4 ​3 2 1 115 csillagozás

Paul Auster: 4 3 2 1

„A ​világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt.”

Mi lenne, ha másképp döntenénk, és a dolgok másképpen alakulnának? Az ember életében sokszor felmerül ez a banális, de nagy horderejű kérdés, és erre épül fel ez a nagy ívű regény. A kiindulópont 1947. március 3., New Jersey-ben orosz-zsidó származású szülők gyerekeként megszületik Archie Ferguson, pontosabban négy Archie Ferguson, akiknek az élete fokozatosan eltávolodik egymástól. A négy Archie nagyon hasonló – a testi adottságuk, az érdeklődésük, a sportszeretetük –, ám a sorsukat másfelé terelik a véletlenek, azaz a jó vagy balszerencse, a saját döntéseik és az emberekkel-környezettel való kapcsolatuk.

A regény négy különböző szemszögből mutatja be Archie viszonyát a szüleivel, a barátaival és szerelmeivel, felvonultatva az érzelmek széles, olykor mégis elégtelen skáláját. Az emberi kapcsolatok okos és szellemes ábrázolása mellett az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Európa, Budapest, 2018
780 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634058779 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Federico García Lorca · Guillaume Apollinaire


Kedvencelte 34

Most olvassa 46

Várólistára tette 254

Kívánságlistára tette 195

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Paul Auster: 4 3 2 1

Ha létezik egyáltalán olyan kategória, hogy Nagy Amerikai Regény, akkor a 4 3 2 1 tutira odatartozik. Auster asztalrogyasztó mesterműve egyszerre himnusz New Yorkhoz, nagyregény a felnőtté válásról, és az USA két végtelenül meghatározó évtizedének, az ötvenes, de főleg a hatvanas éveknek (tudjuk, Vietnam, polgárjogi mozgalmak, Kennedy, Martin Luther King, Nixon, meg a satöbbi) egyik legpontosabb ábrázolása. Mindez az amerikai epikus-realista írásművészet folttalan köntösében: áradó történetmeséléssel, és tűpontosan érzékeltetve (hogy a karunk libabőrös lesz) a kudarc keserűségét éppúgy, mint a test szexuális öntudatra ébredését. Már csak a szöveg szintjén is páratlanul gazdag élményt kapunk, és akkor még ott van az, amit nevezzünk mondjuk A TRÜKK-nek. Olyan trükk ez, ami nem pusztán azért van, hogy a tükörben gyönyörködjön önmagában, hanem hatványozza az olvasatokat, megsokszorozza mindazt az eleve sokat, amit Auster el akar nekünk mondani az emberi kapcsolatokról és a korszak Amerikájáról. A végeredmény pedig egy olyan regény, amelynek a szélei a végtelenbe nyúlnak.

Vannak ugye azok a filmek, amelyeknek kapcsán az ember már a stáblistánál tudja, ez bizony Oscarra van ítélve. No most én nem tudom, egy ilyen impozáns életmű tetején egy ilyen csilli-villi korona elég-e ahhoz, hogy ennyi év után amerikai író újra Nobelt* kapjon, de ha nem, akkor tényleg lövésem sincs, mit kéne csinálniuk hozzá… talán el kéne foglalniuk Svédországot… Szóval senki se mondja, hogy ez a könyv drága. Ennyi pénzért ennyi regényt ritkán kap az ember.

* Már ha lesz egyáltalán Nobel, ugye. (https://moly.hu/karcok/1086089) De ha Auster nem kapja meg – nem ezért a könyvért, hanem ezért a könyvért is –, akkor őszintén szólva nem is biztos, hogy kell lennie**. (Megjegyzem, Nabokov se kapott, már ezért is pipa vagyok. Ne feszítsék tovább a húrt.)
** Jó, hát meglehet, ez pirinyót erős állítás. A lelkesedés súgja. De az értékelés ilyen lelkes műfaj.

31 hozzászólás
>!
giggs85 P
Paul Auster: 4 3 2 1

Mielőtt belekezdenék annak kifejtésébe, hogy miért tartom Paul Auster 4 3 2 1 című monstrumát a 2018-as év legfontosabb, legkiemelkedőbb és legélvezetesebb alkotásának (amely titulus elorozásához legfeljebb Krasznahorkai Lászlónak lehet esélye a szeptember végén megjelenő, és az életművében minden bizonnyal sorsfordító regényével, mely az Aprómunka egy palotáért címet viseli), ki szeretnék térni arra, hogy ezt a kijelentést úgy teszem, hogy eddig tulajdonképpen nem is voltam egy kimondott Auster-rajongó. Bár olvastam és nagyon szerettem tőle a Holdpalotát, majd olvastam és értékelni tudtam tőle a New York trilógiát, de valahogy mindig megmaradt egy olyan írónak, akitől majd olvasok valamit, ha nincs más és ráérek. Ennek az attitűdnek azonban ezentúl örökre és végérvényesen vége szakad.

A newarki születésű szerző, akinek leggyakoribb jelzője talán „az amerikai (poszt) posztmodern legnagyobb mestere”, nekem egy vérbeli realista mesélő helyett inkább olyannak tűnt, mint egy bohókás bábmester, aki kénye-kedve szerint játszik figuráival – akiket, ha épp úgy akarja, akkor eljuttat a legszörnyűbb halál közvetlen közelébe; ha pedig úgy, akkor egy varázsütésre, a semmiből előkerülő vaskos dollárkötetekkel megment a hétköznapi élet gyötrelmeitől, hogy azt tehessék, amit a kedvük diktál, pontosabban azt, amit ezé a furcsa Bábmesteré. Ám most, ebben az eddigi életművét megkoronázó alkotásban, egy lehetséges életet négyfelé szakítva mond el mindent, amit fontosnak tart az ’50-es, ’60-as évek Amerikájáról, mégpedig a szerkesztésmódból és az ebből következő variációkból következően úgy, hogy a sok téma, a sok történés és gondolat egy pillanatra sem feszíti szét a regény szövetét, és nem tűnik semmi sem erőltetettnek vagy feleslegesnek.

A 4 3 2 1 egy rövid bevezetővel indul, amelyben – minden jó családregényhez hasonlóan – megtudunk mindent a jó négy évtized múlva megszülető Ferguson nagyszüleiről, szüleiről és a ’20-as, ’30-as, ’40-es évek New Yorkjáról. Majd Archie Ferguson világra jöttének első pillanatával minden négyfelé szakad, hogy ami az egyik szálban még központi téma és kardinális kérdés volt, az a másikban aprócska lábjegyzetté váljon, vagy hogy aki az egyik lehetséges valóságban jelentéktelen mellékszereplő, az a másikban döntő tényező és megkerülhetetlen figura legyen. Ezek a szálak pedig természetesen sokszor kerülnek interakcióba, játszanak, feleselnek egymással, hol vicces, kacagtató párhuzamokat, hol megdöbbenést és szomorúságot keltve, de többnyire olyannyira összeolvadnak ennek a két sorsdöntő évtizednek a valóságban, amennyire csak lehetséges. Mégpedig úgy, hogy lesz itt szó többek között a polgárjogi mozgalmakról, a rasszizmusról, a hidegháborúról, a vietnámi háborúról, a politikáról, az újságírásról, a kapitalizmusról, a filmekről, a könyvekről, a barátságokról, a szexről, a családokról, a változó kapcsolatokról és a formálódó szép új világról egyaránt – hogy csak „pár” témát említsek a sok közül.

Persze ha minden mindenhol másként van, és minden valóságban más történik Fergusonnal, akkor természetesen arra is érdemes odafigyelni, hogy mi a közös pont, mi az, ami nem változik és nem is változhat: Archie szerelme a nők (vagy férfiak), az irodalom és New York iránt. A 4 3 2 1 minden negatív felhangja, szomorú eseménye és tragikus fordulata ellenére (majd 800 oldalon és hét évtizeden keresztül óhatatlanul is rengeteg sajnálatos dolog történik) ugyanis egy megkapó óda a szerelemhez (bárki is legyen a tárgya), az irodalomhoz (legyen az éppen vers, próza vagy tényirodalom) és az örökké formálódó, hol csodás és varázslatos, hol büdös és undorító New Yorkhoz.

Auster pedig remekel ennek a jó másfél kilós ódának a szerzőjeként is, hisz gyakorlatilag mindent meg tud írni – olyan hihetetlenül fontos dolgokat, mint a gyermekkor ártatlansága, majd annak elvesztése, az első és öröknek hitt szerelem varázsa és ennek hirtelen elmúlása, az irodalomnak, mint Ferguson élete értelmének megtalálása újra és újra – ráadásul nem is egyszer, hanem rögtön négyszer. És ami külön öröm, hogy mind a négy szál egyenrangú, mindegyik él, lélegzik és fejlődik, ráadásul, ami nekem külön szimpatikus volt, a szerző nem foglal állást a világot irányító sors kontra véletlen kérdésében, csak mesél, mesél és mesél.

Az ismertetők végére mindig ide szoktam biggyeszteni valami összefoglalót, külön motivációt, nyomós indokot arra, hogy miért olvassátok el az adott művet, de azt hiszem, most nem teszem. Aki nem olvassa el Paul Auster 4 3 2 1 című opuszát, annak az élete kevesebb lesz, és nem részesül az irodalom életekre gyakorolt áldásából – ami nélkül a világunk is szürkébb, nyomasztóbb és értelmetlenebb lenne.

8 hozzászólás
>!
n P
Paul Auster: 4 3 2 1

Tavaly nyáron kezdtem el olvasni és nincs semmi mentségem, indokom arra, hogy miért húztam el. Talán csak egy, ami általában befolyásol, hogy vagy saját a könyv és ráér, vagy kölcsönkaptam, és azt mondták, hogy ráér. Leginkább az motivált, hogy most már tényleg érjek a végére, hogy megfogadtam, addig nem iratkozom be könyvtárba, amíg ezt el nem olvasom. Mondjuk, nem tartottam be, néhány nap eltéréssel, hamarabb lettem ismét könyvtártag, de, ezt bocsánatosnak ítélem. Közel 800 oldalt Paul Auster társaságában tölteni jó dolog. Jó dolog vele együtt eljátszani azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha több változata lenne az életünknek, a család ugyanaz lenne, ugyanoda születnénk stb., csak a történések, a döntéseink és ezek miatt az útjaink mások lennének. Engem annyira érdekeltek és lefoglaltak Auster életvariációi, hogy a sajátomat nem bolygattam.
Azt mondom, hogy Paul Auster kedvelőinek kötelező elolvasni,de, ezt már más is mondta.
(@sophie -nak köszönettel.)

12 hozzászólás
>!
DaTa P
Paul Auster: 4 3 2 1

Ismered azt az érzést, amikor ebook-ként olvasol egy könyvet, még a negyedénél sem jársz, de egyszerűen ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy megrendeld nyomtatott kiadásban is, mert tudod, hogy ennek ott kell lennie a könyvespolcodon, mert például pont ettől is lesz igazán értékes az az otthon, a hely, ahol laksz, és igen, hiába van még jó hatszáz oldal hátra, ahol jöhetne akár mélyrepülés is majd, mégis egyszerűen kénytelen vagy, igen, egyszerűen muszáj rányomnod arra a kedvenc gombra, hogy hetek múlva, lerakva ezt a 800 oldalas monstrumot, megállapítsd, nem volt téves az a megérzés. Ott van ennek a könyvnek a helye. A könyvespolcon. És a kedvencek közt.

Mert ennél szebben nem mesélték még sehol el azt, hogy az összes bejárt és be nem járt elágazáson és párhuzamos úton ugyanazok az emberek járnak ugyanabban az időben, látható emberek és árnyemberek, és hogy a világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt, hogy egyik út sem jobb vagy rosszabb, mint bármelyik másik, de az egyetlen testben való élet kínja az, hogy egy adott pillanatban csak egy úton járhatsz, bár mehettél volna másikon, teljesen más cél felé.

Csoda.

3 hozzászólás
>!
pepege MP
Paul Auster: 4 3 2 1

Nem vagyok éppen túl nagy filmrajongó (nem úgy, mint e könyv főhőse :) ), de az egyik kedvenc filmem jutott eszembe: a Mr. Nobody (https://snitt.hu/filmek/mr-nobody-2009). A történet lényege, hogy Nemo szülei elválnak, mikor ő még kisgyermek és választás elé kerül: az anyjával vagy az apjával marad. Aztán a szálak szerte ágaznak, megismerhetjük, Nemo életét úgyis, hogy az apja mellett nő fel és úgy is, hogy az anyja neveli fel.

Paul Auster ugyan nem emeli ki regényében azt a pontot, amikor Archie Ferguson élete négyfelé ágazik, úgy értem, nem bizonyos döntés következtében alakult így, (bár, ha belegondolok, mégis – Auster döntése volt), hanem megszületése után (amit az első fejezetben megelőz a nagyszülők, szülők története), Archie szinte észrevétlenül elindul négy irányba. Na, itt éreztem fontosnak, hogy bármennyire nem szeretem, mégis muszáj időnként a fülszöveget figyelembe vennünk. Igencsak kikerekedett volna a szemem, ha nem tudom előre, hogy itt a számozott fejezetek (pl. 1.1, 1.2., 1.3. 1.4. stb.) a főhős más-más alternatív életéről szólnak. Persze, idővel azért számítanak Archie döntései, hogy melyik egyetemre megy, hogy kinek a karjai közt találja magát, kisebb-nagyobb mérföldkövek, amelyek következtében a négyféle opcióban máshogy alakul Ferguson sorsa. Ami mindegyikben azonos, hogy a szerelem a legfontosabb a világon (elsősorban a nők és az irodalom iránti szerelem).
Túl azon, hogy az Archibaldok élete (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy Archibald életei) csöppet sem mondható unalmasnak, egysíkúnak, betekintést nyerhetünk továbbá az ötvenes-hatvanas évek Amerikájába. Sokáig azt hittem, hogy Franzen a legjobb amerikai mesélő, de tévedtem. Auster messze túlhaladta az elvárásaimat. Itt nem is egy regényt kaptam, hanem mindjárt négyet, amelyek ráadásul mind odaszegeztek a fotelba, székbe vagy ahol épp olvastam. Én teljesen le lettem nyűgözve.

És az utolsó oldalaknál, amikor azt hittem, most már minden tiszta, lassan vége a történetnek, Auster már nem nyújthat nekem semmi újat, olyat kaptam, hogy majdnem lefordultam a székről. Döbbenetes! Mivel ez gyakorlatilag 4 regény, 4-szer 5 csillag, az annyi mint 20 csillag. Ennyit meg is érdemelne, de hát csak technikailag 5 megoldható.

4 hozzászólás
>!
Chöpp 
Paul Auster: 4 3 2 1

Merész és nagystílű vállalkozás. Tehetetlen csodálóvá degradált. Nincs más Út előttem, csak hogy megírjam azt, hogy ez a könyv egy tökéletes alkotás.
Tudtam, hogy Auster képes bármire, de tudni és tapasztalni mégsem ugyanaz. Lehengerelt, mégpedig úgy, hogy végig rejtőzködött előlem az az Auster, akit szeretek és csodálok. Benne volt a nagyvárosi varázslat, persze hogy, ahogy eddig majd' mindegyik sztoriban benne volt. DE az „austeri hang, stíl, mágia” Sehol. spoiler Hogy azonban ennek ellenére nyerte el maximális tetszésem, na ez az a teljesítmény, amiért én most megemelem előtte a fejfedőm! Úgy alkotni mesterművet, hogy az – számomra – semennyire nem illik be az austeri regények közé, monumentális, eposzi regénykonglomerátumot, ami hetekig olvastatja magát és foglalkoztat, sőt, még utána is, na ez az elképesztő!

>!
mate55 
Paul Auster: 4 3 2 1

Sorsok… A nagyokosok azt mondják, életünk fordulatos változásai már a nagykönyvben megvannak írva, csinálhatunk bármit is, ha valakivel találkoznunk kell, ha valami nagydolog fog történni életünkben, azt semmiképp sem kerülhetjük el. Több, mint 30 órai olvasás után, ki merem jelenteni: nagyon más ez a könyv. De milyen is? Kérdéseim vannak, sok kérdésem: Csak egy nagy életrajzi példa az 50-es 60-as és 70-es évekről? Vagy négy alternatív élet a „világ leghosszabb” mondataival spoiler? Egy műalkotás spoiler mindenek felett? Egy hihető és mozgékony szerelmes levél a Művészetekhez (legyen az irodalom, zene, színház, költészet, fotográfia vagy képzőművészet) és annak hatalma? Négy különböző fiú története ugyanazzal a szülőkkel, testtel és genetikai anyaggal, más-más városban? Esetlegesen egyszerű példabeszéd? Netán egy bonyolult vicc mesélése közben, kikacsintás az olvasó közönség irányába? Vagy egy óriási nyilatkozat? Esetleg ellentétes utóhatások könyve? Az ember lényege négy különböző dimenziók ellenére is csak EGY – szórakoztató videó játék? Négy félig kész regény, négy különböző változata? Kóser spoiler párhuzamos történeti vonalak, finom különbségekkel? Egy élvezetes kísérlet, amely felszabadítja mind az írót, mind az olvasót a valóságos elbeszélés megbocsáthatatlan lineáris logikájától, miközben érdekes kérdéseket vet fel a sorsról, az identitásról és az egyének erejéről? Megmentő kegyelme az igazán magas prózai színvonalnak? Olyan regény, amely generációjának liberális értékeit üdvözli – a művészet szeretetétől az igazságosság iránti aggodalomig? Éppenséggel Ferguson és barátai gondolatairól, miközben megértik, hogy egy irracionális világban élnek, olyan országban, amelyben elnököket gyilkolnak, törvényeket szabnak a polgárai ellen, és fiatal hazafiait hagyja értelmetlen háborúkban meghalni? Mindenki (mert mindenkinek olvasni kell) döntse el maga. Más kérdésem is van: vajon ezt a „játékot” érdemes játszani? Vagy legalábbis, hogy van – e tehetségem játszani? spoiler Azt gondolom, hogy Mr. Auster ezzel a könyvvel próbálta ki magát az ismeretlen ellen, és legyőzte ezt a különös küzdelmet a rendkívül intelligens mélységű írása miatt. Megérdemli az elsőséget. Ennek ellenére akármennyire jó is ez a könyv, valószínűleg több időre van szükségem ahhoz, hogy igazán tükröződjön, de megítélem az öt csillagot, mert a legjobb részek nagyon erősek és lenyűgözőek voltak. Nekem a könyv első harmada volt a legerősebb (közvetlenül az elején olyan volt, mintha a Theodore Dreiser írta volna), a második harmadban kicsit veszít az erejéből, hogy gőzt tudjon termelni az utolsó szakaszra. Nem létezik tökéletes fordítás. Nem is létezhet, mert a szöveg, akár magyarul írták, akár más nyelven és aztán lefordították, mindig él, mindig benne van a lehetőség, hogy más legyen. Akár jobb is. Ezt most jelen esetünkben nem tudom eldönteni, de ezúton szeretnék gratulálni Pék Zoltánnak a varázslatos fordításáért.

1 hozzászólás
>!
Dr_Benway
Paul Auster: 4 3 2 1

Paul Auster új regényéről a megjelenés előtt azt lehetett olvasni, hogy jóval terjedelmesebb, realistább és önéletrajzibb lesz a korábbi írásainál. A terjedelmesebb feltétlenül igaz (végre egy igazi Auster-nagyregény!), és az önéletrajzi elemeket sem nehéz felismerni a könyvben, bár az ÉS interjújában (https://www.es.hu/cikk/2018-04-27/koves-gabor/nem-menek…) Auster visszautasította hogy memoárról lenne szó.
És hát realistább is abban az értelemben ahogyan a 60-as, 70-es évek Amerikájának történelme megelevenedik a könyv lapjain, illetve ahogy a gyerekkor emlékeiről és a felnőttéválás küzdelmeiről ír benne különösebben szürreális vagy abszurd fordulatok nélkül.
Auster mintha tényleg egy memoárt ült volna le írni az életéről, majd továbbgondolta volna a dolgokat és kitalált hozzá másik hármat annak mentén hogy a vakvéletlennek, jelentéktelen eseményeknek köszönhetően hogyan alakulhatott volna teljesen másként a sorsa. Tipikus austeri merengés az életünk során előttünk álló számtalan ösvényről és lehetséges forgatókönyvről. Mindeközben a négy Archie Ferguson valahol mégis egy és ugyanazon ember, ahogy a történelmi közeg és sokszor életének mellékszereplői is változatlanok, csupán más kontextusba kerülnek. (Kis posztmodern kikacsintással feltűnik a regény lapjain Daniel Quinn és Marco Fogg is.)
A 60-as évekbeli Amerika meghatározó politikai eseményeinek elregélése, az irodalom, a filmművészet és a sport iránti rajongás, az identitáskeresés, a felnőttéválás, a múlt amit magunkkal hordozunk, az emberi kapcsolatok bonyolultsága és egymásra gyakorolt hatása, az írás, az alkotómunka nehézsége és a veszteségek feldolgozása, ezekről mind-mind szól a 4 3 2 1, ami óriási történetmesélési kedvvel minden eddiginél nagyobb terjedelemben lett megírva. És a végeredmény: zseniális.

>!
mbazsa
Paul Auster: 4 3 2 1

Mi lett volna, ha…? Ki nem fantáziált már el ezen a kérdésen. Persze a történelemben nem lehet ilyen kérdéseket feltenni, vagy legalábbis nem érdemes, az irodalomban annál inkább. Paul Auster is ezt a kérdést boncolgatja, amely kijelöli regényének formáját, struktúráját. Aztán, hogy komolyan lehet-e venni ezt a kérdést, vagy egyáltalán lehet-e válaszolni rá, az már egy másik kérdés. Bár a posztmodern vagy posztmodern utáni bölcselet szerint a valósághoz hozzá tartozik az a lehetőség is, vagy nevezzük egyszerűen alternatív valóságnak, ami nem történt meg ugyan, de megtörténhetett volna. Auster ezt a játékot játssza végig a regényében, és sorra veszi főhősének, esetleg alteregójának, vagy alteregóinak a lehetséges alternatív életeit, szám szerint négyet. Innentől kezdve az alapvető kérdés csupán csak az, hogy komolyan vehetjük-e az írót, vagy sem? Nem csak a bolondját járatja a kedves olvasóval? De vegyük szépen sorra mindent.

4.
Auesterre sokszor aggatták a kritikusok „a posztmodern utáni” kategóriát, amellyel kapcsolatban az író többször is kihangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a címkézéssel. A 4 3 2 1 után meg aztán főleg, sőt egyenesen fityiszt mutat nekik, hát nesze nektek, én ilyet is tudok, na, most kategorizáljatok. A regény műfaja, ha van neki olyanja, akkor „A nagy amcsi regény” lehetne, amely egyszerre idézi meg a XIX. századi orosz realista regényhagyományt (pl. Tolsztoj, Dosztojevszkij), másrészt pedig a XX: és XXI századi (és erre nem tudok jobb terminus, mint) „a nagy amerikai regényeket” (Franzen, Updike stb.) Auster regényében tényleg van minden, mint a búcsúban: családtörténet, fejlődésregény, szerelem, történelem, politika, filozófia, irodalom, film, művészet etc. Egyszóval minden, amit „a nagy regény mítoszától” elvárunk.

3.
Az író a vele készült interjúkban többször is kihangsúlyozta, hogy a 4 3 2 1 nem önéletrajzi ihletésű regény. Persze, hogy ez tényleg így van, azt csak a szerző tudja. Én azért mindezek ellenére gyanítom, hogy van benne valamiféle turpisság. Lehet, hogy a Fergusonok tkp. Auster alteregóinak egy-egy lehetséges változata, vagy legalábbis mindegyikbe beledolgozott valamit a valós életből, Paul Auster életéből.

2.
A regény egy anekdotával kezdődik, amely során megtudhatjuk, hogy a regény főszereplőjének, Fergusonnak, a családneve egy félrehallásnak köszönhetően keletkezik, születik meg. A regény végén ugyanez az epizód megismétlődik, de ott meg egy viccmesélés kapcsán hangzik el, mintegy a regény prológusára utalva. Tkp. Auster ebből a félreértésből, ebből a poénból bontakoztatja regényét. Mintha az egész regény valójában egy nagy vicc volna. Egy nagy játék, ami sorra veszi az alteregónak, illetve az alteregó alteregóinak a lehetséges, alternatív életeit. Auster végigjátssza a játékot becsülettel. És azért vehető komolyan a regény, mert az író halálosan komolyan veszi ezt a játékot.

1.
Fergusonnak és különféle alteregóinak az életében három lényeges pont van, amely sosem változik és mindegyik életvariációban konstans: 1. A főszereplőt az anyjához mindig bensőséges viszony fűzi. 2. Archie mindig komolyan veszi a szerelmet, így minden egyes életében általában boldogságra talál valamelyik párja mellett. 3. Archie Ferguson mindig az irodalom mellett kötelezi el magát, és minden életvariációban irodalommal fog foglalkozni.

0.
Összefoglalva: Talán valami ilyesmit sugallhat ez a regény, legalábbis az én számomra, hogy vegyük komolyan a szerelmet és az irodalmat, mert mi másról szól az élet, ha nem ezekről. Éljük bármelyik életünket is az életvariációnk közül, mert csak a szerelem és az irodalom lehet az, ami miatt élni érdemes.

>!
Sándor_Langer_Pudingman P
Paul Auster: 4 3 2 1

Majdnem 800 oldal szellemi orgazmus :) Három nap alatt olvastam el a hotelban: vasárnap, hétfö, kedd. Szerdán hagytam ülepedni, nem kezdtem bele egy új könyvbe, csütörtökön meg újraolvastam a kedvenc részeket. Azt hiszem, május körül, ha magamhoz tértem az operáció után újra elöveszem. Már alig várom, hogy május legyen…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Másnap reggel Ferguson újra beállt Arnie Frazierhez dolgozni. Mr. Egyetemista újra költöztető lett, és ahogy a furgonban ülve hallgatta Richard Brinkerstaffot mesélni a texasi gyerekkoráról és a bordélyról, ahol a madám olyan smucig volt, hogy újrahasznosította a kotonokat, meleg vízzel kimosta, aztán seprűnyélre húzva megszárította a napon, Ferguson megértette, hogy a világ történetekből áll, olyan sok történetből, hogy ha mind összeszednék és egy könyvbe tennék, az a könyv kilencszázmillió oldalas lenne.

451. oldal

1 hozzászólás
>!
Dr_Benway

…A Bűn és Bűnhődés gyökeresen megváltoztatta, a Bűn és Bűnhődés volt a villám, ami lecsapott az égből és száz darabra törte, és mire összerakta magát, már nem kételkedett a jövőben, mert ha ilyen is lehet egy könyv, ha egy regény képes erre az ember szívével-lelkével és legbelsőbb érzéseivel, akkor a regényírás a legjobb, amit az életben csinálni lehet, mert Dosztojevszkijtől megtanulta, hogy a kitalált történetek messze túlmennek az egyszerű szórakoztatáson és időtöltésen, hogy kifordítanak önmagadból és letépik a fejed tetejét, megperzselnek és megfagyasztanak és lemeztelenítenek és kilöknek az univerzum süvöltő szelei közé…

343. oldal

1 hozzászólás
>!
DaTa P

Ebben a világban az egyetlen állandó a szar, fiam. Mind bokáig járunk benne mindennap, de néha, amikor térdig vagy derékig ér, ki kell húznunk belőle magunkat és továbblépni.

>!
giggs85 P

Ezek a férfikor ellentmondásai, értette meg. A szíved összetörhet, de a heréd rendületlenül nógat, hogy felejtsd el a szívedet.

>!
giggs85 P

Hiszek az életemben, és nem akarok félni tőle.

>!
Chöpp 

… csak az a baj azzal, ha valaki mindentudó és közben ideges és frusztrált típus, hogy képtelen nem kijavítani másokat, amikor tévednek…

328. oldal

>!
DaTa P

Egy ideig minden stabil, aztán egy reggel felkel a nap, és a világ megolvad.

>!
Chöpp 

A könyv volt a mindene. A könyv jelentette a különbséget élet és nem élet között…

491. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
n P

Kétszer már előfordult vele, hogy egy könyv kivetkőztette magából, szétrobbantotta a világról alkotott elképzeléseit, és új szintre lendítette, ahol hirtelen a világon minden másképp látszott, és más is marad, amíg csak az időben él és helyet foglal el a világban. Dosztojevszkij könyve az emberi lélek szenvedélyeiről és ellentmondásairól szólt, Thoreau könyve használati utasítás volt az élethez, most pedig felfedezett egy könyvet, amit Ron helyesen gondolkodásra tanító könyvnek nevezett, és ahogy a nagyapja lakásában sorra olvasta a fejezeteket, „2 lap, 122 szó a zenéről és táncról”, „Előadás a semmiről”, „Előadás valamiről”, „A szónok 45 perce”, „Eldönthetetlenség”, úgy érezte, heves, tisztító szél söpör végig az agyán, kiviszi az ott összegyűlt szemetet, mintha olyan ember jelenlétében lenne, aki nem fél elsőnek kérdezni, elölről kezdeni és olyan úton elindulni, amin még senki sem járt, és amikor Ferguson végül letette a könyvet hajnali fél négykor, annyira felizgatták az olvasottak, hogy tudta, alvásról szó sem lehet, képtelen lesz lehunyni a szemét.

536. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman – Michael Reaves: Köztesvilág
Diana Wynne Jones: A vándorló palota
Diana Wynne Jones: Varázslatos élet
Emma Cline: A lányok
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
John Irving: Árvák hercege
Sara Pennypacker: Pax
Anita Amirrezvani: A virágok vére
Stephen King: Joyland
Chaim Potok: Az ígéret