is rejtély nélkül. Mondjuk Thomas Mannál ezt nehéz megtalálni, kézzelfogható rejtély ritkán van, de mégis ott van. Még Esterházynál is: rejtély, hogy lesz a széttartó darabocskákból egyetlen regény? Lázár Ervin meséiben is ott van ez, vagy éppen az Utas és holdvilágban. A Zabhegyezőben. Austernek talán nem ez a legjobb könyve, de érdemes elolvasni. Letehetetlen, stb. Úgy szaladtam végig rajta, mint a Karamazov-testvéreken. Az főleg tetszett, hogy Dashiell Hammett egy kis elejtett(nek tűnő) anekdotájából indul ki az egész. (Bár van itt Wells is, meg minden.) Ő tipikusan az a krimiíró, aki többet ér sok „szépírónál”. Chandler is felnézett rá, és az amerikai irodalomra, úgy látom, nagy hatással volt. Nagyon helyes. Ha az @Agave_Könyvek kiadja az egész életművét, akkor nagyon fontos dolgot tettek a magyar kultúrával. Már az eddig három könyvvel is sokat tettek.

Austertől meg úgy tűnik, mindent el kell olvasni. Látszólag minden könyve ugyanolyan, úgyhogy egymás után nem érdemes olvasni őket, de igazából mindegyik más. Ebben Krúdyhoz hasonlít, neki is ugyanaz minden könyve, de mégis mind más. Szóval nagy író ez a csávó, olvassátok, ha még nem.

28 hozzászólás
>!
csobi SP
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Vagy üres, kék portugál könyvet vegyetek vagy ezt a regényt, más választás nincs.

17 hozzászólás
>!
lizke
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

A Brooklyni balgaságok után eddig ez a másik nagy kedvenc Austertől. Az elején még nem nagyon tudtam kezelni a lábjegyzetes történéseket, miután azonban sikerült párhuzamosan futtatni a szálakat, igencsak magával vitt. A föld alatti titkos hely, a bizonyos kék füzet emlékeztetett valami miatt egy másik kedvenc történetemre .). A viszonylagosan nyugodt tempó utána az utolsó oldalak felgyorsultak, pont így volt jó.

>!
cinkos
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Azt hiszem, nem a legjobb kötettel kezdtem az ismerkedést Paul Austerrel. Tetszett a cselekményszövés, jól felépítettek a karakterek, csak az nem hagyott nyugodni az elejétől fogva, hogy „rutinregénynek” tűnt: ahogy a főhős Sidney Orr csak úgy kapásból, hogy megbizonyosodjon róla, tud még írni, nekiáll írni egy regényt, valahogy úgy állhatott neki Az orákulum éjszakájának Auster. A rutin segítette, hogy beindítsa, befejezni azonban már nem nagyon tudta. Megszakad a regény a regényben is, pedig a könyv első felében nagyon sok terjedelmet szentel neki a szerző. Így, minden erénye mellett, szerintem Az orákulum éjszakája kissé felszínes, kissé összecsapott regény. De azért még szívesen adnék egy esélyt Paul Austernek.

>!
katalins
Paul Auster: Az orákulum éjszakája

Ez volt az első Auster regény, amit olvastam. Teljesen magával ragadott a regény a regényben koncepció. Egyszóval nálam szerelem volt első olvasásra.


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

Nem bordély. Relaxációs klub meztelen nőkkel.

166. oldal

>!
Frank_Spielmann I

Amikor megkérdezik, miért dohányzok, azt mondom, mert szeretek köhögni.

85. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dohányzás
>!
Kkatja P

Néztem, hogy milyen vörös a vér a fehér porcelán mosdókagylóban. Milyen élesen kitalált szín, milyen esztétikusan sokkoló. A belőlünk szivárgó többi folyadék ehhez képest semmilyen, színtelen csipp-csöpp. Fehéres köpet, tejszerű ondó, sárga húgy, zöldesbarna nyálka. Őszi és téli színeket ürítünk, ám az ereinkben láthatatlanul keringő, a bennünket életben tartó anyag egy őrült festő karmazsinszíne – a friss festék ragyogó vöröse.

50. oldal

>!
Chöpp 

A gondolat valóság… A szó valóság. Minden, ami emberi, valóság, és néha már azelőtt tudunk róla, hogy megtörténik, még ha nem vagyunk is tudatában. A jelenben élünk, de a jövő minden pillanatban bennünk van. Talán erről szól az írás… Nem lejegyezzük a múltat, hanem előkészítjük a jövőt.

1 hozzászólás
>!
csobi SP

– Szóval nem tudod, mi történt, miután bent ragadtunk a szobában?
– Nem jutottam odáig. De találtunk volna kiutat. Tudod, az ember nem hal meg álmában. Még ha az ajtó bezáródott is, valahogy kijutottunk volna. Így megy ez. Amíg benne vagy az álomban, mindig van kiút.

152. oldal (Budapest: Európa, 2004)

Kapcsolódó szócikkek: álom
2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell

– Hát a kék jó szín. Nagyon nyugodt, nagyon békés. Jólesik a léleknek. Én annyira szeretem, hogy erőszakot kell tennem magamon, hogy ne használjam minden könyvborítón, amit tervezek.
– A színek tényleg közvetítenek érzelmeket?
– Hát persze.
– És erkölcsi tulajdonságokat?
– Hogy érted?
– Sárga a gyávaság. Fehér a szűziesség. Fekete a gonoszság. Zöld a tapasztalatlanság.
– Zöld az irigység.
– Ja, az is. De mit jelképez a kék?
– Nem tudom. Talán a reményt.
– Meg a szomorúságot.
– És ne felejtsd el a hűséget.
– Igen, igazad van. Kék a lojalitás.
– De a vörös a szenvedély. Ebben mindenki egyetért.
– A vörös halál. A szocializmus vörös zászlaja.
– A megadás fehér zászlaja.
– Az anarchizmus fekete zászlaja. A zöld párt.
– De vörös a szerelem és a gyűlölet. Vörös a háború.

66. oldal (21. század, 2019)

>!
Cheril

Mindig stimulál, ha saját előítéleteimre vagy hülyeségeimre új példát találok, ha rájövök, hogy nem tudok én a világon semmit se.

42. oldal

>!
Cheril

Az orákulum éjszakájá-ban Lemuel Flagg látta a jövőt, és belehalt. Nem akarjuk tudni, mikor halunk meg vagy hogy a szeretteink mikor árulnak el bennünket. Viszont nagyon szeretnénk megismerni a holtakat, amikor még nem voltak holtak, találkozni velük mint eleven lényekkel.

137. oldal

>!
Belle_Maundrell

– A gondolat valóság – mondta. – A szó valóság. Minden, ami emberi, valóság, és néha már azelőtt tudunk valamit, hogy megtörténik, még ha nem is vagyunk tudatában. A jelenben élünk, de a jövő minden pillanatban bennünk van. Talán erről szól az írás, Sid. Nem lejegyezzük a múltat, hanem előkészítjük a jövőt.

271-272. oldal (21. század, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: írás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bret Easton Ellis: Holdpark
Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
Don DeLillo: Fehér zaj
Nádas Péter: Emlékiratok könyve
Venko Andonovszki: Boszorkány
Viktor Pelevin: T
Roberto Bolaño: Vad nyomozók
David Mitchell: Szellemírók
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak