4 ​3 2 1 248 csillagozás

Paul Auster: 4 3 2 1

„A ​világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt.”

Mi lenne, ha másképp döntenénk, és a dolgok másképpen alakulnának? Az ember életében sokszor felmerül ez a banális, de nagy horderejű kérdés, és erre épül fel ez a nagy ívű regény. A kiindulópont 1947. március 3., New Jersey-ben orosz-zsidó származású szülők gyerekeként megszületik Archie Ferguson, pontosabban négy Archie Ferguson, akiknek az élete fokozatosan eltávolodik egymástól. A négy Archie nagyon hasonló – a testi adottságuk, az érdeklődésük, a sportszeretetük –, ám a sorsukat másfelé terelik a véletlenek, azaz a jó vagy balszerencse, a saját döntéseik és az emberekkel-környezettel való kapcsolatuk.

A regény négy különböző szemszögből mutatja be Archie viszonyát a szüleivel, a barátaival és szerelmeivel, felvonultatva az érzelmek széles, olykor mégis elégtelen skáláját. Az emberi kapcsolatok okos és szellemes ábrázolása mellett az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Európa, Budapest, 2020
780 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634058779 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Európa, Budapest, 2019
780 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634058779 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Rowohlt, Hamburg, 2018
1264 oldal · ISBN: 9783499271137

1 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Federico García Lorca · Guillaume Apollinaire


Kedvencelte 63

Most olvassa 66

Várólistára tette 423

Kívánságlistára tette 293

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

Ha létezik egyáltalán olyan kategória, hogy Nagy Amerikai Regény, akkor a 4 3 2 1 tutira odatartozik. Auster asztalrogyasztó mesterműve egyszerre himnusz New Yorkhoz, nagyregény a felnőtté válásról, és az USA két végtelenül meghatározó évtizedének, az ötvenes, de főleg a hatvanas éveknek (tudjuk, Vietnam, polgárjogi mozgalmak, Kennedy, Martin Luther King, Nixon, meg a satöbbi) egyik legpontosabb ábrázolása. Mindez az amerikai epikus-realista írásművészet folttalan köntösében: áradó történetmeséléssel, és tűpontosan érzékeltetve (hogy a karunk libabőrös lesz) a kudarc keserűségét éppúgy, mint a test szexuális öntudatra ébredését. Már csak a szöveg szintjén is páratlanul gazdag élményt kapunk, és akkor még ott van az, amit nevezzünk mondjuk A TRÜKK-nek. Olyan trükk ez, ami nem pusztán azért van, hogy a tükörben gyönyörködjön önmagában, hanem hatványozza az olvasatokat, megsokszorozza mindazt az eleve sokat, amit Auster el akar nekünk mondani az emberi kapcsolatokról és a korszak Amerikájáról. A végeredmény pedig egy olyan regény, amelynek a szélei a végtelenbe nyúlnak.

Vannak ugye azok a filmek, amelyeknek kapcsán az ember már a stáblistánál tudja, ez bizony Oscarra van ítélve. No most én nem tudom, egy ilyen impozáns életmű tetején egy ilyen csilli-villi korona elég-e ahhoz, hogy ennyi év után amerikai író újra Nobelt* kapjon, de ha nem, akkor tényleg lövésem sincs, mit kéne csinálniuk hozzá… talán el kéne foglalniuk Svédországot… Szóval senki se mondja, hogy ez a könyv drága. Ennyi pénzért ennyi regényt ritkán kap az ember.

* Már ha lesz egyáltalán Nobel, ugye. (https://moly.hu/karcok/1086089) De ha Auster nem kapja meg – nem ezért a könyvért, hanem ezért a könyvért is –, akkor őszintén szólva nem is biztos, hogy kell lennie**. (Megjegyzem, Nabokov se kapott, már ezért is pipa vagyok. Ne feszítsék tovább a húrt.)
** Jó, hát meglehet, ez pirinyót erős állítás. A lelkesedés súgja. De az értékelés ilyen lelkes műfaj.

31 hozzászólás
giggs85 P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

Mielőtt belekezdenék annak kifejtésébe, hogy miért tartom Paul Auster 4 3 2 1 című monstrumát a 2018-as év legfontosabb, legkiemelkedőbb és legélvezetesebb alkotásának (amely titulus elorozásához legfeljebb Krasznahorkai Lászlónak lehet esélye a szeptember végén megjelenő, és az életművében minden bizonnyal sorsfordító regényével, mely az Aprómunka egy palotáért címet viseli), ki szeretnék térni arra, hogy ezt a kijelentést úgy teszem, hogy eddig tulajdonképpen nem is voltam egy kimondott Auster-rajongó. Bár olvastam és nagyon szerettem tőle a Holdpalotát, majd olvastam és értékelni tudtam tőle a New York trilógiát, de valahogy mindig megmaradt egy olyan írónak, akitől majd olvasok valamit, ha nincs más és ráérek. Ennek az attitűdnek azonban ezentúl örökre és végérvényesen vége szakad.

A newarki születésű szerző, akinek leggyakoribb jelzője talán „az amerikai (poszt) posztmodern legnagyobb mestere”, nekem egy vérbeli realista mesélő helyett inkább olyannak tűnt, mint egy bohókás bábmester, aki kénye-kedve szerint játszik figuráival – akiket, ha épp úgy akarja, akkor eljuttat a legszörnyűbb halál közvetlen közelébe; ha pedig úgy, akkor egy varázsütésre, a semmiből előkerülő vaskos dollárkötetekkel megment a hétköznapi élet gyötrelmeitől, hogy azt tehessék, amit a kedvük diktál, pontosabban azt, amit ezé a furcsa Bábmesteré. Ám most, ebben az eddigi életművét megkoronázó alkotásban, egy lehetséges életet négyfelé szakítva mond el mindent, amit fontosnak tart az ’50-es, ’60-as évek Amerikájáról, mégpedig a szerkesztésmódból és az ebből következő variációkból következően úgy, hogy a sok téma, a sok történés és gondolat egy pillanatra sem feszíti szét a regény szövetét, és nem tűnik semmi sem erőltetettnek vagy feleslegesnek.

A 4 3 2 1 egy rövid bevezetővel indul, amelyben – minden jó családregényhez hasonlóan – megtudunk mindent a jó négy évtized múlva megszülető Ferguson nagyszüleiről, szüleiről és a ’20-as, ’30-as, ’40-es évek New Yorkjáról. Majd Archie Ferguson világra jöttének első pillanatával minden négyfelé szakad, hogy ami az egyik szálban még központi téma és kardinális kérdés volt, az a másikban aprócska lábjegyzetté váljon, vagy hogy aki az egyik lehetséges valóságban jelentéktelen mellékszereplő, az a másikban döntő tényező és megkerülhetetlen figura legyen. Ezek a szálak pedig természetesen sokszor kerülnek interakcióba, játszanak, feleselnek egymással, hol vicces, kacagtató párhuzamokat, hol megdöbbenést és szomorúságot keltve, de többnyire olyannyira összeolvadnak ennek a két sorsdöntő évtizednek a valóságban, amennyire csak lehetséges. Mégpedig úgy, hogy lesz itt szó többek között a polgárjogi mozgalmakról, a rasszizmusról, a hidegháborúról, a vietnámi háborúról, a politikáról, az újságírásról, a kapitalizmusról, a filmekről, a könyvekről, a barátságokról, a szexről, a családokról, a változó kapcsolatokról és a formálódó szép új világról egyaránt – hogy csak „pár” témát említsek a sok közül.

Persze ha minden mindenhol másként van, és minden valóságban más történik Fergusonnal, akkor természetesen arra is érdemes odafigyelni, hogy mi a közös pont, mi az, ami nem változik és nem is változhat: Archie szerelme a nők (vagy férfiak), az irodalom és New York iránt. A 4 3 2 1 minden negatív felhangja, szomorú eseménye és tragikus fordulata ellenére (majd 800 oldalon és hét évtizeden keresztül óhatatlanul is rengeteg sajnálatos dolog történik) ugyanis egy megkapó óda a szerelemhez (bárki is legyen a tárgya), az irodalomhoz (legyen az éppen vers, próza vagy tényirodalom) és az örökké formálódó, hol csodás és varázslatos, hol büdös és undorító New Yorkhoz.

Auster pedig remekel ennek a jó másfél kilós ódának a szerzőjeként is, hisz gyakorlatilag mindent meg tud írni – olyan hihetetlenül fontos dolgokat, mint a gyermekkor ártatlansága, majd annak elvesztése, az első és öröknek hitt szerelem varázsa és ennek hirtelen elmúlása, az irodalomnak, mint Ferguson élete értelmének megtalálása újra és újra – ráadásul nem is egyszer, hanem rögtön négyszer. És ami külön öröm, hogy mind a négy szál egyenrangú, mindegyik él, lélegzik és fejlődik, ráadásul, ami nekem külön szimpatikus volt, a szerző nem foglal állást a világot irányító sors kontra véletlen kérdésében, csak mesél, mesél és mesél.

Az ismertetők végére mindig ide szoktam biggyeszteni valami összefoglalót, külön motivációt, nyomós indokot arra, hogy miért olvassátok el az adott művet, de azt hiszem, most nem teszem. Aki nem olvassa el Paul Auster 4 3 2 1 című opuszát, annak az élete kevesebb lesz, és nem részesül az irodalom életekre gyakorolt áldásából – ami nélkül a világunk is szürkébb, nyomasztóbb és értelmetlenebb lenne.

12 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

(…) egyik út sem jobb vagy rosszabb, mint bármelyik másik, de az egyetlen testben való élet kínja az, hogy egy adott pillanatban csak egy úton járhatsz, bár mehettél volna másikon, teljesen más cél felé.
Akkor hát, legyen ez a mottó.

Kérdésre válaszolva…
A kérdés pedig szimplán annyi volt, hogy milyen élményt nyújtott Auster falazóblokkja. Ezt bizony nehéz megválaszolni, de talán csak annyi, hogy meghatározó. És ha csak egy kukkanatra visszakanyarodom a magam kinevezte mottóhoz, akkor még annyi, hogy végtelen. Végtelenül mély, végtelenül szerteágazó és a maga „soha véget nem érőségében” is végtelen, egy irodalmi mőbius-szalag, egy uroborosz, egy „neverending” próza kísérlet.
Mert hogyan is kezdődik ez a… valami? Ugyanis még felcímkézni se tudom tisztességesen. Szóval, ez az alternatív, fikciós önéletírás, ami tulajdonképpen egy (vagy jóval több) családregény, felnövésregény, vagy netán egzisztencialista gondolatkísérletek társadalmi korrajzokba bújtatott sokasága…
Úgy hiszem, igaz lehet a megállapítás, hogy Austert képtelenség skatulyázni. Talán az megállja a helyét, hogy ez a fickó a „mese-, a történetszövés varázslója”.

De vissza a kályhához… Hogyan is kezdődik?
Meglett korú férfitársaimat kérdezem. Próbáltatok-e már 50 pluszos, tekintélyelvű pocak alá felrángatni valami jóféle trendi slim fit gatyót? Az érzés, amikor a vádlin úgy feszül, mint kis Mariskán a húsvéti pruszlik, térdhajlatban meg bevág, akár a rossz ütemben érkező megszorító intézkedés, de még a családi ékszert is alig tudod beszorongatni a helyére, hogy biztonságban elzárhasd azt a kandi szemek elől.
Na, valahogy így. Szűk is, kényelmetlen is, feszít is ahol csak lehet. Gúvadó szemekkel bámulsz bele az események szerteágazó kavalkádjába, és kétségbeesetten próbálsz megkapaszkodni az első negyven oldal alatt feltűnő közel 100 karakter valamely éppen kézre eső testfelületében. Keresed a támpontokat, múltból jelenbe ugrasz, aztán vissza, rakod össze a nevekhez járó családi kapcsolatrendszert, majd ezt megcselekszed a következő néhány tíz oldal során még néhányszor. Amikor azonban már nem billegsz tovább, hanem biztonsággal ülöd meg Auster sokszorosan halálba tartó, majd újraéledő visszaszámlálásának elszabadult paripáját, attól a pillanattól kezdve egy páratlan és valóban meghatározó élményben lesz részed.

Hiszen ki ne játszott volna el a gondolattal, hogy „mi lett volna, ha…” Hogyan alakult volna az életem, ha akkor és ott kiállok magamért és dacolva a szülői nyomás szabta iránnyal, jobbra fordulok a „balra tarts!” helyett (a jelzett irányokba kéretik nem belegondolni semmiféle politikai és/vagy ideológiai háttérszándékot…)? Hogyan, hol és főképp miként élnék most, ha abban a bizonyos pillanatban elengedem a konvenciók szabta kereteket, veszek egy nagy lélegzetet, és felrúgok mindent, ami a múltamat, a gyökereimet, a kötöttségeimet jelenti? Miért is vacilláltam akkor, amikor azt a bizonyos sokat ígérő ajánlatot kaptam? Miért nem volt bátorságom, mire vártam, miért akkor és nem előbb…? És így tovább, végtelen meg egy a miértek sora, számtalan a választási lehetőség, az előre-, vagy éppen vissza(esetleg félre)lépések opciója, a fel nem tett kérdésekre adható (de soha ki nem mondott) válaszok tömkelege. Ez maga a térbeli mátrix (ha és amennyiben létezhet egyáltalán ilyen…)

Auster pedig arra vállalkozik, hogy néhány száz oldalban (ami persze lehetne több tízezer is, s akkor sem lenne még túlzás!) felvillantsa, hogyan lehetett volna minden másképp. Csak arra nem vállalkozik, hogy bizonyítsa, miért kellett mégis így lennie. Hiszen az lenne a valódi „mission impossible”. Hiszen higgyük csak azt, hogy nincs determináció (kérlek, itt és most ne menjünk bele teoretikus hitbéli vitákba!). Így történt tehát, ami megtörtént Archieval és Amyvel, de ha csak egy kellemes agytörzsi simogatás erejéig is beengeded a pillangóeffektus gondolatát, akkor nagy bizonyossággal tudhatod, hogy végtelen a lehetséges élet-változatok száma és megtörtént/megtörténik a párhuzamos univerzumokban még végtelenszer és végtelen lehetséges kimenettel Archie és Amy milliomodik élete.

Mindenesetre, amit ez a kötet tartalmában, gondolatiságában, technikájában produkál, azt úgy hívják, hogy páratlan magasirodalom. Valószínűleg már tanítják, de ha még nem, akkor írói kurzusokon feltétlenül kötelezővé tenném.

Csak még egy kiragadott idézet a könyvből, ami talán ezekre a gondolatokra rímel:
(…) mert most, hogy a könyv elkészült, nagyon szerette volna, ha valaki elolvassa, mivel ő maga képtelen volt megítélni, amit írt, és fogalma sem volt, hogy igazi könyv vagy bukott könyv, ibolyával és rózsával teli kert vagy egy szekérderék trágya.

6 hozzászólás
n P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

Tavaly nyáron kezdtem el olvasni és nincs semmi mentségem, indokom arra, hogy miért húztam el. Talán csak egy, ami általában befolyásol, hogy vagy saját a könyv és ráér, vagy kölcsönkaptam, és azt mondták, hogy ráér. Leginkább az motivált, hogy most már tényleg érjek a végére, hogy megfogadtam, addig nem iratkozom be könyvtárba, amíg ezt el nem olvasom. Mondjuk, nem tartottam be, néhány nap eltéréssel, hamarabb lettem ismét könyvtártag, de, ezt bocsánatosnak ítélem. Közel 800 oldalt Paul Auster társaságában tölteni jó dolog. Jó dolog vele együtt eljátszani azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha több változata lenne az életünknek, a család ugyanaz lenne, ugyanoda születnénk stb., csak a történések, a döntéseink és ezek miatt az útjaink mások lennének. Engem annyira érdekeltek és lefoglaltak Auster életvariációi, hogy a sajátomat nem bolygattam.
Azt mondom, hogy Paul Auster kedvelőinek kötelező elolvasni,de, ezt már más is mondta.
(@sophie -nak köszönettel.)

12 hozzászólás
DaTa P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

Ismered azt az érzést, amikor ebook-ként olvasol egy könyvet, még a negyedénél sem jársz, de egyszerűen ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy megrendeld nyomtatott kiadásban is, mert tudod, hogy ennek ott kell lennie a könyvespolcodon, mert például pont ettől is lesz igazán értékes az az otthon, a hely, ahol laksz, és igen, hiába van még jó hatszáz oldal hátra, ahol jöhetne akár mélyrepülés is majd, mégis egyszerűen kénytelen vagy, igen, egyszerűen muszáj rányomnod arra a kedvenc gombra, hogy hetek múlva, lerakva ezt a 800 oldalas monstrumot, megállapítsd, nem volt téves az a megérzés. Ott van ennek a könyvnek a helye. A könyvespolcon. És a kedvencek közt.

Mert ennél szebben nem mesélték még sehol el azt, hogy az összes bejárt és be nem járt elágazáson és párhuzamos úton ugyanazok az emberek járnak ugyanabban az időben, látható emberek és árnyemberek, és hogy a világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt, hogy egyik út sem jobb vagy rosszabb, mint bármelyik másik, de az egyetlen testben való élet kínja az, hogy egy adott pillanatban csak egy úton járhatsz, bár mehettél volna másikon, teljesen más cél felé.

Csoda.

3 hozzászólás
montika P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

A 4321 fejlődésregény, de nem csak a főszereplőnk Archie Ferguson fejlődésének a regénye spoiler, hanem valamilyen szinten Amerikáé, az író Paul Austeré, és akár a miénk is.
A regény Archie(jai)nk fiatalkorának négy (lehetséges) változata, amely az 1940-es évek végétől az 1980-as évek elejéig követi a főszereplőt a XX. századi Amerika történetének csomópontjain keresztül (hidegháború, Vietnámi háború, holdra szállás, Kennedy meggyilkolása, hallgatói tüntetések az állampolgári jogok érvényesítéséért, 1968-as zavargások, Martin Luther King meggyilkolása, feminista és polgárjogi mozgalmak, faji megkülönböztetések Amerikája stb).
Archie Ferguson kicsit Paul Auster, és Paul Auster kicsit spoiler Archie.
Mindketten newark-iak, őseik zsidó bevándorlók. Auster es avatárja között pontosan egy hónap van.Auster megosztja Archie(jai)val a mozi, az irodalom, a zene, New York és Franciaország kultúrájának szeretetét, és az írást, az írásra való hajlamot. Ott van bennünk a fiatal Auster a szinte bulémiás olvasó, a film- és baseball-rajongó, Jacques Dupin és André du Bouchet verseinek fordítója, a pénztelen fiatal író, aki Párizsban tanul.
Archie-ban életre kelnek Auster témái, rögeszméi is: a mi lett volna ha, a párhuzamos életek lehetőségei, a sors végtelen bifurkációjának variációi, labirintusai, a külső és belső világ közötti kettősség , az apa szerepének fontossága (bárhogyan, megléte, hiánya), a gyász (a szeretett lény elvesztésének feldolgozása), a magány, az irodalmi alkotás fontossága, az amerikai társadalom ellentmondásai.
A 4321-ben szinte minden mozgásban van, képlékeny és változó, egyedül az irodalmi alkotás, az írott szó off és a szerelem ereje örök érvényű. Történetei, ahogy az egyik alterego is mondja, a regényben átalakulnak parabolává emberi sorsról ets a végtelen, elágazó ösvényről, amikkel az ember élete során szembesül.
Regényeiben, itt is, ott a halk kérdés, ami irányítja a szöveget: ki vagyok? ki lehetnék? honnan jövök? mivé válok, válhatok? – ami aztán „rész-egészt” alkot a „mivé válhattam volná”-val spoiler.
A regényeiben levő identitáskeresés nála mindig egyfajta egzisztenciális keresés, utazás: mik és hol vannak azok a genetikai és genealógiai, kulturális és történelmi, családi és társadalmi lenyomatok, amik kialakítanak bennünket, amit meg kell találnunk, meg kell értenünk és értelmeznünk is kell önmagunkban-önmagunknak, hogy eljussunk életünk nagy filozófiai kérdésének megválaszolásához.
Auster keresi arra is a választ, hogy milyen szerepe van, és hol is van mindebben a szabad akarat, a véletlen, az esetleges.
Auster talán pont azt próbálja nekünk megmutatni, hogy identitásunk és sorsunk mennyire törékeny és véletlenszerű, es mennyire ki van téve a véletlen zenéjének, amely itt, a 4321-ben, az ugyanonnan induló Fergusont teljesen különböző utakra sodorja.
Ez a regény egy monstrum, több szempontból is az, még a mérete is téglányi. Építeni lehet vele, legbelül. off
Zseniális a megvalósítás és a befejezés is, austeres. Egyszerre zárja le, nyitja meg és koronázza az életművet, jutalomjáték. Csoda a játék-gazdagsága, rámutat nekünk arra, hogy milyen kerek világ is az auster-univerzum, aminek néha csak megfigyelői lehetünk, megértői nem mindig. Ez a regény önmagában is rengeteget ad, de valami módon összegzése is egyben Auster egész életművének, apró felcsillanó kikacsintásokkal felesége regényeire is.
Talán az egyik legolvasmányosabb Auster regény, ne riasszon meg senkit a mérete. Olvassátok, játsszatok el a gondolattal, gondoljatok bele, hogy mi lett volna ha…
Hol vannak az életetekben azok az útkereszteződések, útelágazások, események, találkozások, élethelyzetek ahol volt egy ha, és ezek döntőek voltak-e, eldöntöttek-e bármit is a valaha volt holnapjaitokban és ha igen, akkor hogyan…?
Hány privát regényünk alkotja azt az egy életet, amit élünk, ami ebben a testben kezdődött és ott is fog végződni?

17 hozzászólás
pepege P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

Nem vagyok éppen túl nagy filmrajongó (nem úgy, mint e könyv főhőse :) ), de az egyik kedvenc filmem jutott eszembe: a Mr. Nobody (https://snitt.hu/filmek/mr-nobody-2009). A történet lényege, hogy Nemo szülei elválnak, mikor ő még kisgyermek és választás elé kerül: az anyjával vagy az apjával marad. Aztán a szálak szerte ágaznak, megismerhetjük, Nemo életét úgyis, hogy az apja mellett nő fel és úgy is, hogy az anyja neveli fel.

Paul Auster ugyan nem emeli ki regényében azt a pontot, amikor Archie Ferguson élete négyfelé ágazik, úgy értem, nem bizonyos döntés következtében alakult így, (bár, ha belegondolok, mégis – Auster döntése volt), hanem megszületése után (amit az első fejezetben megelőz a nagyszülők, szülők története), Archie szinte észrevétlenül elindul négy irányba. Na, itt éreztem fontosnak, hogy bármennyire nem szeretem, mégis muszáj időnként a fülszöveget figyelembe vennünk. Igencsak kikerekedett volna a szemem, ha nem tudom előre, hogy itt a számozott fejezetek (pl. 1.1, 1.2., 1.3. 1.4. stb.) a főhős más-más alternatív életéről szólnak. Persze, idővel azért számítanak Archie döntései, hogy melyik egyetemre megy, hogy kinek a karjai közt találja magát, kisebb-nagyobb mérföldkövek, amelyek következtében a négyféle opcióban máshogy alakul Ferguson sorsa. Ami mindegyikben azonos, hogy a szerelem a legfontosabb a világon (elsősorban a nők és az irodalom iránti szerelem).
Túl azon, hogy az Archibaldok élete (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy Archibald életei) csöppet sem mondható unalmasnak, egysíkúnak, betekintést nyerhetünk továbbá az ötvenes-hatvanas évek Amerikájába. Sokáig azt hittem, hogy Franzen a legjobb amerikai mesélő, de tévedtem. Auster messze túlhaladta az elvárásaimat. Itt nem is egy regényt kaptam, hanem mindjárt négyet, amelyek ráadásul mind odaszegeztek a fotelba, székbe vagy ahol épp olvastam. Én teljesen le lettem nyűgözve.

És az utolsó oldalaknál, amikor azt hittem, most már minden tiszta, lassan vége a történetnek, Auster már nem nyújthat nekem semmi újat, olyat kaptam, hogy majdnem lefordultam a székről. Döbbenetes! Mivel ez gyakorlatilag 4 regény, 4-szer 5 csillag, az annyi mint 20 csillag. Ennyit meg is érdemelne, de hát csak technikailag 5 megoldható.

7 hozzászólás
Morpheus>!
Paul Auster: 4 3 2 1

Auster nem az az író, akitől bármikor bármit elolvasok, de ezt a könyvét el akartam olvasni. Már csak azért is, mert kifejezetten harapok a párhuzamos, vagy épp az elágazó történetekre. Azt hiszem, ha csak egyetlen Ferguson történetét olvashattam volna el, nem lett volna ennyire érdekes. Ugyanaz az ember, mégis más, ugyanaz az ország, mégis más élmények, szerelmek. spoiler Ötletes, hogy ugyanazt a néhány évet egymás után meséli el, még akkor is, ha volt, amikor az első néhány oldalon fogalmam sem volt, hogy épp melyikről olvasok. Azért mindig a helyére zökkent, anélkül, hogy vissza kellett volna lapoznom. Ami még nagy hatással volt rám, az az, hogy egyszerre irigyeltem szinte mindegyik Fergusont a kamaszkoráért, szerelmeiért, tehetségéért, de egy kicsit pótolta azt a hiányt is, ami azóta is megmaradt bennem. Ezért jó könyvet olvasni, ahol átélhetünk olyasmit is, amiben nem volt részünk, de szerettük volna, ha lenne, de az az idő sajnos másként nem hozható vissza, csak a könyvek oldalain.
Bár őszintén elárulom, hogy nem igazán érdekel USA történelme, de mindenképp árnyaltabb lett a kép, méghozzá jóval sötétebb tónussal. Hiába, utálom a nagyhatalmakat, a pojácáikkal a tetején, és a nevetséges kistestvéreiket egyaránt. Mélységesen kiábrándító volt a világ az ötvenes-hatvanas években is, de most talán még inkább az, hogy nem tudunk már semmiben sem hinni.

Chöpp P>!
Paul Auster: 4 3 2 1

Merész és nagystílű vállalkozás. Tehetetlen csodálóvá degradált. Nincs más Út előttem, csak hogy megírjam azt, hogy ez a könyv egy tökéletes alkotás.
Tudtam, hogy Auster képes bármire, de tudni és tapasztalni mégsem ugyanaz. Lehengerelt, mégpedig úgy, hogy végig rejtőzködött előlem az az Auster, akit szeretek és csodálok. Benne volt a nagyvárosi varázslat, persze hogy, ahogy eddig majd' mindegyik sztoriban benne volt. DE az „austeri hang, stíl, mágia” Sehol. spoiler Hogy azonban ennek ellenére nyerte el maximális tetszésem, na ez az a teljesítmény, amiért én most megemelem előtte a fejfedőm! Úgy alkotni mesterművet, hogy az – számomra – semennyire nem illik be az austeri regények közé, monumentális, eposzi regénykonglomerátumot, ami hetekig olvastatja magát és foglalkoztat, sőt, még utána is, na ez az elképesztő!

SteelCurtain >!
Paul Auster: 4 3 2 1

Csupa jót hallottam erről a regényről, s talán a felfokozott várakozás miatt most egy mákszemnyi csalódottságot érzek. Nem a produkció, hanem az elvárások miatt. Mint amikor kedvenc atlétádtól azt várod, hogy új világcsúccsal nyerjen, de a győzelmet “csak” világcsúcsbeállítással szerzi meg. A szerző egyébként mesterien kezeli – más érzelmekkel együtt – a csalódottságot. Mind a szereplők egyéni csalódottságát, mind a társadalomét, mely az ötvenes-hatvanas évek elvárásait, biztató kezdeteit látta elcsökevényesedni, olykor egyenesen meghiúsulni. Maga az adott időszak Amerikájáról rajzolt korkép rendkívül széles perspektívájú, s talán az eddigi legteljesebb, melyet olvastam. Mindezt nem szájbarágósan, hanem a regény hátterét, légkörét érzékeltetve. Persze ez nem egy regény, hanem rögtön négy. A főszereplő négy lehetséges életútja, a kiinduló koordináták apró változataira. Most lehetne kekeckedni, hogy az élet számtalanszor ágazhat különféle utakra, hisz mindenki a saját életéből is végtelen számú példát sorolhatna fel. Mi lett volna, ha azon az estén farmert veszel fel, ha a másik lányt kéred fel táncolni, ha legalább azokat a tételeket megtanulod, melyek a kabalaszámodhoz tartoztak, ha akkor és ott nem emeled ütésre a kezed, vagy éppen nem gombát eszel akkor ebédre? De terjedelmi okokból fájó szívvel le kell mondanunk ezekről a lehetőségekről. Gyanítom, hogy az író is így volt vele. Auster regénye így is fölényesen érzékelteti, hogy a minimális különbségek is milyen jelentősen eltérő végeredményekre vezethetnek. Ugyanakkor felmerül a kérdés, miért veszi a szerző annyira bizonyosra, hogy az írói véna feltétlenül, minden körülmények között dominálni fogja a főhős életét, s nem másik szenvedélye, a baseball ragadja majd magával?
Ragyogó, inspiráló, s bizonyos értelemben nyugtalanító mű.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Másnap reggel Ferguson újra beállt Arnie Frazierhez dolgozni. Mr. Egyetemista újra költöztető lett, és ahogy a furgonban ülve hallgatta Richard Brinkerstaffot mesélni a texasi gyerekkoráról és a bordélyról, ahol a madám olyan smucig volt, hogy újrahasznosította a kotonokat, meleg vízzel kimosta, aztán seprűnyélre húzva megszárította a napon, Ferguson megértette, hogy a világ történetekből áll, olyan sok történetből, hogy ha mind összeszednék és egy könyvbe tennék, az a könyv kilencszázmillió oldalas lenne.

451. oldal

1 hozzászólás
Dr_Benway>!

…A Bűn és Bűnhődés gyökeresen megváltoztatta, a Bűn és Bűnhődés volt a villám, ami lecsapott az égből és száz darabra törte, és mire összerakta magát, már nem kételkedett a jövőben, mert ha ilyen is lehet egy könyv, ha egy regény képes erre az ember szívével-lelkével és legbelsőbb érzéseivel, akkor a regényírás a legjobb, amit az életben csinálni lehet, mert Dosztojevszkijtől megtanulta, hogy a kitalált történetek messze túlmennek az egyszerű szórakoztatáson és időtöltésen, hogy kifordítanak önmagadból és letépik a fejed tetejét, megperzselnek és megfagyasztanak és lemeztelenítenek és kilöknek az univerzum süvöltő szelei közé…

343. oldal

1 hozzászólás
Chöpp P>!

A düh és a csalódottság bizonyos határig még elvisz, de kíváncsiság nélkül elveszel.

221. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kíváncsiság
1 hozzászólás
DaTa P>!

Ebben a világban az egyetlen állandó a szar, fiam. Mind bokáig járunk benne mindennap, de néha, amikor térdig vagy derékig ér, ki kell húznunk belőle magunkat és továbblépni.

giggs85 P>!

Hiszek az életemben, és nem akarok félni tőle.

giggs85 P>!

Ezek a férfikor ellentmondásai, értette meg. A szíved összetörhet, de a heréd rendületlenül nógat, hogy felejtsd el a szívedet.

Chöpp P>!

… csak az a baj azzal, ha valaki mindentudó és közben ideges és frusztrált típus, hogy képtelen nem kijavítani másokat, amikor tévednek…

328. oldal

DaTa P>!

Egy ideig minden stabil, aztán egy reggel felkel a nap, és a világ megolvad.

Morpheus>!

A magad útját járod, és emiatt izgalmas veled lenni, de azért is, mert soha nem fogsz beilleszkedni sehová, ami jó, hidd el, mert akkor továbbra is a magad útját járhatod, és aki a maga útját járja, az jobb a legtöbb embernél, még ha nem is tud beilleszkedni.

611. oldal

1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Chaim Potok: Az ígéret
J. D. Salinger: Rozsban a fogó
J. D. Salinger: Zabhegyező
Emma Cline: A lányok
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
William R. Forstchen: Egy másodperccel később
Murakami Haruki: Norvég erdő