Az ​ősrobbanáson túl 5 csillagozás

Ez most inkább egy feljegyzés magamnak az olvasásról, mint értékelés, és nagyon hosszú, nem kell elolvasni, de így történt:

akartam mindenképpen egy olyan könyvet olvasni, ami metafizikai álláspontból értelmesen vitatkozik a fizikával. Vagyis tudja a fizikát is (nem csak mint az ezotérikus pókok a fa alatt, összevissza). Erre különben visszafelé is igényem lenne, a pozitivista, kocka alakú pókokat se szeressem. De közben nem akartam középutas „döntsd el magad” könyvet se, ami csak listázza a szembenálló érveket, de nem foglal állást, mert az meg olyan gyáva, a gyávákat se szeretem, nem viszik előbbre a tudományt, akkor már szimpatikusabb az is, ha valaki bátoran megkérdőjelez egy axiómának tűnő dolgot. Láttam én már karón varjút 
Végül így esett a választás a LaViolette könyvére, mivel egyrészt a hipotézise az ízlésem szerint eléggé moderált (semmi ufóleszállópálya, vénuszra költözött kolónia, túlerőltetett panelházi csí és napihoroszkóp nem volt várható benne, továbbá az al-alcímben említett mítoszok nem mint alapul vett tények, hanem mint hipotézist erősítő illusztrációk szerepelnek), másrészt afelől nem volt kétségem, hogy nagytudású fizikus férfi.
Ezek után pedig (tényleg!) megkíséreltem úgy olvasni, hogy a szkepticizmusomat a lehető legjobban félretegyem. Ez különben elég nehéz, mivel a szkepticizmus nem egy sapka. Így például néha a legbénábbra sikerült mondatait idéztem itt, mert azok tűntek fel, pedig volt benne okos mondat is bőven, de nem azokat szúrtam ki alapállásból. Ez nem jó, de nem is olyan nagy baj.
A könyv (nem a gondolat) koncepciójáról: annyival előnyben és hátrányban is voltam, hogy a Tarot-t kivéve az összes megemlített mítoszokat olvastam már, habár nem napjainkban. Bár szívesen olvastam újra tulajdonképpen a zanzásított változatukat egy új szemszögből, miért ne? A mítoszok ilyenfajta értelmezése engem ugyan sokszor, de nem mindig -az Atlantisz-legenda értelmezése például nagyon is tetszett- a bárányfelhő bámulásra emlékeztetett (az ott egy mákostészta színű horgolás alakú, vagy nem is, inkább kávéfőző mégis… te biztos, hogy ugyanazt a felhőt nézzük?). Hasonlít, hasonlít, onnan nézve, de azért mégse bizonyíték. Másrészt, mivel a mítoszelemzős második részt –nyilván- megelőzi a hipotéziskifejtős első rész, elég egyértelmű volt, hogy a szerző kávéfőzőt vagy horgolást akar belelátni. Ez sem baj, az a dolga, hogy illusztrálja és védje az álláspontját, semmi nem tiltotta a vitatkozást vele (ez egy jó pont). Nekem azonban borzasztóan sok olvasnivaló volt ennek fényében (mivel nyilvánvaló volt, hogy kávéfőzőt látunk, onnan nézve tényleg olyan :) a tarotkártyapakli összes lapjának egyenkénti elemzése, vagy az asztrológiánál az összes szimbólum egyenkénti elemzése. Tudtam, hová akar kilyukadni, untam. Itt történt egy kis átlapozás, főleg hogy sem a tarot sem az asztrológia nem a rajongásom tárgya (de még a felületes érdeklődésemé se). Ugrunk. 
Még mindig a könyvről, és nem a bennefoglaltakról: szintén untam, és kicsit idegesített, hogy az első részben kifejtett hipotézis rövid összefoglalása minden egyes fejezetRÉSZ végén helyet kapott, újra és újra és újra. Bár ez nem a legagresszívabb térítési procedúra (vö. karón varjú), de mindenképpen verbális manipuláció. Aminek, úgy tűnik, a szerző a nagymestere, mert ez az ismétléses eljárás gyakran kapcsolódott később össze a „tehát” típusú kauzális összefüggés erőltetésével. Ezt nem szerettem, de igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy fizikakönyvekben nem fordul elő.
A mítoszos részt, mivel egyértelmű volt a végkövetkeztetés, a szövegeket meg már olvastam, untam. Szerencsére az utolsó harmadban ezekről nem esett szó. Habár a könyv elején bemutatott kozmológiai hipotézis szerintem nemcsak érdekes, hanem kifejezetten megfontolandó (megjegyzem, rajtam kívül még más fizikusok is megfontolták, sőt számításba vették :), azért a sok ismétlés és sulykolás sok volt. A harmadik részt viszont nagyon szerettem. Itt a mítoszok nem szerepeltek mint primadonnák. Az ősrobbanásról szól a 3. rész, és nekem egy nagyon summa cum laude disszetrtációnak tűnik. Ugyanis ebben a részben a szerző felhagy a verbális manipuláció kicsit erőszakos fajtájával, és objektíven felidézi az ősrobbanás mellett és ellen szóló érveket egyaránt, történetileg. Én sose gondoltam, hogy ez az elképzelés úgy merült fel, mint Afrodité a habokból, és azonnal elfogadta mindenki reggelre. A könyv hátsó borítóján éppen a magyar László Ervintől van egy amúgy pozitív értékelés idézve (nyilván nem véletlenül), ami szerint a mű „megérdemli, hogy állításainak utánanézzünk”. Bevallom, a történeti áttekintésnél én nem néztem mindennek utána, hogy tényleg-e. A bibliográfiai hivatkozással is ellátott részeket késznek vettem, e tényleg nem hinném, hogy a hamis hivatkozások főiskolai szakdolgozat szintjén előforduló létezése itt játszik.:) Túl egyszerű lenne leleplezni. Egyszóval a harmadik rész nekem nagyon tetszett, egyébként is jobban bírtam a fizikás részeket, mint a mítoszosat, és nagyon jól voltak összefoglalva az ősrobbanás mellett és ellen szóló érvek. Itt elfogultsággal sem vádolható az író, ez egy történeti összefoglalás, kábé ugyanannyi mellette, mint ellene, maximum annyi, hogy idéz olyan értekezéseket, amik elsikkadtak vagy mellőzték (a fizikában is lehet agyonhallgatni, hóóógyne, sőt). Ez a része a könyvnek egyszerre nagyon korrekt és nagyon informatív szerintem (objektív mondhatnám, tényleg csak azért nem mondom, mert annak nem néztem utána, hogy mit hagyott ki).
Összességében az életemet nem változtatta meg, de legalább elbizonytalanított, és ezt okosan tette, nem ilyen ezotérikus szarság.
Amiben megerősített, mert ezt eddig is így hittem, az az, hogy néha, ha zsákutcában van, vagy állóvízben topog a tudomány, akkor meg kell kérdőjelezni a legelemibb egyenleteit is, akkor is, ha az felülírja az összes szabályt, vagy ha átmenetileg ki is közösítenek, vagy elégetnek miatta. Az én véleményem szerint a fizika jelenleg ebben az állapotban van, de én magam nem tudnék természetesen megoldást javasolni, nem vagyok fizikus.

két hónapom ment rá, de nem bánom!! a mínusz csillag a könyv, nem a mű miatt van, sok az ismétlés, egyes fejezetek indokolatlanul részletesek és redundánsak.

Ezoterikus fizika. De ahelyett, hogy messzire hajítanánk a könyvet, az olvasónak érdemes eljátszania a szerző gondolataival. Ha másért nem, szórakozásból. Mert hogyan is lehetne komolyan venni azt, aki állítja: a tarot (igen, a jóskártya!) és az asztrológia elméleti magyarázatát adja a Világegyetem létrejöttének?

Létezett a Földön valaha egy ősi civilizáció, amely valamiért pusztulásra ítéltetett. E civilizáció tudósai mítoszokba mentették a világ keletkezéséről és működéséről szerzett ismereteiket, a könyv írója pedig kifejti a modern tudományos elméletek és e mítoszok, valamint az asztrológia és egyéb okkult tudományok párhuzamát. Először is ízelítőt kapunk Óegyiptom mondavilágából, ilyen bájos jelenetekkel, mint: „Széthnek sikerült kivájnia Hórusz bal szemét, Hórusz viszont kitépte Széth heréit”. Minden népnek vannak történetei istenek harcáról, s LaViolette szerint ezek a természet alapelveinek metaforikus ábrázolásai. Majd végigvezet a tarot kártyalapok szereplőin és az asztrológiából ismert csillagjegyeken, bemutatva kozmológiai szerepüket. Végül valahogyan még Atlantisz is előkerül galaxisunk ősprotonjával kapcsolatban.

Szellemi nyitottság szükségeltetik a könyvhöz, és a modern fizikai, rendszerelméleti fejtegetésekhez némi kitartás is. Nem hiszem, hogy sok olvasót meggyőzne, de azért van néhány dolog, amire rácsodálkozhatunk. Az élet már számtalanszor bebizonyította, hogy nem lehet minden kérdést a tudomány egzakt módszereivel megközelíteni. Időnként nem árt elrugaszkodni a szigorú valóságtól, hogy új dolgokat fedezzünk fel.