A ​végső dolgok országában 148 csillagozás

Paul Auster: A végső dolgok országában Paul Auster: A végső dolgok országában

„Erőteljes, enigmatikus, élénk képzelőerőre épülő, művészi történet… A pokol egyik legjobb modern leírása.” – The Washington Post

Anna Blume testvére eltűnt. Anna tudja, hova ment: egy városba, amely teljes zűrzavarba süllyedt. A testvére nyomába ered – vajon megtalálja?

Auster korai regénye a nyugtalanító, távoli jövőben játszódik, egy olyan városban, amelynek lakói többségükben hajléktalanok. A szemétben turkálnak, élelmet és használati tárgyakat keresnek, ipar nincs. A kormányzat teljesen megfoghatatlan, nem biztosít semmit az embereknek, csak a korrupció letéteményese. Anna mocsokban és törmelékben gázol. Testvérének már több hónapja nyoma veszett; újságíróként érkezett a városba, talán még életben van, de lehet, hogy már nincs.

Auster disztópiája zaklató képet fest arról a helyzetről, amelyben a társadalom teljesen szervezetlenné válik. Hogyan élhet túl az ember egy posztapokaliptikus közegben?

Eredeti megjelenés éve: 1987

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Paul Auster életmű

>!
XXI. Század, Budapest, 2019
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915840 · Fordította: Pék Zoltán
>!
XXI. Század, Budapest, 2019
270 oldal · ISBN: 9786155915857 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Európa, Budapest, 2005
178 oldal · ISBN: 9630777053 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 2


Kedvencelte 15

Most olvassa 7

Várólistára tette 72

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Paul Auster: A végső dolgok országában

Mióta végképp kedvenc írómmá avattam Paul Austert az azóta is személyes TOP 10-emben lévő regénymonstrumával, a 4 3 2 1–gyel, alig telt el pár hónap úgy, hogy ne olvassak valamit az amerikai kultszerzőtől (szerencsére kimondottan jól állunk a magyar fordításokkal az ő esetében). A legutóbbi „áldozatom” ezúttal pedig az egyik korai alkotása, A végső dolgok országában lett.

Bár Austerre korábban sem volt túlzottan jellemző a realizmus, de a művei java része a való világban, többnyire New Yorkban játszódott, ám ennek az 1987-es regénynek a tere egy olyan élénk fantáziával megalkotott apokaliptikus (?), pokoli (?), névtelen nagyváros, amit ép ésszel szinte felfoghatatlan törvények, törvényszerűségek mozgatnak. A szöveg első 50-60 oldala pusztán arra szolgál, hogy a lehető legélénkebb színekkel lefesse ezt a folyamatos pusztulásban lévő és agresszióval teli metropoliszt, ahonnan úgy tűnik, örökre száműzték a boldogságot, az életkedvet vagy a legalapvetőbb pozitív emberi érzéseket, ahol az emberi élet gyakorlatilag semmit sem ér, ahol alig vannak érzelmi kapcsolatok, ahol nem születik több gyerek, és ahol szinte sportot űznek az öngyilkosságból és a hullarablásból.

Megjegyzem, hogy ez az első pár tucat oldalt éreztem a kötet egyetlen komolyabb gyenge pontjának, mert bár életre kel benne egy teljesen újszerű és máshonnan nem ismert torz világ, de ezzel együtt nem is hagyja, hogy az amerikai alkotóra egyébként olyannyira jellemző történetmesélés elinduljon. Mert természetesen korai mű ide, vagy korai mű oda, a történetvezetés pontosan olyan, mint bármely másik Auster-regény esetében.

Az idehaza is óriási népszerűségnek örvendő amerikai, mint valami tébolyult, ám így is mindenható bábmester, egyik váratlan eseményből a másikba dobálja a szöveget lejegyző Anne Blume-ot, aki az eltűnt testvére felkutatásának céljából érkezik ebbe a földi pokolba, hogy a tömérdek szörnyűség mellett, ha csak pillanatokra is, de megtalálja a mennyországot is. Hogy a kettő között liftezve, a lehető legőrültebb helyzetekbe kerülve találkozzon a szokásos austeri figurákkal, akik benépesítik ezt a 20. századi Átokföldjét, és akik a maguk módján befolyásolják hősnőnk életét. Közben pedig lehet elmélkedni a szeretetről, a gyászról, az önfeláldozásról, az önzésről, a társadalom működéséről és felépítéséről, és még sorolhatnám…

Bár nem mondom, hogy A végső dolgok országában eséllyel indulhatna a legjobb Paul Auster-regény címéért, de az első félszáz oldalt leszámítva pontosan azt a magas színvonalú, élénk fantáziával megalkotott és excentrikus alakokkal teli, szórakoztatni és elgondolkodtatni is képes világot kapjuk meg benne, ami miatt világszerte milliók rajonganak az 1947-ben született szerző munkáiért. Ti olvassátok, nekem pedig biztosan következik hamarosan az újabb Auster-kötet…

2 hozzászólás
>!
Bélabá P
Paul Auster: A végső dolgok országában

Őszintén szólva meglepett Auster műfaj választása ehhez a könyvhöz. Egy posztapoliptikus/disztópikus világot teremtett, amely nagyon erőteljesen ábrázolja azt a sivárságot, nyomort, ami a regényben szerepel. Szeretem az ilyen hangulatú és témájú írásokat, nem is siettem el noha nagyon olvasmányos, haladós történet. A főhősnő, Anna egy másik, korábbi, normális világból csöppen ebbe a kietlen, embertelen közegbe. Meg kell tanulni alkalmazkodnia, túlélnie, szerencséjére mindig talál ehhez társakat. A cím találó: minden pusztul, az emberek önmagukat hajszolják halálba, roppant elkeserítő az életük, lelkileg megzuhannak. Ehhez a háttérhez nagyon jól passzol az az embersegítő állomás, ahol Anna tevékenykedik. Végül számukra is elfogy a levegő, menekülni kell… A vége kicsit talán elnagyolt, ezért csak 4,5-et adok rá (4,4). A disztópiák kedvelőinek finom falat ez a regény, nekik ajánlom elsősorban.

>!
mate55 
Paul Auster: A végső dolgok országában

Az életünk nem több, mint sokrétű elővigyázatosságok összegsége, és nem számít mennyire változatosak a részleteikben. Egy disztopiai jövő? Egy disztópikus ország aprólékosan és megírt könyve, amely csak árnyalatnyi távolságra van a Föld bármely helyétől? Egy a poszt-apokaliptikus vízió „városi holokausztról”, amely tanúja a múlt, a jelen és a jövő pusztításának? Hogyan fejeződik be a világ? Paul Auster elképzelése szerint lassan, a pusztulás és a bomlás rémálma alatt. Olyan allegorikus (elvont fogalomnak érzékelhető képben való ábrázolása), mint egy zarándok utazása és annyira szívélyes, mint Anne Frank naplója. Ahogy Dorothy Óz földjén vagy Alice Csodaországban, ő is ideiglenes látogató az utolsó dolgok országában, egy olyan világban, amelyet nem egy meghatározott időre vagy helyre terveztek. És aztán szólni ildomos a bibliai áthallásokról is – én vagyok a legjobban meglepve –, hogy ebből a „levéláradatból” a végére egy átgondolt és konzekvens, de elsődleges szórakoztatási funkcióját soha szem elől nem tévesztő könyv lett. Csak az a fránya első negyven oldal ne lett volna…

>!
sztinus P
Paul Auster: A végső dolgok országában

Először is köszönöm szépen @blueisthenewpink a kölcsönzést.
Ismét elmerülhettem Auster világában, amit kedvelek, van benne valami jó, mégis érzek mindig egy falat, ami miatt nem tud a kedvencemmé válni.
Ez a disztópia is hasonló szürke hangulatot árasztott, mint számomra az ilyesfajta könyvek általában. A szürkesèggel együtt sokat nem szoktak adni, ebben a könyvben viszont volt jó. A küzdelem itt èletszagú volt, nem volt Tűzvész vagy Viadal (bár azt pont szerettem), csak élelemért, meg egy puszta lakóhelyért ment a harc.
Kilátástalanság ezerrel, utàna köszönetet mondtam a nyugis èletemért.

2 hozzászólás
>!
Arcturus
Paul Auster: A végső dolgok országában

Egyik korai könyve ez Austernek, 1987-ben jelent meg eredetileg, de magán hordozza a szerző egyedi kézjegyét már ekkor is. Feltűnik itt is egy kedvelt eszköze: a főszereplő ír. Naplót, regényt, gondolatokat, jegyzeteket, akármit, de a főszereplő jegyzetfüzetet talál, és ír. A felépítése mégsem hagyományos: az első pártucat oldalon csak a várost ismerjük meg, ezt a szikkadt tájat, amit a hatalom nemtörődömségből hagyott lezülleni, sőt, elősegítette azt, hogy megtarthassa kétes hatalmát. Nem vág bele a furcsa történetekbe azonnal, csak pontosan vezetve elkalauzol minket egy olyan világba, amiben nem akarunk élni. A történet csak ezután kezdődik.

Ez a felépítés szerintem nem ártott a könyvnek, de nem is feltétlen használt. Nem látjuk a pontos okokat, a miérteket, de sejteni lehet. 80 évvel ezelőtt külső erőszak törte le az államokat. Mi történik akkor, hogy ha az belülről rohad szét? Mi történik akkor, ha egy állam szándékosan, butítással és hazug propagandával egyre inkább zülleszti a nép gondolkodását, kultúráját, amikor már semmi nem felháborító, amikor már bármit megtehetnek? Nos, 1-2 évtized, és kiderül…

https://kulturpara.blog.hu/2019/09/03/udv_a_pokolban_695

>!
EssentialHencsi P
Paul Auster: A végső dolgok országában

Én nem ismerem az írót és a munkásságát, meg valószínűleg túl egyszerű is vagyok ehhez a könyvhöz, szóval hű, ez nagyon rossz volt. Most két lehetőség van:
1. Mint mondám, túl egyszerű vagyok és nem értettem ezt a katyvaszt, mindenki más meg igen;
2. Igazából senkinek se tetszett, csak ciki lenne bevallani, hogy ez egy se füle, se farka könyv volt.
Biztosan az első igaz. Ettől függetlenül én az egyszerűségem miatt szeretem, ha jó szájbarágósan megmagyarázzák a dolgokat, miszerint „figyelj, Heni, ez a város azért lett ilyen, mert…”, és akkor jön, hogy miért. De egy csomó disztópia csak úgy van, ilyen lett a világ és kész, ne kíváncsiskodj. Van olyan könyv, ahol bejön, ez nem az volt.
Úgyhogy az a helyzet, hogy Paul Auster könyveit nem ma kezdem el eszeveszett módon kiolvasni. delegalábbrövidvolt

9 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Paul Auster: A végső dolgok országában

Brutalitás, csapongás, gyilkolás egymás hegyén-hátán. Paul Auster Stephen King „nyomdokaiban"? Vagy inkább Orwell?

Ez a harmadik Paul Auster regény, amit olvastam eddig, sajnos ez tetszett közülük a legkevésbé. Ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne, sőt. De kell egy bizonyos erősségű gyomor a hátborzongató jelenetekhez. Pedig amúgy van, de az emberi vágóhidak – csak hogy egyetlen egy példát említsek – kiverték a biztosítékot. Viszont a történet maga lebilincselő, jó a stílus is, én élveztem az olvasást. Nem is írok mást, nyugodtan tegyetek vele egy próbát, ha gondoljátok! A döntés csak rajtatok áll…Mint ahogyan minden más is az életben…

1 hozzászólás
>!
Teetee
Paul Auster: A végső dolgok országában

Düledező panelház egy színpompás naplemente háttere előtt. Egyszerre nosztalgikus és vészjósló cím: A végső dolgok országában. Na meg persze Mr. Auster neve. Három ok, ami már ránézésre emellett a könyv mellett szól.
Mr. Auster pedig természetesen most sem nyújt csalódást. (És milyen jó volt végre megint így könyvet olvasni, felébredéskor elkezdeni, aztán gyakorlatilag le se tenni, amíg vége nincs – éljenek azon ritka szombatok, amikor ezt megtehetem!)
A végső dolgok országában egy lány elbeszélése, ez rögtön az elején kiderül. Ezek a végső dolgok, írta a lány. Ez meg az első mondat.
A lány egyes szám első személyű elbeszélését olvassuk, amelyet elvétve megszakít egy olyan félmondat, hogy „folytatta a lány”, vagy hasonlók. spoiler
A lánynak sokáig a nevét sem tudjuk, hacsak nem a fülszövegből, Anne Blume (itt felmerül a kérdés, vajon rokona-e bizonyos más városban kalandozó Leopold Bloomnak), újságíró bátyját, Williamet indult el keresni a városba, ahonnan nincs visszatérés, ahol lassanként minden eltűnik, így vagy úgy felemésztődik, törmelékké válik, legyen szó tárgyakról vagy a tárgyak emlékéről.
Valamilyen csodálatos módon mégis túl lehet élni ebben a városban – Anna kezdi kiismerni a törvényszerűségeit, barátra talál, elveszít dolgokat, embereket és érzéseket, élete a legváratlanabb fordulatokat vonultatja fel (Mr. Austernél bármi megtörténhet), és drámai körülmények között hozzájut egy jegyzetfüzethez is – ebbe írja most ezt a történetet.
Hogy miről szól ez a könyv, azt csupa közhellyel lehetne leírni: a veszteségről, a gyászról, az elengedésről, a ragaszkodás fontosságáról, az emberi kapcsolatok erejéről – egy furcsa disztópikus városban, ami talán 1987-ben, a mű keletkezésének idején a távoli jövőnek tűnt, de most már talán nincs is annyira messze.

„Nem azt találom különösnek, hogy minden széthullik, hanem hogy olyan sok minden megmarad.”

1 hozzászólás
>!
fezer
Paul Auster: A végső dolgok országában

Letaglózott ez a könyv.
Elmesélni ezt az ezerszer lerágott csontú témát, ilyen gyönyörűen, ilyen keresetlenül… Elvesztem. Együtt szenvedtem, jártam az utcákat, és minden tragédia előtt összeszorult a torkom, hogy ne, ne, most már elég legyen. Mégis így volt tökéletes, pont annyira nyomasztó, ami nem megy az olvashatóság rovására és még állandóan folytatni akarjam, és csodásan lírai. Ráadásul mindig ott van a remény legkisebb szikrája, az élni akarás.
És valahogy pont így kell emberekről mesélni, ahogy Auster csinálja, a csak pár oldalra feltűnő szereplők is a szívemhez nőttek, akármilyen gyorsan eltűntek, meghaltak vagy továbbléptek, mindig éreztem a súlyát.
Nagyon szomorú könyv, mely sokat elmond rólunk, emberekről, egymáshoz való viszonyunkról, a változásról és az állandóságról, szenvedésről, fájdalomról, boldogságról és a világról és amivé változtatjuk, mindezt közhelymentesen. Engem elkapott, de nagyon.
Rossz hangulat esetén azonban erősen nem ajánlott.

24 hozzászólás
>!
VeronikaNy
Paul Auster: A végső dolgok országában

Auster első könyve, tulajdonképpen egy disztópia, egy végállomás, ahonnan nincs kijárat, nincs neve, vagyis bárhol, mindenhol ott lehet (hiába, ebben semmi New York nincs, vagy mégis ?) Egy rothadó metropolisz, ahol megállt a termelés, megállt minden, mindenki csak keresget, de még ez is engedélyhez kötött, a legnagyobb érték a szerves anyag, amiből üzemanyagot állítanak elő, vagyis a halottak, és az éjjeli edény tartalma. A kormány egy távoli elit, ami kihasznál és szegregál, a szociális háló nem létezik, a korrupció, a feketepiac virágzik. Itt keresi Anna a testvérét, fedezi fel a világ működését. Természetesen ebben a regényben is előkerül egy szereplő, aki író, és még pár érdekes figura mégiscsak Auster írta. Fura disztópia ez, olyan inverz fajta, főhősünk nem kiemelkedik és fellázad, hanem először csak külsőleg, utána kapcsolataival, majd teljesen asszimilálódik, a káosz és a reménytelenség része lesz. Nem szeretem a disztópiát, de ezt az Auster-fajtát nagyon kedvelem, nála az emberi kapcsolatok nem megszűnnek, hanem az a kevés felértékelődik.
Az első 50-70 oldal csak az állam működését, szabályait írja le, engem már ez is megvett kilóra, amikor pedig elkezdődött a történet, nem tudtam letenni. Mondjuk megtehettem ezt a luxust, nagyon picike a könyv, bár nekem XXI. Század kiadó által kiadott könyv van meg, ami 260 oldal, de kicsit túltolták a betűméretet és a sortávot, vagyis olyan 160 oldal a reális méret. Igazi egyestés történet.


Népszerű idézetek

>!
sztinus P

(…) ha nem tanulod meg elfogadni azt, ami adatott neked, sosem lesz nyugtod.

11. oldal

2 hozzászólás
>!
mate55 

Amikor a legfontosabb feladat a talpon maradás, akkor képzelheted, milyen következményekkel jár, ha nincs megfelelő cipőd.

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) Sam újra szakállt növesztett. Ugyanis a penge luxuscikknek számított, és választani kényszerültünk az ő sima arca vagy az én sima lábam között. A láb nyert testhosszal.

2 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Az ember egyik pillanatról a másikra él, kit érdekel, hogy ki voltál múlt hónapban, ha tudod, ki vagy ma?

141. oldal

>!
Ciccnyog IP

A megszokás ugyanis maga a halál. Még ha századszor történik is, úgy kell tekintened mindenre, mintha először szembesülnél vele. Nem számít, hányszor esett meg, az legyen az első. Belátom, hogy ez valójában lehetetlen, mégis abszolút szabály.

14. oldal

1 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

Végül is az élet olyan csodálatos tud lenni, még ilyen időkben is. Kár, hogy vannak, akik csak elrontani tudják.

72. oldal

>!
Lunemorte MP

Hozzá kell szoknod, hogy a lehető legkevesebbel is beérd. Ha kevesebbre vágysz, meg is elégedsz kevesebbel, és minél kevesebbre van szükséged, annál jobban élhetsz.

10. oldal

>!
Maya 

Azt hiszem, van olyan döntés, amit senkire sem lenne szabad ráerőszakolni, olyan választás, amely egyszerűen túl nagy teher az ember lelkének. Akárhogy döntesz is, életed végéig bánni fogod.

133. oldal

>!
Maya 

Mi a jobb: sok emberen segíteni kicsit, vagy kevés emberen sokat?

138. oldal

2 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Nem, nincs olyan, amire az ember ne lenne képes, és minél előbb megtanulod ezt, annál jobb neked.

12. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve
Justin Cronin: A szabadulás
Victoria Schwab: Egy sötét duett
Josh Malerman: Madarak a dobozban
Blake Crouch: Wayward Pines
Isaac Marion: Eleven testek
Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
James Dashner: Halálkúra
Takami Kósun: Battle Royale